Sajtóetika ellenzéki médiatúlsúlyban

Nézem a sokadik pálforduláson átesett Hír TV-s interjút, és közben azon gondolkodom: létezik-e még egyáltalán olyan, hogy sajtóetika?

Ha igen, akkor abba hogyan “férhet bele”, hogy valakit meghívok egy élőadásba olyan témában, amiben szakértő, miközben valójában csak hülyét akarok csinálni belőle? Beleférhet-e, hogy tökmásról kérdezem, amiben ugyan nem kompetens, de aki nem ért hozzá, az ezt úgysem tudja? Hogy megpróbálom kellemetlen helyzetbe hozni, hogy a szavába vágok, hogy megpróbálom megalázni?

Azt gondolom: nem sikerült! Vén róka akadt a horogra, akit nem tudott zavarba hozni a “kollegina”. Felkészülés nélkül is képben volt, és nem hagyta magát. Na ja: lehet szimpatizálni vele, vagy gyűlölni akár – azt azonban nem lehet elvitatni tőle, hogy érti a dolgát, és hogy nem a “team” írja a szövegét, hanem tudja is, hogy miről beszél! Nem úgy, mint a riporter, aki megpróbálta ugyan a keményen kérdező profit játszani, de azt gondolom: inkább csak szánalmasra sikeredett, és egy újabb oka lett annak, hogy ne nagyon kapcsoljak a csatornára…

Arra azonban jó volt, hogy ismét bizonyítsa valaki: ma Magyarországon – bármilyen furán is hangzik – tényleg ellenzéki médiatúlsúly van! Mert olyan, hogy “kormánypárti média” egyszerűen nem létezik. Agymosó szócső van, propaganda van, de semmi olyan, aminek elvekhez, értékrendekhez köze lehetne… 

Illetve: egyetlen elv létezik… Az “egy urunk van és aki nincs velünk, az nincs” elve! De ennyiből sajnos nem tudom azonosítani: ez most akkor melyik oldal?!?
 

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

98 hozzászólás a(z) Sajtóetika ellenzéki médiatúlsúlyban bejegyzéshez

  1. frikazojd mondta:

    hát úgy látom az öreget nem kell félteni, azt látom hogy azért nem mosta fel a padlót a csajjal, mert nem akart geci lenni.

    az még jó lenne ha orbán elmenne az ATV-be vagy a retekklubba.

  2. törppicur mondta:

    Sajtóetikáról, több sajtótermék esetében is, lehetne itt írni szösszeneteket, de valahogy senki nem ér rá igazán.
    A tárgya mondjuk lehetne az, hogy pl. miért nem nézek utána leközlés előtt a Demeter Márta rémálmainak? Ha már beszálltam elvtelenül és agyatlanul a DM-hakniba és kiderül, rémhírgyártás történt a részvételünkkel, írjuk azt, hogy elnézést, tévedtünk. Csak úgy sajtóetikusan

  3. szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi mondta:

    Ilyen fasszopó tévét minek nézel? Én tudom ilyen riportok nézése nélkül is, hogy ezek töketlenek.

  4. dr. mesterséges színezék mondta:

    Eszem áll meg.
    Már ott tartunk, hogy a Fidesz egyik párttévéje firtat pártvagyont és székházakat. A Fideszé, amely párt a székházeladással merült meg abban a pöcegödörben, amelyet mára márvánnyal burkolt, antik szobrokkal vett körbe, de továbbra is fekáliával tart megtöltve.

  5. kissiú mondta:

    Köszönöm a poszternek, hogy belinkelte. Érdemes volt végignézni. Gondolom azt remélték, az öreg már csak motyogni tud, és jól az orra alá lehet dörgölni 14 éves ügyeket. Alá is dörgölte a csaj, de ez eléggé visszafelé sült el. Pár nézőt talán még el is gondolkodtatott orbanisztán erkölcsi színvonaláról -mondanám, ha ilyen cselekedetet feltételeznék a TV jelenlegi törzsközönségéről.

