Deja Vu a sötétben

Emlékszem, amikor kicsi voltam azt tanultuk, hogy Magyarország Közép-Európában fekszik. (Azóta kicsit a Balkán felé sodródtunk, de az egy másik történet…) Megtanultuk az országokat, azok fővárosait, jellemző tulajdonságait. A szomszédos (szocialista) országokét részletesebben, a távolabbiakat futólag. És megtanultuk a “legfontosabbat”: míg nálunk épül és virágzik a szocialista nemzet, addig a… Tovább olvasom

A fecske esete a nyárral

Vásárhely felett az ég… – idézik a dalt sokam most a Facebookon. „Se nem tiszta, se nem kék” – tenném hozzá gyorsan, bár magam is azt gondolom, reményt adó a részvételi arány és az eredmény egyaránt, ahogy az a tény is, hogy bár nem kék az ég, de már nem… Tovább olvasom

Ébresztő: kampány van!

Megint nem leszek túl népszerű, de sajnálom: ha erre törekednék, akkor jó pénzért(? Na jó: pénzért!) valamelyik bulvárba csöpögtetném a virtuális tentámat… Így viszont (még) szabadon alkothatok véleményt, és én igyekszem becsben tartani ezeket a kis szabadságmorzsákat. Nem leszek népszerű, mert az igazság sosem az! Ha a képébe tolják az… Tovább olvasom

Vérünket a csatornáért?!?

Ha az emberbe beleköt egy hajléktalan – sajnos megesik az ilyen –, sokféle módon kezelhető a helyzet. Az intelligens többség igyekszik diplomatikusan leszerelni. Ha azonban nem sikerül és az illető benyom egyet, akkor teljesen normális, ha vérmérsékletünknek megfelelően rendőrt hívunk, vagy akár fizikailag is megvédjük magunkat, vérmesebbek esetleg összecsomagolják az… Tovább olvasom