Nyögdíjas pánik

 

egyiknaprol.jpgÉgett a közösségi portál: az egyik része azon dühöngött, hogy nem érkezett meg a nyugdíj – a másik része azon, hogy mit foglalkozik mindenki ezzel…

Nos, elmondom! Hogy én leszek-e nyugdíjas – nem tudom, nem hiszem. Ha mégis: alamizsnának is kevés lesz, mit kapni fogok, de nem ez az érdekes. Szinte mindenkinek van olyan rokona, barátja, ismerőse – szerencsésebbeknek szülei, nagyszülei – akik máról-holnapra élnek a nyugdíjukból. Így elsőként ledöbbentet, amikor ismerőseim között is találtam egy-két olyan beszólást, hogy „ma akkor végre lehet menni Aldiba”, vagy „Le kéne lőni mindet!”. Ezt nem is kommentálnám!

Azt is hagyjuk, – akit érint tudja, akit nem, az úgy sem értené – hogy mennyire veszélyes a 80-90 éves korosztályt kizökkenteni a megszokott rendszerükből, hiszen sokszor csak az tartja őket életben, hogy „még ezt meg kell csinálni”.

Arról azonban nem nagyon esett szó, hogy ebben a fenenagy jólétben, amit ezen a Sajtótájékoztatón is oly’ lelkesen emlegettek, mekkora káoszt tud okozni, ha csak egy kicsit is késik a nyugdíj. Ráadásul ez most különösen húsbavágó volt, hiszen az előző kifizetés az ünnepek miatt korábban érkezett, így nem 28-30, hanem 40 napra kellett beosztani a jellemzően nem túl magas összeget, miközben volt egy karácsony, egy újév – ami kimerített általában minden tartalékot. Már, ha volt…

Az a káosz, ami itt kerekedett a nyugdíjcsúszásból, az remekül rávilágított egy nagyon fontos problémára, ami elsőszámú oka a létbizonytalanságnak, amely felőröli az emberek idegrendszerét! Egyszerűen: nincs tartalék!

Eltengődnek, beosztják, ha tudják azt, ami van… – függetlenül attól, hogy ez nyugdíj vagy akár a fizetés. De félnek attól, ha kicsit is késik, vagy bármi miatt kevesebb lesz az összeg. És főként: reszketnek attól, hogy jön valami pluszkiadás! Márpedig az jön: betegség, gyógyszer, orvos, vagy csak egyszerűen kilyukad a cipő, a bojler, elromlik a fűtés, elszakad a kabát… Utóbbit talán lehet a turkálóból újítani – egy cipő esetén ez már „neccesebb” ugyan – de szerelőt hívni, alkatrészt venni, pláne újra cserélni egy nagyobb készüléket… a háztartások jelentős részében akkor is reménytelennek tűnő kiadás, ha nem nyugdíjból kell tengődni, hanem két kereső is akad! Betegségről inkább ne is beszéljünk… az egész életen át fizetett járulék kidobott pénznek tűnik, hiszen mindenért újfent fizetni kell, ha túl akarjuk élni! Érthető a pánik, a félelem…

Márpedig ez a félelem, ez a létbizonytalanság lassan felemészt mindent és mindenkit… Türelmetlenséget, pattanásig feszült viszonyokat, betegséget hoz magával, emberek százezreinek! Egy bizonyos kor felett gyakran ez a feladáshoz, alatta agyvérzéshez, infarktushoz, depresszióhoz vezet.

Nem, ők nem készülnek az utcára tüntetni, már szavazni sem mennek zömiben. Nem azért, mert nincs elegük, hanem azért, mert nincs energiájuk rá! Mert belefásultak a hétköznapokba, és mert már a remény sem maradt nekik az érdemi változásra – akkor miért tennének bármit?!?

Nem élik az életüket, csak túlélnek! Egyre szűkebb keretek között…

Emlékszem, anyám egyszer – nem épp helyes életmódjának köszönhetően – ötvenezer forintos villanyszámla-tartozást halmozott fel (nyolcvanas évek elején!!!), és kikapcsolták az áramot. Ő fogta a telefont, felhívta a pártirodát (nem volt tag!), és felháborodottan kérdezte, hogy tehetnek ilyet, amikor ott van három gyerekkel… Egy óra múlva volt áram! Nem helyes megoldás – de ma ugyanennyi tartozással már akár utcára is kerülhetne, és senkit nem érdekelne, hogy hány gyereke van! Azt gondolom, ez nagyon a ló másik oldala… És nincs kit felhívni!

