Boszorkányos növények

Ki gondolná, hogy a háztartásokban egyik leggyakrabban előforduló növény – a burgonya – a legmérgezőbb növények között tartják számon… A csucsorfélékhez tartozik – akárcsak az az öt híres (vagy még inkább hírhedt!) növény, amelyet most bemutatok nektek.
A leírások nem csak a növényt, hanem azok klasszikus és mai felhasználását is tartalmazzák. A régi recepteket olvasva láthatjátok: a boszorkány konyhájában nem volt épp egyszerű a főzőcske…!
Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek kivétel nélkül erős hatású alkaloidokat tartalmazó növények, ezért nem célszerű otthon kísérletezni vele!!!



Bolondító beléndek

Hyoscyamus niger L.

Egy és kétéves változata is ismert. Gyökere karószerű, kívül sárgásbarna, belül fehéres. Szára 50-100 cm magasra nő, elágazó. A kétéves változat tőlevélrózsát is fejleszt, a tőlevelek kerekdedek vagy tojásdadok, 15-20 cm hosszúak. Szélük mélyen fogazott, gyakran inkább karéjos. A szárlevelek hosszúkásak, nyélbe keskenyedők, szintén mélyen fogazottak, mirigyesen szőrösek. A virágok 23 cm hosszúak, forrt szirmúak, színük sárga ibolyás-barnás erezettel, a lepeltorok sötét színű. A virágok a hajtásvégeken forgós virágzatot alkotnak. Termése tojásdad, 12 cm hosszú, kupakkal nyíló tok, apró, kerekded, barna magvakkal. Júniustól szeptemberig virágzik.

Elterjedés, élőhely: A beléndek tipikus gyomnövény, kedveli a szerves anyagban gazdag, humuszos, félárnyékos helyeket, legelőket, vízpartokat. Európában, Ázsiában, Észak-Amerikában, Észak-Afrikában és Ausztráliában egyaránt megtalálható, tágtűrésű növény.

Felhasznált részek: Elsősorban a virágzó hajtást (Hyoscyami herba), külön a leveleket (Hyoscyami folium), a gyökeret (Hyoscyami radix) és a magokat (Hyoscyami semen) használják fel. Szárítása tartósítással történhet, a külsőleges felhasználásra szánt kenőcsöket és olajokat célszerű a friss növényből készíteni.

