Illiberális látszatdemokrácia – avagy Mesél az erdő

orban190110.jpgMár az is bámulatos – mégis: annyira jellemző – volt, ahogy az egész létrejött! Még valamikor nyáron vetette oda foghegyről valakinek, hogy majd karácsonykor kérdezhetik… Persze, senki nem hitt neki! A MÚOSZ azért futott egy kört, emlékeztetőként, egyben felajánlva segítségüket, és néhányan a tüntetések hevében elkezdték emlegetni, megosztani ezt az ígéretet, így ő – aki ugye: sohasem hazudik – nem nagyon tehetett mást, kellett virítani valamit!

Na persze, nem karácsonykor, mert az ugye egyrészt ünnep, másrészt meg: nehogymá’ más mondja meg, hogy ő mikor mit csinál… Január közepe is megteszi, végtére is: ortodox karácsony az is, tehát továbbra is mondhatja, hogy „na ugye”!

Természetesen az ellenzéki média csupán néhány nappal előtte lett értesítve róla, de azért így is igyekeztek felkészülni: azt senki nem feltételezte, hogy minden kérdésére választ kap, így mindenki egyre próbált fókuszálni! A legtöbbjük a közösségi portálon a közönségüket is meginterjúvolta, hogy mi lenne az az Egy Kérdés mind felett, amelyek között igen tanulságos volt a szemezgetés…

A kedvencem a „Fej vagy gyomor?!?” volt… Azon két napja röhögök, miközben tudtam, hogy ebből bizony úgysem lesz semmi – és tényleg! Az élet ismét igazolt…

A Nagy Nap piros betűs ünnepnap lehetne a nemlétező demokrácia sosemvolt naptárában, mikor az újságírók pártállástól függetlenül magának az ország első emberének tehetnek fel kérdéseket, oly sok év után… Ehelyett azonban a fekete tenta került elő ismét, amellyel sorra utasították el az ellenzéki médiák akkreditációját! A Klub rádió például elsőként regisztrált, mégis ugyanazt a választ kapta, mint a Mérce.hu: sajnos nem férnek már be… Ahogy nem jutott hely az Átlátszónak, az Alfának, az N1TV-nek, de a Direkt36, a Magyar Hang és az Azonnali sem nyert bebocsátást.

Ez ugyan a sajtószabadság egy meglehetősen speciális értelmezése, de azért nem kell aggódni: akik bejutottak, és még kérdést is tehettek fel – azok sem jutottak előrébb! Pont annyival lettek okosabbak, mint én, aki itthonról követtem a viccparádénak is beillő produkciót…

Csak a teljesség igénye nélkül, néhány gyöngyszemet azért megemlítenék… Kezdve a futballnagyhatalom Brazília elnökével, akinek átadta a magyarok üdvözletét, cserébe etalonként állítva üzenetüket: “A nemzet áll mindenek előtt, Isten pedig mindenek felett”! Tényleg szép gondolat… kár, hogy a fogalmak alatt nem ugyanazt értjük! Mert az ő értelmezésében én (és még pármillió ember) nem vagyunk része a nemzetnek – miközben úgy tűnik, ő mintha része lenne Istennek!

A bejutott ellenzéki média közül többen is megpróbáltak érdeklődni, hogy hogyan gazdagodhatott meg ennyire a kedves veje, vagy épp a barátja – de sorra ugyanaz volt a válasz: ez üzleti kérdés, amihez neki semmi köze, és „Nem engedem sem magam sem a kormányt beleprovokálni ilyenekbe!”. Nos, ezt jól csinálta, de legalább megtudhattuk, hogy üzletember itt nem politizálhat… Miközben ő csak kuncog, hogy Mészáros lett a leggazdagabb magyar. Mellékesen: a gazdagsághoz vezető út jelentős idejében polgármesterként funkcionált az ország szerelője, így a vagyonának alakulása nem feltétlenül üzleti kérdés – de ilyen kérdésekre nem került sor a sajtótájékoztatón, és ha valaki esetleg (például a HVG munkatársnője) visszakérdezett volna, abba szimplán belefojtották a szót!

Így az sem derült ki, hogy mikor lehet majd nyolc óra munkából túlóra nélkül is megélni a többségnek… csak valami kusza, ellentmondásos hablatyot kaptunk arról, hogy most már a munkavállalók kiharcolhatják a bérüket, és hogy hamarosan megelőzzük a cseheket a foglalkoztatottságban, ami már így is majdnem teljes…

A korrupciót tekintve pedig minden rendben van, “sőt!”. Ezen persze néhányan kiakadtak (na ettől még nem tudtak további kérdéseket feltenni!), én egyetértek: ez bizonyos formában őszinte mondat is lehetne! Mert ugyebár… Hofi óta tudjuk, hogy “korrupció az, amiből te kimaradsz!“. És ő jellemzően semmiből nem maradhat ki! Bár volt mostanában néhány ügy, amely kicsit megingatta bizalmát a saját embereiben, de azóta már felállított egy ügynökséget… Szóval: tényleg nincs itt “korrupció”!

És tulajdonképpen: minden szép és jó, és mindennel meg lehetünk elégedve! Aki mást mond, az ugye: hazudik, vagy szimplán migránspárti, valamint Sorosnak az ügynöke! Ahogy ezt eddig is tudtuk – emiatt igazán kár volt ezt a színjátékot megrendezni…

Illetve: (ortodox)karácsonykor tartott egy sajtótájékoztatót, ahol (szinte) bárki kérdezhetett tőle – választ pedig sosem ígért! Mert ő sosem hazudik… A plafon ezúttal sem szakadt le, és a hívek boldogan itták szavait: lám, ő megint nagyot alkotott!

Legfeljebb a Grimm testvérek és Benedek Elek forognak kicsit sírjukban!


 
Kategória: Közélet | A közvetlen link.

77 hozzászólás a(z) Illiberális látszatdemokrácia – avagy Mesél az erdő bejegyzéshez

  1. pireza szerint:

    A plafon leszakadt – csak egy kicsit arrébb, a Bajcsy kórházban…

     
  2. Minden ballib bérretteg szerint:

    Orbánék nem kúrják el. És ez sokkal több mint amit a ballibek elmondhatnak magukról.

    Lopással egy Gyurcsány után itt már nem tudsz érdeklődést szítani.. :DDD

     
  3. Minden ballib bérretteg szerint:

    Orbánék nem kúrják el. És ez sokkal több mint amit a ballibek elmondhatnak magukról.

    Lopással egy Gyurcsány után itt már nem tudsz érdeklődést szítani.. :DDD

     
  4. Kivlov szerint:

    “Így az sem derült ki, hogy mikor lehet majd nyolc óra munkából túlóra nélkül is megélni a többségnek…”

    Ameddig azt gondoljátok, hogy ez a mindenkori kormányon múlik, addig soha. Fel kéne nőni végre és kezetekbe venni a saját tökötöket…

     
  5. A nép akarata érvényesül, azaz demokrácia van.

     
  6. A nép akarata érvényesül, azaz demokrácia van.

     
  7. MammyPress Média szerint:

    @maxval balcán bircaman: Amennyiben a nép így értelmezi a szólásszabadságot (hogy az szólhat, és annyit, akinek-amire engedélye van), ha a nép úgy döntött, hogy neki jó, hogy minden beruházást néhány ember nyer el, cserébe milliárdokat felhalmozva, ha a nép úgy döntött, hogy mostantól nincs szüksége jogbiztonságra, ha a nép úgy döntött, hogy ő majd csak túléli, a képviselői nyugodtan éljenek megalomán szenvedélyeiknek, és bármikor belehazudhatnak a képükbe, ha a nép úgy érzi, hogy nincs szüksége nyugdíjra, nyugodtan elkölthetik a bérükből levont pénzt másra, és orvoshoz is inkább zsebből fizetve mennének, bár már fizettek a bérükből is – akkor készséggel elhiszem… De ezt viszonylag kevés néptől hallottam… Persze: ki a nép? Mert ugye, én például nem lehetek… és sok ismerősöm szintén nem!

