Embernek születtél

Megszületünk. Tisztán, ártatlanul, és az egyetlen, ami elsőként meghatároz: emberként! Persze, egy kórházi szülőszobán ez magától értetődő – talán ezért feledkezünk meg róla…
Embernek születünk, s csak eztán derül ki: fiú vagy lány érkezett-e a világra – férfivé vagy nővé serdül majd egyszer?
Aztán – többnyire – hazavisznek szüleink, legyen ez a haza bárhol… hogy mely országban látjuk meg a napvilágot – erről nem igazán dönthetünk!
Ahogy arról sem, szüleink mely nációhoz tartoznak… És mindegy is, milyen a bőre szine, a társadalmi helyzete, hol jött a világra… – nekünk a szüleink lesznek, amiről nem dönthetünk, de ami a létező legerősebb kapocs a világon! Akár szerelemgyerekként, akár gazdasági döntésként, akár véletlenül érkezünk hozzájuk!

Hogy miben hiszünk majd? Amire az élet tanít… Optimális esetben abban, amit otthon belénk nevelnek szüleink, tanáraink, barátaink, vagy épp maga az élet! A hitünket sem választhatjuk meg, még ha néha úgy is érezzük – mert a hit belülről fakad… Ami ezt elnevezi majd – az már a tudat!

Hogy mit teszünk, mit gondolunk… ez az egyetlen, ami számít a mérlegen! Ez határoz meg minket, ez különböztet meg másoktól. A szavaink, a tetteink, a döntéseink, amelyeket meghozunk… Csak ez számít, ezzel kell elszámolnunk!

Bárhogyan is alakul a sorsunk, végül mind ugyanott végezzük… bármiben is hiszünk, bárhova születünk, lehetünk férfi, nő – egyre megy: az utolsó út után így vagy úgy, de porrá lesz az ember!

Mert emberként születünk, és az embernek ez a sorsa… Jónak és rossznak egyaránt – de ez már egy másik történet.

Bocsátassék meg nekem, ha nem foglalkozom a címkékkel, mit menet közben ránk aggatnak: nem érdekel, hogy ki hova és kihez született, mit mondanak, tartanak róla… csak az ember érdekel: az, amit mond, gondol, vagy cselekszik… mert csak ez számít!
Embernek lenni… „mindég, minden körülményben”! Ez az egyetlen, de épp elég feladat, hogy ne érdekeljen más!