  6. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    Jó az öreg beszélőkéje még mindig!:))

    @frikazojd: +1

  7. szabibbbb mondta:

    Ha már hirtv… Itt is egy szép megnyilvánulása az új tv vezetésnek: http://www.youtube.com/watch?v=wJzLjaqP8iA

    Értelmes tv volt, amíg újra be nem kebelezték a narancsosok lopott pénzből… Azóta nem is nézem…

    Hmm, próbálják takargatni a nagy lopásukat az mszp múltbéli lopásával… De az, hogy elvesznek mindent lassan a gecik, az nem számít… Cafeteria, lakástakarék, 323 ft egy euro, üzemanyagárak is az egekben… De azért el kell szórni 6 milliárdot brüsszeli ellenkampányra…

    Jaa, ezt néztem valamelyik nap, vicces, de mégse annyira…
    http://www.youtube.com/watch?v=5cMstd_eDF4

  8. feketeesfeher mondta:

    @törppicur: “hogy pl. miért nem nézek utána leközlés előtt a Demeter Márta rémálmainak?”

    Mert a nem kormánypárti sajtó nem kap információt az adott ügyekrők, a kormánypárti meg nem kér.

  9. MammyPress Média mondta:

    @törppicur: Demeter nem sajtós, hanem politológus. Nem a tájékoztatás, hanem a képviselet a feladata. Hogy kit képvisel…? Engem nem!

    Egyebekben hibázott! Ez nem jó, de sokkal rosszabb, hogy sokan már fel se kapták fejüket a (tév)hírre. És az se túl szerencsés, ami kiderült… Egy NATO gepen civil… azért ez nem szokványos. Nem a csaladot kéne reptetni, hanem a külszolgálatost.
    De mindez egy másik történet, szándékosan kerültem Kovács megnevezését is, ez a bejegyzés nem róla szólt, és nem is pártokról vagy oldalakról.

  10. MammyPress Média mondta:

    @GIeccsertetű: Mert ha egy Hír TV meghív egy Kovácsot, az szinte médiatörténelem… de mindenképp érdekesnek ígérkező sajtóesemény.
    Szomorú, hogy igazolást nyert: már itt sem adnak a látszatra sem!

  11. MammyPress Média mondta:

    @dr. mesterséges színezék: Üde színfoltja volt az interjúnak…

  12. MammyPress Média mondta:

    @kissiú: igen, szeretnék 79 évesen így működni… Vagy legalább: működni!

    (De lassan azzal is beérem, ha megélem, és/vagy addigra egy ilyen interjú nem fordulhatna elő!)

  13. dare mondta:

    Nagyszerű riposzt volt.
    “Mondjon nekem egy olyan fideszes vezetőt, aki egy korrupciós ügy miatt lemondott?”

    Erről mindig Cingár ugrik be az Üvegtigrisből, amint ecseteli Lalinak Gabent.
    -Gabentől kocsit, jujj jujj…vigyázz vele.

    Rendes gyerekek ezek a fideszesek, csak morálisan ingoványosak. 😀

  14. Sir Gombóc mondta:

    @törppicur: na ácsi! az egy parlamenti hír leközlése volt. Hogy a valóságtartalma mennyi, az egy másik kérdés. Ugye nem azt várod, hogy meg nem történté tegyenek egy megtörtént parlamenti eseményt?
    De itt is látszik az orbán kormány fasz kommunikációja, mert egyszerűen rövidre lehetett volna ezt zárni, de ehelyett a fenyegetőzés ment. Emiatt felmerül, hogy mégiscsak lehet a történetben valami.

  15. Ellenzéki Tüntető mondta:

    @Sir Gombóc: “na ácsi! az egy parlamenti hír leközlése volt. Hogy a valóságtartalma mennyi, az egy másik kérdés. Ugye nem azt várod, hogy meg nem történté tegyenek egy megtörtént parlamenti eseményt?”

    öreg már az index szóhasználatán le lehet mérni, hova húz a függetlenobjektivitás 😀

  16. V.János78 mondta:

    Ugye azokról a hasonlóan szánalmas interjúkról is írtál sok ilyen poszot, amikor az ATV-n vagy régen az őskomcsi Napkeltében b.ogattak fröcsögve jobboldali politikusokat, beléjük fojtva a szót? Vagy amikor Sváby csúfosul leszerepelt az Orbán interjúban, amibe belebukott, évekig eltűnt… Ezt a klasszikust is érdemes megnézni a témában. http://www.youtube.com/watch?v=RoqaoyHYMuA

  17. lujo1111 mondta:

    @V.János78: Az is megérne egy misét, h a Fidesz, akkor EGY MŰSOR MIATT bojkottálta a Napkeltét, azaz a HÍradót, stb nem. amely elfogult volt,
    MA, MINDEGYIK KÖZSZOLGÁLATI TV adő a kormány érdekeinek megfelelően elfogult+ KÖZRÁDIÓ+ HÍRSZOLGÁLTATÁS+MTI

  18. Nincs kormánypárti média? Hát akkor a ballib médiák nem léteztek a ballib kormányzás időszakában?

  19. Nincs kormánypárti média? Hát akkor a ballib médiák nem léteztek a ballib kormányzás időszakában?

  20. jános515 mondta:

    @maxval balcán bircaman: Birkici ! Sajtóetika–bakker ! Most nem a naponta beperelt és pereket vesztett lakájmédiáról van szó.
    De ird már le, hogy a fidesz ellenzékben, hány sajtópert is nyert meg, hazugság, becsületsértés és álhírek közlése miatt ?