Értem én, hogy itt “nincs szegénység, és már minden csudaszép és jó”, ahogy az a Miniszterelnöktől és munkatársaitól rendszeresen elhangzik, csak épp mást tapasztalok, és bár szerintük a számok önmagukért beszélnek – majd sorolják a GDP és egyéb paramétereket – azért én is mondanék néhány számot:

A nyugdíjak minimuma (10 éve!) 28.500 Ft (ami sok más ellátásnak is alapja, például a GyES-nek is), az átlagnyugdíj nem egészen 134ezer Ft. A minimálbér nettója még mindig öt számjegyű: 99.085 Ft, a szakképzetteknek 129.675 Ft. A családi pótlék összege szintén nem változott évek óta, 12-13 ezer Ft, gyerekenként. Ehhez képest 2017(!) adatok alapján 2018-ban a létminimum összege:

image_3.jpg

És ezek csak a minimumok, nincs nyaralás, nincs lyukas cipő, bojler – és az árak azóta csak feljebb mentek, nem is kevéssel…

Nem untatnék senkit a statisztikákkal, hogy hányan élnek létminimum alatt, mert szerintem így is kellően hátborzongató az eredmény! Több millió embert – gyerekes családokat, nyugdíjasokat – taszít ez a jelenség abba a helyzetbe, hogy bizonytalan legyen a holnapja, hogy csak a túlélés határozza meg létüket, és igen: pánikhelyzetet okozzon a legkisebb fennakadás is…

Persze, ez odafent senkit sem érdekel… “Le kéne lőni mindet” – lebeg még mindig a szemem előtt – miközben azt látom, néhányan közülük már talán azt se bánnák! “Olcsóbb lett a tej, mert levitték az adóját” – Hurrá! Tényleg olyan világban élünk, ahol sokaknak már a tej is luxuscikk lesz lassan?!?

De a GDP, az legalább nő! Kár, hogy az nem ehető…


Kategória: Közélet | Címke: , , | 4 hozzászólás

Disznóság!

 

Hogy hogyan lett a nyest a szólásszabadság szimbóluma? Nézz utána, és kiderül a disznóság!
(Kezdetnek: Olvass itt és utána esetleg itt)

Na jó… Sinkovics Gábornak – harminc évnyi Nemzeti Sport után – azért írták(!) át egy publicisztikában a sertéstelepet nyesttelepre, mert előtte pár héttel robbant ki Kósa mamájának sertéstelep-botránya… Azóta már repülni is megtanult – nem, nem a malac, vagy a nyest, hanem az újságíró.

És bárcsak ez lenne a legnagyobb disznóság…
Éljenek a nyestek!


Kategória: Képek | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Illiberális látszatdemokrácia – avagy Mesél az erdő

 

orban190110.jpgMár az is bámulatos – mégis: annyira jellemző – volt, ahogy az egész létrejött! Még valamikor nyáron vetette oda foghegyről valakinek, hogy majd karácsonykor kérdezhetik… Persze, senki nem hitt neki! A MÚOSZ azért futott egy kört, emlékeztetőként, egyben felajánlva segítségüket, és néhányan a tüntetések hevében elkezdték emlegetni, megosztani ezt az ígéretet, így ő – aki ugye: sohasem hazudik – nem nagyon tehetett mást, kellett virítani valamit!

Na persze, nem karácsonykor, mert az ugye egyrészt ünnep, másrészt meg: nehogymá’ más mondja meg, hogy ő mikor mit csinál… Január közepe is megteszi, végtére is: ortodox karácsony az is, tehát továbbra is mondhatja, hogy „na ugye”!

Természetesen az ellenzéki média csupán néhány nappal előtte lett értesítve róla, de azért így is igyekeztek felkészülni: azt senki nem feltételezte, hogy minden kérdésére választ kap, így mindenki egyre próbált fókuszálni! A legtöbbjük a közösségi portálon a közönségüket is meginterjúvolta, hogy mi lenne az az Egy Kérdés mind felett, amelyek között igen tanulságos volt a szemezgetés…

A kedvencem a „Fej vagy gyomor?!?” volt… Azon két napja röhögök, miközben tudtam, hogy ebből bizony úgysem lesz semmi – és tényleg! Az élet ismét igazolt…

A Nagy Nap piros betűs ünnepnap lehetne a nemlétező demokrácia sosemvolt naptárában, mikor az újságírók pártállástól függetlenül magának az ország első emberének tehetnek fel kérdéseket, oly sok év után… Ehelyett azonban a fekete tenta került elő ismét, amellyel sorra utasították el az ellenzéki médiák akkreditációját! A Klub rádió például elsőként regisztrált, mégis ugyanazt a választ kapta, mint a Mérce.hu: sajnos nem férnek már be… Ahogy nem jutott hely az Átlátszónak, az Alfának, az N1TV-nek, de a Direkt36, a Magyar Hang és az Azonnali sem nyert bebocsátást.

