Ébresztő: kampány van!

Megint nem leszek túl népszerű, de sajnálom: ha erre törekednék, akkor jó pénzért(? Na jó: pénzért!) valamelyik bulvárba csöpögtetném a virtuális tentámat… Így viszont (még) szabadon alkothatok véleményt, és én igyekszem becsben tartani ezeket a kis szabadságmorzsákat.

Nem leszek népszerű, mert az igazság sosem az! Ha a képébe tolják az embernek, akkor kifejezetten irritáló tud lenni – és én most erre készülök!

Azt, hogy milyen az ország jelenlegi kormánya – nem részletezem! Aki lát, az tudja! Aki csak néz – annak úgyis hiába mondanám, és se nem tisztem, se nem szándékom senkit meggyőzni! Nincs nálam a bölcsek köve, de szeretem “józan paraszti ésszel” végiggondolni a folyamatokat! Csupán erre, azaz gondolkodásra próbálok késztetni mindenkit, vagy inkább: bárkit, aki erre még hajlandó…

Sokan – köztük magam is – számon kérik a kormányon a demokráciát… Amivel nincs baj, sőt! Csak azt nem értem, hogy mire fel jelentik ki, hogy Orbán és pártja “takarodjon” a közéletből, mert ők bizony demokráciát akarnak?!?

Persze, én is tudom, hogy mit művelnek, és egyetlen porcikám se kívánja őket! De ennek nem az a módja, hogy úton-útfélen ezt hangoztatják, hanem el kell menni szavazni! És a demokráciában az is benne van, hogy megint azok lesznek többen (naná, vigyáztak rá a fiúk, hogy ez benne is maradjon!), akik ezt a csapatot várják az ország élére!

Szívás, tudom… És cinkelt lapokkal játszanak – tudom! De ettől még a demokráciának az a lényege, hogy a többség akarata érvényesül!

Hogy mit tehetünk? Mindenek előtt: elmegyünk szavazni! Sőt: elmegyünk szavazni!!!  És bármennyire is tisztába vagyok vele, hogy a média aránytalan kézbentartása, a saját helyzetet védő(? Betonozó!) jogalkotás, a temérdek (köz)pénz és a pártfegyelem mind azt szolgálják, hogy finoman szólva “arra lejtsen a pálya” – simán orrba lehet csapni azt, aki a száján kiejti a bojkott szót! Amit elvben egyébként megértek – de a gyakorlatban az egyetlen esély, ha mindenki elmegy szavazni! A tökéletes bojkott sajnos nem megvalósítható, az emlegetése azonban egyéni magánakciókra bőven elég – ami bizony értékes szavazatok vesztését jelenti! És ez mind-mind a jelenlegi kormánynak húzza a szekerét…

Aztán tehetünk még néhány dolgot… Nem, nem azt, hogy fotókat osztunk meg, amelyen idiótaként tetszelegnek az ország közméltóságai! Nem azért, mert nem azok, vagy mert nem érdemelték ki tetteikkel, hanem azért, mert az ország, a MI országunk első embereiről ilyeneket mutogatni – ez azt is minősíti, aki teszi… Másrészt: ez a mi országunk, a mi miniszterelnökünk akkor is, ha ezt ő elfelejtette! És a cimbiknek való zsíros falatot is az kérje számon, aki hasonló helyzetbe nem a rokonát, barátját részesíti előnybe… 

Ellenben minden tettét, minden mondatát lehet tényekkel, dokumentumokkal cáfolni, ellentmondani, a családi-haveri körnek lehet a hozzánemértését bizonyítani, és EZT, ilyeneket osztogatni úton-útfélen a valós és a virtuális sztrádákon! Igen, a média a kezükben van! Az internet, az utca nem… Van mód, csak épp: tenni kell, akarni kell! És nem feltétlenül nekem, hanem azoknak, akik azt állítják magukról, hogy ők az ellenzék, akik arra hivatottak, hogy majd jól gatyába rázzák az országot! Ha arra érdemesnek mutatkoznak, akkor biztos, hogy jónéhányan állnánk melléjük, “ki ekével, ki kalapáccsal, tollal”!

De csak azt halljuk, hogy “ezeknek menni kell” és majd ők megmutatják! Jut eszembe: ezt minden választás előtt minden párt halálos komolysággal jelenti ki magáról… De még egyről sem láttam, hogy legalább megpróbálta volna, úgy igazán! Így a rendszerváltás utáni sokadik választás előtt esetleg ezt észre lehetne venni, és nem a szájkarate bajnokság győztesét, hanem a tettek emberét támogatni voksunkkal.

Ja – hogy az nincs! Vagy legalábbis: nem jellemző! Van néha egy-egy megmozdulás – de többnyire utólag kiderül, hogy csak kampányfogás rejtőzik a dolog mögött!

Csak nézek ki a fejemből, és nem értem: azt mondja a kormány, a minap megvezetett gyerekek tüntettek! Hol vannak a szülők, a tanárok, akik kiállnak és elmondják, alátámasztva tanrenddel, tankönyvvel, hogy ez hülyeség, és bizony a gyerekek jobban vizsgáztak demokráciából, mint a felnőttek! Azt mondja az MTI, hogy senkinek nem kell a mínuszokban az utcára menni: hol vannak az újságírók, a civilek, akik bemutatják: hányan vannak ennek ellenére az utcán? Azt mondja a kormány, hisztériakeltés, hogy összeomlik az egészségügy! Hol vannak várótermi felvételek, kórházi körképek, beosztási rendek? Nem hülye ám mindenki, csak nem érthet mindenhez… Hosszan tudnám sorolni, mennyi mindent lehetne tenni, megmutatni, unalmas és hazug statisztikák, és egymás lejáratása mellet, vagy esetleg helyet!  Zsíros pénzért fizetett tanácsadóik nem jutnak el idáig?

No, igen! Minden eladó – még a voksunk is! Hiába ezzel a szabadásgunkat adjuk áruba, szembrebbenés nélkül megtesszük! Ki egy rendeletért, ki egy Erzsébet-utalványért, ki egy zsák krumpliért… Én tettekért adom! Az ár változik, de a lényeg: úgy tűnik, még kell néhány generáció, hogy megtanuljuk, mire jó a demokrácia…

Csakhogy nincs ennyi időnk, mert épp csendben nézzük, amint a kormány felszámolja annak utolsó morzsáit is, miközben az ellenzék egymás torkát szorongatva számolja a voksokat, és azon filozofál, hogy ki kivel, és kivel nem hajlandó összefogni!

Uraim! Nem a választáson kellene egybekelni, mint Csipke Rőzsike a Királyfival, hanem előtte! Közösen, összefogva, pénzt, munkát(!), időt nem sajnálva utánajárni bizonyítékoknak, tényeknek, leleplezéseknek – és azok eredményeit közösen, összefogva eljuttatni a választókhoz! Hogy a választáson ne a legkisebb rosszra kelljen ikszelni, mert az a demokrácia megcsúfolása!

Ja – hogy ezzel kicsit elkéstünk… Meglehet! Bár: még hetek vannak hátra, és tenni valamit egyetlen nap is lehet… De én azt is megértem, ha ilyen állapotban valójában egyik párt sem szeretné megnyerni a választást, mert innen felállítani az országot – az tényleg gáz, a jelenlegi kormány sem arról híres, hogy veszteni tudna, és tuttira bele fog bukni az első próbálkozó, bárki lesz is. Már, ha még lesz…

158281_szabadsag_szobor.jpg

Szabadság – lassan csak egy néma szobor marad belőled…

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük