Kuss legyen: itt szólásszabadság van!
– Mit rinyálsz? Azt írsz, amit akarsz… – vágják időnként a fejemhez, ha meg merem kérdőjelezni a szabadság, a demokrácia jelenlétét. Márpedig ez gyakorta megesik, az idézet azonban a legenyhébbek közül való, minden jelzőtől megcsonkítva, pedig igen választékosan szoktak megnevezni…
Igazuk lenne?
Szeretném hinni, hogy igen! Hogy tényleg csak én látom rosszul, hogy én túlzom el! Hogy csak az én hülye elveim – mely szerint nekem ne mondják meg se jobbról, se balról, hogy mit gondolok a dolgokról – tartanak vissza attól, hogy egy szerkesztőségben ülve püföljem a billentyűzetet, és nem az, hogy ma nincs ilyen szerkesztőség. Készséggel elfogadnám, hogy én írok bénán, és ezért jelennek meg úgy általában az 500. olvasás után azok az egyébként bizonyára kedves, jóakaró emberek, akik rendre utasítanak, hogy micsoda népellenes, nemzetromboló görény vagyok, és minek él az ilyen egyáltalán… Szeretném egy pillanatra elhinni, hogy ez mind igaz, és ők a jók, és én meg itten csak károgok, mint egy hülye…
Csakhogy: nem megy!
Nem megy, mert azt látom, hogy lassan senki nem meri az arcával, nevével vállalni a véleményét! Mondjuk az engem bírálók sem, de ez nem érdekel. Az érdekel, hogy valóban jogos a félelem, mert ha vállalod a véleményed, amely épp ellentétes az aktuális fuvallattal, akkor te ellenséggé válsz. Innentől kezdve a kisboltban a csúnyább húst kapod, a rohadtabb zöldséget, és ez a szerencsésebb helyzet, mert boltot könnyebben vált az ember. Munkahelyet már nehezebb, márpedig az állásodat kockáztatod, ha a véleményed nem csak eltér a főnöködétől, de még hangot is adsz neki! A nőgyógyász az erkölcsöd kéri számon, a tanár az ideológiát… De nem kell ehhez politika, mindegy, hogy jobb, vagy bal, néha elég egy Pride, egy focicsapat, egy vallás, vagy épp a menekültkérdés… Ha hangod eljut a főnökig – jó eséllyel kereshetsz másik munkahelyet!
Tegnap egy városnév mögé bújva valaki összefoglalta az elmúlt öt év – vélt vagy valós – disznóságait. Senki nem erősítette meg, senki nem cáfolta – mindenki csak azt vetette a szemére, hogy „ja, hát arctalanul pofázol itten”! Kisváros… bennfentesnek tűnő információkkal – vajon meddig maradna a helyén névvel és arccal? És bár őt emeltem ki, naponta futok bele hasonlóba – pontosabban már csak ilyenbe!
EZ lenne a szólásszabadság?
Ahol nem merik leírni, elmondani, felvállalni az emberek még a legszűkebb közösségben sem a véleményüket? Ez lett a nagy rendszerváltásból, aminek az útlevélen kívül a szabad véleménynyilvánítás volt az egyik legsarkalatosabb eredménye? Ezt az eredményt ünnepeljük? Ez az a szabadság, amiért odaadtuk a gulyáskommunizmus által nyújtott létbiztonságot? Tudom, tetszettünk volna forradalmat csinálni…
Barátom – médiában dolgozik, eddig legendásan nagyhangon politizált – ma keserűen legyintve mesélte, hogy Puzsér után most a herevasalással „elnépszerűsödött” Berki készül a főpolgármesteri székbe. Döbbenten hallgattam, ahogy kifejtette, már mennyire nem is érdekli ez a viccdömping, amit politikának hívnak…
Ezúton üzenem neki, és mindenkinek, akinek „elege van”: pont EZ volt a cél! Elunni, belefásulni, nem foglalkozni vele! Lehetőleg félelemből, vagy akár közönyből – mindegy, mindkét esetben jól manipulálhatókká vállunk, alacsony kockázati tényezővel fűszerezve… Nincs ezzel baj talán, valamikor 56 után is hasonló zajlott le, ennek köszönhetően váltunk a legvidámabb barakká! Talán most is vetnek még valami koncot – legalább papíron, ahogy szokták…
Csak kérdezem: akkor hova a fészkes fenébe lett az az ünnepelt szabadság?