     
  8. moloy szerint:

    @Kivlov: Látod, ez a kérdéskőr kellett volna ahhelyet, hogy a családi, baráti kapcsolatokat forszírozták.

     
  9. Kivlov szerint:

    @moloy:
    Megdöbbentő volt, hogy mennyire agyhalott szintű kérdéseket tett fel az újságírók minimum fele.

     
  10. @MammyPress Média:

    Bárkit szólhat bármennyit, sajtószabadság van, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, szervezkedési szabadság.

     
  11. @MammyPress Média:

    Bárkit szólhat bármennyit, sajtószabadság van, szólásszabadság, gyülekezési szabadság, szervezkedési szabadság.

     
  12. N. Barbie szerint:

    @Minden ballib bérretteg: “Orbánék nem kúrják el. És ez sokkal több mint amit a ballibek elmondhatnak magukról.”

    Milyen halas is meg mindig, igy 9 evvel a ballibek eltakarodasa utan meg mindig mutogatni rajuk, mikor a helyzet ugy kivanja. Meg mindig csak veluk osszehasonlitgatni, mert csak ugy latszik jonak a gazdad teljesitmenye. Esetleg nemzetkozi, kornyezo orszagbeli osszehasonlitas? Nana, azt nem, mert abbol kiderulne, hogy az eg vilagon semmi kiemelkedot nem ert el, meg az osszecsalt ketharmaddal sem ez az allitolag zseni nemzetmento hos.
    Lasd index fooldal minimalber osszehasonlito cikk. A fidesz propaganda nyomta a 8%-ot, meg hogy a ballibekkel szemben ez igy meg ugy mekkora kiralysag, aztan termeszetesen kiderul, hogy kornyezo orszagokban is csak joindulattal kozepmezony, pedig ott nincs allitolag zseni orban, tan csak nem azt jelenti ez, hogy megsem akkora zseni, ha mas orszagok is hozzak azt, amit o, sot meg jobbak is?
    Uh, bocs, ezek osszefuggesek, a fidesznyikek legnagyobb ellensegei, ugysem erted.
    Te csak maradj meg mindig a ballibekkel osszehasonlitasnal, aztan hidd azt mekkora zseni a gazdad, hogy le tud nyomni egy dilettans bandat, akik nem mellekesen rossz gazdasagi kornyezetben kormanyoztak.

    “Lopással egy Gyurcsány után itt már nem tudsz érdeklődést szítani.. :DDD”

    A szokasos fidesznyik, aki meg buszke is arra, hogy kozonseges tolvajokat tart hatalomban, ahelyett, hogy minden reggel szembekopne magat.
    Ja, tudom, mert gyurcsi is. Aha. Es maris visszatertunk az elso reszhez. Szigoruan csak a ballibekhez hasonlitgatni.
    Szanalmas.

     
  13. MammyPress Média szerint:

    @Kivlov: Ez tény…
    De egyrészt nem csak az ellenzéki média volt ott (sőt), hanem azok is, akiknek kötelező alákérdezni.
    Na nem mintha másképp brillíroztak volna, de nézd el nekik: az elmúlt években nem igazán szerezhettek rutint abban, hogy kell egy miniszterelnöknek kérdést feltenni…

    …mindamellett tökmindegy, milyenek voltak a kérdések – a válaszok “ott voltak”! Aki még hisz neki, az áhítattal ihatta szavait, aki meg nem, az ismét kapott egy adag lózungot!

    Az ő munkaviszonya… ezt ki is felejtettem! 😎 De jó poén volt… Bár pár hetet dolgozott az egyik minisztérium irodáján, mielőtt kapott volna egy Soros-ösztöndíjat! Szóval: van munkahelyi tapasztalata…

     
  14. N. Barbie szerint:

    Hogy a sajtotajekoztatonak csufolt bohockodasrol is szoljak. Semmi kulonos nem tortent, csak a szokasos. A zseni viki meg mindig nem mer kinos kerdesekre valaszolni. Szepen kitoltottak a valoszinuleg igazan kemeny kerdeseket feltevo mediakat, tessek lassek volt par nem lakaj sato is, de minek. A komolyabb kerdesek elol elmenekult a zseni, szanalmas kibuvokkal megkerulve a kerdeseket.
    O uzleti ugyekkel nem foglalkozik. Mondja mar evek ota. Es nem veszi eszre, hogy talan ennel mar egy kicsit tobb magyarazat kene, mivel az osszes haverja, rokona, szomszedja milliardos lett a kormanyzasuk alatt, mint egy szeigazi banankoztarsasagban.
    Mondjuk valahol ertheto, hogy egy ontelt vigyorral a kepen bemondja ezt a terelest. Ot nem erdekli a nem ra szavazok, akik tenyleg elvarnanak egy komolyabb magyarazatot a korrupciorol meg a haverok gazdagodasarol. Nem akarja oket meggyozni, van eleg ostoba birkaja, csak oket kell egyben tartani a folyamatos hazudozassal, propagandaval meg riogatassal. Ez utobbiakat meg nem erdekli a korrupcio, akkor minek hebegjen habogjon a valasszal. Lasd ezt minden ballib berreteg bohocot.

     
  15. MammyPress Média szerint:

    @maxval balcán bircaman: Láttad már az új gyülekezési törvényt? Így egységes szerkezetben, a sok apró változtatás után…

    És persze, egy blogban, vagy egy közösségi portálon még pofázhatok. Legfeljebb nem vesznek fel néhány helyre dolgozni. Kicsit gyakoribb lesz a vagyonvizsgálatom. Véletlenül meg tud szűnni cégem… akár többször is. De lehet véleményem… itt!

     
  16. ZX szerint:

    Na, hát a fidesztrollok újra megjöttek, hogy egymás farkát szopkodják. Mondjuk még hiányzik pár kretén, de gondolom hamarosan ők is előkerülnek.

     
  17. @MammyPress Média:

    Ez mindig így volt. Próbálj ballib cégnél nem ballibként politizálni.

    Nem lehet gyülekezni? De hisz naponta vannak tüntetések!

     
  18. @MammyPress Média:

    Ez mindig így volt. Próbálj ballib cégnél nem ballibként politizálni.

    Nem lehet gyülekezni? De hisz naponta vannak tüntetések!

     
  19. MammyPress Média szerint:

    @maxval balcán bircaman: Másoljak be neked pár elutasító/tiltó határozatot? Jellemzően mondvacsinált indokokkal?
    És egyre jobban szűkül a kör, hogy hol és mikor lehet gyakorolni a legalapvetőbb demokratikus eszközödet… (mindamellett úgy le lett járatva, és egy olyan hatalommal szembe kell bevetni – hogy lassan értelme sincs.)

    Már várom, hogy mikor jön a következő módosítás, amely rögzíti, hogy csak 1nm területet foglalhatnak el, az arra kijelölt utcákban, minden hónap 30. napján, ha a hónap január és március közé esik! De persze ettől még lehet…

    Már várom,

     
  20. @MammyPress Média:

    Ez mindig megesik, de ez nem jelenti, hogy ne lenne meg a jog. A gyakorlatból is látjuk a jogok meglétét.

     
  21. @MammyPress Média:

    Ez mindig megesik, de ez nem jelenti, hogy ne lenne meg a jog. A gyakorlatból is látjuk a jogok meglétét.

     
  22. Kivlov szerint:

    @MammyPress Média:
    “…Aki még hisz neki…”

    Ameddig nincs érdemi alternatíva (az orbánozás nem az!) addig inkább hisz neki 2M+ ember, mint a a nagy elqrónak vagy a balabbiknak.
    De igazából a lényeg nem is az, hogy hisz-e neki vki vagy nem. Az a lényeg, hogy most nagyságrendekkel jobb a gazdaság, mint a ballibbantak alatt valaha is volt. Az meg lóf*szt sem érdekel, hogy a retekklubbon vagy akármelyik TV-n ki, milyen műsort sugároz. Ha nem tetszik, nem nézed.

