Az úgy kezdődött, hogy egy kétajtós szekrény rámförmedt: – Hova megy?!?Majd egy másik közölte, hogy oda most nem lehet bemenni… – bár az az „oda” történetesen a munkahelyem volt! Épp végigfutott az összes lehetséges magyarázat (terroreseménytől a sima rablásig kb. minden) erre az elképesztő helyzetre, mire végre felbukkant egy ismerősnek tűnő arc és egy papirt…
„Karosszékből nézheti költözését” – hirdették oldalukon… Nos, nekem a karosszékben ülve csak a sírógörcs maradt! Pont egy hete, hogy boldogan élhetnénk új otthonunkban, de még mindig a költözés rémálmait nyögjük! Pedig profikat hívtunk – elvileg! A nevük legalábbis ez volt: Profi költöztetés… De a név sajnos nem mindig kötelez! Telefonon kaptam az árajánlatot – a koltoztetes.hu…
Azt a nagyon megtisztelő feladatot kaptam, hogy szervezzek egy megemlékezést a tiszteletére… Boldogan mondtam rá igent, mert – nem tudtam, mit vállalok, és mert – nem sok embert tudok a politikai életből szeretni és tisztelni, de Göncz Árpádot maximálisan! És azt gondolom, hogy ezzel sokan vagyunk így, ezért különösen nemes ez a feladat, a maga szomorúsága…
Kacagó gyerekhangra kaptam fel a fejem… Hat-hét éves gyerekek szaladgáltak és bohóckodtak két-három esztendős társaiknak, néha egyet-egyet ralizva a kisebbek babakocsijával. Bevallom: felüdülés volt ez a zaj, afféle zene füleimnek a nagyváros hangzavarában… Nézem a boldogan szaladgáló gyerekeket, akik – úgy tűnik – a világ minden tájékán egyformák! Ők ugyanis egy „Tranzit” felirattal ellátott helyen…
Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzátegyek – aki akarja, érti… Aki meg nem – annak úgy is hiába mondanám!
…és tombolnak körülötte az indulatok! Én pedig csak kapkodom a fejemet… Tavaly már volt egy C+ Fesztivál, ahol mi is jelen voltunk – igaz, utolsó pillanatban estünk be, gázsiról szó sem volt. Csak zsűritagságra készültünk… de nekünk épp lemondtak egy bulit, nekik lett egy lyuk, szívesen mentünk, mert zenélni akartunk!
Nyolc név: újságíró, színész, kémikus, pszichológus… az élet legkülönbözőbb területeiről érkező emberek. Három közös dolog van bennük: az első – és legfontosabb – hogy mind a nyolcan olyan értékeket teremtettek életük során, amelyet csak kevesen mondhatnak el magukról, valamint ők azok, akiket ezért a XXI. Század Társaság méltónak talált arra, hogy 2014-ben a Hazám-díj átadásával…
Felháborít, ami az MTVA-nál zajlik, akár pénzügyi vonatkozásban, akár a hírek tálalását nézem – mindenhogy! Hosszan háboroghatnék is miatta, de felesleges: változtatni aligha tudnék a dolgokon, és bizonyára akad, akinek ez pont így jó… Én pedig: élek a távirányító biztosította szabadságommal. Persze, ettől az a tény, hogy közpénzből – vagyis az én adóforintjaimból is –…
Így igaz – nem vagyok Charlie! És nem is tudnék azonosulni vele, mert bár a humor minden megnyilvánulásának nagy kedvelője vagyok – a szatírát, karikatúrát egyenesen imádom –, de már-már szélsőségesen kerülöm a szélsőségeket! Nekem ráadásul nem kell Párizsig repülni, itthon is bőven van olyan média, amelyet egyszerűen: nem olvasok! Mert sérti az értékrendemet, hogy…
Párizs. Romantika, szerelem, sanzonok… Eiffel-torony, Notre Dame, vagy egy séta a Szajna partján… Esetleg a szabadságharcok… Nagyjából ezek jutottak eszébe mindenkinek a város nevét hallva – eddig. Pontosabban 2015 január 7-ig, mert azóta Párizs a lövöldözéseknek, a túszdrámáknak, a gyásznak lett a szinonimája! Érthetetlen, és felfoghatatlan átváltozás, amely úgy kezdődött, hogy egyszer csak valakik berontottak…