Klasszikus receptek

Dioszkoridész szerint “A magok megiva jók köhögés ellen, a fejből lefolyó nedvekre, a szemek folyására, és fájdalmára, a méh túlzott folyásaira és minden vérzésre, ha egy fél skrupulusnyi magot mákmaggal mézvízben isznak.”
Plinius több receptet is közöl a beléndekkel kapcsolatban: “…a beléndek nedve még vérköpés esetén is jó; az elégetett beléndek füstje is segít a köhögéstől szenvedőknek…”
“.. az örménygyökér mazsolával, a beléndek nedve vagy magja liszttel, gamandorecetbe áztatva jót tesz a köszvényes betegeknek…”
“…a mellekre a beléndek magját borba teszik, azonban a méh bajaira borogatásként alkalmazzák…”
“A beléndek hideg, gyenge, és erők nélkül való” írta Szent Hildegárd, megemlítve azt is, hogy mérgező növényről van szó, mindazonáltal bizonyos külsőleges felhasználási lehetőségeket megemlít. Így elmondja, hogy a beléndek nedve a férgesség (a bőr élősködői) ellen használható, a fekélyes helyet bedörzsölve, a magokból préselt olaj pedig segít, ha “valakinek a tagjaiban túl nagy forróság kelt”, ahhoz pedig, hogy a részeg ember magához térjen, a homlokát, a halántékát és a nyakát kell hideg vízbe áztatott beléndekkel megnedvesíteni.
Hieronymus Bock szerint “A beléndekfüvek, virágaik és magjaik, hideg természetűek, ritkán használatosak a testben, mert így használva nemcsak az embereknek, de a jószágnak is károsak. Ezt a vizek halainál is meg lehet tapasztalni, amikor a csavargók halakat a magjaival etetik, és ettől bolonddá válnak, felugrálnak és végül hasukkal felfelé fordulnak, hogy őrületükben kézzel is meg lehet őket fogni. A kertek tyúkjai összeesnek, ha a beléndek füstjét szagolják. Ilyen kunsztokat a cigányok és társaik művelnek. Dioszkoridész azt írja, hogy a fekete beléndek őrjöngővé és álmossá tesz, emiatt nem használható egykönnyen. Viszont a fehér enyhébb, ezért a medicinában használatos. Galénosz meg is határozza, és azt írja, hogy a fehér nedve a harmadik fokon hideg. Dodonaeus a beléndeket a negyedik fokon hidegnek tartja, ami a feketére értendő. A gyógyszertárakban a gyökerét, leveleit és magvait használják. A magot sok kábító és narkotizáló szerhez adják. Olaj is készül a beléndekből, egyedül a magvakból kipréselve vagy a magvakból és levelekből kifőzve. Nagyon hideg természetű, altat és csillapítja a forró fejfájást. Ugyanilyen ereje van a víznek is, amit a levelekből égetnek. Matthiolus azt mondja, látott olyan ifjakat, akik ettek belőle, és olyan őrültek és eszetlenek lettek, mintha megszállottak volnának, mert a beléndek az ópium és Meconium természetét és minőségét hordja magában.
Dioszkoridész azt írja, hogy a fehér beléndekmagvak nagyon hasznosak, borral bevéve csípős hurutokra, amelyekből fájdalmas köhögés támad, hasonló hatásúak a mák magvai is. Egy bevált módszer vérköpésre, az igen tisztelt Helidaeustól: végy harmadfél latnyi beléndekmagot és mákmagot, … vörös korallt, és annyi jó öreg rózsacukrot, amennyi elég a nyelethez. Ebből égy másfél latnyit reggelente és esténként. Mercurialis egy italt ad meg erre, amely 2 lat mirtuszszirupból és 6 lat porcsinfű vagy madárkeserűfű vizéből készül.
A beléndek virágai és magvai altatnak, csillapítják a fájdalmat, de túl sokat használva bolonddá tesznek. A fű kipréselt nedvével megnedvesített kendő a forró fájó szemeke téve oldja a forróságot és csillapítja a folyást és fájdalmat. A magok nedve vagy olaja a fülekbe téve eltünteti a szúrást és a fájdalmat. A levelek zölden minden kelésre rátéve legyőzik a fájdalmat és lenyomják a keléseket minden helyen. A beléndek levelei liszttel széttörve csillapítják és elűzik a végtagok fájdalmát és a köszvényt, ha ráteszik. Hasonló hatással bír a magvakból készített olaj is. A beléndekből készült lábvíz vagy gőz elaltat. Az olaj ecettel keverve és a homlokra meg a halántékra kenve hasonló hatású. Csillapítja a kemény megdagadt mellek és ágyék fájdalmát is. A levelek széttörve és feltéve csillapítják az asszonyok túlzott vérzését. Az égetett víz hasonló hatással bír. Summázva, a zöld beléndeklevelek, a magok és az égetett víz csak külsőleg használatos fájdalomcsillapításra és az álom meghozására. A beléndek gyökere ecetben főzve jó fogfájásra, ha melegen mossák vele.”

Modern felhasználások

Monográfiák, gyógyszerkönyvek: A levéldrogról pozitív Emonográfia készült, szerepel a Magyar (Ph.Hg. VII.), a Német (DAB 9), a Svájci (Ph.Helv. VII.), az Európai (Ph. Eur.), az Angol (BP. 88.), az Orosz (Gosz. Farm. X.) és az Osztrák (ÖAB) Gyógyszerkönyvben is.
Hatóanyagok: A levél 0,050,07%ban, a gyökér kb. 0,1%ban, míg a mag 0,050,1%ban tropánvázas alkaloidokat (hioszciamin, atropin, szkopolamin) tartalmaz.
Hatások, mérgezési tünetek: A nadragulyához hasonló, veszedelmes méreg, belsőleg önmagában nem, csak keverékekben vagy méginkább készítmények formájában használható! A monográfia emésztőszervi görcsök kezelésére ajánlja, emellett nyugtató és fájdalomcsillapító hatással is bír. Hajdan asztmás rohamok, görcsös köhögés, hisztéria, álmatlanság és mindenféle nagy fájdalommal járó betegségek esetén használták. Külsőleg fájdalomcsillapítóként, görcsoldóként és gyulladáscsökkentőként jól használható.
Mérgezési tünetei: általános nyugtalanság és izgalom, szédülés, hányás, hallucinációk, mozgászavarok, gyors és mély légzés, erős szívdobogás, növekvő pulzus és vérnyomás, magas testhőmérséklet. Minden része, így a magjai is, mérgező! Elsősegélyként azonnali hánytatás és kórházba szállítás ajánlott!



Csattanó maszlag

Datura stramonium L.

A maszlag egynyári növény, szára 50-90 cm magasságú. A levelek kihegyesedő tojásdadok, szélük egyenlőtlenül öblösen fogazott. Az alsó levelek arasznyi hosszúak és 10-15 cm szélesek is lehetnek. A forrt szirmú, csöves, trombitaszerűen kiszélesedő virágok színe fehér vagy lilás, a levelek tövében egyesével állnak. A csésze szintén forrt, 45 cm hosszú, a párta hossza 78 cm is lehet. Júniustól októberig virágzik. Termése (ez is erősen mérgező!) 5 cm hosszú, tojásdad, négy kopáccsal nyíló tok, kívül merev, szúrós tüskékkel borítva, belsejében rekeszekkel és feketés, lapított magvakkal.
Dél-amerikai eredetű, helyenként alkaloid tartalmáért termesztett faj a métel- vagy egyiptomi maszlag (D. metel L.).
Szintén amerikai eredetű, fás szárú, kevéssé fagytűrő dísznövények az angyaltrombiták (Brugmansia spp.). Hatalmas tölcséres virágaik különböző színűek lehetnek, hatóanyagaikban és hatásukban lényegében megegyeznek a maszlaggal.
Elterjedés, élőhely: Manapság Dél és Közép-Európában már teljesen meghonosodott, eredetileg Közép-Amerikából származó növény. Üdébb gyomtárulásokban, alföldi parlagokon, szőlőkben, utak mentén sokfelé előfordul, helyenként tömeges.
Felhasznált részek: Magjait és leveleit (Stramonii semen, folium) használják, szigorúan csak külsőleg!

Klasszikus receptek

Hieronymus Bock tőle meglepő óvatossággal viseltetik a maszlaggal szemben: “Erejét nem akarom kipróbálni és írni sem akarok róla. Ha valaki e terméseket megeszi, az igyon rá nyomban meleg vajat, tartsa kezét és lábát meleg vízben és hányassa meg magát… Hívják Solanum mortalenak is, mivel méreg… Narkotikum, és a negyedik fokon hideg.”

Modern felhasználások

Monográfiák, gyógyszerkönyvek: A levéldrog szerepel a legtöbb gyógyszerkönyvben, köztük a magyarban (Ph.Hg. VII.) is.
Hatóanyagok: 0,030,5% tropánvázas alkaloidot (hioszciamin, atropin, kevés szkopolamin) tartalmaz, alkaloidban leggazdagabb részei a magvak.
Hatások, mérgezési tünetek: A gyógyszeriparban görcsoldóként, asztma elleni készítmények alapanyagaként használják. Külsőleg fájdalomcsillapítóként és gyulladáscsökkentőként használható, hűtő hatású kenőcsöt lehet készíteni belőle.
Erősen mérgező, elsősegélyként azonnali hánytatás és főként a mielőbbi kórházba juttatás ajánlható. Mérgezési tünetei lényegében megegyeznek a közeli rokon nadragulyánál leírtakkal. Házilagosan belsőleg nem használható!



Ebszőlő csucsor

Solanum dulcamara L.

