Koppány, a király – Interjú Földes Tamással

Éjszaka van, de most is épp próbálni készül. Én is: megpróbálom elrabolni őt, amíg beáll a zenekar. Állandóan játszik, volt Johny és Leopold Mozart, Lőrinc barát és Perc úr. Szerepeit még hosszan sorolhatnám – nekem az Elisabeth Luchienijeként lett nagy kedvencem. Három felnőtt gyermek édesapja – jelenleg az Operettszínház művésze: Földes Tamás.

– Operettekben, musicalekben gyakran látlak, de itt most dobok és gitárok várnak rád tettre készen. Vagy rossz helyen járok?

– Nem, ez itt a SonettoRock nevű formáció, akikkel jelenleg a Színházak éjszakáján készülünk fellépni.

– A hangolásból ítélve nem a Csárdáskirálynőből hallunk majd részleteket…

– Valóban nem! Ezen az estén egy titkos szenvedélyemnek, a rockzenének hódolok színésztársaimmal és fiaimmal, akik szintén játszanak a zenekarban. A repertoár pedig saját verseimből lett összeállítva.

– Tehát ismét egy újabb oldaladat mutatod be a közönségnek. De ha már bemutatás: ezekben a napokban egy másik bemutatóra is készülsz, ha jól tudom. 12 év után – első alkalommal kőszínházban – az Operett színpadán lesz látható a Veled uram!

– Így igaz, március 30.-án lesz a premier, és egy teljesen más hangulatú, kibővített, színházi körülmények közé igazított előadást láthatnak majd a nézők Kero vezetése mellett, Somogyi Szilárd rendezésében.

– Amelyben – bár zenés pályád elején Koppányként ismertünk meg – most épp István királyt játszol. Érdekes kettősség…

– Prózai színészként kerültem a pályára, Koppány volt az első zenés szerepem, és ennek a szerepnek köszönhetem, hogy beleszeretettem a zenés darabokba. Koppány személyisége akkoriban nem állt távol az enyémtől: fiatal voltam és lázadó, könnyű volt magaménak érezni a szerepet. Mostanra azért már másképp látok dolgokat, többet tudok a világról.

– Vagyis megérett benned a bölcs államalapító…

– Talán igen. Más szemmel látom már a világot, tapasztaltabb vagyok. Mára jobban tudok azonosulni Istvánnal, aki megalapított egy országot.

– Kettős szereposztásban adjátok elő a darabot, Sasvári Sándorral. Bródy János a próbák után azt nyilatkozta, hogy két egyaránt nagyszerű, de teljesen más előadást volt szerencséje látni. Miben különbözik a két István?

– Ezt nem tudom megmondani. De Sasvári Sándornak eleve olyan a kisugárzása, amiben van valami fenséges – és ezt ő remekül bele tudja vinni István király szerepébe.

– Azt gondolom, könnyű dolga van, hiszen ő régóta mindenki szemében István, a király. De milyen a te Istvánod?

– Bölcs és megfontolt, de már meg meri kérdőjelezni korábbi döntéseinek helyességét!

– Ha jól számoltam, csak ebben a hónapban kereken tíz darabban láthatnak a nézők. Mégis nagyon keveset hallunk rólad. Szándékosan kerülöd a médiát?

– Nem kerülöm, csak nem kereszteződnek útjaink. Teszem a dolgom, és tulajdonképpen arra a mai értelemben vett közszereplésre nem is vágyódom. Úgy érzem, a közönség így is szeret, és nem azért, amit írnak vagy mondanak rólam, hanem elsősorban azért, amit csinálok. És ez nagyon jó érzés!

Épp megköszönném, hogy hagyta magát egy kicsit elrabolni, de már jönnek is érte a többiek: mindjárt éjfél és nyakukon az előadás – nem lehet lazsálni. Hallgatom, ahogy énekli azokat a gondolatokat, melyek lelke legmélyéből jöttek elő és közben nézem, amint csillogó szemmel irányítja fiait – egyszerre sugárzik belőle a szeretet, a büszkeség és egy kis féltés. Hirtelen István királyunkat vélem látni benne, midőn végigmérte tekintetével az általa megalapított hont. Azt hiszem, Istvánként is Földes Tamás lesz a király!