     
  23. MammyPress Média szerint:

    @Kivlov: Nem nézem egyiket se, tájékozódni meg több forrásból szoktam, lehetőleg személyes tapasztalatokkal vértezve. És messze nem 2M+ a “hívők” száma…

    A nagyságrendekkel jobb gazdaságot nem látom! Tudom, a számok önmagukért beszélnek, de ha a számok mögé nézek – a semmi néz vissza! És két-három-négy ismétlődő név, esetleg…

    Ez lenne az a kánaán, amiért érdemes lemondani a szabadságról, a saját véleményről, az önrendelkezésről? Nekem nem éri meg… bocs!
    A “ballibbantak” loptak, és érdemben nem sok hasznosat csináltak, de ezt meghagyták!
    A regnáló kormány még mindig nem tud mást, mint rájuk mutogatni – és pofátlanul lop, miközben még a képedbe is röhög, és ha nem tetszik, egyszerűen felszámol…
    Igazán remek választék – de mit is beszélek… már nem kell választani sem!

     
  24. Kivlov szerint:

    @MammyPress Média:
    Így jártál.
    Én meg addig, amíg nem látom, hogy ettől bárki is jobb a kínálatban, inkább a tapasztalatomnak hiszek. Mert az eddigiek mind rosszabbak voltak.

     
  25. N. Barbie szerint:

    @Kivlov: “Ameddig nincs érdemi alternatíva (az orbánozás nem az!) “

    De erdekes, a “gyurcsany takarodj” meg ezekszerint akkora erdemi alternativa volt, hogy ketharmadot ert egy mar akkor is bukott es korrupcioval szamtalanszor lebukott partnak.
    Szoval csak a szokasos kettos merce.

    Hogy a mar fentebb emlitett, csak a kenyelmes, ballibekkel osszehasonlitast ne is emlitsem.
    Meg a fideszes suttogo propaganda benyalasat, miszerint ne szavazz az ellenzekre, benak, kormanykeptelenek, csak mi vagyunk kormanykepesek, igaz, hogy sokat lopunk meg hazudunk de nincs nalunk jobb stb. stb.
    Mert pl a hippifrizuras tejfolosszaju szellib fideszre ugyanez nem allt volna meg `94-ben ugye? Aztan megis mertek rajuk szavazni az emberek, es valahogy el is kormanyozgattak, nem dolt ossze az orszag.
    Szoval ez is nagyon konnyu allaspont. Ilyenkor elegedetten csettint a maffiavezered, hogy b+, ezek meg ostobabbak, meg hulyebbek, mint eloszor hittem.

     
  26. N. Barbie szerint:

    @N. Barbie: Akarom mondani `98-ban

     
  27. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    Ezt hiába mondod. Az működött, ez meg szemmel láthatóan nem működik! És ezt nem akarja észrevenni a balliba “közösség.” Helyette bedurcázik azokra a szavazókra, akik a fityiszre szavaznak. 😀

     
  28. MammyPress Média szerint:

    @N. Barbie: Mindegy az év… Harminc év alatt azért történtek ott mindenféle dolgok! Székházzal, Ezüsthajó és társaival, elbukott választással, lebukott köztörvényes dolgokkal fűszerezve – de még egyik sem volt olyan súlyos, hogy annak személyi következménye legyen a vezetésben! Orbán és csapata minden körülmények között maradt az élén… és most ők diktálják, hogy milyen szerintük a demokrácia!
    Az a tény, hogy néhányunk szerint pedig kicsit mást jelent – az nem számít!

     
  29. N. Barbie szerint:

    @Kivlov: Marmint mi mukodott? A gyurcsi takarodj?
    Igen, a gerinctelen, tartas nelkuli senkihaziaknal, akik akkor se lattak tovabb az orruknal es gondoltak vegig, hogy bazze, ezeket egyszer mar elhajtottuk (gy.k. a fideszt) akkor, most minek valtsuk a szar ballibeket vissza rajuk? Viki meg koszoni szepen a lehetoseget, gondoskodik rola, hogy tobbet ne is lehessen levaltani.

    Ettol fuggetlenul a fidesznyik kettos merce meg fenn all. A gyurcsi takarodj az aztan oriasi alternativa volt, szavaztatok is ra, a mostani megfelelojere meg nem, mert azok benak meg kormanykeptelenek. Aha. Csak ismetelni tudom magam, igy konnyu.

     
  30. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    Még mindig nem érted.
    Felesleges ezen hisztizni és cseszegetni ezért a fityisz szavazókat! Nekik ez jó ezért van 3szorra is 2/3.
    Cseszegetni azokat kellene akik 3szori szopás után is ugyanazt csinálják és nem hajlandóak felfogni, hogy ebből legközelebb is szopóka lesz, mert ez kevés alternatívának!

     
  31. ZX szerint:

    @Kivlov: Neked soha nem lesz más alternatíva, hiszen ahhoz először ki kellene jönni a zorbán seggéből, hogy körül tudj nézni.

     
  32. pulsarito szerint:

    N.Barbie.
    A gyurcsány takarodj mellett azért volt program is, amin persze ti nagyon okos, nagyon független, mindenkit elfogadó nagyarcúak folyamatosan röhögtetek, folyamatosan gúnyoltátok.
    Tudod ilyenek mint a 10 év alatt 1 millió új munkahely, IMF hitel visszafizetése, rezsicsökkentés, stb.
    Aztán mégis megcsinálták, most alig van munkanélküli, aki akar dolgozhat, és engem qrvára nem érdekel hogy ti mit hápogtok, a diktatúráról, amiről szemmel láthatóan halvány lila segéd fogalmatok sincs, meg rabszolgatörvényről, amikor a vasárnapi boltzár ellen is pont ti acsarkodtatok habzó szájjal.
    Szóval ha az ellenzéknek az az egyetlen programja hogy orbán fasiszta diktátor, esetleg kigészítve egy kis mészároslőrincezéssel, az nekem nagyon kevés.
    Nagyon kevés azért, mert pont a lényegi kérdésről nem akartok beszélni, mégpedig arról, hogy ti liberálisok milyen Európát akartok a jövőben látni.
    Orbán viszont pont erről beszél.
    A ti hallgatásotok felér egy beismeréssel!

     
  33. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    Tévedés.
    Nektek kéne a valóságba kilépnetek és abbahagyni a sértődést meg a hisztizést amiatt, hogy valaki orbánra szavaz.
    Mert qrvára kontraproduktív, amit csináltok. És ezt nyomatjátok min. 10 éve. És akkor még csodálkoztok, hogy a kutya nem szavaz rátok. Mi a f*szért szavazna?

     
  34. MammyPress Média szerint:

    Program… no igen!
    A munkahely-teremtésben azért segített az a kiköltözött párszázezer ember is, akinek felszabadult a helye. A rezsi – papíron – tényleg csökkent, mutatják is mindenütt. Én speciel nem érzem, legfeljebb az ismét itt hagyott kuka bűzét…
    Az áraimat az elmúlt öt évben nem tudtam emelni, mert így is alig tudják kifizetni a partnerek, és nem azért, mert sokat kérek, hanem mert nincs…
    A vasárnapi boltzár felháborított, mert nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak, mert “csak”. Persze, ne öljek, ne raboljak, ne lopjak – kellenek a törvények, a szabályok. De azt hagy döntsem el én, hogy mikor dolgozom, mikor vásárolok, és társaik… Szabályozzák a feltételeit akár, de ne szabályozzák azt, amit nem kell. Ha van rá igény: kinyitok. Ha van nyitva bolt, és kell valami – bemegyek!
    A rabszolgatörvény nem érint közvetlen, napi 16-20 órákat dolgozok, szabadnap nélkül. Éljen a vállalkozói lét… A Postánál eddig is negyedéves elszámolásban volt a túlórakeret, mily’ kedvesek: az új MT évest engedélyezett, ezt vitték most 3 évre. Aki akart, eddig is hajtott, akit zsaroltak, eddig is megoldották… aki nem akart dolgozni, eztán is csak nyafogni fog. De ebből kezdték megérteni az emberek, hogy ők piszkosul nem számítanak, és végre ezt a ziccert az ellenzék se hagyta ki. Hogy mi lesz belőle? Nem tudom! De az emberek kicsit zokon vették… Mit mondhatnék: Boldog karácsonyt! És: na ugye!

     
  35. Ma Baker szerint:

    “A korrupciót tekintve pedig minden rendben van, “sőt!”. Ezen persze néhányan kiakadtak (na ettől még nem tudtak további kérdéseket feltenni!)”

    Én ezt már évek óta mondogatom:
    – Vagy velejéig korrupt seggfejek irányítják az országot, de a gazdasági mutatók alapján akkor az ellopot pénzt ellensúlyozandó zseniális gazdasági szakember géniuszok is.
    – Vagy tényleg közgazdaságtani idióták ülnek a kormányrúdnál, de akkor a korrupciónak alacsonynak kell lennie, különben nem lehetne minden évben 4%-os a GDP növekedés

    Tessék választani! Olyan nincs, hogy teljesen hülyék is, teljesen korruptak is, mégis fejlődik az ország.

     
  36. ZX szerint:

    @pulsarito: “Tudod ilyenek mint a 10 év alatt 1 millió új munkahely, IMF hitel visszafizetése, rezsicsökkentés, stb.”

    Ezen most is röhögünk, mert ez mind lózung. Ti meg akkora birkák vagytok, hogy teli pofával zabáljátok.

     
  37. N. Barbie szerint:

    @Kivlov: Az a baj, hogy alomvilagban elsz.
    Sertodes meg hisztizes? Szo sincs rola. Ezzel szemben idiota hulyeket tovabbra is idiota hulyeknek fogok hivni, akik csuklobol bevesznek barmilyen propagandadumat a maffiajuktol. Ez nyilvan az erintetteknek nem tetszik, de attol meg speciel en nem fogom okos kis zseniknek hivni oket, csak hogy ne sertsem az erzekeny lelkivilagukat.
    Es miert az alomvilag?
    Elmondom. Az atlaghulyefidesznyik, mindig, ismetlem mindig fog onfelmentest keresni es talalni maganak, hogy miert maradjon tovabbra is egy tolvaj maffia banda.
    Kontraproduktiv, hogy az ellenzek ugyanazt csinalja, mint minden mas part ellenzekben, mondjuk amit a fidesz is csinalt ugyanott, hogy felhivja a kormany tevedeseire, bakloveseire es korrupciojaira a figyelmet?
    Hat amikor a kormanypartnak van 2 millio agyhalott hive, akkor ez valoban igy van.
    Kerdes, hogy mit lehet csinalni? Szo nelkul bologassanak akkor a parlamentben, mert akkor rogton meggyozik a fidesz szavazokat? Ugyan, dehogy.
    Akkor? Talaljanak ki es keszitsenek jo programot es kampanyoljanak azzal? Megvolt. Lasd Jobbik. Erdekelt barkit is a fidesz hivok kozul? Nem.
    Probaljanak meggyozni az eddig is inaktivak kozul szazezreket, ha nem millios nagysagot, media es penz nelkul (ne ringassuk magunkat alomvilagba, igen, ezek kellenek manapsag a gyozelemhez)? Ugyan mar, semmi ertelme.
    Akkor mi marad? Meg tudod mondani, vagy csak szajkozni a szinten nagyon konnyu dumat, hogy ne azt csinaljak az ellenzeki partok, mint most, hanem mast. Jol tudvan, hogy nincs mas. Egy feldiktaturaban a kormanypartot, akinel minden penz, tomegek behulyitesere es az ellenzek mocskolasara hasznalt oriasi media es minden, ami valasztas megnyeresehez kell, na ezt nem valtod le.
    Szoval az a problema, hogy a fidesz hivok lehetetlent varnak el. De elvarja, mert addig is van (szerintuk) onfelmentese, hogy tovabbra is tolvajokra szavazzon.

     
  38. N. Barbie szerint:

    @Ma Baker: ” Vagy velejéig korrupt seggfejek irányítják az országot, de a gazdasági mutatók alapján akkor az ellopot pénzt ellensúlyozandó zseniális gazdasági szakember géniuszok is.
    – Vagy tényleg közgazdaságtani idióták ülnek a kormányrúdnál, de akkor a korrupciónak alacsonynak kell lennie, különben nem lehetne minden évben 4%-os a GDP növekedés”

    Igen, ismerjuk ezt a fideszes mantrat. Mert olyan eset biztos elkepzelhetetlen, hogy omlik a penz az orszagba EU tamogatasok es a kivalo gazdasagi kornyezet miatt, igy kurva sokbol nem annyira latszik a gazdasagon, ha kurva sokat el is lopnak, nem kell hozza gazdasagi zseninek lenni.
    Ja, de, pontosan ez van most, igy nyilvan elkepzelheto. Marmint a gondolkodni tudoknak.

     
  39. Fergio szerint:

    @pulsarito:

    Én nem vagyok ellenzéki, csak egy polgár. Ettől függetlenül a diktátorka ideológiája már nem vicces.

    “Tudod ilyenek mint a 10 év alatt 1 millió új munkahely, IMF hitel visszafizetése, rezsicsökkentés, stb.”

    Az 1 millió munkahely az hol is van? De munkahely legyen! Hogyan is sikerült visszafizetni az IMF hitelt? Hallottál esetleg a magánnyugdíj vagyonok elkobzásáról?
    Vagy hallottál arról, hogy a 25% ÁFA helyett 27% lett? Az hány százalékos adóemelés? 8%? Ja, hogy erről megfeledkeztek… Az EU-s pénzekből nem túl nehéz az állami bevételeket megsokszorozni… főleg úgy, hogy 2018-ig lehívták a 2020-ig rendelkezésre álló keret 90%-át. (Észtország GDP növekedése jóval több, mint a magyar, pedig ők nincsenek az EU-ban, és posztkommunista állam…)
    És még így is van pénz támogatni a szerbiai fociklubbokat, lehet a képviselőknek fizetésemelés, a polgárnak meg túlóra… erre gondoltál?

    Vagy akkor beszéljünk az illibsi demokráciáról, mert ugye mindenki libsi, az meg szar. A libsi időkben el lehetett számoltatni az államot, hogy mit mire költ… most tedd meg ezt, kérlek! Kiperelve sem hajlandóak például a TAO pénzek (230 milliárd) sorsáról nyilatkozni… van sajtószabadság azoknak a médiáknak, akiket Otbánka elvisel. De van kb. 8 nemzeti TV csatorna, plussz 4 TV2 adó, amit a haverok üzemeltetnek, meg még az Echo TV és a Hír TV. Maradt az RTL Klub és az ATV ellenzékinek, vagy inkább hívjuk függetlennek.

    De beszélhetünk a fantasztikus 150 km-es kerítésről. Amvel Orbán megállította a migránsokat, és Európa hálás lehet neki! Az a baj, hogy a migránsok nem annyira hülyék, hogy 150 km-es szakaszon jöjjenek csak be…
    Szabadkán élő ismerősöm mesélt arról, hogy az elmúlt években hogyan kísérték a szerb és magyar rendőrök hajnalban nap mint nap a tompai határon keresztül a migránsokat szállító taxikat és kisbuszokat Ausztriáig. Mondhatjuk, hogy ez biztos hazugság, mert hát mondani bármit lehet, de én hiszek az ismerősömnek. Egyébként az Index Facebook-os cikke alatt – valami olyasmi volt a címe, hogy 15 millióba kerül az államnak egy migráns – egy másik szabadkai ember pont ugyanaerről ír…
    De aki csak a médiából tájékozódik, az csak azt látja, hogy minden happy. Nem ismerős a Kádár korszak? Az imperialista, hanyatló Nyugat duma? Aztán kiderült, hogy kurvára nem a Nyugat haldoklott, hanem a mi…

    Amit jól csinált Orbán, az a gazdaság fehérítése… online pénztárgépek, a NAV-hoz azonnal bekerülő számlák, stb. Csak kár, hogy ezek az intézkedések a Mészáros Lölőkre, a Tiborcz Istvánokra, Andy Vajnákra nem érvényes. Nesze neked illiberális demokrácia. Szerintem az az államfő, aki szopatja a népét, az nem való államfőnek, mindegy, hogy Gyurcsánynak hívták, vagy Orbánnak. De amíg a magyar emberek lopnak, csalnak, hazudnak, addig ne várjuk, hogy az állami vezetők jobbak lesznek.