Az ebszőlő csucsor évelő növény, fásodó gyökerekkel. Szára elágazó, elfekvő vagy felkúszó, alul kissé fásodó. Levelei szórt állásúak, lándzsa alakúak vagy megnyúlt tojásdadok, kihegyesedő csúccsal. A levelek válla sokszor két oldalkaréjra tagolt. A virágok ötszirmúak, a szirmok lilásak, visszahajlók, az aranysárga porzók szorosan körülfogják a bibét. A virágok 10-20-asával összetett, többé-kevésbé lecsüngő bugás virágzatot alkotnak. Júniustól augusztusig virágzik, termései borsónyi piros bogyók.
Felálló szárú, fehér virágú és feketés bogyójú növény a fekete csucsor (Solanum nigrum L.). Gyomtársulásokban gyakori.
Elterjedés, élőhely: Európában, Észak-Afrikában és Ázsia legnagyobb részén megtalálható növény. Kedveli a nedvesebb talajviszonyokat, ennek megfelelően elsősorban ártereken, mocsarakban, nyirkos erdőkben és gyomtársulásokban fordul elő. Az egész országban gyakori.
Felhasznált részek: Virágzás előtt gyűjtik a fiatal hajtásokat (Dulcamarae stipes).

Klasszikus receptek

Dioszkoridész szerint “A csucsor veszélytelen az ételben és hűtő erővel bír. Ezért levelei tiszta árpaliszttel tapaszként használva jók orbáncra és tovakúszó fekélyekre. A levelek széttörve és magukban feltéve gyógyítják a szemsarok keléseit és fisztuláit. Ugyanilyen módon feltéve jók a fő fájdalmára és a gyomor gyulladásaira. A levelek széttörve, sóval keverve és feltéve elűzik a fülek mögötti keléseket. Nedve ólomfehérrel, rózsaolajjal és ólomoxiddal keverve elűzi az orbáncot, a tovakúszó keléseket, kenyérrel keverve gyógyítja a szemek fekélyeit és fisztuláit, rózsaolajjal keverve s ezzel benedvesítve gyógyítja a gyerekek fejének gyulladását. A nedve jó víz és tojásfehérje helyett a szem gyógyszereibe, amelyeket a szemek forró, csípős folyására készítenek. A fülekbe is cseppentik a fájdalom ellen, tépéssel a hüvelybe teszik mértéktelen asszonyi vérzésre. A nedve nyers tyúkszarral jól elkeverve, lenszövetbe tekerve gyógyítja a nagy szemsarok fekélyét vagy fisztuláját.”
Szent Hildegárd szerint a fekete csucsor meleg és száraz növény, amiről nem írja ugyan, hogy mérgező, azonban csak külsőleg használja. Vízbe megfőzve borogatásként a szív fájdalmai ellen a mellkasra, fogfájás esetén az állkapocsra, a lábak megdagadásakor a duzzanatokra kell tenni.
Hieronymus Bock inkább külsőleg ajánlja: “A közönséges csucsor … hideg természetű, ritkán szabad belsőleg használni. Galénosz azt mondja, a csucsor nemcsak hűt, de össze is húz. És azt is mondja, hogy a második fokon hideg… A csucsoroknak nagyobbrészt a levelét használják. Az officinában égetett vizüket veszik, ami nagyon hasznos, ha hűteni akar az ember.
A csucsor hideg természete okán nem használatos a testben, ezt gyakran lehet a disznókon látni, melyek, ha esznek belőle, elpusztulnak. De égetett vize, ha két vagy három éves, forró lázakra károk nélkül adható, mint a tavirózsavíz, egyik a másik helyett használható.
Sok növény között alig van még egy, mely ennyire visszaűz, csillapítja a fájdalmat és oldja a forróságot, ezért a fej, a szemek, a fülek, az orbánc, a gyomor, a begyulladt mellek, a máj, a vesék, a hólyag és a nemi részek minden forró fájdalmára tehető a kipréselt nedv és a fűből égetett víz, vagy a belőle készült más kenőcsök, ahogyan minden seborvos jónak látja. Egy nagyszerű hűtő kenőcs forró égető sebekre, és lábtörésre, ugyanígy viszkető és maró kiütésekre: végy csucsor és útifűnedvet, mindkettőből 6 latnyit, gránátalma nedvét, rózsa vagy éretlen olíva olaját 4 lattal, …, ólomfehéret, meszet, keverd jól össze, öntsd rá a nedveket és olajakat, keverd jól össze ólommozsárban s végül adj hozzá 3/8 latnyi kámfort… A következő kenőcs jó minden gyulladt bajra, hamar és könnyen elkészíthető: végy csucsornedvet, keverd sokáig egy ólommozsárban ólomdöngölővel, míg sűrű és ólomszínű lesz. E nedvet ecettel és egy tojásfehérjével is lehet keverni. Forró főfájásra csucsor, rózsa, útifű, vasfű és salátavizet vesznek, bodzaecetet és kevés kámfort kevernek hozzá.”