Discover more from MammyPress Média
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
„Nem megy, mert azt látom, hogy lassan senki nem meri az arcával, nevével vállalni a véleményét! Mondjuk az engem bírálók sem, de ez nem érdekel. Az érdekel, hogy valóban jogos a félelem, mert ha vállalod a véleményed, amely épp ellentétes az aktuális fuvallattal, akkor te ellenséggé válsz. Innentől kezdve a kisboltban a csúnyább húst kapod, a rohadtabb zöldséget, és ez a szerencsésebb helyzet, mert boltot könnyebben vált az ember.”
:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ezt nem hiszem el……:-)))))))))))))))))))))))))
Kicsit paranoias tetszik lenni??????!!!!!!!!
Ilyen tényleg nincs:-))))))))))))))))))
„Nem megy, mert azt látom, hogy lassan senki nem meri az arcával, nevével vállalni a véleményét! Mondjuk az engem bírálók sem, de ez nem érdekel. Az érdekel, hogy valóban jogos a félelem, mert ha vállalod a véleményed, amely épp ellentétes az aktuális fuvallattal, akkor te ellenséggé válsz. Innentől kezdve a kisboltban a csúnyább húst kapod, a rohadtabb zöldséget, és ez a szerencsésebb helyzet, mert boltot könnyebben vált az ember.”
:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Ezt nem hiszem el……:-)))))))))))))))))))))))))
Kicsit paranoias tetszik lenni??????!!!!!!!!
Ilyen tényleg nincs:-))))))))))))))))))
Hahahaha……
Ez még duplán is vicces :-))))))))
Attól tartok, hogy a sajtószabadság alatt mást ért a poszter, mint a XIX.sz. vagy a kommunista diktatúra újságírói. Ők azt értették alatta, hogy az államhatalom ne cenzúrázza a sajtót. Ennyi. Tetszik érteni? Nem következmény-nélküliséget, hanem a megjelenés lehetőségét.
Az USA déli államaiban a szerkesztő revolvert tartott az asztalfiókjában, mert bármit megírhatott ugyan, de ennek az volt az ára, hogy bármikor betoppanhatott egy elégedetlen olvasó, hogy lövöldözéssel fejezze ki nemtetszését. 100 évvel ezelőtt még felpofozhatták azt az újságírót, aki valakinek a becsületébe gázolt, és ha ez nem tetszett neki, párbajban kockáztathatta a testi épségét. A sajtóperek – bár soha nem voltak hatékonyak – a sajtószabadság kezdetén még sokkal jobban védték az embereket a gátlástalan zsurnalizmus túlkapásaitól, mint manapság.
A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy az újságíró bármit megírhat, a törvény pedig megvédi a következményektől. Ha a cikk elfogult, becsületsértő, hazug és méltánytalan, akkor a szerző és kiadó/csatorna vállalja csak a retorziókat! Azt pedig végképp nem jelenti, hogy a szabadság csak az egyik politikai oldal újságíróit illeti meg, és ha a másik is publikálhat, az már nem sajtószabadság.
@szekertabor: Egyetlen dologban nem értünk egyet: hogy én mást értek alatta!
És pont úgy felháborít minden közösség – „oldal” – megnyilvánulása, ha az embertelen, vagy közönséges!
