Mikor a kőszív is megszakad

Napok óta sorra jönnek az értesítések… Vannak pillanatok, amikor – lehetsz akármilyen kemény rocker, vagy csak sokat megélt, edzett –  a legkeményebb kőszív is úgy érzi, most megszakad… Azt hiszem, ez egy ilyen pillanat!

Hosszú és fájdalmas lenne a lista, ha fel akarnám sorolni azokat a barátokat, ismerősöket vagy életünket meghatározó közismert személyeket, akiket mostanában veszítettünk el! Nem is teszem. Már csak azért sem, mert lehetetlen, hiszen úgy tűnik: sajnos még nincs vége, még folytatódik a sor!

Ez már önmagában is szörnyű! Ha hozzátesszük azt a tehetetlenséget, amivel szembesülünk, csak tovább rontja a helyzetet.

Meghódítjuk a végtelent, feltaláljuk a lehetetlent, de a halállal még mindig nincs mit kezdenünk… És akár egy vacak, néhány nanométeres szörnyeteg képes minket feláldozni, és mi nem tehetünk ellene semmit! Csendesen, vagy könnyek közt fuldokolva nyugtázzuk: megint elment valaki…

Nekik azt kívánom, legyen számukra könnyű a föld! Magunknak pedig, hogy vigyázzunk egymásra, és ne feledjük: miközben a legváltozatosabb baromságokkal öljük egymást az életben – nem tudjuk, holnap melyikünk megy el…