Embernek lenni – nagyon nehéz!

Nem vagyok magyar, nem vagyok polgár, nem vagyok hazafi – és mint ma sikerült megtudjam: már újságíró sem vagyok! Az ember mindig tanul valamit – már ha embernek még mondhatom magamat… Számomra ez a alap, ez az etalon! Minden más csak blabla!  “Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben, Ember lenni mindég,… Tovább olvasom

Ha egy akadály elhárul…

Hát így megy ez itt, kérem! Mert ha valaminek meg kell lenni, akkor meg kell lenni – aki mást mond, az hazudik! Ha egyszer Orbán emlékművet akar, akkor emlékmű lesz! Hogy mitől volt ez neki olyan fontos? Ki tudja… Földi halandó nem képes már követni gondolatmenetét. Kell! Mert csak!

Kis esti magyarkodás – egy EB kapcsán

“Magyarkodni” – az elmúlt évek egyik legérdekesebb új szava… Tarsollyal, meg Árpádsávokkal felvértezve hirdetni az igét (amely ráadásul alapvetően egy cselekvést kifejező fogalom lenne) – ez ma nagyon “menő”. A tiszta, érthető magyar beszéd, a magyar nyelv helyesírása már nem feltétlenül tartozik az elvárások közé… hát persze, hiszen a “magyar”… Tovább olvasom

Crazynél is crazybb buli szombat este a Crazy Mamában

Másfél óra csúszással került a zenekar színpadra… Pont akkor kezdtek, amikor már vége kellett volna legyen, hogy a közönség még elérje az utolsó járműveket. Sajnos sokan hiába jöttek el – nem tudtak minket megvárni! Akik kitartottak mellettük, azoknak ezúton is köszönetét küldi a Bermuda RockbanD minden tagja!A fiúk cserébe olyan hangulatot teremtettek,… Tovább olvasom

Fából vaskarika

Úgy kell nekem, miért szeretem?!? A többség simán elment volna mellette a Facebook idővonalán, nekem azonban rá kellett kattintani: „A túlértékelt József Attila helyett olvassunk Kosztolányit”! Mi van? Lehet egy József Attilát túlértékelni? Különösen ma, amikor verset, vagy akár szépirodalmat – de lassan már ponyvát is – csak elvétve olvasnak… Tovább olvasom

Régi csibészek?

Menni vagy nem menni? Hosszan tanakodtam, hogy menjek-e a Szabadság koncertjére… Lehet, hogy az én ízlésemmel van baj, de nekem kicsit bizarr volt a megemlékezésnek ez a módja – pedig magam sem hajlok a jajveszékelve emlékezés felé. De a tisztelet, az ünnepélyesség, és annak tudatosítása, hogy egyáltalán kiről-miről szól az… Tovább olvasom

Reklámadó-reklamáció

Nem is kéne, hogy érdekeljen… Hiszen nem vagyok médiacég, nem én kell majd megfizessem! És ez nem is olyan, mint a bankadó – nem fogják tudni rám terhelni az érintettek. Bár megfenyegettek, hogy mostantól nem lesznek a „kedvenc” sorozatok, meg tehetségkutatók, de az az igazság, hogy ezeknek nem vagyok célközönsége!… Tovább olvasom

Nyuszi vagy, McFly?!?

Talán sokaknak ismerős a mondat, amely most a legnagyobb közösségi portálon hódító agymenés kapcsán jutott eszembe, csakhogy nem jópofa filmidézetként, és nem is annak tanulságát hangsúlyozva, hanem épp ellenkezőleg: vagy bevállalod, hogy egy húzásra megiszol egy korsó/liter sört, vagy nem csupán nyuszi, még csak nem is pancser leszel, hanem ezek… Tovább olvasom

bírÓság

Van az úgy, hogy az ember nem azzal kel fel az ágyból, hogy ellenőrizze autójának műszaki érvényességét… Nálunk kicsit prózaibb volt a helyzet: egyszerűen nem volt keret, hogy a műszaki vizsgához szükséges hat számjegyű összeget határidőre összehozzuk – ezért a munkákat egyenként akartuk előbb megcsináltatni. Már majdnem kész volt, amikor… Tovább olvasom