Gondolkodom, tehát… – avagy a szabad döntés megoldóképlete

Adva van egy probléma, kérdés – mindegy, hogy társadalmi, gazdasági, családi vagy épp személyes – célszerű körbejárni minden oldalról. Nem érthet mindenki mindenhez, több szem pedig többet lát – ezért fontos, hogy legyen egy grénium, amely segít ebben. És mert el kell dönteni, melyik A Megoldás, ezért kell egy döntéshozó… Ennyire egyszerű! Vagy mégsem?

Kezdetnek el kell dönteni, hogy mi alapján döntünk… Első körben célszerű meghúzni két vonalat: az egyiket a jog mentén, azaz a törvények alapján, a másikat az erkölcs, társadalmi szokás és/vagy elvárás mentén, mindkettőt ízlésünk és célunk szerinti rugalmassággal kezelve. Ami e kettő között marad, az mind jó megoldás! Már csak azt kell eldönteni, hogy mi alapján választunk…

A magam részéről három közösséget vezetek: egy családot, egy vállalkozást és egy zenekart. Mindháromban rám hárul (engem tiszteltek meg?) a döntéshozó szerepével, az én fő szempontom, hogy a “rámbízottak közül a legkisebb érdeksérülést okozó” megoldást találjam meg! És ezt várnám egy ország vezetésétől is…

Készséggel elfogadom azonban a legnagyobb hasznot, dicsőséget hozó, vagy épp a legkisebb befektetést, közreműködést igénylő megfejtéseket is – még akkor is, ha nekem más lenne a döntésem – csakhogy: ott nem én kell döntsek!

Egy élhető, szabad világban ezek a józan ész által diktált, indokolható megoldások, amelyek nem közvetlenül hatnak az én döntéseimre, csupán közvetve: amikor meghúzom azt a bizonyos két vonalat, amellyel kizárom a vállalhatatlanul törvénytelen és hasonlóan ízléstelen megoldásokat mert az az elv, amely alapján valaki azt a másik vonalat a vallás, a szokás, az elvárás mentén húzza, az a saját ízlése, elvei, s egyben erkölcsi normája szerint kell(ene) megtörténjen, amely függ a születésétől, hovatartozásától és tapasztalatától is…

Ez így leírva kicsit bonyolultnak hangzik, de valójában nagyon egyszerű, mi több: egyetlen szóval kifejezhető: gondolkodás. Aminek szüleménye egy megfontolt döntés, megoldás – legyen bármi is a kérdés!

Az én problémám az, hogy bár minden egyes tettünk, vagy épp annak hiánya egy-egy döntés következménye:

1. A gondolkodásról oly mértékben sikerült leszoktatni az embereket, hogy már igényük, lassan lehetőségük sincs rá
2. Az életünket – vonalainkat – meghatározó közeg, azaz a mindenkori (de különösen a jelenlegi) kormány, államaparátus sem gondolkodik, illetve döntéseit nem közösség, hanem önös érdek vezérli és döntéseik rendszeresen “vonalon kívül esnek”, azaz: törvénytelenek és/vagy erkölcstelenek! (De senkinek ne legyen illúziója: ez az elmúlt 25 év minden ellenzékére is vonatkozik, csak ők közvetve döntenek egy országról!)
3. A döntéseknek nincs felelőssége, következménye, az indoklás kimerülhet annyiban, hogy “csak”. Akár családról, akár egy országról születnek meg…

Ott, ahol nem én húzom meg azt a két vonalat, és nem a saját elveim alapján választhatom ki a megoldást, hanem a folyamatos túlélés, vagy az állandósult rettegés függvényében – ott nem beszélhetünk szabadságról!

Sem kicsiben, sem globálisan…