Úgy tűnik, mintha a semmiből érkeznének, mert bár a tudomány pontosan ismeri a folyamatot, de az emberi agy számára csak nehezen fogható fel születésük egy mikroszkopikus világban. De megszületnek, évezredek óta, milliárdszámra… Egy részüknek az a sorsa, hogy belevesszenek a semmibe, néhány azonban akár kitűntetett figyelemben is részesülhet – ha… Tovább olvasom
Tartozni valakihez – ez a legősibb vágyaink egyike, ösztöneink diktálta késztetés. És a szeretni és szeretve lenni is általános igény, amely akár meg is érdemelne egy ünnepnapot, hiszen csodálatos dolog – különösen, ha mindkettő ugyanarról a két emberről szól! Látva a sok csilivili szívecskét és mindenféle bigyót – és persze,… Tovább olvasom
Izgatottan vártam az előadást, hiszen azt sem tudtam, mire számíthatok majd… – ráadásul ez egy trilógiának immár harmadik része! Amelynek még a műfaja sem meghatározható: talán tánc, némi színház, balett, cirkuszi akrobaták különleges elegye egy csipetnyi bábszínházzal fűszerezve! Abban biztos voltam, hogy kilengeti majd a mutatómat, épp csak az volt… Tovább olvasom
− Ez már csak ilyen… − gondoltam, amikor egy barátom sorait olvastam a mostanában nyakába zúduló szaráradatról. A következő pillanatban azonban engem öntöttek el gondolatok a szar kapcsán és bármilyen közönségesnek is tűnnek: úgy éreztem, talán nem baj, ha megosztom! Igen, az élet már csak ilyen, az a bizonyos szar… Tovább olvasom
Beköszöntött újra a Sárkány éve… Izgalmasan hangzik? Vagy talán nincs is semmi jelentősége? Én általában szeretem! Elsőszülöttem is a Sárkány évében érkezett, és mint minden új év érkezésekor: én ezúttal is optimistán néztem a jövőbe. Mégis: talán a világot átszövő általános bizonytalanság miatt valóban kicsit ijesztő a helyzet… – erről… Tovább olvasom
Megalkotni valamit, ami alapvetően ijesztő – mondhatni: szörnyű! – úgy, hogy ránézve mégis az első gondolatod a tökéletesség… Aki erre képes, annak más csodák megalkotása sem okoz problémát – márpedig én nagyon szeretem a csodákat!Azonban nem csak ezért volt jó zombivá változni, hanem azért is, mert ezúttal nem magamra festettem… Tovább olvasom
Emlékszem, nyolcéves voltam, mikor egyszer elszöktem otthonról, hogy meglessem a barátnőmet a balett előadásán. A Hófehérkét adták elő, ő az egyik törpe volt, talán Kuka, de ebben már nem vagyok biztos! Csak néztem, ahogy a velem egykorú gyerekek kecsesen mozognak, olykor tündérként repülnek a színpadon! Akkor lettem szerelmes a balettbe,… Tovább olvasom
Azt mondják: jó vagyok! Legalábbis: mint arcfestő, mindenhol ezt hallom vissza… Az biztos, hogy sok céggel dolgozom együtt és általában szívesen dolgoznak velem. Mi több: a szülők – már amelyik még képes rá – elégedetten fizetnek a munkámért, mert szerintük is jó, amit csinálok. Pont ezért szívesen megyek mindenféle jótékonysági… Tovább olvasom
Még csak kétéves volt. Nem tudni, hogy tudott-e már beszélni, hogy rúgott-e már labdába, hogy volt-e szülinapi tortája… Egyáltalán: evett-e már valaha tortát?!? Csontsoványan, kiéheztetve, magzatpózban ért végett rövid kis élete, amely több tragédiát ölelt magába e két év alatt, mint amennyi néhány embernek évtizedekre juttat a sors… Sanyikának hívták…. Tovább olvasom
Még négyéves sem voltam, amikor a Rákóczi út egyik újságpavilonja jelentette számomra az otthon melegét. Mai fejemmel, anyaként visszanézve ettől azért néha elkerekedik kissé a szemem, mégsem panaszként jegyeztem ezt le, hiszen nem csupán gyerekkorom legboldogabb időszakát jelentette nekem, de olyan lehetőségeket is teremtett, amelyekről a legtöbb (hmmm! kis pisis)… Tovább olvasom