Ez ugyan a sajtószabadság egy meglehetősen speciális értelmezése, de azért nem kell aggódni: akik bejutottak, és még kérdést is tehettek fel – azok sem jutottak előrébb! Pont annyival lettek okosabbak, mint én, aki itthonról követtem a viccparádénak is beillő produkciót…

Csak a teljesség igénye nélkül, néhány gyöngyszemet azért megemlítenék… Kezdve a futballnagyhatalom Brazília elnökével, akinek átadta a magyarok üdvözletét, cserébe etalonként állítva üzenetüket: “A nemzet áll mindenek előtt, Isten pedig mindenek felett”! Tényleg szép gondolat… kár, hogy a fogalmak alatt nem ugyanazt értjük! Mert az ő értelmezésében én (és még pármillió ember) nem vagyunk része a nemzetnek – miközben úgy tűnik, ő mintha része lenne Istennek!

A bejutott ellenzéki média közül többen is megpróbáltak érdeklődni, hogy hogyan gazdagodhatott meg ennyire a kedves veje, vagy épp a barátja – de sorra ugyanaz volt a válasz: ez üzleti kérdés, amihez neki semmi köze, és „Nem engedem sem magam sem a kormányt beleprovokálni ilyenekbe!”. Nos, ezt jól csinálta, de legalább megtudhattuk, hogy üzletember itt nem politizálhat… Miközben ő csak kuncog, hogy Mészáros lett a leggazdagabb magyar. Mellékesen: a gazdagsághoz vezető út jelentős idejében polgármesterként funkcionált az ország szerelője, így a vagyonának alakulása nem feltétlenül üzleti kérdés – de ilyen kérdésekre nem került sor a sajtótájékoztatón, és ha valaki esetleg (például a HVG munkatársnője) visszakérdezett volna, abba szimplán belefojtották a szót!

Így az sem derült ki, hogy mikor lehet majd nyolc óra munkából túlóra nélkül is megélni a többségnek… csak valami kusza, ellentmondásos hablatyot kaptunk arról, hogy most már a munkavállalók kiharcolhatják a bérüket, és hogy hamarosan megelőzzük a cseheket a foglalkoztatottságban, ami már így is majdnem teljes…

A korrupciót tekintve pedig minden rendben van, “sőt!”. Ezen persze néhányan kiakadtak (na ettől még nem tudtak további kérdéseket feltenni!), én egyetértek: ez bizonyos formában őszinte mondat is lehetne! Mert ugyebár… Hofi óta tudjuk, hogy “korrupció az, amiből te kimaradsz!“. És ő jellemzően semmiből nem maradhat ki! Bár volt mostanában néhány ügy, amely kicsit megingatta bizalmát a saját embereiben, de azóta már felállított egy ügynökséget… Szóval: tényleg nincs itt “korrupció”!

És tulajdonképpen: minden szép és jó, és mindennel meg lehetünk elégedve! Aki mást mond, az ugye: hazudik, vagy szimplán migránspárti, valamint Sorosnak az ügynöke! Ahogy ezt eddig is tudtuk – emiatt igazán kár volt ezt a színjátékot megrendezni…

Illetve: (ortodox)karácsonykor tartott egy sajtótájékoztatót, ahol (szinte) bárki kérdezhetett tőle – választ pedig sosem ígért! Mert ő sosem hazudik… A plafon ezúttal sem szakadt le, és a hívek boldogan itták szavait: lám, ő megint nagyot alkotott!

Legfeljebb a Grimm testvérek és Benedek Elek forognak kicsit sírjukban!


Kategória: Közélet | 63 hozzászólás

Mit rejthet a Gundel palacsinta?!?

 

gundel.jpgTöbben kiírták a közösségi oldalukra, hogy még sosem jártak a Gundel étteremben… Nos, egy pillanatra már szinte különlegesnek érezhettem magam, mert – hála nagyapám bohémságának – én egyszer már voltam! Igaz, még gyerekként, a hetvenes években… Rokonokat kísértünk a Vidám Parkba és az Állatkertbe, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve oda tértünk be ebédelni.

Nem sok dologra emlékszem, nem tűnt a hely különlegesebbnek, mint a házunk sarkán lévő Vörös Postakocsi, ahol a – többnyire az ajtóban álló – pincér bácsi mindig mosolyogva integetett. Hiába, na: ha az ember még nem érte el élete első X-t sem, nagyon más szempontok vezérlik értékrendjét…
A palacsintára azért emlékszem! Nem volt annyira finom, mint amilyen látványos, de nagyanyám túrós palacsintáján szocializálódtam, így nem csoda, ha fura volt az a diós-csokis, háromszögbe hajtott lángoló csoda… Amit ráadásul nem lehetett még felmarkolni sem! És ami persze azóta már a kedvencem – mégis úgy érzem: mostanában nem fogok visszatérni, hogy új esélyt adjak az “eredetinek”.