  21. Névtelen mondta:

    @maxval balcán bircaman: Birkici ! Sajtóetika–bakker ! Most nem a naponta beperelt és pereket vesztett lakájmédiáról van szó.
    De ird már le, hogy a fidesz ellenzékben, hány sajtópert is nyert meg, hazugság, becsületsértés és álhírek közlése miatt ?

  22. gigabursch mondta:

    Az ál-Teller levél tette be nekem a kaput abban a kérdésben, hogy létezik-e olyan, hogy “sajtóetika”.

    Szerintem ez csak néhány idealista majom rózsaszínű fingfűrészelése.

    A büdös életben nem volt és soha nem is lesz, tehát kár ezen rágódni.

    Aki meg pöcegödörbe megy – még ha takarítani is -. ne csodálkozzon, hogy szaros lesz.

  23. Csató mondta:

    Azért azt el kell ismerni, hogy az átkosban igencsak a fejébe verték az elitnek a hegeli dialektikát, vagy a dialektikus materializmust.
    Úgyhogy egy ilyen fingreszelő vitában klasszisokkal felette vannak a büfé-ruhatár szakos médiaszexmunkásoknak.
    Míg régen voltak igencsak szórakoztató viták, addig ma simán letudják egymás szopatását egy

    “-A kurva anyád!
    -A tiédet!” -szintű szerepléssel.

  24. @jános515:

    A sajtóper politikai eszköz, jelentősége nulla.

  25. @jános515:

    A sajtóper politikai eszköz, jelentősége nulla.

  26. Etniez mondta:

    @törppicur: Többek között azért, mert az állami szervek és a kormány nem áll szóba SOHA a nem kormánybarát sajtóval. Így azért nehéz.
    Örülök, hogy ma is tanultál valamit.

  27. Etniez mondta:

    @maxval balcán bircaman: neked is, már régóta.

  28. Bafana mondta:

    MammyPress Média: hűha, sajtóetikát kérsz számon egy olyan ember ürügyén, aki maga is részt vett a magyar sajtó lezüllesztésében… Ejnye! Felhívnám a figyelmedet az egykori Napkelte – sokak szerint Pártkelte – című, A KÖZSZOLGÁLATI TÉVÉBEN!!!!!! tomboló sajtóförmedvényre. Akkor Kovács elvtárs és eszmei bűnbandája tombolt kedvére és alázta porig a velük nem egy gyékényen kufárkodókat.
    Nehogy félreértés legyen: gusztustalannak tartom mindkettőt, tehát ezt is, nehogy valakit szenté avassunk.

  29. kissiú mondta:

    @gigabursch: Az ál Teller lavél után elnézést kért a főszerkesztő, sajtóper vagy annak fenyegetése nélkül is. Most nemcsak a sajtó, de a Rogán-féle propaganda-minisztérium sem hajlandó a bírósági ítéletben kimondott elnézés-kérést megtenni. És még mindíg van lejjebb.

  30. n3spr3ss0 mondta:

    Ez a buta picsa sosem tanul semmiből. Ha egy értelmes emberrel találkozik, az felmossa vele a stúdiót.

  31. multifarkukutya mondta:

    Néha véletlenül odakapcsolok az ilyen szennycsatornákra, mint az M1, az EchoTV vagy a HírTV, és mindig megdöbbenek, mikor értelmes ellenzéki fagy független személyeket látok ott szerepelni. Nem értem, miért mennek be olyan tévéstúdióba, és próbálnak meg értelmesen érvelni olyan kormány propaganda-csatornáin, amiknek köze nincs az észérvekhez, és amiket szerintem csak olyanok néznek, akiknek már a maradék agyát is kiégette a “Soros”. Talán a pénz vonzza őket? Vagy mégsem annyira értelmesek, mint amilyennek tartom őket, és azt hiszik, az érvelésükkel nem csak kiröhögtetik és elkeserítik azokat, akik minden kollaboránst megvetnek és elítélnek, mint én, hanem hatnak az érveik és tényeik agyatlan zombikra? (mert én még ezt a vieót sem bírtam végignézni, eltiltott az ilynektől a kardiológusom…) Kovács úrnak több évtizedes diplomáciai múltja van, nyilván megedződött eléggé a gyomra, hogy ne hányja el magát azonnal, amint belép a stúdióba, na de a többiek?…

