A Blaha mióta az eszemet tudom, különleges hely volt – a város szíve. Egykor a Nemzeti Színház helye. Már rég megváltozott a hangulata, korábban is írtam róla. Ezúttal éjjel kellett ott várakozzak… Hat felnőtt négy gyerekkel… Talán észre se venném őket, ha nem üvöltene a zene. Épp Majkát nyomnak… A férfiak… Tovább olvasom
Nézem az utcán az üresen vigyorgó plakátokat… Felidézik bennem az elmúlt hetekben oly sokszor végighallgatott lózungokat: pont olyan értelmetlenek voltak, mint ezek a kampányfotós vigyorok, így urnazárás után! Éjszaka van, szinte fájó a csend… de nincs szó, amivel megtörhetném! A körútra érve már zajosabb a helyzet: senki nem tudja, miért,… Tovább olvasom
Köszönöm, hogy már az első számoktól kezdve bekerültem egy időhurokba, és újra tizenéves tininek érezhettem magamat. Nem csak egyszerűen a kort idézted meg, de úgy ugráltam és énekeltem, mintha tényleg fiatalabb lennék bő három évtizeddel… Köszönöm, hogy negyven éve hallgatom a dalaid, és még mindig ugyanazt érezhetem alattuk, mint egykor…!… Tovább olvasom
Én a Pink Floydosért nyúlnék – csakhogy bevallom: nem szeretem a sört! A Kedvesem azt gondolom, az Iron Maidenes pohárért nyúlna, a jóbarátom a MotörHead-est marná el. Van olyan barátom is, aki a hozzá legközelebb állót választaná, és van, akiről nem tudom, melyiket választaná, és talán nincs is igazán jelentősége…. Tovább olvasom
Igen, migránsokat akarok, most! Nem, nem őrültem meg, csak elfogyott a türelmem! Hónapok óta hallgatom, hogy micsoda rettenet lesz itt, ha “bejönnek” – eközben azt látom, hogy már rég itt vannak, igaz: lassan nem mernek utcára menni… Hogy mást ne mondjak: orvost lassan már alig találni mást (a magyar dokik… Tovább olvasom