Agyaranyák vére

 

agyarorszag.pngItt élek egy országban, amiről azt gondoltam: ez a hazám! Része vagyok, mert itt születtem, mert ennek a nemzetnek a nyelvét tanultam anyámtól. Mert ebben az országban neveltem gyerekeimet, ezt az országot támogatom az adómmal, ennek az országnak a közösségéért próbálok tenni több-kevesebb sikerrel.

De anyák napja tiszteletére a héten azzal kellett szembesüljek, hogy én csak egy „kettessel kezdődő” szánalomra méltó vagyok (egy igazi hívő nem csupán cölibátusban él, de még a nő szót sem veszi a szájára!), aki – mint kiderült – ráadásként nem is része a nemzetnek!

Mindezt a harminc éve szabad országgyűlés elnöke jegyezte meg, (akiről fenti mondatai kapcsán újfent eszembe jutott a Jó reggelt, Vietnám! című film egyik történelmi idézete) tehát bizonyára igaz, és nem is venném a bátorságot – öt év szabadságvesztés terhe mellett – hazugnak nevezni a tisztelt ház elnökét.

Ha viszont tényként fogadjuk kijelentéseit, akkor bizonyára ő egy másik nemzetről beszélt! Talán lemaradtam a hírről, mikor átnevezték az országot Agyarországnak, és a hasonló hangzás miatt ezidáig nem tűnt fel ez az apróság… Pedig észre kellett volna vennem, hiszen mindenhol azt tapasztalom: emberek egy jelentős része – különös tekintettel a kormány tagjaira – mintha egy másik országban élnének! Hiszen folyton azt hallom, hogy szárnyal a gazdaság, miközben az országot járva éhes, ellátatlan, alultáplált gyerekeket és idősöket találok. Az indikátorként használt euró árfolyam – amelyről egykor ellenzékiként azt mondta a mostani kormány, hogy a 274 forint elérését a miniszterelnök-csere oldaná meg – most már a 370 forintot is megsimogatta, amit rá lehet fogni a vírus okozta válságra, de sajnos már legalább öt éve nem volt 300 forint alatt… Mindemellett romokban az egészségügy, az oktatás, a jogrend, és mindaz, amitől egy ország élhető lenne, miközben a kommunikáció a csapból is – mert lassan az is kormányszócsővé válik – azt harsogja, hogy itt minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meglehetünk elégedve!

Ráadásul az elmúlt napok kommunikációja folyamatosan azt üzeni, hogy itt mindenki csak hálás lehet, és senki sincs egyedül, miközben én emberek ezreiről tudok, akik még megnyugtató szó helyett is csak hasraütés-szerű, átgondolatlan intézkedéseket kapnak egy világot sújtó vészhelyzetben, támogatás helyett!

De így már értem, már minden világos! Ha én a hangoztatottan sok szép és jó ellenére azt tapasztalom, hogy napi 16-20 óra munka mellett nemhogy nyaralást, de szabadnapot se nagyon engedhet meg magának az ember… hogy a vészhelyzethez nem kell vírus, elég, ha kilyukad egy cipő… hogy a “teli tank” az valami különleges kiváltság lehet, akárcsak az ehető minőségű zöldség és hús, vagy a betegnek a gyógyszer – akkor én tényleg egy párhuzamos világban élek! És Kövér László nagyon helyesen látta, hogy már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány, de biztosan nem vagyok része az ő nemzetének!

Ez azért nagy megkönnyebbülés, mert bevallom, eddig kicsit frusztrált ez a helyzet. Most azonban már majdnem jó! Talán még az a pici apróság zavar, hogy az én személyi igazolványomba és anyakönyvi kivonatomon egyértelműen a „magyar” szó szerepel – tehát ők élnek Agyarországban. És szó se róla: azért ott az ellenzék is tud foguk fehérjét villantva vicsorogni! Csak amíg ők ott szájkaratéval vívják az illiberális demokráciát, addig mi – földi halandóként napvilágot látott magyarok – itt maradtunk vezetés, érdemi kormányzás nélkül, abban a bizonyos gyorsan száguldó gazdaság autójában! Lassan valaki elkaphatná a kormányt, mert rohadtul közeleg a szakadék – és tartok tőle: abba a magyarok és az agyarok is vérüket hullajtják majd!

Boldog anyák napját!


Kategória: Közélet | Hozzászólás most!

Húsvéti reménysugár

 

img_4693.jpg– Idén kihagyjuk a húsvétot! – jelentettem ki fennhangon. Gyerekeim nagyrésze távol, unokáim is csak virtuálisan lehetnek jelen. Másikfelem dolgozik, az Egyszem Itthonmaradottamat hat lóval sem tudnám elvonszolni a számítógéptől. Magamnak? Magamnak sosem csinálok semmit…

Nagyszombaton is inkább csak a költészet napját ünnepeltem kissé sajátosan: székembe kucorogva egy pohár eperborral a kezemben eleinte verseket hallgattam, majd – nálam ez elég egyértelmű folytatás – Hobo dalait hallgattam. És igyekeztem azt tenni, amire másokat is biztattam: hagytam, hogy a zene minden porcikámat átjárja!

Aztán valahonnan megcsaphatott a sonka illata, mert irgalmatlanul megkívántam – és hirtelen elkezdett hiányozni… Eleinte tényleg csak a sonka hiányzott, amit a helyzet miatt idén nem vettünk. És mert nekem van a világon a legjobb pasim, a vasárnapi munkából egy darabka sonkával tért haza! (Húsvét vasárnap este! Még hogy nincsenek csodák…) Pillanatok alatt odaraktam főni, és élveztem, ahogy a jellegzetes sonkaillat beteríti az otthonunkat! Persze, annak a vízben kell kihűlnie, de sebaj: tettem mellé tojást, torma van itthon, egy kis paradicsom is – reggel készítek hidegtálat! Úgyis az az aktuális feladatom, hogy megtanuljam: néha nekem is járnak dolgok talán… legalább ezúttal nem a locsolók eszik meg a legjobb falatokat!

Aztán reggel kiderült, hogy friss zsömle csak annyi van, ami reggelire el is tűnik egy kamasz bendőjében… Öltözzek fel és menjek vadászni kenyeret? Van itthon élesztőm (nem csak most, általában van), nekiálltam és már nem csak húsvéti sonkám, hidegtálam, de húsvéti kalácsom is lesz!