     
  40. MammyPress Média szerint:

    @Fergio: Én nem fejtettem ki ennyire részletesen, mert úgy is hiába tenném… a sor meg a végtelenségig folytatható!

    A migránskérdésről azért csak annyit: menj végig mondjuk a Corvin sétányon… vagy a “Nyócker’ más újépítésű részein – és nézd át a lakójegyzéket! Tele van “migránsokkal”. Ahol véletlenül nem az ő nevük van kiírva, ott bérlik… Nem mindenki jutott el Ausztriáig!
    Engem nem zavarnak, csak épp ittlétük igazolja, hogy mekkora nettó hazugság, hogy “lopnak, na, de legalább megvédik Európát”! És akkor még az idemenekült bűnözőkről nem is beszéltem…

     
  41. seol szerint:

    @maxval balcán bircaman:

    Persze, mindezt lehet, legfeljebb kicsit vegzálják a rendőrök az embert, esetleg kirúgják a munkahelyéről őt vagy valamelyik családtagját, ha olyan helyen dolgozik, ahova elér a kedvesvezető mancsa. De lehet. Sőt, lehet Észak-Koreában is.

     
  42. MammyPress Média szerint:

    @seol: Na ja… régen is volt, hogy Valaki visszaadta a focizó gyerekeknek a labdát – pedig közéjük is lövethetett volna…

    Ez egy szabad ország – amíg azt csinálod, amit a kormány szerint szabad…

     
  43. seol szerint:

    @pulsarito:

    Az egymillió munkahely, amely közmunkásokkal és a külföldön dolgozók beszámításával jön össze?
    Az IMF-hitel visszafizetése, amely sokkal roszabb feltételekkel felvett hitelekből történt?
    A rezsicsökkentés, ami sok szempontból ordas kamu egyrészt, másrészt pedig teljes infrastruktúrák teljes leépülését okozta?
    Nincs munkanélküli? Hát csak a nyilvántartásokkal kell trükközni, nem igaz? Ahogy a létminimum alatt élők számát is sikerült egy másodperc alatt csökkenteni a létminimum lejjebbvitelével, nemde?

    Milyen kár, hogy a valódi emberek nem az ilyen funkcionális analfabéta vadbarmok jelszavakból összerakott világában élnek, ugye?

     
  44. seol szerint:

    @Ma Baker:

    Vagy rengeteg pénzt önt ide az EU és ügyesen trükköznek a számokkal. Ki tudhatja?

     
  45. seol szerint:

    @MammyPress Média:

    Nem kell feltétlenül menekülniük a bűnözőknek, Moszkvában pl. kiadtak pár ezer vízumot az orosz maffiának. Persze ha menekülni kell, akkor jó, ha van egy orbánjuk.

     
  46. @seol:

    Ahogy egy ballib munkahelyen se nyerő fideszesnek lenni.

     
  47. @seol:

    Ahogy egy ballib munkahelyen se nyerő fideszesnek lenni.

     
  48. seol szerint:

    @maxval balcán bircaman:

    Tényleg? Fura, sok korábban a fideszre szavazó ismerősöm van, és egyik se panaszkodott 2010 előtt a liberális munkahelyére — pedig fikázták a maszopot lelkesen. De gondolom, megint azt szeretnéd, hogy a valóságot ne vegyük figyelembe, mert hazudtál épp valamit.

     
  49. @seol:

    A valóság: sose jó függő helyzetben lenni, amikor az erősebb félnek más a politikai, vallási, egyéb nézete, mint a gyenge félnek.

    S ez teljesen kormányfüggetlen.

     
  50. @seol:

    A valóság: sose jó függő helyzetben lenni, amikor az erősebb félnek más a politikai, vallási, egyéb nézete, mint a gyenge félnek.

    S ez teljesen kormányfüggetlen.

     
  51. pulsarito szerint:

    Össze-vissza hazudoztok, egyik pillanatban ezt hazudjátok másnap meg mást!
    Senki sem kíváncsi rátok, és a hisztitekte.
    És még egyszer mondom, a lényegről nem beszéltek, hogy ha elzavarjuk a patásorbánt, akkor utána mi lesz?
    Mi a jövőképetek Európáról és mi a jövőképetek Magyarországról?
    erről továbbra is kussoltok!
    Lehet továbbra is gúnyolódni, meg magas lóról kioktatni mindenkit aki nem úgy gondolkodik mint ti.
    Annyira szerencsétlenek vagytok, hogy már észre sem veszitek, hogy 2010 óta (immár 9. éve) folyamatosan csak azt mantrázzátok, hogy ezen a héten megbukik a zorbánkormány, mert megírta a New York Times/Washington Post stb. meg bemondta a CNN is.
    Nem érdekel a Mészáros Lőrinc mint ahogy nem érdekelt az sem, hogy az Őszödi Böszme miből gazdagodott meg!
    Az viszont érdekel, és végtelenül felháborít, amikor néhány magából kivetkőzött állat a szegény gyerekeknek szánt szánkókat lopkodja el és gyújtja fel, meg amikor a köztéri betlehemet rugdossák szét közben gyalázzák Jézust és a kereszténységet!
    Az ilyen lelketlen barbárokkal nincs miről beszélnem!
    És az a párt amelyik ezektől nem határolódik el, hanem vigyorogva asszisztálnak hozzá az soha ne számítsom a voksomra.
    És legvégül! A demokratikus szabályokat az ellenzéknek is be kell tartania!
    A magyar jogszabályok szerint a FIDESZ nyerte a választást. Azaz most ők hozzák a törvényeket, lehet ezen keseregni, lehet gúnyolódni a Fideszre szavazókon, de akkor is ez van. Tessék megnyerni a választásokat és akkor nincs miről beszélni. Ja hogy ez nem megy, mert nincs semmitek az ég egy adta világon amivel meg tudnátok szólítani a többséget!
    Ennyi. További kellemes hisztizést

     
  52. N. Barbie szerint:

    @MammyPress Média: @seol: Igen, sajnos hasonlo logikai bukfenc van a fidesznyikek demokracia felfogasaban, mint amikor mantrazzak, hogy dehataballibekneljobbak. Igen, jobbak, csak szaroknal kicsit jobbnak lenni nem dicsoseg, csak ezt nem fogjak fel.
    Ugyanigy a demokracia meg jogallam seruleset is elbagatelizaljak. Nem olyan rossz a helyzet, mint mondjuk E-koreaban, akkor kerem nincs is semmi baj.
    Lehet szavazni? Lehet. A szavazas hattere, hogy a kormanypart szamolatlanul ontheti a lopott kozpenzt kampanyra (az ellenzeket meg szarra buntetteti a vezir egy allitolag fuggetlen allami szerv-vel), hogy ejjel nappal visit a propaganda es az ellenzek szemenszedett hazugsagokkal ragalmazasa a szinten lopott kozpenzbol felvasarolt gigamediajukban, hogy sajat magukra alakitjak a valasztasi torvenyt, visszaelve a ketharmaddal, hogy az ellenzeknek nincs lehetosege kozteri hirdetesre, mert ket fideszes kor uralja az egesz piacot, az egyik meg mindig fidesznyalonc, a masik probalkozott kilepessel, meg is lett a kvazi kinyirasa, meg annak a partnak is a szarra birsagolasa, akik kaptak nemi kedvezmenyt a hirdetesekbol, kozelse annyit, mint amit hosszu evekig nyiltan csinalt ugyanennel a vallalkozonal a fidesz, majd mikor osszeloptak eleg penzt, gyorsan megvaltoztatak a torvenyt, hogy mas ezt mar ne csinalhassa, de meg igy is torvenytelensegek sorozata aran sikerult csak megbuntetni a kedves fuggetlen allami szervnek az ellenzeki partot stb stb a sor holnapig folytathato, na ezek, a kinos reszletek mar nem erdeklik oket. Lehet szavazni? Lehet, Akkor demokracia van. Szerintuk.
    Es akkor emlithetnem meg, mint a demokracia es jogallamisag fantasztikus peldait, hogy az osszes hatalmi agazatot megszallta a kormanypart, a birosagokkal nem birtak, hat akkor letrehoztak egy masodik birosagi rendszert, vagy hogy ma meg lehet a don hazanal tuntetni, holnap meg hozunk egy torvenyt, hogy ne lehessen, vagy, hogy ma meg van egy jol meno uzletet egy adott gazdasagi agban, holnap meg megtetszik a kormanymaffianak es hoz egy torvenyt az ellehetetlenitesedre stb stb a sor itt is hosszasan folytathato, na ezek aztan tenyleg mind a jogallamisag mintapeldai.

