Telefonon kaptam az árajánlatot – a koltoztetes.hu címen található honlapjuk alapján 1981 óta ezzel foglalkoznak – tökéletesnek ígérkeztek! Nem gond, hogy csomagolás is kéne, nem probléma a sok akta, sem a kényes gyűjtemény! Azt mondták, ne is idegesítsem magam: ők garanciával költöztetnek, ezért jobban is szeretik, ha ők pakolnak, mert akkor biztos, hogy rendben lesz minden! Száz-százötvenezer között elég lesz… Jól hangzik, és bár anyagilag ez komoly kihívás volt nekünk, azt is tudtuk: nem könnyű a feladat, és ekkora összeggel nem ők vannak túlfizetve – csupán nekünk kicsi a keretünk! Szerencsére az utolsó pillanatban meglett a pénz, így boldogan vártuk a költözést, még az sem aggasztott, hogy mi aznap hajnalban érkezünk meg a zenekarral egy turnéállomásról… Van karosszékünk,de hát az otthonunkról van szó: mindenki tettre készen várta a reggelt!

Az emberek a megbeszélt időben megjelentek, ránézésre valóban profin el is kezdték a munkát. Volt ugyan egy-két apróság… Hiába javasoltam, hogy sportoló lányom kupagyűjteményét – ami az új lakásban úgyis egy helyre megy – egybegyűjteném… azt mondták, ők profik: ezért szobánként haladnak! Oké. A fiókokat anno egyben költöztették ide, de ők ragaszkodtak a dobozokhoz… hát jó! Bár az már kicsit aggasztott, hogy az ásványgyűjteményhez hiába vittem be vattát – ők újságba csomagolták… akkor azonban már nem mertem akadékoskodni – ők a profik!

Még nem volt dél, de mert többen jöttek a megbeszéltnél, hogy hamarabb kész legyen, így kicsit több volt az óradíj… 3 rakodó 6900/óra, 5 főnél már 9800… Gondoltam, jelzem, szóljanak, ha a százezer forintos bűvös határhoz érünk, mert összesen százhúszezer forintom volt, nehogy ciki helyzetbe kerüljek, vagy épp olyan bútor maradjon majd le, amit azután kiskocsival nem tudunk mi átvinni…

Na, ezt nem kellett volna!!! Kb. 5 perc múlva jelezték: elértük a határt, és egyébként megtelt az autó! Még egy kanyar már biztos nem fér bele, erre meg már szinte semmi nem fér fel… Legalább a hűtő, meg egy ágy – kértem őket, jelezve, hogy máris megpróbálok (vasárnap délben!) további pénzt keríteni…

Az első kanyar elindulásához azonban ki kellett fizetni az addigi költségeket, mit ad az ég: pont 118 ezer Ft-ot! Persze, visszaadni nem tudtak, és papírt sem kaptunk róla – de hát addigra már jeleztük: szereztünk még kölcsönpénzt, mehet a második kanyar! Majd a végén elszámolunk – gondoltam…

Az igazi pofon azonban még hátravolt… Az első forduló – polcok, asztalok, és temérdek doboz – szerencsésen megérkezett… én pedig naivan azt hittem, indulnak is egyből a másodikért, csakhogy tévedtem! A dobozok tartalmát ugyanis – mivel arra nem volt pénzem, hogy a göngyöleget megvegyem 1000 Ft/db egységáron! – elkezdték a (frissen festett) szoba sarkába ömleszteni! Céganyagok, barkácsolós alapanyagok keveredtek kábelekkel, számlahegyekkel, tollakkal, bélyegzőkkel – és a legkülönfélébb dolgokkal… A törékeny dolgokra tényleg ügyeltek: azt külön sarokba ömlesztették!

A sírógörcs kerülgetett, de nem tudtam mit tenni… bennem csak az ketyegett, hogy nem tudok többet fizetni! Én vagyok a béna, a hibás, a selejt… Hogy eddig is jelentős összeget vettek fel, és cserébe nem azt nyújtották, amit ígértek – az már el sem jutott a tudatomig!

Elindultak a második kanyarért, én itt maradtam enyhén sokkosan a káosz közepén, gyakorlatilag a szó minden értelmében lebénulva! A dossziék szanaszét… a fiókok helyére is betéve. Több közülük fejjel lefelé – így mozdításuk szinte együtt járt azzal, hogy kihulljanak az iratok belőle… Könyvelőirodaként ez életveszélyes mutatvány! „Irattárak sorrendtartásos költöztetése” – visszhangzott a fejemben a weboldalon hirdetett szöveg… Hát, itt irattár sem maradt, csak romhalmaz… Gondoltam azzal kezdem, hogy legalább ezt rendbe rakom – de ahhoz mindent ki kellett volna pakolnom, csakhogy nem volt hova, mert a fiókok tartalmából készített szemétdomb utamat állta!

Ők eközben dolgoztak a második meneten – legalábbis én ebben a hitben voltam! A valóság ehhez képest az volt, hogy a költöztetők elkezdtek ott is a szoba közepére borogatni, hogy kiürítsék a szekrényeket… Szerencsére csak a nagyszobában, mert a kicsikbe be sem mentek, onnan gyermekeim tolták ki nekik az ajtóhoz a bútorokat!

Az ott maradt holmik – a felső szinten nem is jártak, pedig a régi lakásban az is volt! – egy komplett kisteherautót megtöltöttek, valamint személyautóval hordtuk át a maradékokat… Úgy kell nekünk, minek annyi cucc…

Az ásványgyűjteményemnek otthont adó két üvegszekrényt sikeresen összetörték: egyik csak megrepedt hátul, a másiknak azonban komplett leesett az alja… igaz, egy az ajtajába helyezett újságpapír volt az összes védelme, így csak az a csoda, hogy nem jobban tört össze! A TV szerencsére túlélte, pedig arra is csak egy pokrócot dobtak – ennyit a profi csomagolási eszközökről…

Tény: két Ikeás ágykeretet szétszedtek és összeraktak, de a kanapét már nekem kellett egyedül összeraknom, ha azt akartam, hogy a második fuvarral be tudjanak jönni az ajtón…

Mindezért további hatvanezer forintot kértek el, így összesen 180 ezret fizettünk a tönkretett bútorokért, élményért, iratokért, és még hosszan sorolhatnám, hogy miért…  Épp csak a profi költöztetés nem szerepelne a listán! És persze: számlát, nyugtát, vagy bármit, ami legalább igazolhatná (a térfigyelő kamerákon kívül), hogy itt jártak, és nekünk dolgoztak – nem kaptunk! Még reggel aláírattak velem ugyan valamit, de abból sem kaptam saját példányt… „A kocsi, meg a +2 fő” – akkor még nem is nagyon foglalkoztam vele…

Így most nem tehetek mást: bár tudom, hogy a negatív reklám is reklám, igyekszem minden lehetséges fórumon elmondani, hogy ha nem birkózunk meg a költözéssel, hívjunk nyugodtan profikat – de még véletlenül sem a Profi költöztetés oldaláról! És lehetőleg: érdeklődjünk ismerőseink között, hátha ők tudnak referálni egy-egy cégről!

Nem, ezúttal nem stadion – hanem EB, és nem futball, hanem szakmunkás! De 2018-ban mi rendezhetjük meg, mert elnyertük a jogot! Jó, nem?

Büszkének kéne lennem, de én már csak ilyen kukacos vagyok, kevés dolognak tudok örülni, ha leakarják nyomni a torkomon!

Ezért most például annyira nem rajongok, mert kb. olyan érzésem van, mint a focival: küzdünk a rendezés jogáért – de nem tudunk igazán labdába se rúgni! Szakmunkás EB-t rendezünk, miközben nincs szakemberünk!

A szaki-bácsik kora lejárt: megette az adórendszer és a technika, de mára egyébként is nyugdíjasok lennének, ha még nem vitte volna el őket az infarktus.

Az utánpótlás esélytelen, mert egyrészt az ifjúság – és lássuk be, a szülői bíztatás is ezt sugallja – nem szakmunkásnak, de még csak nem is dolgozni készül, hanem inkább egyetemen lógnának. De ha véletlenül valamelyiknek eszébe jutna, hogy túl sok lesz a góré, valakinek melózni is kell majd, akkor sem tudna hova fordulni, mert a szakmunkásképzésben az utolsó szakértelem az volt, amikor a lehető legszakszerűbben szétbarmolták rendszerét! Mára az itt-ott fellelhető szakiskolák jószerivel csak arra szolgálnak, hogy aki nem volt képes bejutni egyetlen középiskolába sem, az valahol eltöltse az időt, amíg eléri tankötelezettségének végét!

De mi most Európa Bajnokságot rendezhetünk velük – éljen, éljen, éljen!

Kicsit nosztalgikus hangulat áradt most végig rajtam… ifjúságom hajnalán a munkaversenyek izgalma váltott ki hasonló érzetet – igaz, más kor, más rendszer, más értékrend… Mi is hozzájárultunk a Tervhez, a terv pedig tovább építette a szocializmust, amihez ki-ki több-kevesebb lelkesedéssel hordta a téglát! Ha azonban az ideológiai részt kivesszük, még mindig maradt a közös program, és általában teremtődött belőle valami. Ha nem is szocializmus, de kifestett iskola, megjavított csapok, tiszta ablakok…

Nos, ez a Szakmunkás EB nekem ezt idézi – de legalább újra ifjúnak érezhetem magam! Kár, hogy most produktum helyett csak az ideológia van, de az is sánta…

No megyek edzeni: megpróbálom kvalifikálni magam a 100 méteres síknyomásban, vagy legalább a rövidtávú szemfelszedésben! Addig meg nóta még egyszer onnan hogy: „Az a rendes iparos, aki mindig italos…” – mert ebben legalább tutira jók vagyunk! Mondhatni: Európa bajnokok!