  32. freelander1 mondta:

    Remélhetően a kedves “riporter”nő meghívja (ha még nem tette) viktort is Sargentini ügyben, és ugyanilyen vehemenciával igyekszik visszaterelni a témát a migráncsozásról) amiről ugye nem volt szó a jelentésben) a jogállamiság eltiprásának témájára (amiről viszont nagyon is volt szó a jelentésben.)
    És ezen a ponton látszik az, hogy nem buta zombik ezek, hanem igenis saját kolosszális hazugságaikkal 100%-ban tisztában lévő söredék. Hiszen ha kell, akkor tudnak figyelni, ha kell akkor tudnak kritikusan gondolkodni.
    Azért az elég brutális, hogy ma Magyarországon ilyen mennyiségű ember tud a tükör leköpése nélkül létezni nap mint nap, nagyon jól TUDVA, hogy amirt tesznek, az már leplezetlen rablás, maffiabűncsekemény és hazaárulás, aminek egy jobb országban életfogytiglani a büntetése, kevésbé jogállamban meg golyó, vagy kötél.
    Ja, és ha valaki ezek után azt a jól ismert fordulatot hozná, hogy “dehát nincs alternatíva”, azt pofánb.szom. Dehogynincs. Úgy hívják, Momentum (már feltéve, ha nem épültek be oda is ezek a férgek), vagy akár Márki-Zay Péter. Vagy bármilyen, nem fideszes szakértői kormány megoldaná a helyzetet, amíg kell.

  33. freelander1 mondta:

    @multifarkukutya: Pedig egyszerű. Amit te mondasz, azt a fideszesek szokták csinálni az ellenzéki médiával. Namármost úriember ilyet nem csinál, hogy meghívják és nem megy el. Ráadásul ahogy az ábra mutatja, tökéletesen meg lehet ilyenkor villantani a kormány saját propagandaszócsövében az ellenzéki véleményeket (adott esetben felmosni velük a saját placcukat), mentalitást, értelmi színvonalat (mármint, hogy gondolkodunk), ha már amúgy ezekben a szennyekben nem adnak teret az ellenzéki véleményeknek és a valóságnak.

  34. 6.Lenin mondta:

    Belenéztem a videóba. Az öreg hozta a formát, igazi szoci.

    Mindegy miről kérdeznek, arról kell beszélni (mellébeszélni), amiit mi tartunk (mi szempontjából) fontosnak.

    Kovács Laci bá (is) mindig is híres volt a “fontos kérdésekről semmit mondani”-ról, igazi szoci.
    Senki nem mosott fel semmit, senkivel.
    Szerintem.
    Szoci süketelés mintapéldánya a pacák.

  35. zord íjász mondta:

    Zseniális. :-))))
    Ez a 79 éves, talpig úriember, friss szellemiségű és professzionálisan kommunikáló öreg politikus gyakorlatilag feltörölte a padlót ezzel a kedves nénivel, aki szerintem -ezen remek interjúja alapján- valahol megrekedt egy gyenge képességű vallatótiszt és egy kezdő tanyasi inkvizítor tehetségének szintjén, csak azoknál sokkal hiteltelenebb.

    Kedvencem:

    FKA: “Én most nem válaszolhatok erre a kérdésre önnek deeee….Kint majd elbeszélgetünk, Kovács úr, én kérdezek, ön válaszol..”

    :-)))) A térdem csapkodtam a röhögéstől. Le a kalappal, Laci bácsi!

  36. 6.Lenin mondta:

    @zord íjász:

    Azért Laci’bá meg se közelíti az örökös bajnokot (nálam) Horn Gyuszi’bát.
    Gyuszi’bá képes volt 3 napig egyfolytában beszélni, úgy, hogy közben nem mondott semmi értelmeset, de aki hallgatta, meg volt győződve arról, hogy a világ legnagyobb beszédét hallotta,
    Hozzá képest KLaci’bá csak NB III-as színt.

