Cikáznak fejemben a gondolatok… Értem én, hogy ismét megetették a magyar embereket, és valami látványos csinnadratta mögé bújva – minden előzetes nélkül – létrehoztak egy szerződést, amely tele van titokzatos, megkérdőjelezhető, ámde unokáink életére is kiható dolgokkal. Igen, én is követelném a számonkérést, a magyarázatot, a lehetséges jogorvoslatokat, a megfelelő tájékoztatást és a felelősöket. Mert…
Hát akkor irkáljunk… Mert az most olyan menőnek tűnik! Nem tudom, kinek mennyiben van igaza – és nem is igazán akarom tudni! Magam is újságíró és riporter volnék, és bár szeretem ezt csinálni, és állítólag nem is vagyok rossz benne – pont ezért nem áll a hátam mögött sem nagynevű, sem aprócska média… Mert ezeken…
De jó ez nekünk? Már mi is lehetünk tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász… Kellett ez nekünk? És mit adtunk cserébe? Ősidőktől belénk kódolt ösztöneinket, Istentől, evolúciótól, vagy higgy bármiben: de őseink korától belénk égetett feladatainkat. Nekünk nem a mamutot kellett üldözni, mert az az Erő, a védelem dolga, a Férfié. Mi gyűjtögettünk, nem azért, mert…
No, lássuk, ki lesz a párja? – gondoltam, de ezt az A Kör című musicalben nem is olyan egyszerű eldönteni! Mert mindjárt az elején megjelenik valakinek a fia, aki még meg sem született… Majd jön egy ifjú pár, akik épp szakítanak! És bár a lányzó érezhetően azért dobja a hősszerelmes ifjút, mert derogál neki, hogy…
…megvár! Istenem, hányszor mondta nagyanyám… persze, igaza volt – de bevallom, a könyökömön jött ki! Egészen addig, mígnem magam is anya lettem, és gyerekeim önálló közlekedésbe kezdtek! Hát persze, hogy én is ezzel gyötörtem őket! Ne rohanj, megvár! Jön másik! Vigyázz, az átkelésnél! És bár minden percnyi késésükért ősz hajszálakkal fizettem, titkon abba reménykedtem, tudják…
Hát eljött a pillanat! Egy teljes éven át izgultam, hogy nehogy megint lemaradjak… A bakancslistámon előkelő helyen szerepelt: látni a Falat! Szinte reménytelen, hogy leírjam azt az élményt, amit átélhettem, és mert valószínűleg minden hírportálon megtalálható már, hogy mennyire tökéletes produkció szemtanúi lehettünk, így inkább csak azt próbálom meg összeszedni, amit én éreztem. Na jó,…
Nem értem! Mindenki csak a politikát látta az Alföldi-féle István, a királyban. Én bárhogy figyeltem, „nem jött át”, sőt! Maximálisan egyetértettem Gizellával, még ha kicsit túlzásba is vitte, de magam is fenemód unom a politikát! Hogy napjainkra lenne átültetve? Lehet – de nekem ehhez kevés egy Trabant meg néhány TEK-es robot. Az egyetlen, amitől kicsit…
Hajdanán talán Isaura története volt az első brazil szappanopera, amit láttam… Ma ugyan ezt divat letagadni, de kedd esténként nem nagyon volt más alternatíva – néztük, amit adtak! Így a Gyökerek néhány epizódjához is volt szerencsém, bár bevallom, egyik ifjú történetéből sem emlékszem sokra. Csupán annyi maradt meg bennem, hogy Kunta Kintét addig verte a…
Futótűzként terjed az elmúlt két napban a hír: a rendőrség nem engedélyezte az ozorai fesztivál megtartását! Normál országban ez akár elégedettséggel tölthetne el, hiszen nem csak a fesztiválnak, hanem a fesztivál körül kialakuló kábítószer-ellenes akcióknak is hagyománya van már, így jogos lenne, ha a hatóság azt mondaná: elég, nincs többet! Már ha igazak a hírek…
Kedves Gyulai Bence! Bevallom, előbb ledöbbentem, majd – és úgy tűnik nem vagyok ezzel egyedül – felháborodtam soraidon, melyet a Velvet oldalán „5 ok, amiért az élő zene mindig szar” címmel tettél közzé. De olvasva az emberek reakcióit, most már hálával tartozom neked! Hálával, mert megerősítést kaptam: igen, van remény, kell az élőzene, kell a…