Azóta is napi szinten megyek el az időközben elérhetetlennek tűnő étterem-mogul mellett, és bár nem igazán éreztem késztetést, hogy visszatérjek, a legfrissebb híreket olvasva róluk azért eltöprengtem valamin…

Értem én, hogy egy ilyen “király” étterem dukál (a királyhoz) az ország vezetőihez, és ezért velük akarnak szerződni. Azt is megértem – még politika sem kell bele, szimpla gazdasági döntés -, hogy a stabil, rendszeres bevételt jelentő megbízó jelentős árengedményben részesül. Igaz, a mostani, felfokozott hangulatban egy ilyen szerződés azért mégis tartalmaz némi politikai állásfoglalást is, de lássuk be: a vevőkörüket alapvetően nem a bérből-fizetésből élők, vagy a bohém nagypapák tömege alkotja… ez is érthető!

Amit nem értek: ha ők képesek erre – háromszázért bablevest, nyolcért ízletes menüt biztosítani -, akkor miért nem kötelező az intézményi élelmezésvezetőknek beiratkozni hozzájuk pár hetes gyakorlatra, hogy meglessék: hogy kell ezt csinálni?!? Demagóg hülyeség, és kapacitás se lenne rá, hogy ők lássák el – ahogy most követelik sokan… de a titkot, a receptet elárulhatnák… legalább a kórházaknak, gyerekintézményeknek!

Persze, ha ehhez feltétlenül le kell rombolni 125 évnyi jó hírt, akkor érthető, ha mégsem áll náluk sorba senki a receptért… Lehet, hogy már nem is dió lapul a csokiöntet alatt, hanem csak simán – ahogy nagyanyám mondta volna – szar van a palacsintában?!?


Kategória: Egyéb | 121 hozzászólás

Ha a Nagyúr szól…

 

Persze, egy igazi Nagyúrnak nincs szüksége ilyen piszlicsáré módszerekre…


Kategória: Képek, Közélet | Címke: | Hozzászólás most!

Leoncio a sajátjait se kíméli

 

rabszolgasors.jpgA rabszolgatörvény néven elhíresült túlóra-szabályozás mellett azért volt még pár apróság, amely Isaurának, de még Spartacusnak is érdekes lehetne… Igen, a közigazgatási bíróságok felállítása is, amelyeknek köszönhetően esélyeid egy állami hivatallal – mondjuk az adóhatósággal – szembeni perben vetekszik a nullával. De most nem erre gondolok, hanem az állam saját rabszolgáira…

Közismertebb néven ők a kormányhivatalnokok. Hogy a jogállásukat szabályozó törvényt, mely előírja, hogy

63.§ [A jóhiszeműség és a tisztesség elve] (1) A kormánytisztviselő és a munkáltatói jogkör gyakorlója (a továbbiakban: felek) a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kötelesek eljárni és kölcsönösen együttműködni, továbbá nem tanúsíthatnak olyan magatartást, ami a másik fél jogát, jogos érdekét sérti.

a főnökeik úgy értelmezik: kormány(és persze: párt)hűség mindenek felett – az egy dolog! Hogy ez az elvárt hűség nem feltétlenül jelentkezik a bérpapíron… – hát így jártak! Miért nem választottak szimpatikusabb főnököt. Oké, kicsit szépítette a helyzetet a biztos meló, elvileg pontos kifizetéssel, cafeteriával – ja nem, azzal már ők sem dicsekedhetnek. Még egy pech… 

Hogy hány ember repült az év végén – és milyen embertelen módon – az állásából, azt most szintén figyelmen kívül hagyhatjuk (novelláskötet lehetne belőle), tavalyi adat, nézzünk előre és nézzük a jó oldalát: a kirúgottak béréből 30%-os béremeléssel fenyegették meg azokat, akik az úr kegyeiből maradhattak! Valami azt súgja, a vezetőkön kívül azért nem az emelésből repkednek majd nyáron a világ felett… De hogy ebből mi valósult meg, arra majd február 5-én, az első utalások után visszatérünk… Még megsaccolni is nehéz, mert a közalkalmazotti bértáblának is alapja a minimálbér, amelyet – hogy segítsék a 2019-es év megtervezését – már 2018. december 30-án délben közzétettek! No comment – ahogy a művelt angol mondaná… Egy biztos: a januári fizetésnél eddig minden közalkalmazott ismerősöm káromkodott, 30-40 ezer forintokat hiányolva a pénzükből, igaz, az még tavalyi év munkájának gyümölcse, és bár ők is (rab)szolgák, de ők nem a kormányt, hanem a közt szolgálják. A kormánytisztviselők aktuális bérkifizetéséről sajnos még nincs információm (se illúzióm)! 

A létüket szabályozó törvénymódosításról azonban van! Többek között az, hogy hosszabb volt a különböző érintett szakszervetek véleményezése, mint maga a november végén benyújtott törvénytervezet munkaügyi fejezete – ehhez képest decemberben az is simán átment a Parlamenten, és – ebben sem volt karácsonyi meglepetés – megkapta az államfői dedikálást. Igaz, ez nem került be úgy a köztudatba, mint a “rabszolgatörvény”, pedig ez is tízezrek életét érinti…

A puding próbája az evés – tudtuk meg időközben a Legfőbb Főnöktől, így legyünk türelmesek a bérek végső alakulását illetően. Annyi azonban már most biztos, hogy ha fussa is majd ebédre a megemelt fizetésből, azt kötelezően munkaidőn kívül kell eltöltsék. A Munka Törvénykönyve eddig is szabályozta a kötelező ebédidőt (hat órán túli munkánál 20 perc, utána 3 óránként további 25 perc, naponta legfeljebb 60 perc), de a kormányzati tisztviselőknek kicsit azért próbáltak kedveskedni: nekik az első hat órára 30 perc pihenő jár, majd 3 óránként még 20 perc. De ami a lényeg: ők – eddig – ezt a munkaidő terhére tölthették el. Tehát dolgoztak 8-tól 4-ig, és megkapták a pénzüket. Mostantól – hála a rabszolgatörvénnyel egy szuszra elfogadott új törvénynek – ez megszűnik: alsó hangon fél 5-ig kell maradjanak a munkahelyen, természetesen ugyanannyi pénzért. Ez heti két és fél órát, havi 13 órát, éves szinten 125 órával, azaz közel 16 napnyi munkaidővel dolgoznak többet, ugyanazért a pénzért… És természetesen: attól, hogy ez nem számít bele a munkaidőbe, attól még ugyanúgy rendelkezésre kell álljon alatta a főnökének, miközben 5 nappal megkurkították az alapszabadságukat! Mivel a pótszabadságot is megnyirbálták – gondolom: szigorúan a Családok éve jegyében – így van, akinek ez akár évi 12 nap mínuszt jelent, a kötelező ebédidőn túl… és még örülhet, mert neki legalább megmaradt a széke!

A hülyének is megéri, nem? 


Kategória: Egyéb | 5 hozzászólás

Itt az idő: most vagy soha!

 

orban-kosa-rogan-rohognek.jpgA rabszolgatörvény – hülyeség! Egy felfújt lufi… ami jót pukkant! A dolgozók egy jelentős része eddig is több, mint 400 órát túlórázott és örült, ha viszonylag pontosan elszámolták, vagy lecsúsztatta… A munkáltatók pedig eddig is megtalálták a módját, hogy lepapírozzák a túlmunkát, ahogy abban is kellően kreatívok voltak, hogy rákényszerítsék erre dolgozóikat. 

Most van rá egy törvény – na bumm! És akkor mi fog változni? Talán kevesebb lesz általa a feketemunka, de legyünk őszinték: ez Magyarország, ahol az adóelkerülés sikk, vagyis számottevően fehéríteni sem fog a gazdaságon…

Hogy miért kellett a pukkanás? Mert ezt megértik az emberek. Ez húsbavágó. Ez mindenkit érint! Legalábbis az, amit ebből tálalnak felé: a „négyszáz órával többet kell dolgozni, és három év múlva kapsz pénzt” tökéletes mondat egy gondolkodásról leszoktatott tömegnek a hergelésre!

Ez persze jó a kormánynak is, hiszen amíg ezen hőbörög mindenki, addig például simán végignyomták a Parlamenten a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, amely ugyan sokkal jobban korlátozza a szabadságunkat, csorbítja demokráciánkat, de a közvélemény számára értelmezhetetlen, nem látják át a lényegét, és különben is: ez valami olyan, mint a betörés vagy egy tragikus baleset – a többség meggyőződése, hogy vele ez nem fordulhat elő, mert ő okosabb, mert ő vigyáz… Hát persze…!

Nem a rabszolgatörvénnyel van baj! Illetve de, nagyon is nagy baj van vele – csak épp nem az, amit az ellenzék (első látásra legalább végre közösen) harsog felénk!

A rabszolgatörvénnyel az a baj, hogy beterjesztették és elfogadták. A kettő között nem voltak megfelelő egyeztetések, hatástanulmányok, felmérések. Nem közelítettek álláspontokat – ez van, és kész! Eldöntötték, tetszik vagy sem: ez van! Ez komoly baj vele, de még komolyabb, hogy gyakorlatilag az elmúlt években minden törvényünk így született! Izomból, azonnal, következmények felmérése nélkül! Nem mintha bármit is számítana itt az a szó, hogy következmény… ez számukra ismeretlen fogalomnak tűnik.

Aztán az is baj, ahogy elfogadták: egy botrányos parlamenti ülésen, a Házszabály több módon való megsértésével, a szavazórendszer nem épp rendeltetésszerű használatával… Ha így, hát így – akkor is ez lesz! És ez baj… De még nagyobb baj, hogy ez a mentalitás, ez a „szarok rád, én megtehetem” megnyilvánulások tömkelege nem épp azt üzeni, hogy ez egy demokratikus ország, ahol a megválasztott vezetőink az ország érdekében tevékenykednek!

