Varázslat

Mágia…

Gyakran szokták kérdezni, hogy mit gondolok a mágiáról, milyen mágiákat használok…
Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, előbb meg kellene határozni, hogy mi is az a mágia?

Számomra a mágia elsősorban a természet erőinek a használatában – de mindenek előtt a tiszteletében – rejlik. De beletartozik az Istennel való kommunikáció is, hiszen imádkozás közben mi szólítjuk meg Istent, hogy segítségét kérjük vagy elmondhassuk vágyainkat. Meditáció közben viszont lehetőséget kapunk arra, hogy fogadjuk a “fentről jövő” üzeneteket. Hát nem mágikus?

A köztudatban általában ennek a szónak kapcsán a szerelmi oldások-kötések és a pénz-varázslatok szoktak felmerülni. Bevallom, ebben nem vagyok járatos… Közel harminc éve élek boldog szerelemben Pappyval, igaz kétség kívül mágikus körülmények között történt anno a találkozásunk. A pénzügyek terén pedig a munka nevű varázslatban hiszek – de persze nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam: kétkezi munkával leszek milliomos. Egyszerűen nem akarok milliomos lenni, csak élni – mégpedig lehetőleg nem a pénz függvényében! És TUDOM, hogy mindig, mindennek meglesz az ára, a jóért a jutalom, a rosszért a bűnhődés. Ez az Élet mágiája…

Egyébként pedig: kezemben egy – mások által gaznak titulált – gyógynövénnyel képes vagyok szembeszállni egy betegséggel… Némelyik segítségével öt létfontosságú szervre egyszerre is hatni tudok! Mi ez, ha nem mágia?


Gyertyamágia

Születésünket egy gyertya szimbolizálja, a keresztelőkön adnak is egyet általában. A gyertya csak egy viasztömb, létezésének az ad értelmet, ha meggyújtják. Ekkor fényt visz az életbe, amelyet egy másik fénnyel összeadva teljesedik ki, de egyben elindul a végső elmúlása felé… Amikor meghalunk is gyertyát gyújtanak értünk, és amíg emlékeznek ránk, addig rendszeresen fellobban a lángja…

Szinte minden kultúrának szerves része, minden szertartásnak kötelező kelléke. Szimbolizálja a fényt, a tudást, a szeretetet, a születést, a halált, az összetartozást. Szegény és gazdag egyaránt hozzáfér… Része a hétköznapoknak, főszereplője az ünnepeknek, és számtalan mondás, gondolat hivatkozik rá. (Kedvencem az, mely szerint:

A szeretet olyan, mint a gyertya lángja: minél többfelé osztod – annál nagyobb lesz a fény!

Talán érthető, hogy egy kis “gyertyamágiával” kezdeném, hiszen – ha már úgyis használja mindenki – akkor miért ne tudatosan válasszunk?

  • candlesFehér: védelem, megtisztulás, belső tisztaság, béke.
  • Rózsaszín: szeretet, barátság, ifjúság, romantika, vonzerő.
  • Piros: karrier, erő, egészség, szenvedély, vágy, szexualitás, bátorság.
  • Narancs: energiák serkentése, siker, csábítás, ingatlan.
  • Sárga: értelem, vonzerő, tanulás, jövendölés, irígység és féltékenység oszlatása, peres ügyek.
  • Zöld: pénz, termékenység, gyógyulás, növekedés, gyarapodás, munka.
  • Világoskék: gyógyítás, gyógyulás, türelem, boldogság.
  • Sötétkék: inspiráció, változás, lelki élet, gondolatok.
  • Lila: erő, hatalom, gyógyerő, átszellemülés, meditáció.
  • Fekete: kötések, védelem, kártékony erők taszítása, ellenség jó irányba fordítása
  • Barna: állatok gyógyítása.
  • Arany: Isten, előrejutás, győzelem, boldogság

Szépség és szerelem

ElixirA boszorkányok varázslatosan szépek tudnak lenni, ha akarnak…
Na nem magamból indulok ki, de az biztos, hogy a szépség legfőbb ismérve számomra a természetesség. Gyűjtöttem is néhány ötlet a természetes szépség megőrzéséhez:

És persze, a leggyakoribb kívánság – na jó, a pénzen, vagyonon kívül, de azért talán azt is megelőzve – , hogy varázsoljuk el életünk szerelmét! Hát legyen,  de azért: a szeretetnél, törődésnél, őszinte figyelemnél nagyobb varázslat aligha akad!