Negyven másodperc

Talán egy tüsszentés ideje, némi orrfújással! Szerencsés esetben egy konzerv kinyitása… Talán a tűzijáték a szülinapi tortán! Bevallom, erősen gondolkodnom kell, hogy mi tarthat negyven másodpercig – ami víz alá nyomott fejjel talán hosszúnak (ámde többnyire kibírhatónak) tűnő időtartam, azért általában mégis meglehetősen rövid: csupán egy hosszabb pillanat!

A harkovi gyerekek azonban tudják: pont ennyi idő alatt ér oda az oroszok S300-as rakétája. Hasznos tudomány! És egy viszonylag egyszerű kivonással már azt is megtanulták, hogy ennyi idő alatt aligha jutnak el az óvóhelyre riadó esetén (vagyis napjuk jelentős részében), ezért a polgármester legújabb rendelkezése szerint tanórájaikat a metró aluljáróban tartják nekik – mert az élet nem állhat meg egy kis háború miatt és nekik azért még lenne más tanulnivalójuk is!

Errefelé azonban ez a legfontosabb lecke: túlélni! És mostanában minden nap feleltetés is van belőle, de osztályzatok helyett ölelésben, könnyekben és koporsókban mérik, hogy ki mennyire tanulta meg a leckét… 

Furcsa lehet úgy tanulni mondjuk a Sors Szimfóniáról, hogy légvédelmi szirénák és robbanások adják a zenei aláfestést… Hogy matekórán a számolást alma helyett tölténnyel gyakorolják… Hogy történelemórán a versailles-i békeszerződésről két légiriadó között tanulhatnak… De tanulnak! A metróban, online, ki hogy tud… Sőt: van, aki épp a felvételijére készül – az élet nem áll meg!

Bevallom: nem nagyon szeretem az ukránokat! Úgy általában… Tudnék mesélni rémtörténeteket, mikor borsot törtek az orrom alá, vagyis van rá okom is. A szomszédjaim közül se mindegyik a kedvencem, ettől még tudomásul vettem, hogy itt laknak! Valószínűleg nem fakadnék sírva, ha váratlanul elköltöznének, de azt azért nem szeretném, hogy valaki betörjön hozzájuk, bántsa őket, vagy egyik kinyírja a másikat!

Béna ez a példa, mert a szomszédomban nem egy nemzet lakik, idióta törvényekkel, fura szokásokkal, hanem emberek! És ugye: embereket nem bántunk…

Csakhogy mégsem olyan béna példa, mert az ukrán háború igaz, hogy két ország között zajlik, amiről lehet vitatkozni, állást foglalni, statisztikákat szajkózni – de ott, ahol a bombák robbannak, ott momentán emberek vannak! Valakinek a gyereke, valakinek a szülője, vagy a szerelme! Van nevük! Ha még áll a házuk: talán címük is! Léteznek. Még. Nem csak statisztikailag, jól csengő hírekbben…

Emberek, akkor is, ha katonák! Emberek, akkor is, ha most úgy tűnnek: csak katonák! Emberek, akiket nem lenne szabad bántani… Parancsszóra sem! Akkor sem, ha undok, vagy ha rossz szomszéd! Akkor sem, ha ukrán! És akkor sem, ha orosz…