Tojásokat igaz, csak a lábamra festettem… de a rendhagyó helyzethez ennyi bőven elegendő, és a virtuális húsvéthoz még jobban illeszkedik, mintha valódi tojásokat pingálnék!

Eszembe jutnak korábbi húsvétok – rohanás, takarítás, vásárlás, mit főzzek, mennyit vegyek, hova dugjam… – és mosolygok: mindig tudtam, hogy tudni kell elengedni, ahhoz, hogy valaminek részese lehessek – de nem gondoltam, hogy ez még a húsvétra is igaz.

Hosszú évek óta először nem szedtem elő a díszeket. Korábban sem a divat miatt tettem, egyszerűen: szeretem az aranyesőt, mert olyan, mintha a napot hoznám be a házba. A barkát, mert ennél jobban semmi nem illusztrálja az egyszerűség nagyságát és a pillanat múlandóságát. A tojások ezerféle színét, amelyben egyszerre van élet, tradíció és elfogadás. Idén ezek most dobozban pihennek… mégis azt hiszem: az egyik legvalódibb ünnep lett az elmúlt időkben, hiszen nem kívül, hanem belül lett feldíszítve az életem!

A semmiből született, nem akartam, ezért az enyém lett, nem külsőségekben, hanem bennem, a lelkemben van, születik belőle valami, él bennem egy ideig – és hitet ad abban, hogy lesz feltámadás!

És mert úgy érzékeltem, nem vagyok ezzel egyedül: reményt ad egy jobb világra, mikor vége lesz ennek a helyzetnek… 

 img_4666b.jpg


Kategória: Közélet | Hozzászólás most!

Virtuális Húsvét: Ragadd meg a hangot!

 

carpediem.jpgVan, akinek fontos vallási ünnep. Van, akinek pusztán hagyomány. És van, aki pont tesz rá… Bármit is gondolunk a húsvétról általában, az idei biztos, hogy más lesz, mint a megszokott!

De ne engedd, hogy a szomorúság, a félelem uralkodjon rajtad!

Tegyél minél több olyan dolgot, amit máskor is! Készíts magadnak – és akik otthon vannak veled – húsvéti hangulatot! És küldj képet róla, küldj üdvözletet, telefonálj, „csetelj” – ha erre van szükséged!

Vagy akár – helyette vagy utána, ez mindegy – tedd be a kedvenc zenédet, csukd be a szemed és figyeld a hangokat! Engedd, hogy elvigye a lelked, a gondolataid! Hogy felemeljen, hogy megtisztítson, hogy tomboljon! Hogy átjárja a tested minden sejtjét! Egy kicsit ne a vírusra gondolj, ne arra, hogy mi van most, vagy mi lesz utána, hanem arra, hogy vagy! Arra, hogy ma is felkelt a Nap, ma is megteheted, hogy létezz! Ma is vannak szeretteid, akik számítanak rád!

Csak hallgasd tovább a zenét, és érezd a ritmusát! Érezd, ahogy a hangok váltakoznak: hol mélyebben, hol magasabban szólnak, így alkotnak harmóniát! És tudd, hogy ilyen az élet is: vannak hangjai, ami alá már nem lehet menni. És vannak hangok, ami fölött már nem is hallanád… Nem jöhet a legmagasabb hang után még magasabb vagy a mély után még mélyebb! Az élet dallama is ilyen: most talán mély, de lesz még magasabb, és ez bizony rajtad is áll: vannak adott hangok, de te kell belőlük megteremtsd a saját harmóniát!

Csak hallgasd még a zenét! Mindegy, hogy Mozart vagy Judas Priest, Ravel vagy Pink Floyd, Ákos vagy Pokolgép – a lényeg, hogy megtaláld önmagad benne!

Nincsenek nagy csodák: amikor a végén kinyitod a szemed, még itt lesz a vírus, és még mindig az lesz a jelszó, hogy maradj otthon! De tisztább lélekkel várhatod az eljövő nehézségeket, abban a tudatban, hogy egyszer vége lesz ennek is… Ahogy a hangokat is új hangok követik és ahogy a dalok is véget érnek. Tiszteld a vénebbeket, ne a korukért, a tapasztalatukért! Mert ők még ismerték a bakelitet, és tudják, hogy ha véget ért a lemez, akár meg is fordíthatod!

Igen, az élet egy nagy lemez… Hallgathatod szépen sorba, vissza-vissza mehetsz egy számra, cserélgetheted kedvedre.

Mindegy, miben hiszel, de ha vége a dalnak, egy új dal jön, talán tisztább hangokkal!

Mindegy, mit gondolsz a húsvétról! Valahogy mindig van feltámadás…


Kategória: Közélet | Hozzászólás most!

Harctéri napló – az első hónapról

 

terkep0409.jpgTúl vagyunk az első hónapon és – így a hónap végére – túl vagyunk a már egy héttel korábban nagy hévvel beharangozott gazdasági csomag bejelentésén. Amin nem vagyunk túl, az a helyzet kritikus része – járványügyileg és gazdaságilag egyaránt – így érdemes átgondolni, mi is történt eddig, és kicsit bogarászni a lehetőségeket: mit rejtenek a csomag dobozkái?

Néhányan januárban betegek voltunk. A járvány veszélyéről már lehetett tudni, ha valaki figyelte a híreket, de hivatalosan nem sok dolog történ annak ellenére, hogy első perctől szó volt arról, hogy ez bizony végig söpörhet a világon. Hogy valóban a Covid-19 okozta azt a szokatlan, elhúzódó, agresszív és kellemetlen betegséget, amely tarolt közöttünk? – ez már aligha fog kiderülni: nemhogy januárban, de még most is hiába szeretnék tesztet! Erre csak akkor van lehetőségem, ha van sok türelmem és felesleges 30 ezer forintom, természetesen magánúton.

Hogy a kormány emberei felmérték-e a várható veszélyt, és elkezdtek-e időben lépéseket tenni, vészforgatókönyvet készíteni – ezt nem tudhatjuk. Ha az azóta megtett intézkedésekből indulok ki, akkor nem – de erről majd később. Látszata mindenesetre nem volt, de ezért még nem hibáztatnám: azokban a tevékenységekben, amelyek az én felelősségeim voltak, én is igyekeztem úgy folytatni az életet, mintha mi sem történt volna, de azért a háttérben próbáltam sok-sok B-tervet kidolgozni. Nyugi: nekem sem sikerült!

