Az úgy kezdődött, hogy elmentem egy Deva koncertre… A háttérben a szokásos fraktálképek mentek, amikor az egyikben egy kobrát véltem felfedezni, majd mintha egy angyalszárny jött volna… – és ott, akkor abban a pillanatban megjelent bennem egy kép! Mondanám, hogy ez, de az az igazság, hogy az kicsit jobb volt… És mesélt nekem! Ezt onnan…
…képet fest’ni sem tudok! 🙂 De szeretek mindenféle képekben gyönyörködni, hagyni, hogy magukkal ragadjanak, kiszakítva a valóságból, elrepítve messzi tájakra, hajdani időkbe… És szeretek magam is fotózni, festeni mindenféle képeket, amelyekről néha azt remélem, talán valaki másnak is okozhat egy-egy kellemes pillanatot – de valójában sohasem látom őket elég jónak. Még akkor sem, ha azért…
– Mi vagy te, valami Teréz anya? – szegezte nekem a kérdést egy barátom, nem annyira elismerésnek szánva, inkább a „hülye” egyfajta diszkrét szinonimájaként. Nevettem rajta. Mit tudom én, ki vagyok – csak teszem, amit jónak gondolok, akkor is, ha ez szembe megy a szokással. Akkor éppen festeni készültem: a pandémia miatt gyerekek arcára nem…