Közlekedj okosan! – avagy a BKV (b)irodalma

Általában kocsival közlekedem, de mostanában egyre többször pattanok fel BKV valamelyik járatárara. Na nem azért, mert olcsóbb vagy kulturáltabb – de egyrészt nem kell órákat bolyongani parkolóhelyért, másrészt: nem látom értelmét, hogy a dugóban durrogtassam a kipufogót, ha egyszer egy szép sárga villamos majdnem háztól házig visz… A zöldebb bolygóért nem sokat tehetek, ez egyike azon keveseknek, amit sokan megtehetnénk! Elméletileg!

Most ugyanis kicsit vörösre váltotta fejemet a sárga villamosok utáni zöld megmozdulásom!

Ügyfélhez kellett menjek, hát nosza: irány a jó öreg négyes-hatos! Egy kisebb hadseregnyi ellenőr kíséretében szálltam fel, akiket hasonló csapatnyi közterület-felügyelő kísért. Jót mosolyogtam rajtuk, majd büszkén benyúltam a táskámba, kivettem egy jegyet és lyukasztottam, ahogy illik!

A karszalagos hölgy – klimax-korabeli asszonyság, „én vagyok a hatóság” stílussal felvértezve – mint a sas, úgy csapott le rám. Én ismét mosolyogtam egyet, és büszkén nyújtottam felé a frissen kezelt jegyet!

– Csakhogy az ide nem jó! – Szép sárga jegy volt, kezelve, épségben…

– Mert? – kérdeztem meglepetten.

– Az csak szakaszjegy! Kérem az igazolványát!

Paff, a bűvös sárkány valószínűleg rólam lett elnevezve – a döbbenettől alig tudtam megszólalni. Hirtelen nem is értettem, mi a baja!

– Ez csak a metróra jó! – derült ki. Hogy honnan kellene ezt tudnom? Hát rá van írva! Bevallom, alapvetően kulturálatlan vagyok, könyvek ugyan minden nap akadnak kezembe, de utoljára akkor olvastam BKV jegyet, amikor a buszra való fecni még kék színű volt, és az ára 1,50 Ft. Én pedig még kislányként borzasztóan untam magamat egy hosszabb úton! Azóta sokféle olvasmány megfordult a kezembe, a szépirodalomtól a ponyváig, a szakkönyvektől a tankönyvekig – BKV jegy nem szerepelt a palettán!

– Miért, talán a moziba is bemehetne vele, úgy gondolja? – hogy mit gondoltam éppen (már amennyire a döbbenettől gondolkodni tudtam) azt igyekeztem kulturáltan visszafogni, és csak annyit jegyeztem meg, hogy a mozijegyemet viszonylag ritkán szoktam a BKV pénztárában megváltani, míg az ott váltott jegyeket – igaz: olvasás nélkül, de – előszeretettel használom, illetve jelen esetben csak használnám a BKV-n.

– De hát rá van írva, hogy nem lehet ezt tudni? – Nos, sokadik nekifutásra sem tudtam megértetni, hogy nem szerepel a kis cetli az olvasmányaim között.  – Talán az lehet az oka, hogy többnyire autóval járok… – próbáltam megmagyarázni szörnyű vétkemet.

– Az autóba is kell benzin, vagy nem? – mit lehet erre mondani? De igen. Kell. Azért a 260 Ft-ért (mint kiderült: ennyibe került a szakaszjegy) sok benzint nem kaptam volna, ez tény – de a 3 megállónyi üzemanyagköltségre futotta volna belőle!

– És akkor most ez a jegyem potyára lett kilyukasztva? Ezt a pénzt csak úgy kidobtam az ablakon? – próbáltam érdeklődni, miközben a hölgy lelkesen írta a csekkemet.

– Ez ide nem érvényes, mint ahogy moziba se! Ha gondolja, két napon belül bemutathatja a bérletét, tessék a csekkje! – Nem gondoltam, hogy bérletet kellene vásárolnom, mivel – különösen ilyen kaland után – nem éreztem különösebb késztetést, hogy a jövőben fokozzam a tömegközlekedési szokásaimat.

Csak álltam, és bámultam a csekket! A 60 Ft-os kárért – ennyivel kerül többe egy nem „valódi” villamosjegy – amit ezen a 3 megállón okoztam a BKV intézményének 12 ezer forintról szóló csekket sikerült kapnom. Nem 6000, mint ahogy mellettem a plakát hirdette a pótdíj összegét, nem „vegyen 400-ért a helyszínen megfelelő jegyet”, nem „szálljon le a következőnél, mert ez ide nem jó” – 12 ezer forint! Pont.

Drága (de még milyen drága!) BKV, és annak nem túl kedves alkalmazottja! Ígérem, mostantól jó leszek! Nem csak elolvasom a jegyeket, de mostantól az lesz a könyvjelzőm is! De hogy mikor fogok legközelebb lyukasztani? Talán… majd ha leutaztam azt a 12 ezer forintot! Vagy ha lesz egy konkurens cég, akinek igénybe vehetem a szolgáltatásait – mert szolgáltat! Az én pénzemből, az én pénzemen!