„Rolling” – és a főhősnek annyi!

Nincs könnyű dolga annak, aki valami olyasmiről szeretne beszélni, ami jobb lett az elmúlt években, ami működik ebben az országban! Hiszek abban, hogy nem lehet valami csak fehér vagy csak fekete – a nagy számok törvénye alapján kell legyen valami, ami előrehaladást jelent az országnak! Egy-két épülő-szépülő dolog, vagy egy-egy átszervezés néha valóban jónak tűnik, csakhogy többnyire van mellette egy „de”! És ez a „de” vagy megsemmisíti, vagy (milliós) zsebpénzre váltja az egészet…

Eddig azt gondoltam, talán a filmgyártás az, ahol pozitív irányba billenhet a mérleg serpenyője! Igaz, csak egy meghatározott körnek – akik vagy cimborák, vagy kellően visszatejelnek – de pályázatok, támogatások segítik az erre valóban méltó magyar filmgyártást. Sokan ugyan labdába sem rúghatnak, mégis sorra készülnek a jobbnál jobb produkciók, nemzetközi sikereket is elérve. És a külföldiek is előszeretettel dolgoztatnak velünk, részint az olcsó munkaerő, a magas szakmai színvonalon teljesítő technikai csapatok, és hát a Felfújható Unikornis Lovagjának szíve csücske: Etyek is remekül teljesít!

Talán ezt éreztem az egyetlen igazi sikertörténetnek az elmúlt években! Csakhogy a mérték és az elég itt is ismeretlen fogalom a pofátlan zsebtöméssel szemben! Hogy a Magyar Filmcézár, vagy a demszky-gödröket évek óta őrző cimbora zsebe duzzad… – nekem oly’mindegy! Nem a vagyonuk érdekel!

Szimplán kezdem azt hinni, hogy a külföldi forgatások nem azért választják hazánkat, mert itt annyira profi mindenem, hanem azért, mert – ha jó helyre „tejelnek” – akkor gyakorlatilag azt csinálhatnak itt, amit csak akarnak!

Országos szinten nem ismerem a helyzetet, de a fővárost lassan élhetetlenné teszik! 
Hogy a legnagyobb dugóban útlezárások vannak forgatás miatt, azt lassan megszoktuk, és amíg cserébe Bruce Willis vagy hasonló kvalitású barátai sétálgatnak utcáinkon, addig a szívünk mélyén talán meg is bocsátunk érte!
Az azonban már nehezebb eset, ha otthonunkat nem tudjuk megközelíteni autóval, akár napokon keresztül sem, mert épp forgatnak! Ahogy az sem, ha hétvégén nem tudunk kimozdulni a családdal, mert az amúgy is káoszos metrópótlóbusz és a vasárnap is zsúfolt Üllői út teljes forgalma egyetlen közös sávon kell haladjon, pontosabban araszoljon a tűző napon, mert a többi sáv a filmeseké!

Gyakorlatilag bárhol és bármikor felbukkanhatnak, korlátozhatják a mozgásunkat, a szabadságunkat – pusztán azért, mert általában van velük néhány „nem kifejezetten vékony” biztonsági őr, sárga fényvisszaverős mellényben, aki ellentmondást nem tűrő hangon és stílusban utasíthat és irányíthat bárkit!
Nekem ugyan dereng még valami, hogy ilyesmikhez csak a rendőrnek van joga, de ez ma már úgy tűnik: nem számít! Lehet, ha utánanéznék, kiderülne: valamelyik Alaptörvény-módosítás során már felruházták őket rendészeti jogokkal! Meg sem lepődnék…

Büszke vagyok minden magyar film sikerére, függetlenül attól, hogy nekem tetszik-e a produkció, avagy sem… És az is büszkeséggel tölt el, ha valamelyik hollywoodi szuperfilmben kedvenc városom részletei bukkannak fel! Mégis azt érzem, a mérleg kissé eltorzult, és ezek a jelenségek amúgy sem öregbítik a magyar filmgyártás hírnevét, sőt! Ha csupán a fél legális – azaz nem lehet, csak jó pénzért – lehetőségekkel csalják ide a külföldi produkciókat, azzal nem csak a zsebüket tömik a Vajna Baráti Körben, de egyben azt is üzenik: az, amit a magyar filmgyártás szakemberei nyújtani tudnak, nem elegendőek a nemzetközi munkák elvégzéséhez. És ezt visszautasítom, mert számtalan operatört, vágót, világosítót ismerek, nem kevés hangtechnikust, kellékest, statisztaszervezőt – és még sorolhatnám… És jellemzően kiváló szakemberek, akik élnek halnak a munkájukért, ami a teljesítményükön is meglátszik!
És engem felháborít, hogy az ők szakmaiságát megkérdőjelezhetően, szimpla egyéni érdekből indítva élhetetlenné teszi lassan kedvenc városomat!

Mindezt ráadásul úgy, hogy az emberek többsége a filmsikereinket is jellemzően csak a hírekből ismeri — mert moziba, pláne egy filmszemlére eljutni se pénzügyi lehetősége, se ideje, de lassan már igénye sem lesz senkinek…
Az igazi főhős itt már rég nem McClane a DieHard 22-ben – hanem a főváros! És sem a város, sem a lakói nem bírnak már igazán több terhet!