A december 30-án kiderült – akkor már pár hete tartó – járvány január végén már itt volt Európában, de csak március 11-én ért el olyan mértéket, hogy a WHO pandémiának, azaz világjárványnak minősítse. Aznap Orbán Viktor is vészhelyzetet rendelt el, és ennek megfelelően beutazási és más korlátozó intézkedéseket tett. Igaz, addigra már több európai országban tombolt a járvány, március 4-e óta nálunk is megjelent… Mármint: hivatalosan is, hiszen ki tudhatja, hány eset volt már korábban is.

Az időzítést lehet vitatni! Volt is, akit felháborított, hogy néhány beteg miatt ilyen szigorú intézkedések lettek elrendelve, de volt, aki már így is elkésettnek tartotta. Kár ezen agyalni – ez van! A készületlenséget, az ad-hoc hozott döntéseket ez az időzítés is jelezheti, de sokkal inkább az olyan rendelkezések, mint az iskolabezárás: amikor reggel még kifejezetten elutasította Orbán Viktor, este pedig megható üzenetek közepette elrendelte. Persze, az dicséretes, ha új információk ismeretében felül tudja bírálni valaki korábbi álláspontját – csakhogy aznap nem történt semmi olyan különös esemény, ami a változást indokolta volna. De sok hasonló döntés született: például a KATÁ-s vállalkozók kapcsán. Első körben például mentességet kaptak a taxisok. Hogy miért? Csak! Illetve, mert jelentősen csökkent a bevételük – szólt az indoklás, bár a taxisok a mai napig dolgozhatnak, lehet bevételük, miközben temérdek szakma működését már az első bejelentés meggátolta, hogy csak a színészeket, zenészeket említsem, és azok kiszolgálóit, a technikustól a ruhatáros néniig. A taxisok már korábban is kiderült, hogy közel állnak a miniszterelnökhöz, de lépjünk tovább, hiszen pár nappal később – a nagy gazdasági csomag első lépésében – tovább bővítették a mentességet élvezők körét. Igaz, továbbra is kimaradtak olyanok, akiket a járvány teljesen ellehetetlenít, de a taxisok mellé bekerülhettek a – szintén máig is aktívan dolgozó – szerencsejátékkal kapcsolatos KATA-fizetők.  Hogy azok a vállalkozók mit tegyenek, akik nem a pénzüket fektették vállalkozásba, hanem a tudásukat, és nem nyereségért, hanem megélhetésért vállalkoznak – róluk nem szól a fáma… Ők láthatatlanok!

Persze, rájuk is vonatkozik az Orbán Viktor által „minden idők valaha volt legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervének” nevezett csomag, amelyet több részletben ismerhettünk meg. Hogy a bejelentéskor ebből csak annyi lett konkrétan elárulva, hogy visszaépítik a 13.havi nyugdíjat, ami – mint kiderült – inkább 53. heti, és majd csak jövőre… Nos, erről már kimorogtam magam! A tapasztalataim alapján sajnos erős fenntartással, de mégis azt reméltem, a többit majd szakértők dolgozzák ki, és tálalják számunkra. Ehhez képest Parragh László – aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként és vállalkozóként is aktív részese volt a szakmai feladatnak – azt nyilatkozta a kényszerből otthonmaradók helyzetéről érdeklődve, hogy „Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni!”. És mi mit mondhatnánk erre mást, mint hogy végre valaki legalább őszinte! És mint kiderült: semmivel sem ért egyet…

A csomagot kihirdető Palkovics László miniszter úr azonban igen, és lelkesen javasolt érdekes ötleteket a csomag bontogatásakor… Személyes kedvencem, hogy képezzük át magunkat például informatikusnak! Igaz, arról nem szólt a fáma, hogy mennyi idő alatt lehetek piacképes tudással felvértezett az új szakmában, sem arról, hogy addig miből tartsam fenn magam és a családomat… De az is nagyon tetszett, hogy az egyébként 600 milliárd forintos injekciót kapó turisztikai iparág – igen, turisztika: a kedvencek területei! – a bezárás ideje alatt esetleg fejlesszen, korszerűsítsen. Igaz, nem tudni, meddig tart a helyzet, és hogy mi vár ránk utána – így nehéz felmérni az igényeket, és a ráfordítható költségeket is. De sebaj: egy hotel probléma nélkül vehet fel hitelt! A kisvállalkozások között azonban kevés a hitelképes, tehát számukra ez sem járható út, és óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ha a miniszterelnök saját szavai szerint „hitelt kell felvenni, abból eladósodás következik” – ehhez a tényhez ráadásul nem kell különösebb közgazdasági végzettség sem – akkor hogy javasolhatja ezt a védtelen vállalkozóknak?

Egyelőre az egyetlen biztos pont (volt mostanáig), hogy maradjunk otthon! Ez ugyan ellentétes azzal a vággyal, hogy hamar vége legyen a járványnak, épp ellenkezőleg: lassít! Csakhogy az egészségügy teljesítőképességének pont erre van szüksége: lassítani, hogy arra az egy-kétezernyi lélegeztetőgépre ne egyszerre kerüljön négy-ötezer beteg, például. Elhúzva talán csökkenthető a teljes összeomlás esélye. Tehát lassítani, otthon maradni – ez most életmentő! Kivéve, ha a megélhetést jelentő aprópénzért cserébe az a munkáltató feladata, hogy akkor is berendelje a dolgozót csökkentett munkára, ha egyébként nem tud neki most érdemben feladatot biztosítani… Nagy ötlet! És csodálkoznak, hogy a kezdeti önkéntes karantén helyett miért kezdik egyre többen – hmmm – figyelmen kívül hagyni az egyébként március 28 óta hivatalosan is elrendelt kijárási korlátozásokat…

Ha mégis elmegyünk valahova, akkor persze szájmaszk, kesztyű… illetve mégsem, mert a WHO nem javasolta. De azért jó lenne, csakhogy nem rendelheti el Orbán Viktor, mert nem lesz elegendő, és akkor nem lehet kötelező. Egyébként van elegendő, és már úton is van… „Most mi van?!?” – vetődik fel bennem szőke nőként a kérdés… és hogy még jobban össze legyek zavarva: a Kínából érkező szállítmányt Orbán személyesen veszi át, maszk nélkül – nincs mitől tartson, a kínaiak ráírták, hogy „Hajrá magyarok!”, más meg nem ért rá átvenni, vagy talán hazahordta volna! – , míg pár nappal később már profi maszkban virít a tüdőkórház orvosa mellett, akinek csak egy vacakocska jutott, az is rosszul… Venni vagy nem venni? – lehetne a kérdés. A butik kirakatában a próbabán volt – az orvosoknak most már talán mindenütt van. Mondom talán, hiszen ma, egy hónappal a vészhelyzet elrendelését követően még vezető hír – Karácsony után, de erről majd később – hogy megérkezett egy-egy vidéki kórházba is a védőfelszerelés. Egy magyar szabadalom – plexi arcvédő – pedig a lakosságtól kalapozik, hogy nyamvadt 20 milliót összeszedjen a gyártásra, miközben a gyakorlatban imádják, hatásos, és külföld is érdeklődik, de ez nem része a csomagnak…

