Van házid? Akkor tölts!
– Tibi bá! Kér pálinkát? – hangzott el a kissé nehezen artikulált kérdés pár évvel ezelőtt. Tibi bá nem kért, bár a döbbenet okozta helyzetben lehet, hogy ráfért volna… A kérdés ugyanis éjjel 1 órakor, egy 13 éves lány szájából hangzott el, a házunk előtti padok mellett elhaladva.
Akkor még megdöbbentem rajta, ma már lassan a fejünket sem kapjuk fel, ha tíz óra után kiskorú ismerősre bukkanunk az utcán – bár a részegségükhöz bevallom, nem tudok, és nem is akarok hozzászokni.
Most meg egy 18 éves lányról olvasok épp, aki immár két éve alkoholista. Mivel már minden lehetséges pénzt elivott, most testével keresi meg a napi pálinkaadagját.
Számolgatok: akár ő is lehetne, a lány a padok mellől… És lelkiismeret-furdalásom van, mert anno nem tettem semmit! Az ő szüleit pont nem ismertem. Az iskolában ugyan mindenkit, de épp vakáció volt… Gyámhatóság – nincs velük sok jó tapasztalatom, de éjjel egykor nincs félfogadás. Mentő? Rendőrség? Talán utóbbiakat lehetett volna értesíteni, de nem hiszem, hogy az bárkin segített volna. Vagy nincs rá kapacitásuk – vagy pont én juttatnám az első fogdában megtanulható tapasztalatokhoz.
Lássuk be: ha félreteszem aggályaimat, hogy „semmi közöm hozzá”, hogy a kellemetlen helyzetet esetleg megtorolják rajtam, és venném a fáradtságot, hogy tegyek valamit – akkor sincs igazán esélyem. Mégis én érzem magam hülyén… mert nem tettem semmit!
De jó lenne, ha nem mennénk el közönyösen a hasonló helyzetek mellett! Mert szerintem nem tartozik a normális jelenségek közé. Még akkor sem, ha ez egyre hétköznapibb dolog…
Bár mit várjak egy olyan társadalomtól, ahol a 2. osztályos gyereknek dolgozatot kell írnia a cukorrépáról, bár lilának véli a tehenet… Ahol a 15 éves suhancoknak Odysseus számukra felfoghatatlan és kiolvashatatlan kalandjaival veszik végleg kedvét a kultúrától…
És ahol mindenhez – legyen az akár egy targonca vezetése – tanfolyamok és vizsgák és alkalmasságok vizsgálata szükséges, kivéve ahhoz, hogy gyereket szüljünk és neveljünk. Ezt szabadon teheti bárki, bármikor, alkalmassági vizsgálat nélkül, mindenféle következményektől mentesen. Márpedig ha egy 12-13 éves gyermek éjjel az utcán issza a pálinkáját, vagy épp 16-18 évesen már alkoholfüggő, ott azért lenne mit számon kérni a szülőkön! Még akkor is, ha udvariasan megkínál minket…
Discover more from MammyPress Média
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Éppen tíz éve, mikor a kisebbik fiam végzett az általánossal, rendeztek egy „nyolcévzáró” bulit, az egyik kertvárosi osztálytársánál…
Kilenc körül felhívott hogy menjek érte, (júniusban messze nem számított estének)…
Mikor odaértem, persze hogy megkérdeztem, mi az oka a korai eljövetelnek?
Azt mondta a srác, hogy vagy nyolc tíz „csaj” tök részeg, összehánytak mindent, ezért nem érzi jól magát a bulin…Még azt is mondta, nem is az első eset….
A gyermekneveléshez soha nem kellett képzettség, tanfolyam, és szerintem ez így van jól, a természet intézi az ilyet, eddig elég jó hatásfokkal…
Viszont az maximálisan felháborít, hogy szellemi-erkölcsi, fogyatékkal, és már-már autizmussal határos mentális állapotú egyének döntenek milliók sorsa felett…. Na ezen kellene változtatni hamar, amíg nem késő….
Nekem soha nem volt problémám azzal, hogy a lányom hova megy bulizni. Akár jöttek érte szülők és hozták is vissza.
Én is vittem a lányomat bulizni! Táncoltam is az osztálytársnőivel! Ma is megismernek az utcán. Szerettem őket!
Hozom-viszem. És felelek érte! Én is hoztam-vittem és feleltem érte! Ahogyan minden szülő.
+
Maximalisan egyet ertek a poszttal.
Kedves Kokó! Természetesen még véletlenül sem azt szeretném, hogy engedélyhez kössék a gyerekvállalást – bár ahogy szétnézek a srácaim sulijában, nem is olyan földtől elrugaszkodott ötlet…
Évszázadokon át ment ez mindenféle tanítás nélkül, valóban – de azért az esetek jó részében a családhoz tartozott 1 apa és 1 anya, akik mellett ott éltek a gyerekek. Volt férfi modell, női modell, és a ház körül – legyen az tanya vagy kastély – megismerték, megtanulták, mit hogyan kell csinálni.
Amikor én suliba jártam – a hetvenes években – már majdnem minden osztályban volt egy-egy gyerek, akinek hétvégi apukája volt… Furcsán is néztünk rá kicsit. Most a gyerekeim sulijában jó, ha minden osztályban van még egy-egy gyermek, akinek együtt vannak a szülei…
A szülők, akik már nem a ház körül dolgoznak, és nem is napi 6-8 órát, mert annyiból nem lehet gyereket etetni… Korán elmennek, későn jönnek meg, fáradtan, feszülten – a gyerekre marad a legkevesebb idő.
A gyerekre, aki szintén reggel korán lelép a suliba, ott tölti napja nagy részét, esetleg még különórára is megy, és 5-6-7 felé érkezik. Éber idejének nagy részét az iskola uralja, ahol – mint írtam – már másodikosan megismerkedhet a cukorrépa termesztésével, és még egy csomó (tökfelesleges) hasonló információval. Épp csak az élet dolgairól nem tanul sem a suliban (mert ez nem része a tananyagnak), sem otthon (mert alig van otthon, ahol a fáradt szülők várják). Maradnak a filmek és a haverok, mint minta: így kell élni!
Igen, tudom, vannak kivételek – hiszen nálunk sem ez a szokás… de egyre inkább ez a jellemző a nagy általánosságra… És ez szomorú! Mi több: veszélyes!