Tapasz-ta(lá)lat

Nem bírom az orvosokat! Bocsánat, többnyire nem az egyénekkel van bajom, hanem magával a társadalmukkal és az egészségügy rendszerével! Ahol a ketteskétől már levették a vért, mialatt azt a csodás májáttétet gyönyörködte a konzílium… És még hosszan sorolhatnám, hogy mi bajom van velük, de ezt mostanában elég sokan megtették helyettem, földön fekvőbe pedig nem illik rúgni – a régi kódexek szerint.

Talán ezért nem tudom megunni Patch Adams történetét, aki szembefordulva rendszerrel, felettessel, szokással: az embert keresi mindenben, az embernek kíván segíteni, ráadásul elsősorban azzal, hogy megpróbálja boldoggá tenni. Egy mosoly, egy lehetetlen kívánság, egy vers…

Nem tudnám megmondani, hányszor láttam már a filmet – ezen a héten kétszer, ez biztos – és mindig megkönnyezem. Na jó: bőgök rajta egy jót! – ez helytállóbb. Talán mert jó lenne egy ilyen orvos a közelben, talán mert jó lenne, ha én is képes lennék nekimenni évszázadok óta megkövült ostobaságoknak. Talán csak jó lenne, ha embernek néznének… Orvosok, rendszerek, vagy legalább a kalauz a vonaton!

Sosem fogom megfejteni, mi az, ami a legjobban megfogott ebben a történetben… A gyógyító nevetés? A segítő szándék? Az ember, aki küzdött az elveiért? Vagy amelyik megvalósította az álmát? Ahogy rádöbbent a film, hogy soha nem késő tanulni, vagy akár új életet kezdeni? Esetleg arra, hogy hogyan lehet valakit jeges hidegségből kizökkenteni?

Lám, sokadik megtekintés után is csak a kérdések száma nőtt… És minden alkalommal újabb és újabb dolgokat fedezek fel benne… Nem, nem egyszerűen a jelenetek részleteit, hanem kemény „magvas” gondolatokat! Ma például az egyetlen általam utált jelenet – egy kedves szereplő értelmetlen halála – világított rá, hogy mennyire nem kéne azon görcsölni, hogy mi lesz velünk a jövőben, hiszen nem tudhatjuk, mit osztottak ránk… Elég egy tébolyult elme, vagy csak rosszkor lenni, rossz helyen… És az egész értelmét veszti!

Hát élvezzük ki az élet minden pillanatát! És keressük mindenben az embert, és az élet szépségét! A csúfabbik arcát úgyis odatolja, ha hívjuk, ha nem – de ne engedjük, hogy eltakarja mindazt, amiért élni érdemes!

A rendszert talán nem változtatjuk meg… De a saját életünkre még van esély! Mindig van esély… És az sem baj, ha néha eltörik a mécses – de olyankor jól jön, ha van kéznél egy „Tapasz”, egy Patch, amelyik segít megragasztani! Segít, hogy egy mosoly kerüljön az arcodra. Ha pedig nincs kéznél, akkor talán mi magunk kellene azzá váljunk. Csakhogy minél több Patch Adams legyen a világon…