Szabad akarat

Az úgy kezdődött, hogy elmentem egy Deva koncertre… A háttérben a szokásos fraktálképek mentek, amikor az egyikben egy kobrát véltem felfedezni, majd mintha egy angyalszárny jött volna… – és ott, akkor abban a pillanatban megjelent bennem egy kép! Mondanám, hogy ez, de az az igazság, hogy az kicsit jobb volt… És mesélt nekem!

Ezt onnan tudom, hogy szívem szerint amint hazaértem, elkezdtem volna festeni, de nem mertem, mert csak azt éreztem, hogy ezt én nem tudom megfesteni!

Papírt-ceruzát ragadtam, és bár rajzolni nem szoktam, vázlatot se készítek soha – most pillanatok alatt megszületett egy A4-es lapon a vázlat…
…majd álltam bénultan a vászon előtt: ezt én biztos nem tudom megfesteni! Le akartam magam beszélni, de a kép nem hagyott! Itt motoszkált a fejemben, mintha csak provokálna!

Kiborultam! Oké, tetszik, ami a fejemben van, zseniális, amit látok – de ki a fenének hiányzik egy kudarcélmény?!? Márpedig AZT nem tudom megfesteni. De akkor miért nem tudom elengedni?!? Egyáltalán: mit jelent nekem ez a kép, hogy ennyire akarom?

Van két tanmese, amit nagyon szeretek. Az egyik egy indián bölcsesség, mely szerint két farkas él mindenkiben: az egyik hűséges, szelíd, a másik vad és gonosz. Hogy melyik az erősebb? Nos, amelyiket eteted! – mondja az indiánok bölcsessége. A másik mese egy hindu bölcshöz vezet, aki a királylány gyűrűjébe kellene írjon valamit, ami a szomorú napokon vigasztal, a nehéz helyzetekben bátorít, a boldog időszakokban óvatosságra int majd. A gyűrűbe egyetlen szó került: “Elmúlik!”. És tényleg…

Nos, ez a kígyó és az angyal nekem a fent és a lent… És egy picit a végtelen! De emlékeztető is, mint a gyűrű, hogy a nehéz és a boldog napokra egyaránt jusson eszembe: nem lehet felszámolni a rosszat, a jó önmagában értéktelenné válik. Mindkettő ott él mindenkiben, így bennem is – és csak a szabad akaratom dönti el, hogy „melyiket etetem”!

Nem lett olyan, mint szerettem volna – ez tény! De az enyém… Az én gyűrűm! És hiába lett tökéletlen az elképzelthez képest: nekiálltam és nem adtam fel! Nem lett tökéletes, ahogy én sem leszek soha az… Valami, ami ajándékként érkezett hozzám, és amit nem képesség festett, hanem az akarat: mert meg akarom csinálni! Akkor is, ha nem olyan…

Így most ez egy darab belőlem – ami azt hiszem, ahhoz így is elég jó lett, hogy emlékeztessen engem, és talán még ahhoz is elég, hogy esetleg másoknak is adjon valamit!