Modern felhasználások

Monográfiák, gyógyszerkönyvek: Az ebszőlő csucsorról pozitív Emonográfia készült.
Hatóanyagok: Erős hatású növény, szteroid-alkaloidokat, szteroid-szaponinokat, glikozidokat és cseranyagokat tartalmaz.
Hatások, mérgezési tünetek: A monográfia krónikus ekcémás panaszok kiegészítő kezelésére ajánlja, a népi gyógyászatban bőrbetegségek, kiütések, kelések, mirigyduzzanatok kezelésére használatos. Ajánlják húgyúti panaszok, vizelési és vizelettartási problémák, valamint reumatikus és idegfájdalmak kezelésére is. A mai szemlélet szerint belsőleges házilagos kezelésre, öngyógyításra nem alkalmas! Nagyobb mennyiségben rosszullétet, hányást, hasmenést okozhat! A bogyók főképpen éretlenül erősen mérgezők!


Mandragóra

Mandragora officinarum L.

A mandragóra évelő növény, vaskos, répaszerű, sokszor kettéágazó gyökérrel. Levelei tőlevélrózsát alkotnak, lándzsásak, csúcsuk hegyes, szélük hullámos vagy durván csipkézett. Zöldessárga, harang alakú virágai hosszú kocsányokon magányosan ülnek.
Hasonló felépítésű, de lilás vagy rózsaszínes virágú faj a M. autumnalis L. Termésük kicsit ovális 3 cm hosszú, éretten sárgás bogyó. Az előzőnél elterjedtebb, a Földközi-tenger mellékén mindenütt megtalálható növény.
Elterjedés, élőhely: Az orvosi mandragóra Észak-Olaszország és Nyugat-Jugoszlávia bennszülött növénye, száraz, meleg területeken található meg.
Felhasznált részek: Régebben minden részét használták, elsősorban vaskos gyökereit.

Klasszikus receptek

Dioszkoridész sokféle receptet leír: “Egyesek borban főzik a gyökeret, míg harmadrésze eltűnik, leszűrik a főzetet és megtisztítják, ebből adnak inni harmadfél latnyit, állandó ébrenlétre és nagy fájdalomra és ha valamit ki kell vágni vagy égetni az emberből. 1 skrupulusnyi nedv mézvízzel megiva kihajtja az epét és a flegmatikus nedvességeket a hányáson át, mint a zászpa, de aki sokat vesz be, azt megöli. A szem gyógyszerei közé is keverik e nedvet és a fájdalomcsillapításra valók közé. Ugyanígy az asszonyok lágyító tamponjaiba is. A nedvből fél skrupulus a hüvelybe téve kihúzza a vérzést és a magzatot. A fenékbe téve álmot hoz. Azt mondják, ha e gyökeret 6 órán át elefántlábbal főzik, meglágyítja és könnyen feldolgozhatóvá teszi azt, és így olyan formát adnak neki, amilyet akarnak. A friss levelek árpaliszttel feltéve jók a szemek forróságára és forró dagadására és kelésekre, elűznek minden keménységet, csomót, dagadást és fekélyt, jó golyvára és fültőmirigyre, s ha öt vagy hat napon át finoman dörzsölik vele a foltokat, eltünteti azokat. A leveleket sózva is használják e bajokra. A gyökerek apróra törve, ecettel keverve meggyógyítják az orbáncot. De olajjal vagy mézzel jók kígyómarásra is. Vízzel keverve elűzik a strúmákat és a fül mögötti dagadást. Árpadarával vagy liszttel lágyítják a podagra fájdalmát. A gyökér kérgéből bort csinálnak, tűz nélkül, a következőképpen: három font kérget fél akónyi édes borba dobnak, e borból hat vagy hét latnyit adnak azoknak, akiket vágni vagy égetni kell, hogy ne érezzék a fájdalmat, ahogyan korábban mondatott, mert álomba esnek ezáltal, ami elveszi érzékenységüket. A termés meghámozva és az orrhoz tartva álmot hoz. Ugyanezt teszi a termésekből préselt nedv is, de aki túl sokat használja … az elveszíti a beszédét. A magok megiva tisztítják a méhet. E magok kénnel… tamponnak elkészítve és használva megállítják az asszonyok túlzott vérzését…”
Szent Hildegárd szerint a mandragóra meleg és nedves növény, amely “abból a porból született, amelyből Ádám is teremtetett”. Ez a magyarázata annak, hogy ördögi hatást tulajdonít neki, amely “az embert kívánságai szerint hajtja előre, legyenek azok jók vagy rosszak”. Ettől az ördögi hatástól úgy lehet megtisztítani, ha miután kihúzták a földből, azonnal egy napra és egy éjszakára tiszta forrásba teszik.
Általánosságban az ember formájú gyökér megfelelő tagját tekinti a fájó testrész gyógyszerének: “… akinek a feje fáj valamilyen betegség miatt, az egye a fű fejét, amilyen gyakran akarja; és akinek a nyaka fáj, az egye a nyakát; vagy akinek a háta fáj, az egye a hátát, és akinek a karja szenved, egyen a karjából, akinek a keze, egyen a kezéből, akinek a térde, egyen a térdéből, akinek a lába, egyen a lábából. Vagy amely tagjában érzi a fájdalmat, egyen a figura ugyanazon tagjából, és jobban lesz”. Ezen kívül (szemben a közvélekedéssel) vágycsökkentő hatását is leírja. Ebből a célból a férfiaknak a nőre, az asszonyoknak a férfira hasonlító füvet kell venni és a forrásban megtisztítani. Ezután három napra a mell és a köldök közé kell kötni, majd pedig a két részre osztott gyökér egy-egy darabját három-három napig az ágyékon tartani. A kilenc nap elteltével a férfiaknak a gyökér “bal kezét”, nőknek pedig a jobbot porrá kell törni, valamennyi kámfort hozzáadni és megenni, és “ez a forróság fel fog benne oldódni”.
Annak is segít a mandragóra, aki “természetében olyan összevissza”, hogy mindig szomorú, gyakran fáj a szíve és gyenge. Neki a forrásban már megtisztított mandragórát maga mellé kell fektetnie az ágyba, és amikor a testétől átmelegedett, a következő szavakkal kell imádkoznia: “Uram, Te az embert a föld mocskából fájdalom nélkül teremtetted. Íme most én magam mellé fektetem ezt a földet, amely fölött soha nem léptek át, hogy nyugalomban lévőnek érezzem a földet magamban, amilyennek Te teremtetted”. Szent Hildegárd azt is elmondja e recept kapcsán, hogy ha nem áll rendelkezésünkre mandragóra, használhatjuk helyette a bükkfa, a ciprus vagy a rezgőnyár első rügyét is, bár jobb a mandragóra, és azok közül is “az az alak, amely férfira hajaz, többet használ gyógyszerként, mint az, amelyik asszonyra, mert a férfi erősebb, mint a nő”.
Hieronymus Bock inkább eltanácsol a mandragóra használatától: “Azon országokban, ahol a mandragóra nő, a lakosok megeszik a bogyóit, de elnehezíti a főt, altat, természete szerint hideg száraz hatású, főképpen a gyökér kérge vagy héja, óvatosan kell gyógyszerként használni, levegőn kell szárítani, hogy ne penészedjen meg. Galénosz azt mondja, hideg a harmadik fokon, a gyökér kérge a legerősebb, de nem hűt, csak szárít. A bele haszontalan, a bogyók nem szárazak, hanem nedvesek. Az officinában olaját használják, van belőle, mint Fernelius tanítja, egyszerű és összetett. Az egyszerűt a széttört bogyókból csinálják, ezeket olajba áztatják, majd megfőzik. Hűt, sokkal jobban, mint a beléndek, a mák vagy a tavirózsa olaja, álmot hoz és csillapítja a gyulladások okozta fájdalmat. Az összetettnek sok alkotórésze van. Sokkal hevesebb és erősebb, mint az egyszerű. Az orra, a halántékra és a homlokra kenik, ha álmot akarnak hozni, fejfájást csillapítani és az őrjöngőket megnyugtatni és lecsillapítani. De a mandragóra káros és veszélyes szer. Külsőleg és nem belsőleg használandó…
A régiek sokat írtak e növényről, amihez nekem nincs különösebb kedvem, aki sokat akar tudni a mandragóráról, az olvassa Dioszkoridészt és Pliniust.”