  37. zord íjász mondta:

    @6.Lenin: :-))) Muuuhhhahhaaaa!!! Most aztán szénné aláztad a műsorvezető nénit.

    Ezek szerint egy NBIII-as szintű politikus törölte fel vele a padlót.

    Ezennel vissza is vonom a gyenge képességű vallatótisztekre és a kezdő, tanyasi inkvizítorokra tett sértő megjegyzésemet, igazán nem akartam őket megbántani, szégyellem is magam, legközelebb valami jobb hasonlatot keresek a hölgy méltó jellemzésére, bár attól tartok ehhez nem rendelkezem eléggé szofisztikált fantáziával.

  38. 6.Lenin mondta:

    @zord íjász:

    Igaz, hogy nem néztem végig, hiszen már az elején világos volt, hogy Laci,’bá régi öreg szoci rókaként kiválóan beszél mellé. Hozva a megszokott szoci formát.
    Miért feltörlés, ha valaki mellébeszél?
    Mondta volna neki a hölgy, de Laci,bá, maga hülyének tetszik lenni, nem azt kérdeztem, amiről ön olyan kiválóan nem mond semmit.

    Az, hogy te minek örülsz, minek nem, az egy más kérdés. Arra tojok.

  39. wolves84lb mondta:

    @6.Lenin:
    “Laci’bá”

    Várj, segítek neked a magyar nyelvvel: Laci bá’. Ezt ÍGY írjuk, te pöcs.

  40. wolves84lb mondta:

    @6.Lenin: szóval meg sem nézted, de véleményed van. Jé, csak nem vagy troll?

  41. Fülig José mondta:

    @wolves84lb: debiz, abból is egy gyengébb kivitel…

  42. 6.Lenin mondta:

    @wolves84lb:

    Tudod hány hasonlót láttam már az elmúlt évtizedekben?
    elég, ha a nevet elolvasom, megnézem, kit szeretnének megkérdezni.

    Előre le tudnám írni, hogy mit is fog mondani. Nem vagytok ti olyan bonyolult lények. a faék is bonyolultabb szerkezet.

  43. Etniez mondta:

    @wolves84lb: de bizony, és hülye aki energiát pazarolni erre a szarházira.

  44. 6.Lenin mondta:

    @Fülig José: @Etniez:

    Van valamilyen rossz élményetek?

  45. MammyPress Média mondta:

    @6.Lenin: Hogy Laci bá’ mellébeszél-e – erről lehet vitatkozni… de az tény, hogy nem arra a témára hívták be, amellyel kapcsolatosan a vérprofi látszatát imitáló riporter hölgy kérdezte… akinek – mellékesen – tableten jöttek az instrukciók, adatok, míg a vendégnek Improvizálnia kellett, élő adásban.

  46. dr. mesterséges színezék mondta:

    @kissiú: Ma MTVA-elnök lenne egy ilyen főszerkesztő, ha nem volna már foglalt a poszt.

  47. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    @Bafana: Hazudsz!

  48. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    @V.János78: Jaja haver!!

  49. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    Azért ott volt az a műsor,ahol hárman kérdezték a delikvenst.
    Az egyikük Seszták Ágnes volt.
    Ő azért igencsak nem vádolható baloldalisággal!

  50. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    @6.Lenin: Akár elmehetne kormányszóvivőnek vagy államtitkárnak is?

  51. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    Azért valahogy erre nem jöttek a trollok!
    Lehet ez még nekik is kínos?:))
    Csak ezt a lenin gyereket küldték.

  52. Ches Desmond mondta:

    Istenem, Kovács bácsi még mindig a placcon van? Ezek teljesen beleragadtak a múltba..

  53. Muhammad Balfas mondta:

    Istenem, Kovács bácsi még mindig a placcon van? Ezek teljesen beleragadtak a múltba..

  54. Ches Desmond mondta:

    “Létezik a Hír tv-nél olyan, hogy sajtóetika?”

    Mostmár igen..:)

  55. Muhammad Balfas mondta:

    “Létezik a Hír tv-nél olyan, hogy sajtóetika?”

    Mostmár igen..:)

  56. Ches Desmond mondta:

    @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Azt hittem, te vagy a troll..

  57. Muhammad Balfas mondta:

    @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Azt hittem, te vagy a troll..

  58. Ches Desmond mondta:

    A sajtóetika szóról mindig muszteres Bánó, meg Zeley népszabis húzása jut eszembe..

