Kényszers(z)avazás

Azt hiszem, a választási kampány a demokrácia legundorítóbb része… Biztos lehetne másképp is csinálni, de lássuk be, az ami itt folyik ezen címszó alatt, azt tisztességes embernek nem veszi be a gyomra!

Kedvencem az a Facebookos kampányelem, amikor egy-egy párt, vagy prominens képviselője (nevében) kiír(nak) egy mondatot, amivel csak a hülye nem ért egyet, így aztán mindenki „lájkolja”. Eközben a többségnek fel sem tűnik, hogy nem a mondatot tette magáévá, hanem épp a párthoz, vagy a párt vezetőjének rajongói táborához csatlakozott…  Mint amikor a Jobbik kiírta, hogy mennyire felháborító, hogy lányaink nem mehetnek biztonságosan szórakozni! Tényleg az, bár nem derült ki, hogy mitől lesznek egy Jobbik győzelem esetén nagyobb biztonságban, viszont ki az, aki nem ért ezzel egyet? Nosza, megy a „Like” – és máris a Jobbik szimpatizánsai közé kerül a neve. Ami nem baj, de a másik oldal egy része közben habzó szájjal írogatja az üzenőfalra, hogy azonnal töröl minden ismerősét, akiről kiderül, hogy ebbe a körbe tartozik… Mit lehet erre tenni? Törölje! Volt régen valami Alkotmány-féle, ami biztosított némi véleményszabadságot, és volt valami politikus, akinek kijelentése szerint „hülyének lenni állampolgári jogunk”!

A szokásos kampánytényezők – például a „ki ígér nagyobbat” című össznépi hülyítés – lassan el is tűnnek a palettáról, mert az emberek ilyen jellegű ingerküszöbét gyakorlatilag megsemmisítették, és már nem tudnak olyat ígérni, amire még reagálunk, illetve amire ne azt reagálná az értelmesebb szavazó, hogy „á, ez csak kampányduma”! Helyette már minden résztvevő csak azt hangoztatja, hogy a másik milyen szörnyű! Mintha nem tudnánk… Csakhogy nem a legnagyobb vesztest kell megszavazni, hanem valakit, akiről egy kicsit feltételezni tudjuk, hogy majd valami jobbat hoz ki a lehetőségekből.

Ami maradt, az a plakátáradat, de az meg meglehetősen egyszínű… Ami nem csoda, hiszen a jelenlegi csapatnak saját privilégiuma a plakátkihelyezés. És az aktivisták által kezdeményezett viták a neten, a különböző fórumokon, hírek kommentjeiben, és persze a klasszikus Facebookon!

Jókat mulatok ezeken a gerjesztett vitákon, mert mindenki – érvek nélkül, tényekkel szemben, de mély meggyőződéssel – fújja a magáét!

Szerintem – de ez persze csak az én véleményem – egyetlen fontos dolgot kéne csak meglátni: volt egy rakás parlamenti párt a rendszerváltás óta! Sok híres (hírhedt?) vezetővel… Hogy közülük hányat hányt kardélre Orbán – ezt most hagyjuk! De mindegyiknek voltak vezéralakjai, akiknek karrierjén komoly csorba esett, többsége el is tűnt. Ma már nem beszélünk Torgyánról, Kunczéről, Dávid Ibolyáról és hosszan sorolhatnám… Hornt és Csurkát se a halála írta le. Az MSZP-n belül is volt jónéhány vezércsere. Még a Jobbiknál is volt némi mozgás!
Egy, csak egy párt volt talpon e vidéken… a FIDESZ-nél jöhetett botrány, korrupció, bűncselekmény, választási bukás, bármi – még mindig ugyanaz a kolesz szoba uralja a terepet, ugyanazzal a vezetővel, mindenféle jogi-, erkölcsi, vagy legalább látszat-következmények nélkül! Mindezt úgy, hogy a sulipadból ültek át a bársonyszékbe – vagyis az életről, munkáról, és egyéb, földi halandó átlagembereket érintő kérdésekről nem sok tapasztalatot szeretek… Nos, a magam részéről ebből nem kérek!

A szomorú az, hogy egyikből sem kérek, pontosabban egyetlen olyan nevet sem tudok mondani, amelyikre legalább egy kicsinykét bizalommal lehetnék… És ez nem is szomorú, hanem tragikus, mert a szabad választást, a demokrácia egyik legnemesebb momentumát csúfolja meg: nem valakire vagy valamire, hanem valaki vagy valami ellen kell szavazzak!

Pontosabban valakik ellen, mert úgy tűnik: nem csak minden nemzet olyan kormányt kap, amilyet érdemel – de mintha most lennénk büntetésbe őseink nyilaiért: ellenzék terén is belenyúltunk a darázsfészekbe! Legalábbis erre mutat, hogy az összes ellenzéki párt – ahelyett, hogy a kormány hibáira rámutatva ujjongana, mert nem kell nyernie: a kormány simán veszít nekik – nos, ők inkább azzal vannak elfoglalva, hogy egymásnak tegyenek keresztbe, ráadásul mindezt Összefogásnak nevezve!

Annyi biztos, hogy mindegy, mennyire van tele az a bizonyos hócipőnk, és mindegy, mennyire nem bízhatunk már egyikbe sem: el kell menni szavazni! Ha mást nem, akkor a legesélytelenebbre! És reménykedjünk, hogy talán egyszer majd valaki tesz olyat ezért az országért, hogy tiszta szívvel adjuk érte rá a voksunkat!