Mondom „ország”, nem a szavazóik vagy a haverok – ugyanis a leges legnagyobb baj, hogy a Választások megnyerése nem egy kolesz szoba hajdani lakóinak vezetését jelenti, hanem az országét. Amelybe beletartozik az is, aki történetesen nem szimpatizáns… Csakhogy ebben az országban ez nem így működik: itt, aki nincs velük, az jó esetben nem is létezik… Rosszabb esetben – ha például ellenérzését ki is nyilvánítja – egyszerűen ellenségnek számít! Innentől kezdve szabadon szivatható: kaphatja a rohadtabb zöldséget, kerülhet hátrább a beadványa, pályáznia nem is érdemes, de az adó- és egyéb hatóságok bármikor ízekre szedhetik…

Rabszolgatörvény nélkül is rabszolgák vagyunk, csak ezt még nem mindenki tudja magáról, mert jó helyre szavazott. És azt hiszi, talán majd ő is kiváltságos lehet előbb-utóbb a hűségéért cserébe, de rossz hírem van: aki nem tagja a brancsnak kezdetektől, annak nincs esélye másra, mint ígéretre, az ígéretek földje helyett! Ha az érdek úgy kívánja, akkor esetleg morzsákat hintenek elé, de a harminc ezüstöt már hiába várná…

Évek óta fújom, hogy rossz irányba megyünk, és az élet eddig sorra igazolt. Már nem mondom, mert aki látja a híreket, az tudja… aki csak azt látja, amit mutatnak neki – annak én úgyis hiába mondanám… Legfeljebb dühöngök magamba (vagy a blogomba) csendesen.

Egy biztos: nem lesz vége magától! Sőt, a helyzet napról napra rosszabb! A hatalommániás dafke-kapitány és barátai szinte már minden napra produkálnak valami olyat, amely sok országban önmagában elég lenne, hogy „visszahívják”, de ők – mintha csak magukat treníroznák – sorra bizonygatják, hogy bizony ezt is megtehetik! És nem, nem látom magam előtt a képet, ahogy a fejéhez kap valamelyik egy tüntető tömeg láttán, majd beadja lemondását… Vagy a közlekedésében megbénított város miatt felszólítaná valamelyik miniszterét… vagy egyáltalán: bármi olyat reagálna bárki a „brancsból”, ami nem pökhendi vállrántás, amiben nincs benne, hogy „le vagytok szarva, akkor is ez lesz”! Boldog karácsonyt – ahogy egy miniszterelnök reagálhat egy ellenzéki számonkérésre… Mert neki ezt is lehet!

Jut eszembe: időközben elmúlt karácsony, de a (nyáron!) ekkora ígért sajtótájékoztató – ahol majd mindenre kitér, és kérdezni is lehet tőle – valahogy elmaradt… Pedig a MÚOSZ – az az újságírói szövetség, aki fizetett hirdetésben sem hozhatja le időnként közleményeit – felajánlotta segítségét is a szervezésben… De nem: itt már nincs érdemben ellenzéki média, akik még tartják magukat, azok a legtöbb tájékoztatóra be sem tehetik a lábukat. Ha mégis, akkor sem kérdezhet senki. Nincs kérdés, nincs vita, nincs válasz… csak a megszerkesztett szöveg, amely a csapból is folyik. Az például feltűnt valakinek, hogy a fővárostól 50-60 kilométerre már nem lehet más hírt hallgatni rádióban, mint a kormánynak tetsző MTI híreit? Hogy az esetleg nekünk nem tetszik? Rabszolga ne válogasson, örüljön, hogy már (még?) nem divat az ostor és a fekete autó…

Nem, a fekete autó tényleg nem jön hajnalban – ettől még egyetlen pillanat alatt hoznak bárkit olyan helyzetbe, hogy az inkább azt választaná… Most más a trend, de a végeredmény számít: aki útban van, aki vétett, annak – és akár a családjának – annyi! Ez itt Orbán országa, és Kövér Parlamentje, se civil, se ellenzék ne próbáljon meg mást akarni, mint amit ők…

Hogy meg kell(et volna már rég!) állítani? Ez nem is kérdés… Igaz, fájni fog, de mint a születés: túl kell esni a fájdalmakon, hogy az élet vegye át a helyét… Persze, az ellenzék csitít – de attól tartok: leginkább azért, nehogy utólag bárki őket tegye felelőssé, ha a helyzet eldurvul. Márpedig elfog, ez szinte biztos!

