A mi országunk háza

Úgy hozta a sors, hogy a Parlamentnél volt találkozóm. Nem, nem azon a rendezvényen, amit a választásokat követően megfúrtak, de az egy másik történet, még ha annyira jellemző is: ez most mellékes!

Az épület nagy kedvencem, egy igazi csoda számomra! Nagyon szeretem, talán épp ezért viselem nehezen a tartalmat, melyet manapság hordoz. Most azonban ez sem fontos, csupán a “Tisztelt Ház” tisztelt háza!

A patinás épületnek immár van egy hiper-szuper látogatóközpontja is, ami megvéd a december csípősségétől, ha betérnél – pár éve még az utcán kígyózott a bejutni várók sora, ami méltatlan az épülethez, és kegyetlen a látogatókhoz – hát megpróbáltam kicsit jobban megnézni: ezúttal mit sikerült összehozni a “fiúknak”!

Első pillanatra egy színvonalas, modern, de mégis: a földbe süllyesztve ezzel az összképet nem nagyon csorbító létesítménybe csöppentem. A szigorú beléptetés indokolt, mellette kulturált pénztár, büfé, ajándékbolt – ahogy lennie kell! Akár örülhetnék is neki, ha nem lenne második pillantás… De volt!

A hidegből érkezve érthető, ha az orrom átvette az irányítást, és a kávéillat, no meg egy meleg tea felé vettem az irányt. Számomra kicsit furcsa üzenete van, hogy a ország házának büféjében minden termék előbb nagybetűs angol elnevezést kapott, és csak alatta volt egy kisbetűs magyar fordítás. Tudom, én vagyok a kukacos, de nekem még azt vésték a fejembe, hogy “nyelvében él a nemzet”! Azután továbbolvasva a cédulákat rájöttem: jó ez így! Az árakat ugyanis biztos, hogy nem a magyar átlag pénztárcájához szabták, pedig abban benne van a Nagy Gázszerelő heti betevője is, hogy kicsit javítson rajta! Persze, ez csak a látogatók részére készült, a benti – szeretett politikusaink igényeit kielégítő – büfé árai feltehetően nem sokat változtak a 2012-es nevetségesen alacsonyhoz képest. Már megint kicsit elkalandoztam, pedig a büfének van más érdekessége is: az elengedhetetlen gulyás mellé például tökleves is kapható, a cukros üdítők helyett/mellett a majdnem frissen centrifugált gyümölcslevek, narancsos céklalé, müzlis joghurt mosolygott felém poharakba adagolva a hűtőpultokból. Kicsit elgondolkodtatott, hogy ez vajon a turisták igénye, avagy azt szeretnék sugallani vele, hogy országunkban ez az életmód a “trend” – de aztán megláttam a fánkokat és megnyugodtam! Ki van ez találva… Aggodalomra amúgy sincs ok, mert itt aztán tényleg dübörög a gazdaság: egészen pontosan 250 Ft az euró helyi árfolyama!

De hagyjuk is a büfét, már úgy sem maradt kedvem/pénzem itt teázni – nézzük, mit rejt a “shop”!

Gyakorlatilag mindent! Illetve: élelmiszer nem volt, csak pirospaprika – 3 apró zsákba csomagolva, 2500 Ft-ért. Meg csoki, méghozzá kézműves finomságok – igaz, nem csak táblája, de az árcédulája is meglehetősen fűszeresre sikeredett! Apropó, árak! Megnéztem egy-két tényleg nagyon szép táskát – hiába na, csak nő volnék! – és néhány ékszert, melyek egy része valóban kiemelkedően szép volt a giccsparádé-tengerben. Árat azonban nem láttam, így nem kaptam tőle infarktust, és csak a nem létező bajszom alatt mosolyogtam: ide nem jár a NAV éber ellenőre? Vagy itt nem kötelező feltüntetni az árakat? Mocskos gondolataimat kézműves szappannal tisztíthattam volna meg, ha van rá 3800 forintom! Még jó, hogy nincs minden beárazva…

A termékekre egyébként ugyanaz volt jellemző, mint az ékszerekre: néhány értékesebb is felbukkant a kommerszek áradatában. Sajnos azonban csak erről a tényről ismertem fel, hogy a termékek egyébként épp szeretett országunkat hivatottak promocionálni. 

Sötét gondolataim támadtak és közben kint is rámsötétedett! Így hát a 200 forintért igénybe vehető mosdó helyett kifelé vettem az irányt, ahol gyorsan még megbukott a modernség ötvözése: bár elsőre jó ötletnek tűnt, hogy kivilágították a lépcsők szegélyeit, de aztán kiderült, hogy azok csak dekorcsíkok. Amelyek a szürkületben pont annyira vakítanak, hogy aztán a lépcsőt még véletlenül se lássam… 

Hiába, na – semmi sem tökéletes! Miért pont itt lenne másképp?!?