    De mint mondtam, az atlaghulyefidesznyiket ezek a kis “aprosagok”, a hogyanok es miertek nem erdeklik. Lehet szavazni, akkor demokracia van es punktum. Nem zavarja, hogy a kommunizmusban is lehetett, most meg a nagy antikommunistak konnyes szemmel csapolnak a kommunizmust visszahozo vezirnek.
    Siralmas.

     
  53. sas70 szerint:

    @Ma Baker: Ja! 2010-óta nagyjából 2,2%-os átlagos gazdasági növekedés, 3%-os világgazdasági növekedés mellett, évi átlag 3,5%-os eu-s támogatással!
    Ez aztán az óriási gazdasági teljesítmény!
    Pontosan látszik a számokból, a lopás mértéke!
    De nézzük csak a 2018-as szuper sikeres évet. Még nem véglegesek a számok, de úgy néz ki a GDP növekedés 4,6% körül lesz, miközben megkaptunk pénzforgalmi szemléletben 3,72% eu-s pénzt. Ez szintén teljesítmény csúcs!

     
  54. ZX szerint:

    @pulsarito: Ja, hogy téged pár szaros szánkó kiborít, miközben a pénztáros milliárdokat lop elvéve az esélyt a szebb jövőre több gyerektől? Hát akkor baszd meg magad az álkereszténységeddel meg a műfelháborodásoddal együtt.

     
  55. MammyPress Média szerint:

    A szánkókról csak egy mondat, mert kötve van a kezem… nem akarok bajt senkinek!
    Ott voltam a rászoruló gyerekek karácsonyán! Szánkóról szó sem volt… azt nem kapták meg, pedig addigra pótolták! És ennek legalább – talán – örültek volna azok a román! (nem, nem erdélyi magyar – magyarul nem tudó román!) gyerekek, akiket az egyéb rendezvények annyira nem kötöttek le… Szóval ezt a szálat inkább ne feszegessük – olyan finom kalácsot ettem, nem szeretném viszontlátni!

    (Mellékesen: nem az a bajom, hogy a gyerekek egy jelentős részében románok voltak, csak épp bőséggel láttam itthon is rászoruló gyereket. Ha meg határon túlról hozunk, akkor legalább tényleg magyarokat…)

     
  56. N. Barbie szerint:

    @pulsarito: “Az viszont érdekel, és végtelenül felháborít, amikor néhány magából kivetkőzött állat a szegény gyerekeknek szánt szánkókat lopkodja el és gyújtja fel, meg amikor a köztéri betlehemet rugdossák szét közben gyalázzák Jézust és a kereszténységet!”

    Tudod mi nem erdekel teged? A valosag. Eleg csak megnezni az idezett reszt, egy az egyben koszon vissza a prostisracok meg 888 propagandaduma.
    jaja a szegeny kis gyerekek szankojat bantottak ezek a szemet sorosistak, amit a josagos nagy kereszteny fidesz karacsonyra akart adni gyerekeknek. Marmint a par darab eltunese utan gyorsan kitalalt fideszpropaganda szerint. Aztan lass csodat, ujevkor meg mindig ott alltak. Szoval hazudott a fideszed. Karacsonykor. Az nem baj. Csak, hogy tonkrement par kibaszott szanko, es ezek allatok. Aha. Igy konnyu.
    Egyebkent meg elhatarolodtak a tuntetok ettol es felajanlottak uj szankok megvetelet.
    Az meg nyilvan nem zavart, hogy 2006-ban a kemenyen dolgozo kisemberek autoi egtek, amivel reggel dolgoznia kellett volna menni. Ja, azok hosok voltak, a mai tuntetok meg sorosberenc hazaarulok, igen, ismerjuk a propagandat.

    Szinten szanalmas, mikor par idiota altal rugdosott betlehemert aggodsz a keresztenyseg neveben, de az nem zavar mikor az allitolag nagy kereszteny kormanyod kendozetlenul hozza a szintista lopaselokeszito torvenyeit. tehat az egyik, a tizparancsolatbol, a ne lopj, nem erdekel. De betlehem rugdosas meg igen. Szanalmasan gyenge mentegetozes, mar ne is haragudj.

    Szoval maradjunk annyiban, hogy a gerinced csak odaig tart, hogy bukott tolvajokra szavazz, mert azokra akarsz szavazni. nem erdekel mas alternativa, meg se latod, meg se hallgatod oket, csak gyartasz roluk magadnak ideologiakat (illetve szo nelkul beveszed a szektad altal elore gyartottakat). Befogod a fuled, eltakarod a szemed, hogy ne kelljen latni, ami nem illik bele a rozsaszin fidesznyik kodbe.

    “Mi a jövőképetek Európáról és mi a jövőképetek Magyarországról?
    erről továbbra is kussoltok!”

    Minden part vilagosan elmondta mar ezerszer, hogy mirol mi az allaspontja. De szerinted nincs ilyen. Nincs, mert nem akarod, hogy legyen.

    Mondok egy peldat. Az Eu jovokepe alatt nyilvan beleerted a migrikerdest is. Elgondolkoztal valaha, mondjuk valasztas elott, hogy van a szektad, amelyik minden jobboldali (egyesek szerint szeljobb) otletet egy masik parttol lop, raadasul pofatlan tolvajok is, akkor miert nem arra a masikra szavazok, mint az otletlopokra? Peldaul kerites epites. A Jobbik mar akkor kovetelte, mikor a szektad es vezere meg csak szimpla riogatasnak nevezte a migriaradatot, Aztan mikor lattak, hogy vevo erre a temara sok ember, akkor gyorsan lenyultak az otletet.
    Szoval elgondolkodtal rajta? Dehogy gondolkodtal. Leszavaztal a tolvajaidra es meg buszke is vagy ra, hogy nem tudsz gondolkodni.

     
  57. pulsarito szerint:

    ” egy az egyben koszon vissza a prostisracok meg 888 propagandaduma.”
    Aha nyilván a video amin vidáman rugdossák szét a szánkókat az propaganda duma!
    Aha mesélj még!

    “Minden part vilagosan elmondta mar ezerszer, hogy mirol mi az allaspontja. De szerinted nincs ilyen. Nincs, mert nem akarod, hogy legyen.”
    Jelen állapotok szerint minden párt a tagadás állapotában van.
    Magyarul ha OV azt mondja hogy itt demokrácia van (amit azért bizonyít egy-két választás), akkor az ellenzék nekiáll diktatúrát visítani!
    Amikor az elszámolható túlmunka lehetőségét (mondom még egyszer, hogy a gyengeelméjüek is megértsék a lehetőségét) felemeli, akkor az ellenzék rabszolgatörvényről visít. és még lehetne sorolni a végtelenségig.
    Igen az ellenzéki viccpártok mindenről elmondják a véleményüket de továbbra sincs semmi programjuk, csak az hogy amit Brüsszelben az alkesz juncker meg a többi hülye kitalál azt elvtelenül végre kell hajtani majd egy kis buksi simogatás fejében mint egy jó kutya lihegnek a gazdájuk lábánál!
    Jelenleg ez az ellenzék.
    Benneteket semmi más nem tart össze csak a zsigeri Orbán gyűlölet. Ezért igazán sajnállak benneteket!

     
  58. pulsarito szerint:

    “Szinten szanalmas, mikor par idiota altal rugdosott betlehemert aggodsz a keresztenyseg neveben, de az nem zavar mikor az allitolag nagy kereszteny kormanyod kendozetlenul hozza a szintista lopaselokeszito torvenyeit. tehat az egyik, a tizparancsolatbol, a ne lopj, nem erdekel. De betlehem rugdosas meg igen. Szanalmasan gyenge mentegetozes, mar ne is haragudj.

    Én nem mentegetőztem. Nem nekem kell mentegetőzni.
    Az én értékrendemmel ellentétes a kereszténység gyalázása. Nektek semmilyen jogalapotok nincs senkinek a fejére olvasni a 10 parancsolatot.

     
  59. Fergio szerint:

    @MammyPress Média:

    Igen, tudom én is, hogy nagyon sok ingatlan felvásároltak migránsok, törökök, zsidók, kínaiak, oroszok. Az nem probléma…
    Egyetértünk! A letelepedési kötvény is a magyar polgárokért van, meg az a fegyverkereskedő arab (Pharaoh), akit az FBI is körözött…

     
  60. pulsarito szerint:

    “Hát akkor baszd meg magad az álkereszténységeddel meg a műfelháborodásoddal együtt. “
    Köszönjük a liberális megértés és elfogadás eme gyöngyét!

     
  61. ZX szerint:

    @pulsarito: “amit azért bizonyít egy-két választás” Ahhhaha. Kommunizmus alatt nem volt választás, okoska?

    “a lehetőségét” ahh a feleségem 3 egymást követő hétre van beosztva túlmunkára “önként”. Csak neked mint gyengeelméjűnek írom.

    ” de továbbra sincs semmi programjuk,” A fidesznek meg van. Brüsszel, soros, migráncs. Remek program, lehet rá stabil gazdaságot építeni. Barom! 😛

     
  62. pulsarito szerint:

    “Ugyanigy a demokracia meg jogallam seruleset is elbagatelizaljak. “
    Na és mi az ami a demokráciánkban sérült azon kívül, hogy nem az imádott liberális pártok vannak kormányon?
    Akkor vajon mit visítanátok, hogyha nálunk is brit választási modell lenne?
    Számtalan politológus leírta már, akkor a Fidesz a 2018 áprilisi választási eredményével a parlamenti helyek 90%-kát szerezte volna meg.
    Nem tudom, javítsatok ki ha nem így van de szerintem Angliában egy pár évvel régebb óta van demokrácia mint nálunk.
    Ti mindig úgy forgatjátok a demokrácia felfogásotokat ahogy nektek éppen jobb.

     
  63. Fergio szerint:

    @pulsarito:

    “Amikor az elszámolható túlmunka lehetőségét (mondom még egyszer, hogy a gyengeelméjüek is megértsék a lehetőségét) felemeli”

    Miért kellett felemelni? Kevés volt az évi 250 óra? Számold már ki légyszi, hogy az hány nap? A legtöbb cég még ezt sem használta ki…
    Szerinted a 3 műszakba dolgozó melósnak hiányzik, hogy még a heti 5 nap után még minimum minden szombaton is dolgozzon? De ez nem a munkaerő hiány miatt van… nem hát…
    És persze ehhez mindkét fél kell, persze. És az összes német multi megbeszéli, hogy náluk holnaptól bevezetik, akkor hova mész dolgozni?
    Egyébként most küldtek el kb. 15000 embert a közszférából. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy az állambácsi lesz az első, aki a ezt a túlóra-játékot bevezeti. Ugyanis az szuper, hogy csökkentették a közszférában dolgozókat – akik nem tudom hol helyezkednek majd el – , és automatizálnak amit lehet, de vajon a háttérmunkát ki fogja elvégezni? Hány ember munkáját kell majd egy embernek megcsinálnia?
    A gyengeelméjűek azok, akik ezt a maszlagot beveszik.

     
  64. Fergio szerint:

    @pulsarito:

    “Ti mindig úgy forgatjátok a demokrácia felfogásotokat ahogy nektek éppen jobb.”

    Igen, és Angliában is leáll a választási adatokat közlő website 1 órára… ühüm. Magyarázd még, informatikus vagyok.

     
  65. MammyPress Média szerint:

    @pulsarito: Egy dolgot jól megtanultál a górétól… más nevében nyilatkozni!
    Már bocsánat, de nincs imádott pártom, nincs kedvenc politikusom, nem fizet a Soros… szimplán nem értek egyet azzal, amit Orbán mond ÉS csinál! Merthogy a kettőnek nincs köze egymáshoz – ezt már ő is elismerte, ugyebár…
    Ez NEM az ő országa. Nem is a tied! Ez Magyarország, ahol itt élünk közösen, tetszik vagy sem! Itt születtem, épp úgy a részem nekem, mint neked – mégis: egy elítélt bűnöző nagyobb biztonságban, és “magyarabbnak” érezheti magát nálam, aki itt élek, itt adózok.
    Szerinted ez így oké – rendben, biztos megvan rá az okod. Elv, sérelem, bér, hit – te tudod, nem is érdekel! NEKEM nincs rendben!
    És igen, még az az idióta pojáca is jobb, mint Orbán! Pedig istenucsse – baromira nem bírom! És bár erre több személyes és közt érintő okom van, nem várom, hogy megértsd. De kutya kötelességed elfogadni, hogy én így gondolom! Különösen akkor, ha én elfogadom azt, hogy te meg nem. Mert ITT élünk, és bármit is mond Orbán: ez mindkettőnk hazája. Meg még pármillió másiké…
    Ember akarok lenni a saját hazámban! És jogom van elvárni, hogy amíg a tetteimmel nem mondanak ennek ellent, addig ezt tiszteletbe tartsd, mert én is tiszteletbe tartom mások emberi mivoltát!
    Ehelyett te akarod eldönteni, hogy én kit imádok, kire szavazok, ki fizet engem, a csapatod dönti el, hogy hova menjek, a főnököd azt, hogy kinek mit üzenek, vagy egyáltalán mit akarok!
    Hát nem!

     
  66. N. Barbie szerint:

    @pulsarito: “egy az egyben koszon vissza a prostisracok meg 888 propagandaduma.”
    Aha nyilván a video amin vidáman rugdossák szét a szánkókat az propaganda duma!”

    Ne terelj, nem mondtam, hogy a szankok ellopasa magaban ne lenne igaz. Az ezzel kapcsolatos koritesed, a szankokat karira megkapo szegeny gyerekek miatti alszent aggodasod koszont vissza egy az egyben a fidesz kanalis mediajabol.

    Persze jellemzo, hogy egy szot se valaszoltal a szankokat karira gyerekeknek igero fideszedrol, mint mar tudjuk hazugsagukrol, hogy karacsonykor mennyire volt szep dolog, vagy zavarja e a kis mimoza lelkecsked.

    “Minden part vilagosan elmondta mar ezerszer, hogy mirol mi az allaspontja. De szerinted nincs ilyen. Nincs, mert nem akarod, hogy legyen.”
    Jelen állapotok szerint minden párt a tagadás állapotában van.”

    Itt meg olyan ordas terelest muveltel, hogy azt se tudom mirol beszelsz.
    Azt irtad, hogy az ellenzeki partok alljanak elo azzal, hogy kepzelik az EU es MO jovojet. Erre irtam, hogy minden lenyeges kerdesben szamtalanszor kifejtettek mit gondolnak rola.
    Erre meg jossz a rabszolgatorvennyel, aminek egyikhez sincs koze. LOL

    A harmadik resz meg ujra szintiszta hazudozas, nem volt programjuk, brusszel, soros, gyikemberek. Szanalmas. De tokeletesen bearazza, hogy mennyire is hiheto a “szavaznekenmasradenincsjobb” dumad.
    Dehogy szavaznal te masra, mikor negyvenakarhany oldalas programja volt pl. a Jobbik-nak, a szektadnak meg 1 szavas: folytatjuk.
    De meg a faradtsagot se vetted, hogy gyorsan megnezd tenyleg nem volt e programjuk, csak eldontotted magadnak, hogy nincs, mert igy konnyebb.
    Ennyi vagy.