Modern felhasználások

Hatóanyagok: A legtöbb csucsorféléhez hasonlóan tropánvázas alkaloidokat (atropin, hioszciamin, stb.) tartalmaz.
Hatások, mérgezési tünetek: Nyugtató, fájdalomcsillapító, görcsoldó hatású, belsőleg túladagolva hallucinációkat, súlyos esetben halálos mérgezést okozhat, ezért és ritka volta miatt manapság nem használják.


Nadragulya

Atropa belladonna L.

A nadragulya évelő növény, gyökere akár fél m hosszú is lehet, függőleges helyzetű. A gyökér gyakran többfejű, így több hajtás eredhet belőle. A szár 12 m magas, dúsan elágazó. A levelek tojásdadok vagy kerülékesek, hegyesek, hosszuk 10-12 cm. A levélnyél rövid. A levelek alul szórtak, felül párosával nőnek, a pár egyik tagja mindig kisebb és lefelé álló. A hosszú kocsányon ülő, többnyire lecsüngő virágok a levelek hónaljából erednek. A csésze forrt, a párta hússzínű, szintén forrt-szirmú. Fényes fekete színű, kisebb cseresznyényi bogyóit a csésze félig körülöleli. Júniustól augusztusig virágzik.
A nadragulya közeli és hatásában is lényegében megegyező rokona az Északi-középhegység hegyvidéki bükköseiben honos, védett farkasbogyó vagy csüngőbelénd (Scopolia carniolica Jacq.).
Elterjedés, élőhely:Középhegységeinkben és a Dunántúlon gyakori, árnyékkedvelő növény, elsősorban bükkösökhöz, azok széleihez ragaszkodik, gyakori erdei utak mentén is. Egész Európában, Kis-Ázsiában elterjedt, egészen Iránig és a Kaukázusig. Észak-Amerikába behurcolták.
Felhasznált részek: Drogját a szárított levelek (Belladonnae folium) és a gyökerek (Belladonnae radix) adják.