Része volt ellenben – úgy tűnik – az ingyenes parkolás. Igaz, engem valami macska-egér játékra emlékeztetett: Karácsony vélhetően nem azért mondott rá nemet, mert a megnövekedett légszennyezettség szabad utat enged a járvány terjedésének, hanem hogy ellent mondjon. És Orbán – vélhetően – nem azért követelte, hogy tehermentesítse a tömegközlekedést (pláne azért nem, mert ezt követelte a nép), hanem hogy megmutassa, ki dirigál… És megmutatta! Ő nyert – nekünk esélyünk sincs erre egy ilyen játszmában. De a lényeg, hogy bebizonyította: az kell legyen, amit ő mond! És – ha lenne benne következetesség – akkor járvány idején én ezt nem is tartanám rossznak, nem lehet ezer felé menni, csak egyfelé, ha előre akarsz haladni! Csakhogy itt nem erről van szó, ez még mindig a bosszú az októberért, némi erőfitogtatással! Amit egészen jól bizonyít az a “daffke”, amivel ellenállt Orbán az ellenzéki követelésnek, hogy annak az ominózus „koronavírus-törvénynek”, amely teljhatalmat biztosít számára ugyan legyen már egy lejárata, vagy felülvizsgálati pontja… De nincs! Annak ellenére, hogy enélkül is sikerült a tisztifőorvos asszonynak egyetlen aláírásával elrendelni mindazt, amit korábban már megtettek, sőt: még a kijárási korlátozást is. De jól jött azért a törvény, megtudtuk, hogy a köztársasági elnök még megvan, és mert a legfontosabb dolgokról még aznap lehetett rendelkezni: másneművé operálás, vagyonátruházás, Városligeti építkezés… és persze – bár nem jött össze – az önkormányzatok hasonló jogköre! Csupa nélkülözhetetlen dolog járvány idején, egy olyan helyzetben, amikor emberek sokezrei maradtak mindenféle jövedelem nélkül, otthonmaradásra ítélve!

Róluk továbbra sincs szó, igaz, már az elején megmondták, hogy „nyilván közös veszélyben a kár is közös.”! A felelősség pedig azt gondolnánk, azé, aki naponta nem csak szimplán hozza a döntéseket, de ki is hangsúlyozza, hogy azt ő írta alá. Csakhogy nem! Bár mindent megtettek, hogy az önkormányzatoktól – élén a fővárosival – megvonjanak minden pénzt, jogkört, lehetőséget, cserébe rájuk hárítva olyan feladatokat, amihez pont ez a három szükséges (például az idősek otthoni ellátása), azért a nagyon sajnálatos, ámde járvány idején előforduló, száz fertőzöttet okozó és halálos áldozatot is követelő idősek otthonában kitört fertőzésért nem a védelem legfőbb személye a felelős, nem is az intézmény vezetője – hanem a fenntartó, azaz a főváros vezetője. Amit a közszolgálatnak titulált média átlag 15 percenként drámai pillanatokat ismételgetve ki is hangsúlyoz! Nem vitatom felelősségét, épp csak azt a két másikat hiányolom mellőle… És azt gondolom, MOST a fertőzésre kéne koncentrálni, és esetleg arra, hogy ki vitte be! Majd „békeidőben” lehet fejet követelni, én mindhármat követelném!

Keverednek hát itt a posztok, mint Müller Cecília fejében az idézetek: Wass Albertet idézte meg Márai szavaival – de ne legyünk rosszindulatúak, az ünnepi idézet nem a Nemzeti Alaptantervről szólt, ami lesz, mert végre „most ráérnek felkészülni a tanárok”, hanem a test és a lélek megtisztulásáról!

Egy biztos: idén a húsvét nem csak a kijárási korlátozás miatt lesz rendhagyó, hanem mert a legtöbb családban ezúttal az igazi nagyböjt ünnep utánra várható!

Még jó, hogy az euró csak a Soros miatt szállt el… Már csak azt mondja meg valaki nekem: ki ellen harcolva sikerült megvédeni a családi csomagot???

Addig is, amíg lesz valakinek válasza… Vigyázzatok magatokra és maradjatok otthon, hogy én is idézzek egy klasszikust: a végtelenbe és tovább!

Áldott ünnepeket!


Kategória: Közélet | 3 hozzászólás

Bejelentés: Felszabadult a nyugdíjkeret?

 

viruspenz.jpgÉn tényleg megpróbáltam befogni a számat! Napok óta nem írtam semmit, pedig jó néhány olyan intézkedés volt, amitől viszketett a billentyűzetem, de az előttem álló lakhatási problémákat nem úgy kívánom megoldani, hogy a következő egytől öt évben az állam oldja meg helyettem…

Hallgattam, amikor láttam az euró árfolyamát! Hallgattam – mit mondhattam volna: várható volt! – amikor elfogadták a „koronavírus törvényt”. Hallgattam, amikor az egész évben, a vészhelyzet elrendelése kapcsán is néma köztársasági elnök rekordot döntött az aláírás idejében. Hallgattam, amikor a tinta még meg sem száradt, már beadták a salátatörvényt, intézkedve önkormányzati jogokról, vagyonokról, átoperálásokról, amelyek most egyébként is tilosak… – és már csak mosolyogtam, amikor elmondták: ez természetesen csak azt bizonyítja, hogy nálunk bezzeg dolgozik a parlament!

Csendes egykedvűséggel vettem tudomásul, hogy hasraütésszerű módon történnek intézkedések, rendelkezések. Nem megelőzésből, nem szakértők tanácsára, nem válaszként helyzetekre, hanem mert valaki (na: ki?!?) úgy döntött!

