BÚÉK 2017

Még szinte el sem kezdődött… Van, aki még egyszer sem ébredt fel az idén – és már most sokan vannak, akik nem is fognak többet… Ilyen az élet – mondhatnánk: emberek születnek, meghalnak! S ez így igaz, csak épp az nem mindegy, hogy azért halnak meg, mert eljött az ideje, vagy épp az emberi butaság hozta el a véget!

39 halálos áldozat, 69 sebesült – ez az isztambuli terrorapó mérlege, az emberek egymást taposva menekültek.

Ami itt érthető, ellentétben az ausztráliai fesztivállal, ahol semmi nem indokolta, csak egy szűkebb híd, amelyen valaki megbotlott… A jakartai kirándulóhajó utasai talán nem taposták le egymást: a tengeren nem volt hova menekülni, 23 halott és 17 eltűnt ember lett az eredménye… a firenzei rendőr épp hatástalanítani próbált egy bombát, de “szerencséje” volt: csak a karjával fizetett, nem az életével! Brazíliában 11 embert mészárolt le egy házigazda a szilveszteri buliban, mielőtt magával végzett…

Hogy ez külföld? Szerencsére! De mondják ezt a dunaújvárosi két halálra égett embernek, vagy a 6 éves váci gyermeknek, aki a szilveszteri tűzijáték sebesültje… vagy a józsefvárosi késelés áldozatának, esetleg az autópályán az első halálos balesetet szenvedő ember hozzátartozóinak.

Felsóhajtanék – de a levegő épp nem alkalmas erre… és a meteorológusok jóslatai alapján ez csak romlani fog tovább, hiszen nappali mínuszokkal riogatnak: fűteni fogunk, mint a bolond!

És igazán még nem is figyeltem a híreket, hiszen mi is a barátainkkal szilvesztereztünk, s most álmos szemekkel próbálok épp optimistán egy boldogabb új évet kívánni mindenkinek!

De úgy tűnik: nem az új év kell jobb legyen, hanem az ember… Kívánom mindenkinek, hogy sikerüljön jobbá válnia! És akkor lesz boldogabb új év – Mindenkinek!

 

Ha tetszett, add tovább:
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük