Futárkalandok 2.: Nem lehetsz elég jó!

Már eleve egy kis kavarodással indult: nem is én kellett volna elvigyem azt a rendelést! De ez már indulásra kész volt, az enyémre meg várni kellett… Hát legyen: cseréltünk!

A kaputelefonhoz érve elsőre azt hittem, kezdek fáradni és 10-et ütöttem be 18 helyett – de másodjára is ezt mutatta a kijelző: tehát a nyolcas szám karrierje tört derékba! Ki tudja, hova szól? – gondoltam, de épp jött egy lakó, hát bementem vele.

Első emelet 1. Meg is van, mellette az 1/a – így gyorsan ellenőriztem a papírt: tényleg csak egy sima egyes szerepel. Csakhogy igazából mindegy volt, mert mindkét ajtó mögött meglehetősen nagy sötétség honolt, és mindkettőn ott virított a gázóra leolvasó értesítése is – itt bizony nincs senki! Talán még nem ért haza! – gondoltam, és hívni kezdtem. “Ez a telefonszám jelenleg nincs előfizetőhöz rendelve” – tudatta egy gépi hang! Hurrá…

– Kit tetszik keresni? – kérdezte a szomszéd, és én reménykedve mondtam a nevet… de sajnos nem ismerte! Lelkesen és elég határozottan kopogott egyet-egyet ő is mindkét ajtón, eredménytelenül! Hívtam hát a partnert, hátha tud másik telefonszámot, de nem volt szerencsém: ő sem érte el!

Rossz tréfa kizárva, hiszen bankkártyával kifizették már a rendelést! Valahol valaki éhes, és meg is vette már a vacsoráját, csak épp homok van a gépezetben!

Nekem azonban muszáj volt továbblépnem, mert csúcsidőben négy kéz is kevés lenne – de nem akartam visszavinni a “feladóhoz”, az mindenkinek veszteség! Gondoltam, előbb-utóbb csak rákérdez, miért nem érkezett meg a rendelése. és akkor egy gyors adategyeztetés után elviszem neki, ne éhezzen tovább…

Majdnem egy óra telt el, mire hívtak: ő márpedig ott van, a megadott címen! Rosszat sejtve visszamentem, a kaputelefonba bele is szóltak ezúttal. Első emelet… Stimmel! Csakhogy: kettő! A másik oldalon. És bár a szomszéd bácsi kopogását talán a másik utcában is lehetett hallani – ő nem hallotta!

Rendben: éhes emberrel nem vitatkozunk, és a cehhet fizetőnek mindig igaza van! Ez alapszabály – tehát elnézést kértem a félreértésért, finoman jelezve, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, de hibás címmel és telefonszámmal nem könnyű feladat megtalálni senkit! Mogorván tudomásul véve megjegyezte, hogy számcseréjük volt, és be voltak zárkózva a szobába – ezt én egy jól becsomagolt “bocsi”-nak vettem, és miután oda-vissza exkuzáltuk magunkat: elköszöntem!

A történetnek itt végre vége is lehetne… csakhogy a megrendelő – immár jóllakottan – vette a fáradtságot és értékelte munkám: véleménye szerint olyan szerencsétlen vagyok, hogy csoda, hogy a munkahelyemet megtalálom, és ezért – no meg: a hideg hamburger miatt – a lehető legrosszabb értékelést adja az étteremnek!

Mit lehet erre mondani: tényleg nem voltam egy mázlista, hogy őt sodorta utamba az élet… Csak az éttermet sajnáltam, a negatív értékelés miatt!