Hallgatom minden nap az operatív törzs jelentéseit, és eddig erre sem reagáltam… Akkor sem, amikor egyértelmű volt, hogy működésük menete a sajtószabadság szemenköpése (még akkor is, ha néhány újságíró „megérte a pénzét”). Pedig ez a gyengém… Nem tettem cinikus megjegyzéseket, hogy akit odaállítanak, az vagy a szakmájában, vagy kommunikációban legyen a csúcson – ha már olyan nincs, akinek mindkettő megadatik… – ehhez képest egyik szakmában sem mondhatnánk kiemelkedő képességűnek, ha a tisztifőorvos nem tudja, hogy a szappan oldja a legjobban a vírus fehérjeköpenyét, vagy képtelen egy szinonimát találni arra, hogy „fő”, miközben emberekről, elhunytakról beszél! Vagy hogy folyamatosan ellentmondásba kerül a kormány tájékoztatásával: például az egyik visszautasítja a gyorstesztes kérdést, mert csak az akkreditált laborban elvégzett blablabla – majd 5 perc múlva boldogan újságolják a kormánytájékoztatón, hogy további gyorsteszteket sikerült vásárolni…

Szóval hallgattam! Tudva, hogy tenni úgy sem tudok semmit, és bízva abban, hogy legalább a hatalommánia – amihez óhatatlanul kell valami népességféle – hoz majd azért valami kis eredményfélét, és a magam részéről igyekeztem a józan ész keretein belül kialakítani az életemet, ami a védekezés szempontjából kielégítő, és viszonylag kicsi az esélye, hogy én vegyek el valakitől lélegeztetőgépet, csakhogy ebbe a hiper-szuper gazdaságban hiába álltam hat lábon, hiába dolgoztam napi 16-20 órát: nincs felhalmozott tartalékom! Igen, tudom: állambácsi szerint van fejenként 13 milliónk, de lássuk be: a vagyonnyilatkozatok alapján ez még az ország első embereinek sem jött össze! Sajnos nekem a vőm nevén sincs vagyonom, és a bevételeim a hatból öt tevékenységben nullára redukálódtak, miközben magánszemélytől bérlem otthonunkat… Szóval: fél lábam az utcán!

És mert az ország első embere “sohasem hazudik”, és “senkit nem hagyunk az utcán” – így már szinte reménykedő izgalommal vártam a már napokkal ezelőtt beharangozott Április Hetediki Nagy Bejelentést, hátha akad majd benne az én fenekemet is megmentő része.

Erre látom, hogy már ma bejelentés lesz… Kétségek között tipródtam: ez most AZ lesz? Annyira izgatott volt az ország megmentője tőle, hogy nem bírta ki keddig? Vagy csak valamit mondani akart, mint vasárnap az ingyenes parkolót? Esetleg ismét előre hozta a már napok óta legyezgetett kijárási kérdést? A múltkor is keddre ígérték a döntést, de már szombattól bevezették…

Szinte rátapadtam a képernyőre, hogy le ne maradjak egyetlen szóról is! Még a spárgaszezont is figyeltem előtte! Többször is beharangozták – minden alkalommal kihangsúlyozva, hogy a teljes beszédet leadják – így érződött, hogy ez most nagy dolog lesz! És elkezdődött! Szemrebbenés nélkül hallgattam végig, milyen jó volt nekünk eddig, és igyekeztem olyan nyitott lenni, mint vele szemben talán soha.

Kicsit ugyan ökölbe szorult a kezem, amikor a gazdaság segítését újabb – ismét nem mindenkit érintő – járulékkedvezménnyel kívánja támogatni a kormány, ami normál körülmények között nagyon nemes lenne, de jelenleg a probléma lényege nem az, hogy nem tudja kifizetni a járulékot, hanem hogy a nulla bevételből a bér kifizetésére sem telik! Amikor az érintett ágazatok között a kereskedelem is ott volt – a rendezvényekkel ellentétben – ahol gyakorlatilag most is épp karácsonyt meghazudtoló vásárlás van, és online is tudják folytatni tevékenységüket – némi gyomorgörcs mellett eszembe jutott, hogy talán katás taxisnak kellett volna mennem…

Na de: várjuk ki a végét – gondoltam. És nem is csalódtam: izgatottan bontotta ki az utolsó, családokat segítő csomagot a miniszterelnök úr! Megható volt, tényleg mintha egy kisgyerek bontogatta volna a karácsonyi ajándékokat…

És akkor bejelentette a csomag – amely ugye: a védekezés jegyében született második nagy lépés – legfontosabb elemét, amely annyira izgatottá tette, hogy ehhez még a papírjára sem kellett pillantson, és a többivel ellentétbe itt konkrétumokkal társítva jelentette be: mostantól visszatér a Tizenharmadikhavi Nyugdíj!!!!!

Most hagyjuk, hogy ez csak egy jólcsengő pofatapasz (bocsánat) az idősebb korosztálynak, és a „mostantól” természetesen azt jelenti, hogy januárban (aki túléli addig) megkaphatja az első negyedét, és ha él még, akkor a következő három évre elosztva a többit…

De valaki mondja már el nekem, érthetően, hogy a magamfajta hülyegyerek is megértse: mi a büdös (erős öncenzúra helye) francot keres EZ az intézkedés a járványügyben??? Mennyiben segíti a védekezést? Az elhúzást? A gazdasági felállást?

És most izgatottan várom, hogy ha EZ a legfontosabb eleme a csomagnak – milyen lesz a többi?


Kategória: Közélet | 144 hozzászólás

Néma üvöltés

 

covid_200325.jpgMegfogadtam, hogy befogom a számat… Azt gondolom, ilyenkor nem az számít, hogy ki vezeti az országot, hanem hogy fogjunk össze, és éljük túl a bajt! Nem mintha nem érezném napjában többször is, hogy üvölteni kéne, mert lábbal tiporják az emberi jogokat, de az üvöltés ebben amúgy sem segít, és most olyan helyzet van, ami kicsit átír minden forgatókönyvet.

Nem, most nincs helye semmiféle „haragszomrádnak”, most csendben tűrni kell, amikor az élő közvetítés véget ér, ha az ellenzék kapja meg a szót, amikor a pofánkba vágják, hogy semmi szükség másra a Parlamentben, amikor hiába van egy félelmetes helyzet a nyakunkon: folyamatosan manipulálnak és gerjesztik az indulatot!