Hogy ki fogja ezt véghez vinni? Részemről lassan már tökmindegy, csak valaki tegye meg! Nem, sajnos alkalmas személyt nem tudok – bár az elmúlt hetekben bukkantak fel új és szimpatikus arcok. De azt hiszem, abba a helyzetbe, ami egy nagy (el)takarítás után vár majd az új vezetésre, abba a világ legjobb vezetői is belebuknának! Azért is, mert a megismerhető adatok már önmagukban is katasztrofálisak (elég, ha csak az egészségügybe, oktatásba gondolunk bele), a szekrényekből kidőlő csontvázakkal tarkított kozmetikázatlan valóság vélhetően meghaladja majd bárki szakértelmét és stratégiai képességét… És akkor még nem beszéltünk a kellően beépített, mindent átszövő szimpatizánsokról, akik tutira vérbosszút követelnek majd kedvencük bukásáért, és ott tesznek majd keresztbe, ahol csak tudnak – miközben kirúgni sem lehet őket részint a szerződéseik miatt, részint azért, mert az ő helyükre esélyes munkaerő már rég Nyugaton mossa inkább a lábasokat…

Káosz és bukás – hogy ez miért jobb mégis, mint a jelenlegi állapot? Mert a mostani – exponenciálisan növekvő sebességgel – száguld az összeomlás felé! Méghozzá az egész ország összeomlása felé! De ha bekövetkezik, akkor a személycsere annyit tesz majd: valamelyik kesztyűbáb előlép marionettfigurává…

Míg egy sima politikai buktatás, egy mielőbbi semlegesítés hiába okoz majd káoszt: abba nem az ország, csak előbb a mostani, és – ilyenek vagyunk: fájni fog, mérgesek leszünk – az új vezetőség bukik majd bele.

Ám apránként talán elindul valami, amit úgy hívhatunk: Magyarország. Egy Magyarország, amelynek van egy demokratikusan, többség által megválasztott kormánya, amely egy egész országot vezet… 

Lassan már az is mindegy, merre – csak végre ne turbóra kapcsolva a szakadék felé!


Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , , , , , | 45 hozzászólás

Megszületett, de nem kértek belőle

 

inkubator.pngEzerféle oka lehet, hogy így alakult… Nincs jogunk ítélkezni, még akkor se lenne, ha tudnánk az okot. És a sok rossz közül a legkisebb rossz történt: ami egyszerre tragédia, de talán egyben lehetőség is…

Mégis egyre azon jár az eszem, hogy milyen üzenete van annak a ténynek, hogy az év – jó eséllyel – első babája nem egy szülészeten, hanem a Heim Pál kórház babamentő inkubátorában várja, hogy valaki bevezesse majd az Anyakönyvi Hivatal nagykönyvébe?!?

Boldog új évet? Vagy inkább boldogtalan új élet… Igazán stílusos lezárása ez a történet ennek a jellegzetesen magyaros “Családok éve” projektnek! 

A baba egyébként egészséges, jól van, és hivatalosan bejegyzett „első baba” társaihoz hasonlóan ő is kislány, és az év első napján reggel 6 után került a menedéket nyújtó inkubátorba… 

Teljesen mellékesen: pár napja hallgattam egy riportot, amelyből kiderült, nálunk „szerencsére” vannak örökbe fogadható gyermekek. Természetesen ez azoknak szerencse, akiknek másképp nem lehetne gyermekük… Tőlünk nyugatabbra nem nagyon van kit örökbe fogadni – ott van megoldás a szociális problémákra, és ha épp nincs, akkor keresnek egyénileg! 


Kategória: Egyéb | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Kéne egy űrhajó!

 

Négy-öt éves lehettem… Nagyanyámnál nyaraltam, ültem a játszótéri hintában, és miközben veszettül hajtottam a magasba fennhangon énekeltem hozzá:

Felszállt az Orion
Benne McLane a parancsnok
Hasso a gépháznál
Atan a kilövőállásnál

Tamara ideges
Jack és Paula szerelmes
Zúgnak a harangok
Jönnek a piszkos varangyok.

szarnyaljunk.jpgA hinta volt az én űrhajóm! A Csillagok háborúja előtt sokan álmodoztunk ilyenekről, még szabadon szárnyalhatott a fantáziánk, és egy kávéfőzőről is képesek voltunk elhinni, hogy úrhajó! Ehhez képest nemhogy filmeken volt távoli a repülés minden formája a hétköznapokban, de egy szimpla repülőút is majdnem ekkora fantasztikumnak számított, hiszen csak a kiváltságosak jutottak az akkor még híres Malév közelébe – kivéve, ha meg akartuk lesni a felszálló gépeket… Mondjuk akkoriban egy erre alkalmas útlevél is súrolta a sci-fi határát! 

A repülés ősidők óta vágya az embernek, és ez ma sem múlt el: egyre feljebb, egyre magasabbra próbálunk eljutni… És mára szerencsére ebben már az útlevél színe sem korlátoz, legfeljebb a pénztárcánk vastagsága szabhat gátat vágyainknak!