Tegnap megkérdezték, hogy „fideszesnek tetszik lenni?” – mert felháborodtam, hogy a tűzoltókat hol utcára küldenék a helyzetük miatt, hol arra bíztatják: a fideszesekhez csak ráérősen menjenek… Tényleg ilyen világot akarunk???
Az egyik élhet – és lophat-csalhat-hazudhat – a másik dögöljön meg? És aztán fordítva? De akkor mi a különbség???
Cinikusságért nem megyek a szomszédba – de tőlem még nem hallottál személyeskedést, se hozzászólóhoz, se a nagytiszteletű tiszteletreméltatlanokról.
„Embernek lenni mindég…” – rohadt nehéz, én azzal is beérem, ha valaki törekszik rá! Magam sem tudok többet, így nem is várok mást!
Valahol már kifejtettem: nem azért akarom, hogy Tarlóst leváltsák, mert Fideszes, hanem mert élhetetlen a város. Konkrét dolgokkal tudnám ezt alátámasztani, kezdve a patkányokkal, vagy a soha ilyen mértéket nem öltött fák mögé bújó jelzőtáblákkal.
És megőrjít a tudat, hogy az ellenzék hol őt gyepálja, „mert csak”, hol egymást. Ezek jönnének a helyére??? Nem sok jót ígér…
Tartok tőle: ez sokáig így marad! Amit tehetnénk, az annyi, hogy mi, emberek, akiknek még számt: hangot adunk azoknak a dolgoknak, ami nem jó. És megpróbáljuk olyan hangosan mondani, hogy ne lehessen elmenni mellette… Persze, lehet, hogy akkor is csak egy „Boldog karácsonyt” lesz a válasz – de más eszközünk jelenleg nincs! Ehhez viszont az kell, hogy leírhassuk, szabadon, következmények nélkül azt, amit gondolunk! Ez az alap… a mag! Aztán talán majd kinő belőle valami…
Szóval, ha már a jóléti gulyáskommunizmust odadobtuk (és ez nem visszasírás!) a szabadságért, akkor legalább ennyit tartsunk meg belőle. Talán majd egyszer azt is megtanulja a többség, hogy a szabadság akkor jár nekem, ha mindenknek… Mert annak meg ez a lényege!
@MammyPress Média: Rendben, de akkor mi a probléma? A demokrácia, a sajtószabadság, a vélemény-nyilvánítás szabadsága jelenleg csak abban az értelemben sérül kis hazánkban, amit a szótári jelentésén messze túlmenően kiterjesztünk.
Én sokkal inkább érzékelek olyan problémákat a politikai sajtó-, média-, és általában a nyilvánosság világában, amihez igazából nincsen a kormányzatnak vagy államigazgatásnak kompetenciája vagy felelőssége. Néhány példa:
– Mindkét tömbnél megfigyelhető a kettős mérce alkalmazása.
– Szintén általános (bár jellemzően kormányellenes) sajtójelenség, a kis súlyú ügyek (vagy álhírek) kormánybuktató botránnyá felfújása.
– A cikkek hangulatkeltő címe gyakran radikálisan ellentmond a tartalmának.
– Elszaporodtak (bár jellemzően inkább a kormányoldalon) az olyan véleménycikkek, -műsorok, amelyek pusztán csak reagálnak a többi sajtótermék híreire, véleményeire.
– Emiatt rendkívül szűk és belterjes az a híranyag, ami a fogyasztókhoz eljut.
– Meg kell még említeni azt is, hogy a nagy nemzetközi online tartalomszolgáltatók (Google, Facebook, Youtube) maguk is beszálltak a politikába, tartalmak letiltásával, előre-hátrasorolásával vagy törlésével.
Ennek pedig nem az az eredménye, hogy sérül a sajtó- és véleményszabadság, hanem az, hogy szűkülnek a tájékozódási lehetőségeink. És nem abban az értelemben, hogy bizonyos dolgok nem jelennek meg, hanem abban, hogy egyre nehezebb őket kiguglizni.