Be kell(ene) fogni a számat, amikor orbitális hazugságokat hallgatok végig, hősies pátoszba csomagolva! Bevallom: piszok nehéz! Nem akarom őket most részletezni, amitől igaz, tovább gyűlik bennem az indulat, de most nincs ideje a számonkérésnek!

Hallgatnom kellene, hogy vészhelyzet ellenére is folyamatosan a képembe vágják, hogy én – mint kormánnyal nem szimpatizáló – itt teljesen felesleges vagyok! Hogy hozzám – ha nem kívánom az általuk preferált média információit nézni, akkor – nem juthat el az információ, mert ott nem teszik közzé, és mert az „ellenséges média” hiába érdeklődik! Hát legyen, nézem a közszolgálatinak nevezett adót, hogy megismerjem az operatív törzs aktuális jelentését, és rögtön utána hallgathatom, amint a kormány képviselője áradozik arról, hogy milyen jó is itt, mennyire klassz dolgok történnek, milyen nagyszerűen gondoskodik rólunk a kormány…

Bevallom, én nem ezt tapasztalom, pedig idáig jártam az országot, és munkáim során minden társadalmi réteggel kapcsolatba kerülök, de olyan lelkesen magyarázza, hogy egy pillanatra elgondolkodom: a hiba talán az én készülékemben van…

Én vagyok a szemét, aki most sem nyugszik, pedig 133+1 hős épp azon fáradozik, hogy biztonságban legyek, a miniszterelnök személyesen veszi át a repülőről a maszkokat és még magának se vesz le belőle egyet, és ott az operatív törzs, meg az egész katonaság is, akik – ha nem is értem, de – az országért dolgoznak! És hinnem kéne benne, hogy legalább kicsit azért értik a dolgukat!

Azután – visszanézve a laptopomra – a nemzetközi számokat nézve az alábbiakat látom:

covid_200325stat.jpg

Mit lehet ehhez hozzátenni? Legfeljebb annyit: Magyarország jobban teljesít! 


Kategória: Közélet | 46 hozzászólás

És a te mamád hogy van?

 

200321.pngValakit muszáj utálni! Lehetőleg mindenkit, de kultúrember ilyet nem mond, hanem apránként rávezet: már utáltuk sokak mellett a másik pártot, a pirézeket, zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat, és persze Sorost meg a migránsokat – ezúttal úgy tűnik: az öregeken a sor!

És remekül csináljuk!

Mostanra már ott tartunk, hogy ők tehetnek a vírusról, az összes járványügyi intézkedésről, arról, hogy nincs tartalékunk, hogy felvásárolják a boltokat, hogy szar az egészségügy, szar a kormány, amit persze ők szavaztak a nyakunkba…

Ma már arra se kapta fel a fejét szinte senki, amikor egy 90 éves nagymamát megkéselt és kalapáccsal agyonvert az unokája – pedig ő otthon volt! Persze, lehet, hogy előtte mászkált kicsit és akkor megérdemelte… Nem?

Olyan brutális fröcsögés folyik az idősebb korosztály felé, ami önmagában halálos lehet számukra! Na ja, de akkor nem kell nyugdíjat fizetni, és több szabad időpont lesz a dokinál – tiszta haszon, ugye?

Ha nekem azért forog ettől a gyomrom, az meg az én bajom! Pedig még csak ötven leszek, még van pár évem, amíg talán élhetek – már ha nem irkálok ilyen hülyeségeket! De sajnos én már csak ilyen vagyok…

Igen, én is tisztába vagyok vele, hogy rájuk nézve a legveszélyesebb ez a járvány (is, meg az influenza is – van, hogy egyetlen hónapban ötezer áldozata volt, csak az megszokott!), szóval védeni kell őket, otthon tartani.

Tegyük egy percre félre, hogy szüleinkről, nagyszüleinkről beszélünk, mert úgy tűnik: ez már nem számít! Tegyük félre, hogy többségük túlélte a világháborút és az utána jövő rendszereket, ötvenhatot, hatvannyolcat, fel- és időnként újraépítettek egy országot, történetesen a mienkét, méghozzá: nekünk! Talán nem tökéletesre, de kihozták, amit ki lehetett…

Most viszont ott ülnek egy lakásban (szerencsés esetben ott, és nem utcán, vagy egy otthonban), félredobva, mellőzve. Ledolgoztak egy életet, és többségében annyit kapnak cserébe, hogy ne halljanak éhen. Akinek van családja – és még mellettük van – azok sem akarják terhelni a fiatalokat, hiszen tudják, ők már végigcsinálták: van bajuk elég! Nem akarnak teher lenni… De létezni szeretnének, csakhogy minden azt sugallja: ők már nem kellenek! Rájuk már nincs szükség!

Nem véletlen, hogy azok az idősebbek tudják magukat jól tartani tovább, akiknek van például egy kis kertjük: azt rendben kell tartani, gazolni kell, öntözni kell, ha jószág is van: etetni kell – vagyis minden nap érezhetik, hogy valahol még szükség van rájuk!

Akinek nincs kertje, az szerencsés esetben felfedezheti magának ezt az érzést másként, vagy találhat értelmes elfoglaltságot, hobbit, időtöltést, társaságot, ahol érezheti, hogy még él, és feledteti a folyamatos elmúlás tényét!

Erre jön egy vírus, ami még ezt is elveszi tőlük! Mintha kifejezetten rájuk vadászna…

És ráadásként egyetlen pillanat alatt ők lettek az elsőszámú közellenség!

Jut eszembe: két fröcsögés között megkérdezte már valaki, hogy miben segíthet nekik? Vagy elég, ha otthon marad, és csendben belepusztul vagy az éhezésbe, vagy az ellátatlanságba – vagy csak abba, hogy ő itt már nem kell…
Tényleg azt gondolod, hogy ezek mellett egy vírus ijesztő lehet számukra?


Kategória: Közélet | 10 hozzászólás

Rendkívüli állapotban…

 

virus_illusz.pngRendkívüli helyzet van – hirdette ki a kormány! Nem akarok róluk beszélni, mert az egészség nem politika kérdése kéne legyen! Nem akarok vádaskodni, hogy ha előbb hozzák meg ezeket az intézkedéseket, akkor most 0 – azaz nulla – lehetne a fertőzöttek száma, hiszen minden eddig ismert esetet megakadályozhatott volna. Ezek most nem számítanak! Egy dolog számít: minél hamarabb, minél kisebb testi-lelki-anyagi károk mellett eljutni a végére…

Mert igen: egyszer ennek is vége lesz…

Most azonban nyakig benne vagyunk, és rajtunk is múlik, hogy meddig kell kitartani! De úton-útfélen azt látom, hogy mindenki kijátszani próbál jó magyar szokás szerint, és mindenki „dafke” alapon fújja a magáét, legyen az hétköznapi ember, vagy bármely színekben lévő politikus – és ez biztos, hogy nem vezet jóra!

Ne gondolja bárki, hogy ebből jól jöhet ki! Lehet, úgy tűnik: a boltosok talán aratnak – de ez csak múló pillanat, mert az embereknek nincs tartaléka, hamarosan nem fognak tudni vásárolni! És csak remélhetik, hogy nem fajulnak el a dolgok odáig, hogy a kormány – ebben a helyzetben megteheti –mondjuk lefoglalja a készleteiket a karanténban lévő emberek ellátására.

Nem szeretnék most kormányfő lenni! Elsősorban azért, mert minden áldozat, minden kár az én lelkemet terhelné, akár tisztába vagyok vele, akár nem! Minden döntés engem terhelne, és ez nem az a helyzet, amikor jó döntéseket lehet hozni. Könnyű például azt követelni, hogy zárják be az iskolákat, és van is benne ráció: hiszen a gyerekek hordozhatják a vírust, és pluszteher a tömegközlekedésben, és a tanári kar veszélyeztetve van – de ugyanakkor: a szülők, tanárok kiesnek a munkából, a nagymamák veszélyeztetettek, nem jó ötlet rájuk bízni, és nincs garancia arra, hogy egy-két hét múlva vége az egésznek, sőt! Könnyű a határokat lezárni akár, de a zárt határ emberek megélhetését és az amúgy is ingatag gazdaságot is sújtaná! Szóval nem egyszerű!

Magam is drágán fizetek a járványért: a zenekarom épp turnézott, és nagyszabású koncertre készült, sokszázezres költségvetésünk úszott el a semmibe! A rendezvényeimet – ami az egyik fő munkám lenne – tucatjával mondják le. A másikban még dolgozhatok, de ha bedőlnek a cégek, mint 2008-ban, akkor nem lesz kinek könyvelni… Három gazdasági ág, ami személyesen érint, és abból kettő totálisan taccsra téve, a harmadik inog – hogy lehetne így tervezni bármit is? Miközben a költségeink nem csupán megmaradnak, de még emelkednek is?

Igen, ez a bizonytalanság nem csak minket, de mindenkit felemészt! És a legrosszabbnak a tehetetlenség tűnik benne… Csakhogy nem vagyunk tehetetlenek!

Tudomásul kellene venni, hogy ez egy ideiglenes állapot, ami veszélyes, de ez nem azt jelenti, hogy jön a vírus és „mindmeghalunk”. Sokan vannak, akiken szinte tünetmentesen átszalad, vagy legfeljebb némi influenza-szerű tüneteket produkál! De nagyon sokan – mai adat alapján 70ezer környékén – már meggyógyultak, csak ezt nem szokták annyira reklámozni. Nem félni kell, főként nem rettegni, hanem józan paraszti ésszel végiggondolni, mit tehetünk saját egészségünkért, családtagjaink biztonságáért! Ez, és csakis ez most a legfontosabb! A ránk erőltetett pánik csak ront a helyzeten, és mindenki ész nélkül csinálja a hülyeségeket, kockáztatva ezzel a sajátján kívül mások egészségét, és potenciálisan gátolva azt, hogy ez a rémálomnak is beillő helyzet mielőbb véget érhessen!

A szívem szakadt meg, amikor a zenészeimnek meg kellett mondanom, hogy a több hónapnyi, évnyi munkájuk gyümölcsét most a korona vírus kebelezi be… De megtettem, és tudom: jön majd folytatás, akkor is, ha elölről kell kezdenünk szinte mindent. Tudom, mennyire nehéz… Rajtuk kívül négy gyerekem és két unokám egészsége és biztonsága azonban sokkal fontosabb, minthogy azt nézzem, hogyan játszhatnánk ki a törvényeket, amelyek – jók vagy rosszak – de azt szolgálják: vége legyen!

Ne a dafkét, ne az ellentmondást keresse egyikőtök se! Sem a vírus, sem a „szövődményei”, a kialakult patthelyzet nem ismer pártszíneket: csak viszi, ami vihető. Jobbról, balról, szépeket, csúnyákat, okosakat, butákat! Ne a különbséget keressétek, mert az most nem előre visz: csak együtt lehet érdemben tenni azért, hogy mielőbb vége legyen! És csak egy dolgot tehetünk ezen kívül: az alapvető szabályokat betartva vigyázunk magunkra és a családunkra! Erre koncentráljunk minden erőnkkel, és ne arra, hogy milyen nemzetiségű a beteg, vagy hogy a kormány, avagy az ellenzék a hülyébb… Most nem ők az ellenség, hanem a vírus, és ha nem erre koncentrálunk, mi magunk válunk azzá!

Nézem a családomat és a zenészeimet, látom mellettük a barátaimat, az ismerőseimet… Csak remélem, hogy mielőbb visszatér az életük a régi kerékvágásba. Csak remélem, hogy mind ott lesznek. De ez nem a kormányon, nem az ellenzéken, nem a valláson, az állampolgárságon múlik elsősorban, hanem rajtunk, mindannyiunkon! Hogy képesek vagyunk-e ezeken a dolgokon túllépve, józanul előre nézni és tenni, amit tenni kell!

Én nem bízok a politikusokban, egyikben sem. De önmagamban igen, és a szeretteimben is. És ha már ennyit beszéltem a zenekaromról, akkor az egyik dalukkal zárnám soraim:

Bármi történt: reggel felkel a Nap
Rajtad múlik: kelj fel! Rázd meg magad!
Menj tovább az úton, bárhogy is fáj…
Rosszat mindig jó követ – de akarnod: muszáj!

 


Kategória: Közélet | 23 hozzászólás

Összeesküvés-gyakorlat 1: Csak egy nő vagy!