Persze, ha az ember eljut egy miniszterelnöki bársonyszékig – vagy legalább annak árnyékáig -, akkor azért repkedhet kedvére, szerte a világban! Egyrészt munkaköri kötelessége, másrészt posztjához járó lehetősége is egyben – mint kiderült: akár focimeccsekre is simán átröppenhet az ember, ha gyermeki vágyait ötvözve szeretné megvalósítani! Apró ajándékként, avagy a honvédelem által biztosított gépeken – lényeg, hogy újra éledhet a fülben a “szárnyakat adunk vágyainak” szlogen! 

Jó, nem mindenkinek adatik meg! Még akkor sem, ha egyébként ez lenne a hivatása! Mert hát – nem olcsó mulatság! Talán ezért is kell kicsit álcázni – nem magángépet veszünk, hanem a sereg számára, de mi használjuk! Poén, nem? Oké, kicsit macerás a használata, mert még nem visz háztól házig a repcsi, és még ha a fel és leszállás biztosított is: azért a céges Audi mellé nehéz beparkolni egy gépmadárral!

24178760_82e36fa07e087858fa102747d7394908_wm.jpgSzerencsére most már ez sem lesz akadály: az év egyik első soppingolásának gyümölcse egy igazi mobil hangár, ami bárhol felállítható! Nagy szükség mutatkozik rá, talán az egyik legfontosabb beruházás! Valószínűleg akciójjjós is lehetett, hiszen a svéd forgalmazó elsőként nekünk értékesítette ezt a remek lehetőséget, áttörésnek minősítve a tranzakciót! És lássuk be: egy fenyegetőzésekkel teli új esztendőt megnyugtató lehet egy ilyen praktikus találmánnyal nyitni! Ki ne szeretne egy ilyet, ha focirajongó, vagy esetleg bizonyos hurok szorulása aggasztja rémálmaiban?!? Csak lesz rá 48 óra, és 11 ember…

Határ a csillagos ég – vagy akár felette egy picivel… Visszagondolva, milyen jó volt a hintában úrhajósat játszani: én azért még egy felcsúti űrközpontnak nagy szükségét látnám! És nem azért mondom, hogy ösztönözzem a projektet, csak jelezni akarom: lehet, hogy tényleg magasan szállnak a gripen gépek, de Anettka – repülésben és gyerekkori álmok megvalósításában is – nő létére sokkal magasabbra jutott! Hát szabad ezt hagyni?

Na ugye! – ahogy egy miniszterelnök mondaná…


Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

BÚÉK 2O1G

 

Nem szeretem ezt az O1G-zést… mert Esterházy szavait juttatja eszembe:

Ha én főnök lennék, bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá.

Márpedig az én életemnek én vagyok a főnöke, és bár egy pillanatig sem vitatom, hogy ez a nem épp dicsérő jelző majdnem tökéletesen illik Orbán Viktorra (majdnem, mert általában annak a sejtecskének még van elvi esélye, hogy emberré fejlődjön), azt gondolom, hogy egy ország miniszterelnökéről akkor sem illendő így beszélni, ha megkérdőjelezhető módon került ebbe a pozícióba! Ahogy tisztességes ember nem éget zászlót, nem trágárkodik a himnusz alatt (más országokét hallva sem)… Szóval, van, ami nálam “nem fér bele”!

48394822_2093293000739736_6944479028300480512_n.jpgAnnak azért örülök, hogy született egy szimbólum, amely – ha szerintem vitatható is etikailag, de – önálló életre kelt: közösséget teremt, összefog embereket, csoportokat, és talán jó részüket nem csak trágárságra, hanem tettekre is sarkall! 

És elnézve ezt az újévi jókivánságot az jutott eszembe, hogy talán ez a 2019-es szám nem véletlenül “adja magát” ehhez ennyire, talán ez az év hozhat valami változást! Jó lenne…

Ez már majdnem olyan, mint valami reménysugár…

Nincsenek illúzióim, nem gondolom, hogy minden baj megoldódna, sőt – meggyőződésem, hogy bármikor, bárhogyan lesz vége ennek a korszaknak, az fájni fog mindenkinek! De a születés is fáj, mégis túl kell esni rajta, hogy nekiinduljunk az életnek…

Jó lenne, ha már nem csak elvben tudnánk, hogy eddig minden rendszer véget ért, minden birodalom, uralom megbukott! És néha egy időre ez javulást hozott a világban…

Nem, nem adom az elveim – ez az első, és egyben utolsó, hogy helyt adok ennek a szimbólumnak -, mert szinte másom sem maradt, lassan csak ezek által létezem! De jó egy picit reménykedni, hogy egy befejezetlen múlt után talán lehet egyszer még valamiféle jövő! 

Én azért maradok a saját új évi köszöntőmnél:
buek2019.jpg


Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , | Hozzászólás most!