Szól a rádió!

Szerencsére most béke van, és sajtószabadság, vagyis bármikor hallgathatom a rádiót – ha van! És főként: ha van áram hozzá! Mert az elemes zsebrádiók korszaka lejárt… a kis Sokol helyett órába épített csodák vannak, vagy nagy behemótok, esetleg online felületek. Közös tulajdonságuk, hogy mind-mind árammal működnek.

Már ha épp nincs áramszünet…

Néha jól jön az is, már Hofi is megmondta – és igaza is volt! Csakhogy a héten ez már nem az első, és ezúttal bő két órán keresztül maradt az egész környék teljes sötétségben! A napfény ugyan biztosított némi világosságot, csakhogy sem a számítógép, sem a fagyasztó, sem a mosógép nem tudta értékelni a reményteli sugarakat… Az idegesítően vijjogó riasztók dacára szépen az utcára terelődtünk, és ott morogtunk tovább közös erővel, hiszen egyetlen bérbeadót sem érdekel, hogy a sorozatos áramszünet miatt bérlője nem tudja kitermelni a havidíjat. Egyetlen babát nem érdekel, hogy az ebédjéhez szükséges tejet nem tudják beblokkolni a sötét közértben. Aki a város másik végéből érkezik, hogy átvegye az autóját, azt nem fogja vigasztalni, hogy jót beszélgethet az utcán, élvezve a kései nyár melegét, mert a kocsiját nem tudják átadni, lassan két órája… És ami azt illeti: a revizort vagy a felszámolót sem fogja érdekelni, hogy órákon át nem tudtam dolgozni, ezért nem vagyok kész határidőre!

Tombolok! A telefon természetesen lemerülve, a laptop szintén! Innék egy kávét, hogy legalább pihenni próbáljak, de elektromos a főző! Épp egy levelet írtam, amikor elszállt az áram, és ment egy videó konvertálása a háttérben – ezeknek annyi! Majd újra megcsinálom valamikor. Bár a múltkori áramszünet után órákba tellett, mire egyáltalán használni tudtam a gépet!

– Miért olyan búval bélelt, drága? – kérdi a kapu melletti boltos. Épp akartam válaszolni, hogy azt sem tudom, hova kapjak, annyi dolgom lenne – és akkor egyszer csak megszólalt a rádió!

Bő két óra áramtalan élet itt a belvárosban – csupán ennyi kellett ahhoz, hogy ennek a recsegő hangnak úgy lehessen örülni, mint ebben az évszázadban még talán soha, senki nem örült!

Utóirat: természetesen nem derült ki, hogy miért fordul elő ez mostanában rendszeresen. Nincs a hírekben, nem ír semmit az ELMŰ oldala. Gondoltam, rákérdezek, de ehhez regisztrálni kell náluk, amihez épp csak a cipőm méretét nem kell megadnom. Majd utána megkérdezhetem, ha gondolom, hogy miért van mindez – de érdemi választ úgy sem kapok! Inkább bekapcsolom a rádiót: hadd szóljon! És örülök, mert süt a nap, megy a gép – és szól a rádió…