Klasszikus receptek

Szent Hildegárd a nadragulyát hideg növénynek tekinti, olyannak, ami az ördög befolyása alatt áll. Elmondja róla, hogy sem megenni, sem pedig meginni nem szabad, mert “a szellemet szétzilálja”. Gyógyszerként a “nagy és erős” kelések ellenszerének tekinti, ehhez kacsazsírt és szarvas, vagy bakfaggyút kell egy cseppnyi nadragulyanedvvel összekeverni, de ezt a kenőcsöt sem szabad túl gyakran alkalmazni.
Hieronymus Bock a nadragulyát a zsidócseresznyével és a csucsorokkal együtt tárgyalja: “Eljutottunk a hideg csucsorokhoz, és azt mondjuk, hogy a nadragulya derék jó növény minden forróságra, belsőre és külsőre, állatnál és embernél, de nem szabad egyszerre túl sokat bevenni belőle. Mert kevés a fekete bogyókból elaltat, de sok megöli az embert. Hideg a harmadik fokon.
A fű virágaival és érett termésével május végén égetve jó vizet ad minden forró bajra, belsőleg mindig 2 vagy 3 kanállal bevéve és külsőleg is lenkendővel felkötve, legyőzi a kolerikus gyomor és a gyulladt máj nagy forróságát…
A zöld levelek a forró főfájásra téve csillapítják a fájást a nagy forróság enyhítése által. Az égetett víz ugyanígy használva hasonló hatású. E fű szétvágva és feltéve eltünteti és lenyomja a szemek és fülek minden duzzadt forró kelését. A mondott módon feltéve oldja a gyomor, a gyulladt máj forróságát, minden égetett sebet, csillapítja az asszonyok folyását, ha a nedvét gyapjúra cseppentik és a testbe felhelyezik. A nedv tojásfehérjével temperálva és az égő folyó szemre téve csillapítja a folyást és legyőzi a fájdalmat. A forró, nyitott és folyó károk gyógyítására e nedvet ólomkarbonáttal és ólomoxiddal keverik és derék kenőcsöt készítenek belőle.”

Modern felhasználások

Monográfiák, gyógyszerkönyvek: A levél, hajtás és gyökérdrogról pozitív Emonográfia készült, hivatalos drog a Magyar (Ph.Hg. VII., levél és gyökér), az Európai (Ph. Eur., levél), az Orosz (Gosz. Farm. X., levél), az Amerikai (USP XXI., levél), a Német (DAB 9, levél), a Svájci (Ph.Helv. VII., levél), az Angol (BP. 88., hajtás), és az Osztrák (ÖAB, levél és gyökér) Gyógyszerkönyvben is.
Hatóanyagok: Tropánvázas alkaloidokat (atropin, hioszciamin, szkopolamin, stb.) és flavonoidokat tartalmaz. A levél alkaloidtartalma 0,20,4%, míg a gyökéré és a magé 0,30,9%.
Hatások, mérgezési tünetek: Mérgező volta miatt belsőleges használata házilagosan nem ajánlott, legfeljebb keverékekben! A nadragulya a leghírhedtebb növények egyike: nevéhez mérgezések, boszorkányhistóriák, tragédiák tömege kapcsolódik hozzá. A középkorban kozmetikai szerként is ismerték, a szépasszonyok pupillatágító hatását használták ki. Szép, fényes-fekete bogyóit sokszor kisgyermekek eszik meg. Mérge rendkívül veszélyes, a központi idegrendszerre hat, s gyógyhatásai helyett inkább a mérgezési tüneteket soroljuk fel, hiszen szó szerint életveszélyes növényről van szó. Kisebb mennyiségben általános izgalmi állapotot, görcsöket, hallucinációkat, félrebeszélést, koordinálatlan mozgást, lázat okoz. Nagyobb adagban vitustáncszerű őrülettel, dührohamokkal, szédüléssel, hányással jár. A pupillák kitágulnak, a pulzus gyorsul, beszéd és látászavarok alakulnak ki. A bőr száraz, forró. Gyermekek esetében 34, felnőtteknél 10 bogyó már halálos lehet. Elsősegélyként azonnali hánytatás és kórházba juttatás jöhet szóba.
Készítmények formájában erős görcsoldó és az emésztőmirigyek működését gátló hatása miatt elsősorban gyomor és nyombélfekélyek, a gyomor-bélrendszer, valamint az epeutak görcsös panaszainak enyhítésére, hányingerellenes hatása miatt pedig émelygés, tengeribetegség, utazási betegség kezelésére használatos. Ilyenkor mellékhatásként szájszárazság, a szem alkalmazkodási zavarai, bőrpirosodás, tahikardia fordulhat elő. Használata ellenjavallt tahikardiás szívritmuszavarok, jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, glaukóma, akut tüdőödéma és a gyomor-béltraktus mechanikus szűkületei esetén. Számos gyógyszerhatóanyaggal, elsősorban a triciklusos antidepresszánsokkal lép kölcsönhatásba. Külsőleg alkoholos kivonat vagy kenőcs formájában fájdalomcsillapítóként (fejfájás), görcsoldóként használható.