Nem is értettem, miért nem mentem be a házba… Talán az ösztöneim súgták, hogy vár rám itt valami, talán csak fáradt voltam ahhoz, hogy megmozduljak! Sose bírtam a szelet, és ez most épp hatalmas erővel kezdte korbácsolni a kertet! Én mégis maradtam…
A hang és a látvány is egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző! Mintha egy keményebb banda koncertjén lennék… De csak a természet döntött úgy, hogy megmutatja hatalmas erejét – nehogy az emberek tovább mélyítsék magukban a hitet, hogy ők irányíthatnak itt bármit is… Repültek az elöl maradt szerszámok, a cserepek, itt-ott egy repülő papírszemét, zacskódarab fokozta a koncerthangulatot, és hívta fel egyben a figyelmem arra, hogy meglehetősen hanyagul lett elpakolva!
– Biztos mindjárt vége – gondoltam, és szorosabban bújtam a takarómhoz, ám a szél csitulás helyett újult erőre kapott! A hintaágy – ahol lapultam – furcsa táncba kezdett, ami egy pillanatra ijesztőnek tűnt, de mint a vidámparki hullámvasúton ülve szokás. valami furcsa élvezetet is jelentett egyben.
Néhány esőcsepp kezdett furcsa ritmust kopogni felettem a ponyvatetőn, ettől a szél süvítésével már valóban különleges koncertté kezdett avanzsálni, és már nem csak a hintaágy, hanem a fák is táncra perdültek! Az égi fuvallat ugyanis a virágba borult fákat vette célba: szirmaikból különleges hóvihar látványát varázsolva elém. A hajam és az eredetileg meggyszínű takaró megtelt sárgába borult virágokkal…
Hiába tűnt vadnak a vihar, az ágak mintha hálásak lettek volna, hogy megszabadítja őket a feleslegessé vált részeiktől… A következő pillanatban leszakadt az ég! Az eső zuhataga már önmagában is alaposan megmozgatta a levegőt, amely a ponyva biztonságában ezerféle virágillattal fűszerezett ínyencségnek tűnt… Egyre jobban élveztem a helyzetet! Már-már megmagyarázhatatlan eufóriával töltött el az egyébként elsőre kifejezetten ijesztő helyzet!
Tombolás és megtisztulás – amit csodás megnyugvás követ! Pont mint a koncerteken, amikor a zene hatására minden indulatodat kiadva azt érzed: megkönnyebbültél… Kiadod a feszültséged és eggyé válsz a zenével!
Igen, ez az az érzés… erre hasonlít a legjobban! Csak épp ezúttal a természettel olvadtam össze! Része lettem egy pillanatra…
Épp csak annyira, hogy érezzem: mennyire eltávolodtunk tőle…