Nem, ezúttal nem stadion – hanem EB, és nem futball, hanem szakmunkás! De 2018-ban mi rendezhetjük meg, mert elnyertük a jogot! Jó, nem?
Büszkének kéne lennem, de én már csak ilyen kukacos vagyok, kevés dolognak tudok örülni, ha leakarják nyomni a torkomon!
Ezért most például annyira nem rajongok, mert kb. olyan érzésem van, mint a focival: küzdünk a rendezés jogáért – de nem tudunk igazán labdába se rúgni! Szakmunkás EB-t rendezünk, miközben nincs szakemberünk!
A szaki-bácsik kora lejárt: megette az adórendszer és a technika, de mára egyébként is nyugdíjasok lennének, ha még nem vitte volna el őket az infarktus.
Az utánpótlás esélytelen, mert egyrészt az ifjúság – és lássuk be, a szülői bíztatás is ezt sugallja – nem szakmunkásnak, de még csak nem is dolgozni készül, hanem inkább egyetemen lógnának. De ha véletlenül valamelyiknek eszébe jutna, hogy túl sok lesz a góré, valakinek melózni is kell majd, akkor sem tudna hova fordulni, mert a szakmunkásképzésben az utolsó szakértelem az volt, amikor a lehető legszakszerűbben szétbarmolták rendszerét! Mára az itt-ott fellelhető szakiskolák jószerivel csak arra szolgálnak, hogy aki nem volt képes bejutni egyetlen középiskolába sem, az valahol eltöltse az időt, amíg eléri tankötelezettségének végét!
De mi most Európa Bajnokságot rendezhetünk velük – éljen, éljen, éljen!
Kicsit nosztalgikus hangulat áradt most végig rajtam… ifjúságom hajnalán a munkaversenyek izgalma váltott ki hasonló érzetet – igaz, más kor, más rendszer, más értékrend… Mi is hozzájárultunk a Tervhez, a terv pedig tovább építette a szocializmust, amihez ki-ki több-kevesebb lelkesedéssel hordta a téglát! Ha azonban az ideológiai részt kivesszük, még mindig maradt a közös program, és általában teremtődött belőle valami. Ha nem is szocializmus, de kifestett iskola, megjavított csapok, tiszta ablakok…
Nos, ez a Szakmunkás EB nekem ezt idézi – de legalább újra ifjúnak érezhetem magam! Kár, hogy most produktum helyett csak az ideológia van, de az is sánta…
No megyek edzeni: megpróbálom kvalifikálni magam a 100 méteres síknyomásban, vagy legalább a rövidtávú szemfelszedésben! Addig meg nóta még egyszer onnan hogy: “Az a rendes iparos, aki mindig italos…” – mert ebben legalább tutira jók vagyunk! Mondhatni: Európa bajnokok!
Igen, általában teremtődött belőle valami. Annyi legalább is, hogy jó néhányan milliárdosok lettek belőle miután eladták vagy megvették vagy mi???(pedig még nem is ittam….) az eladhatatlant!
Röppent a plusz!
Szakmunkás képzés. A fiam beleszaladt. A dolog ott dőlt el,hogy amikor a gyereket felveszik egy ilyen iskolába és ha a szülőnek nincs tapasztalata,akkor pofára esik. Ugyanis neki kell gyakorlati helyet keresni,ugyanis nagyítóval is alig lehet olyan iskolát találni,amelyiknek van tanműhelye. De ha talál mestert aki hajlandó foglalkozni a gyerekkel,akkor sem biztos hogy megnyugodhat. Ugyanis a vállalkozó kijelenti hogy megtanítja a szakmát a gyereknek,de azért kér havi 30-50 ezer forintot. Ha a szülő ki tudja köhögni ezt az összeget,akkor van esélye. De pl egy vidéki asztalosképző iskola esetében hol lehet találni a környéken annyi szakit,amennyi egy osztálynyi gyereket tud alkalmazni? A fiam se lett szakmunkás,és az induló létszám 70%-a sem,nem volt a többségnek gyakorlati helye.Egy szélsőséges,de valós példa: melyik vállalkozó fog felvenni olyan gyereket amelyik a tanyáról ahol lakik,6 km-t gyalogol a buszmegállóig,az ilyen hogy fog tudni bejárni mondjuk télen? És még lehetne sorolni. Úgyhogy ez van. Különben is,rabszolgának jók a tudatlanok is,mi pedig ebbe az irányba tartunk. Már 25 éve.