Történelmi erőszak…

Csak kapkodom a fejemet és már nem értek semmit sem… Van valaki, aki eddig a nemzet hőse volt, és kiderült róla valami… És hirtelen ettől felborult a világ, megbojdult a tér-idő kontinium?!?
Ötven éve elkövetett valaki valamit, amiért elkapták, és a törvény ítéletett mondott felette. Letöltötte büntetését, és bár a bűnét ez nem tehette meg nem történtté, de az illető pályafutása azt sejteti: okult belőle és igyekezett a társadalom hasznos tagjává válni.
Borzasztó, amit elkövetett, nincs rá mentség! De a bünhődését követően olimpiai, világbajnoki érmek sora fémjelezte munkásságát – igazolva szakmai hozzáértését!
Nő vagyok, lányaim vannak, eszem ágában sincs kisebbíteni bűnét! De állampolgár is vagyok, és esendő: mi van, ha majd én, vagy épp gyermekeim kerülnek a törvény színe elé?!? Hogy a sértett nem bocsát meg soha: megértem! Hogy a családja sem – azt is. De hogy higgyek a társadalom igazságszolgáltatásában, ha egy letöltött büntetést követő példás szakmai munkássággal töltött öt évtized kevés volt a bünhődéshez, a társadalom bocsánatához?!?
Ráadásként ebben az ötven évben mindenféle díjakkal, címekkel próbálták elismerni munkásságát, amelyet most egy pillanat – pontosabban: egy múltját felfedő cikk – alatt zúztak szét.
Értem én, hogy nem jár díszpolgári cím valakinek, aki nemi erőszakot követett el korábban – de könyórgöm: ezt akkor nem tudták? És az erkölcsi életművéért, vagy a szakmaiért ítélték oda a címet? Mert ha előbbi, akkor nem értem, mire fel kapta meg! Ha utóbbi, akkor nem értem, miért vonják most vissza? Mert kiderült?
Tehát, ha nem derül ki, akkor nem baj???
És ha a címek, kitüntetések most visszavonásra kerülnek, akkor vajon az ő kezenyomán született érmeket is vissza kell adni? Vagy hol a határ?
Azt már kérdezni sem merem, hogy az áldozata ettől visszakapja azt, amit elvettek tőle?
Nem, nem akarom felmenteni az elkövetőt – nevezzük nevén: Kiss Lászlót – és nem tudom, vinném-e a gyerekemet egy olyan edzőhöz, aki korábban bármilyen erőszakos bűncselekményt követett el… De azt tudom, hogy ha tehetséges a gyerek, és van benne ambíció, akkor a legjobbhoz vinném, aki képes ezt ki is hozni belőle!
És azt is tudom, hogy szeretnék hinni abban, hogy a bűnösöket elkapják, és ha egy bíró azt ítéli, hogy három évnyi elzárás a „jutalma”, akkor az azért jelent valamit! Mert máskepp nincs értelme az igazságszolgáltatásnak…
Az a tény pedig, hogy öt évtized munkásságát egy újságcikk törje darabokra – azt gondolom, hogy elsősorban a társadalomról mond ítéletet!