     
  67. N. Barbie szerint:

    @pulsarito: “Én nem mentegetőztem. Nem nekem kell mentegetőzni.
    Az én értékrendemmel ellentétes a kereszténység gyalázása. Nektek semmilyen jogalapotok nincs senkinek a fejére olvasni a 10 parancsolatot. “

    Ja, nem kell, csak epp most buktattad le magad, hogy szankorugdosasert allitolag aggodsz a keresztenysegert, nagyuzemi lopaskor meg nem. Na ennyit az alkeresztenyekrol, ismerem a fajtadat.
    Tudom, tudom, nekem nincs jogalapom a tizparancsolatot szamonkerni, mert, hat oo, mert, miert is? Mert azt is mar a fidesznyikek dontik el, hogy ki a kereszteny meg ki nem, vagy hogy van ez?
    Ja, csak halkan megsugom, te nagy keresztenyseg vedelmezo, hogy a nyakam tennem ra, hogy tobbszor voltam misen, mint te meg a csaladod egyuttveve. En megsem veszem magamnak a jogot, hogy mas keresztenyseget ketsegbe vonjam, de te a fideszes meg igen. Szegyellheted magad, te nagy kereszteny, te. Annyira vagy te is az, mint a gazdaid, akik a leghangosabban eneklik vasarnap a templomban a szent enekeket, aztan mikor lopasrol kell szavazni, akkor szelektiv amnezias keresztenyek lesznek es elfelejtik a tizparancsolat ne lopj reszet.

     
  68. N. Barbie szerint:

    @pulsarito: “Ti mindig úgy forgatjátok a demokrácia felfogásotokat ahogy nektek éppen jobb.”

    Aha, mindjart sirok a szegeny kis fidesznyik alsznet dumajan. Aki bagatelizalassal akar utni egy masik bagatelizalast, mert az angol rendszer igy meg ugy. Tehat van szarabb a mienknel, akkor nincs semmi problema. Szerinted.
    ha mar valasztasi rendszer, akkor miert az angol peldaval jossz, miert nem mondjuk azzal, hogy a fideszed megszuntette a ketfordulos valasztast, ezzel kizarva, hogy a masodik fordulora osszefogjon az ellenzek ellene? Hmm? Olyan demokratikus lepes volt ez is, mi? Holott ok pont emiatt nyertek meg a `98-as valasztast. Ha nincs 2 fordulo, az mszp gyozott volna akkor is. Micsoda fairplay, ugye? Mindent megszuntetni, amivel ok nyertek, hogy mas mar ne tudjon.
    A demokracia es jogallam mintai. Igen, az alomvilagodban.

     
  69. TSandor Toth szerint:

    Az a mondatod, hogy én és pár millió az nem jön össze! Te és az a néhány faxkalap. Igen, így jó.

     
  70. MammyPress Média szerint:

    @TSandor Toth: Igazán kedves gesztus volt, hogy ezt szóra méltattad – és egyben alátámasztottad a mondatot! Köszönöm!

     
  71. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    Csináljátok csak akkor. Legalább meglesz legközelebb is a 2/3. 😀 😀 😀

     
  72. N. Barbie szerint:

    @Kivlov: Tehat semmit nem tudsz irni, hogy a diktaturad ellen akkor megis mit kene csinalnia az ellenzeknek, csak mantrazod a nagy semmit, hat mast, mert ez a legkonnyebb.
    Mikor hallgatas, beleegyezes alapon te is tudod, hogy nincs mas.
    De te is ugy szavaznal masra a tolvaj maffiad helyett, aha, persze.

     
  73. N. Barbie szerint:

    @Kivlov: Lehet lesz az 9/10-ed is, vagy 110%. Ki tudja, csak csavarnia kell a nagy demokrata fideszednek meg parat a valasztasi torvenyen, vagy betiltani meg par lehetoseget, ami meg esetleg maradt az ellenzeknek.
    Te meg orulsz a visszatert rakosi rendszernek. Gratulalok.

     
  74. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    De tudok.
    Érdemi, hiteles alternatívát kell felmutatni.
    Ameddig nem értitek meg, hogy a fityesz még mindig a kisebbik rossz 2-2.5M tényleges szavazó számára, addig nincs miről beszélni.

    Marhaság, hogy a szop összeáll a jobbikkal meg az összes kis szadesz szatelit zs pártocskával. a Jobbik klassszik szavazótábora (ha még maradt neki olyana a párt megqrvulása után) sosem fogja gyurcsányt újra visszasegíteni, akkor inkább orbi maradjon.

     
  75. N. Barbie szerint:

    @Kivlov: “Érdemi, hiteles alternatívát kell felmutatni.”
    Ures rizsa, konkretum nelkul. Mert igy nagyon konnyu ezt hangoztatva tovabb szavaznod koztorvenyes tolvajokra. Persze egy szot sem tudtal irni azokra a pontokra, amikben leirtam, hogy egy diktator es partja ellen nincs demokratikus lehetosege az ellenzeknek. Nagyon konnyu a moge bujni, hogy jaj mi csak varjuk a hiteles, erdemi alternativat, addig is 3-adjara tartjuk hatalomban a tolvajainkat, mikor nagyon jol tudjatok, hogy semmi eselye a jelenlegi feldiktatura mellett, hogy felnojon egy mar meglevo, vagy uj part eselyes kihivokent.
    Hiteles alternativa? Ha mar a Jobbik-ot emlitetted, minden un. szeljobb otletet toluk lopott a fideszed, raadasul nem fuzodik a nevukhoz szamtalan korrupcio, lopas, mutyi. Jo programot is irtak, a fideszed erre se vette a faradtsagot. Megvolt tehat a hiteles alternativa. Erdekelt teged? Nem. Mert akartal talalni egy kibuvot, es talaltal is. Hogy elkurvultak. tehat vettel egyet, a Jobbik legnagyobb rivalisa, a fideszed ragalommaszlagabol, es azt el is fogadtad. Ez mar eleg is volt a nem rajuk szavazashoz. Az, hogy viktorod meg a fidesz nem ilyen Jobbik fele rafogott, hanem tenyleges koponyegforgatason van tul, nem is egyen, az persze nem zavar. Nyilvan megvan honnan indultak, hippifeju szelsoliberalisok voltak. Aztan, amire eppen kereslet volt, arra fordult a szelkakasuk. Ettol meg neked hitelesek. Akiknek meg az alap iranyvonala sosem valtozott, azok meg nem.
    Na ezert nevetseges a dumad, hogy a legkisebb rossz, meg ugy, de ugy szavaznank mi masra, csak nincs. A 2-2,5 millio idiota agyhalottnak esze agaban sincs masra szavazni, eszik ejjel nappal a propagandat, jol elvannak vele. Gondolkodni onalloan meg minek.

    Ja, ki ne felejtsem. Ameddig nem erted, a ket millio tarsaddal egyutt, hogy nincs onfelmentes arra, hogy nagyuzemi tolvajokat tartunk hatalomban, akik raadasul az eg vilagon semmi kiemelkedot nem ertek el 8 ev alatt, addig nincs remeny. Ez a gerincesseg, a tisztesseg minimuma. Szamtalanszor lebukott tolvajokra soha. Nincs ra mentseg. Minden mas csak szanalmas, kinkeserves onfelmentes.
    A legkisebb rossz az igen gyenge duma erre, foleg, amikor nagy keresztenyeknek adja elo magat a partod is, meg a szavazoi is.

     
  76. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    Még mindig nem érted.
    A jelenleg látható alternatívákhoz képest aszerint a 2-2,5M ember szerint még mindig orbi a kisebbik a rossz! Ezt kéne végre felfogni.
    Azaz amíg nem mutatott egy esetleges jobbat, addig ez van.
    A nagy elqróból és brigádjából nem kér az ország többé.

     
  77. Kivlov szerint:

    @N. Barbie:
    “Hogy elkurvultak”

    El. Radik. jobbik szavazó voltam sokáig. Ha az elmúlt 2 év után is rájuk szavaznék, le kéne hánynom magam…

     

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük