Szalonspicc

Emlékszem, nyolcéves voltam, mikor egyszer elszöktem otthonról, hogy meglessem a barátnőmet a balett előadásán. A Hófehérkét adták elő, ő az egyik törpe volt, talán Kuka, de ebben már nem vagyok biztos! Csak néztem, ahogy a velem egykorú gyerekek kecsesen mozognak, olykor tündérként repülnek a színpadon! Akkor lettem szerelmes a balettbe,… Tovább olvasom

Helló, Helloween!

Arcfestőként egész évben sorra varázsolom elő a pillangókat, unikornisokat, pókembereket és a megannyi varázslatos lényt a gyerekek (és a gyereklelkűek) arcából. Ez számomra az egyik legnagyobb élvezett, különösen akkor, amikor belenézve a tükörbe, megpillantják magukat az érintettek. Leírhatatlan érzés! De van ennek a „munkának” két csúcspontja, ami még ezt is… Tovább olvasom

Holdvilágos éjszakán…

…miről álmodik a lány? – daloltam zsenge ifjú koromban. Nos, attól tartok, talán már nem jelenthetem ki, hogy kifejezetten a lánykoromat élném, de azt tudom, hogy én mostanában miről álmodom… Például arról, hogy élek! És hogy az élet tele van kihívásokkal, amelyek nem feltétlenül csak negatívak lehetnek, és én helytállok…. Tovább olvasom

Rossztékonyság

Azt mondják: jó vagyok! Legalábbis: mint arcfestő, mindenhol ezt hallom vissza… Az biztos, hogy sok céggel dolgozom együtt és általában szívesen dolgoznak velem. Mi több: a szülők – már amelyik még képes rá – elégedetten fizetnek a munkámért, mert szerintük is jó, amit csinálok. Pont ezért szívesen megyek mindenféle jótékonysági… Tovább olvasom

Társadalmi vita – önmagammal

Még csak kétéves volt. Nem tudni, hogy tudott-e már beszélni, hogy rúgott-e már labdába, hogy volt-e szülinapi tortája… Egyáltalán: evett-e már valaha tortát?!? Csontsoványan, kiéheztetve, magzatpózban ért végett rövid kis élete, amely több tragédiát ölelt magába e két év alatt, mint amennyi néhány embernek évtizedekre juttat a sors… Sanyikának hívták…. Tovább olvasom

Isteni hangulat – avagy a Mammyzmus alapjai

Talán a húsvét, a feltámadás ünnepe teszi, talán az éppen újjáéledő természet, hogy gondolataim minduntalan egy univerzális erő körül járnak, amelyet az egyszerűség kedvéért akár Istennek is nevezhetünk… De még véletlenül sem kötelességből! Hogy az egyház rendszerét mikor kezdtem elutasítani? Talán a hatodikos történelem órákon ült el bennem a tagadás… Tovább olvasom

Wazze, karamell – avagy: nyelvünk kincsei

Bazzmeg! – szaladt ki a számon sokadjára, némi bosszúságot követve. Alapvetően az igényes, szép beszédet szeretem, de azért nincs bajom a káromkodással sem, amíg az nem személyeskedés és nem kötőszó, hanem az, ami: indulatot kifejező, vagy inkább levezető megnyilvánulás. Hogy ez így helyes-e, arról lehet vitatkozni, de mindenképp természetes és… Tovább olvasom

Kis(s) mese – hab helyett kakastaréjjal

Valamit enni kéne! – nyitottam ki nem túl lelkesen a hűtőszekrény ajtaját, mert ma itthon dolgozom, de azt mondják, attól még nem árt, ha az ember eszik néha… Valójában biztos voltam benne, hogy szokás szerint az „inkább hagyjuk, nem kell semmi” gondolat kíséretében ugyanazzal a lendülettel vissza is zárom majd… Tovább olvasom

A hírek szerelmese

Még négyéves sem voltam, amikor a Rákóczi út egyik újságpavilonja jelentette számomra az otthon melegét. Mai fejemmel, anyaként visszanézve ettől azért néha elkerekedik kissé a szemem, mégsem panaszként jegyeztem ezt le, hiszen nem csupán gyerekkorom legboldogabb időszakát jelentette nekem, de olyan lehetőségeket is teremtett, amelyekről a legtöbb (hmmm! kis pisis)… Tovább olvasom

A mákostészta bölcsessége

Néha az élet fontos üzenetei a legváratlanabb módon érkeznek meg hozzánk… Én például az imént jóízűen belapátoltam egy nagy adag mákostésztát és – rohanásban vagyok egy rendezvényre – nekiálltam gyorsan fogat mosni. Észrevettem, hogy az ujjamon is van valami, hát elkezdtem dörzsölni, de a máknak vélt valami meg sem moccant…… Tovább olvasom