A pillanat varázsa

Nagyon fiatalon keltem útra. Kerestem a helyem, de sokáig a láthatatlan szürkeség mögött rejtőztem még önmagam számára is. Tele bizonytalansággal, félelemmel… Sokáig azt reméltem, hogy talán majd egyszer eljutok oda, ahol végre biztonságban érezhetem magam…

Aztán az élet újra és újra megmutatta, hogy nincs ilyen hely.

Egyetlen telefonhívás…
Egy baleset…
Egy betegség…
Egy döntés…
Egyetlen pillanat…

Ezek egyenként is elegendőek ahhoz, hogy porrá váljon mindaz, amit addig betonbiztosnak véltünk.

Furcsa módon azonban éppen ez a felismerés hozta el számomra a nyugalmat.
Mert, ha nincs állandó biztonság, akkor nem is kell görcsösen üldözni. Csak észre kell venni azokat a pillanatokat, amikor mégis megérkezik!

Amikor leülhetek egy hegytetőn…
Amikor csend vesz körül…
Amikor érzem a szél simogatását, a Nap melegét, a föld szilárdságát magam alatt…

Nem azért, mert örökké így marad. Hanem mert most épp így van!
És ez a „most” felbecsülhetetlen. Ezekből a pillanatokból élünk. Ezeket visszük magunkkal akkor is, amikor újra vihar jön.

Mert jönni fog.
Mindig jön.

De ha egyszer már átéltük a csendet, a békét, a szabadságot, akkor tudjuk, hogy érdemes újra felépíteni mindent. Akár a romokból is.
Nem azért, mert ezúttal biztosan sikerül. Hanem mert már tudjuk, milyen érzés megérkezni.

Ezért újra és újra elindulunk.
Ezekért a pillanatokért. A biztonság pillanataiérta A pillanat varázsáért…

És azt gondolom: ez maga a boldogság!