 

nonap.jpgOszd meg és uralkodj! Nem új keletű gondolat: XI. Lajos mottója volt, de már a rómaiak is ezt az elvet alkalmazták birodalmuk építésénél. És lássuk be: soha ekkora sikere nem volt ennek az elvnek, mint a XX. század óta napjainkig…

Kezdetnek a családokat kellett megosztani, hiszen generációk éltek együtt világszerte, szinte minden tradícióban. Segítették egymást, így könnyebben boldogultak, megoldották a problémákat. Tapasztalataikat és lehetőségeiket összevetve: gondolkodtak! Csakhogy ez egyetlen államformában sem ideális, hiszen a jó fogyasztó, jól szavazó, jól adózó társadalomhoz nem az önállóság kell, nem az összefogás, hanem a széthúzás, az állandó ellenségkép. És azt – hála az ember halandóságának – mindig találni…

A családok hagyományosan egy családját védelmező-eltartó apából, egy – az otthon tüzét óvó – anyából, az emberiség utánpótlását adó gyerekekből áll, a tapasztalatukkal az ifjakat segítő – sok helyen ezért bölcsnek kikiáltott, talán pont ezért mára inkább csak nyűgnek tekintendő – előző generációk mellett. Tiszta hülyeség… Nem?

Így gondolták ezt sokan, ezért a középkor óta újra és újra fellángoló feminizmust lovagolták meg, kiváló eredménnyel! Hogy ebben mekkora szerepe volt a médiát is kézben tartó Rothschild családnak, vagy a mindenható CIA-nak – azt mindenki fantáziájára bízom, nem az összeesküvés elméleteit akarom terjeszteni! Ami tény, hogy a nők a világ fejlettebb társadalmaiban végre egyenlő módon szavazhattak, dolgozhattak (és ezáltal adózhattak), valamint egy egész mozgalmat nyertek maguknak mindezek igazolására.

Mondanám szívesen, hogy a nő végre öntudatára ébredt, de erről szó sincs: a cigarettától a magazinokig, a repülőutakig továbbra is mindent a nő testével adtak el, eltárgyiasítva azt. És persze megfosztva attól az igényétől, hogy az otthon tüzét őrizze. Ami talán nem lenne akkora baj, ha ez azt jelentené, hogy a nő valóban egyenjogú emberként azt teheti, mint férfitársai – csakhogy erről továbbra sem beszélhetünk. Egy évszázad telt el, de a nő még mindig kevesebbet keres, többségében még mindig kurvának vagy tárgynak tekintik, miközben látszattörvényeket alkotnak a „védelmében”, ami persze csak olaj a tűzre. Ha megerőszakolják, még mindig ő vett fel rövid szoknyát, ha a férje veri, még mindig hamarabb jön a rendőrség a kutya bántalmazása miatt, mint érte. Még mindig többszörösen kell teljesítsen az irodában az előléptetéshez épp úgy, mint egy tudományos munkában, vagy akár a kultúra területén. Az egyenlőség jegyében minden szakma köteles felvenni őket, amivel apróságnak tűnő probléma, hogy a feltételek továbbra sem egyenlők. A munkáltatók – kicsit azért jogosan – arra hivatkoznak, hogy a férfi teherbíró- és teljesítőképessége nagyobb, ami fizikai szinten azonos feltételek mellett igaz lehet, hiszen ők a vadászok. A nők azonban lélekben erősebbek, kitartóbbak és igen: érzelmesebbek, ami legalább olyan fontos, de nem ugyanaz!

Az a tény, hogy egy nő is mehet tűzoltónak, még nem kéne azt jelentse, hogy annak is kell mennie – nyugodtan mehetne óvónőnek. Mármint: az, akinek tényleg az a vágya, az mehessen tűzoltónak akár, de ne azért menjen, hogy megmutassa, és ne azért, mert megteheti… vagy mert a kötelező létszámkeret miatt oda veszik fel! És azért vegyék fel, mert alkalmas a feladatára, ne azért, mert kell a kvóta! 

Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy férfiasnak kell lennie, hogy pont olyan kell legyen, mint a férfi. És persze azt sem jelenti, hogy a férfiúkat kellene elnőiesíteni… Emberként kell(ene) egyenlőnek lenni, egyenlő jogokkal, egyenlő megbecsüléssel. Mert mindenki elsősorban ember, minden más csak ezután következhet… Férfi és nő sohasem lesz egyforma, ellenben egymást – ösztönökben, gondolkodásban, anatómiailag, szóval kb. mindenhogy – kiegészítik, együtt alkotnak egy egészet! Ez az emberiség alapja, a fajfenntartás biztosítéka, így vagyunk kitalálva, akár Istennek, akár az evolúciónak tulajdonítjuk ezt a érdemet!

Az a tény, hogy ezen erőszakkal változtatni akarunk oda vezetett, hogy a férfi ősidőktől belekódolt vadászösztönét megkoptatva lassan alkalmatlan egy család fenntartására, miközben a nő – aki végre szinte bármit megtehet – nem őrzi már a tüzet. Sem a barlang előtt, sem a család tüzét – amit a széthullott családok, az irgalmatlanul sok válás, a gyerektelen kapcsolatok, a szingliség divatja jelez úton-útfélen.

Miközben emberileg továbbra is bárhova megy, a legtöbb helyen: ő „csak egy nő”…


Kategória: Közélet | Címke: , , , , , | 6 hozzászólás

Koronás viccország

 

sote.jpgAz elmúlt napokban sokszor és sok helyen lett elsütve az a “poén”, hogy “meghalt az első koronavírus, kórházi fertőzésben“. Magam is ironizáltam ezzel, mert lássuk be – járvány ide vagy oda – az a szomorú helyzet, hogy ma Magyarországon tényleg sokkal nagyobb esély van arra, hogy kórházi fertőzésbe haljon bele valaki, mint hogy a koronavírusnak legyen áldozata.

Ráadásul ez sajnos nem azért alakult így, mert minket nem érhet el a járvány, hiszen a határainkat hősiesen védő kormány annyira profin teszi a dolgát, hogy egy vírus sem tud bejutni – ezt már tapasztalhattuk az eddigi intézkedések és fertőzések kapcsán. Az iráni diákok nem megfelelő tájékoztatásával, az amerikai turista lányok csehországi való eljutásával, és folytathatnám a sort, de nincs értelme…

Azért abban van valami “báj”, valami annyira tipikusan magyaros jelenség, hogy a fertőzés gócpontja nálunk nem más, mint a magyar orvosképzés fellegvára, a SOTE!

Persze, aggodalomra semmi ok: már három emeletet is fertőtlenítettek… 

És a szomorú ebben, hogy ez már nem poén, nem egy “netes meme”, hanem a már megszokott “kis magyar valóság”…


Kategória: Közélet | Hozzászólás most!