  59. Muhammad Balfas mondta:

    A sajtóetika szóról mindig muszteres Bánó, meg Zeley népszabis húzása jut eszembe..

  60. pioneer2016 mondta:

    A hülye picsának ez öngyilkosság volt. Nem lepődnék meg, ha háttérbe kerülne később. Kovács László olyan verbális képességekkel rendelkezik, hogy kevés hasonló embert ismerek. A Fidesz szóvivők és politikusok IQ -ja csak a Soros, Brüsszel és migránsok szintjére elég talán. Orbán ezért nem mer vitafórumon részt venni, azonnal elbukna a rögtönzött kommunikációja.
    Kovács László, vagy Gyurcsány Ferenc azonnal levinné a padlóra. Mondjuk az utóbbinál már volt rá példa.

  61. wolves84lb mondta:

    @Ches Desmond: mármint a hírtévések? Ha megnézted, Laci bá’ elmondja, hogy a tévések hívták őt be, nem ő jelentkezett, h mehessen. Bár biztos nem érted, mi a különbség, lévén fideszzombi vagy 🙂

  62. Ches Desmond mondta:

    @wolves84lb: Talán meg kellene mondani neki, hogy ne mászkáljon be a tv-be, mert rontja a poszt mszmp esélyeit..

  63. Muhammad Balfas mondta:

    @wolves84lb: Talán meg kellene mondani neki, hogy ne mászkáljon be a tv-be, mert rontja a poszt mszmp esélyeit..

  64. Ches Desmond mondta:

    @pioneer2016: Ők ketten rá a garancia, hogy még vagy 20 évig ellenzékben lesztek..:) Hajrá csótány, hajrá kovácsbácsi..;)

  65. Muhammad Balfas mondta:

    @pioneer2016: Ők ketten rá a garancia, hogy még vagy 20 évig ellenzékben lesztek..:) Hajrá csótány, hajrá kovácsbácsi..;)

  66. wolves84lb mondta:

    @Ches Desmond: Laci bá’ sosem volt fideszes, így nem hiszem, hogy rontaná a poszt mszmp esélyeit.

  67. pioneer2016 mondta:

    @Ches Desmond: “vagy 20 évig ellenzékben lesztek”

    Kár hogy a megjegyzésem lényege nem jött le neked. Nem is vártam mást a hozzád hasonlóktól. Csak sajnálatot tudok érezni irántad.

  68. 6.Lenin mondta:

    @MammyPress Média: rtttttttttttrt

    Ha jól figyeltél, nem vontam kétségbe K Laci bácsi (hogy ne erre figyeljetek). azt írtam igazi szoci,

    Ha felkeltik néhány mp után képes folyamatosan órákig is semmit se mondani, akár kérdezés nélkül is. De a bajnok továbbra is Horn Gyula volt.

    Talán ezért is volt külügyér.
    Szerintem.

  69. Ches Desmond mondta:

    @pioneer2016: Én viszont nem sajnáltalak 8-án, pedig megérdemelted volna ,(

  70. Muhammad Balfas mondta:

    @pioneer2016: Én viszont nem sajnáltalak 8-án, pedig megérdemelted volna ,(

  71. kolomparlole1114 mondta:

    KURVA JÓL NYOMJA A CSÓKA! EDDIG NEM VOLT SZIMPATIKUS, OLYAN SUNYI RÓKA FEJE VAN, DE MÁST NEM IS NAGYON TUDTAM RÓLA, EZ ALAPJÁN VISZONT KOVÁCS 4 PREZIDENT!!!!!!!!!!!!! :DDD

  72. kolomparlole1114 mondta:

    Ezt a riporternek csúfolt felszopót valahonnan ÉKoreából szalajtották? Gecit a szájába üríteni még jó lehet, minden másra alkalmatlan hazaáruló román fidesznyik.

  73. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Hazudsz! De hát enélkül fel se vettek volna a zsidesz hazaáruló osztagába. A hazudozás, mellébeszélés, ködösítés műfaj legjobbja Orsós bolseViktor KISZ titkárod, a közpénztolvaj bűnszervezett még épp elítélés előtt álló kápója!

  74. kolomparlole1114 mondta:

    @Ches Desmond: Akkor 21 év múlva fogtok a lámpavason lengedezni. A lopott közpénzt így is, úgy is visszavesszük tőletek, kamatostul. A pereputtyotok is forintjával fogja ledolgozni a hiányt közmunkában.

  75. kolomparlole1114 mondta:

    @Ches Desmond: A zsideszét? Az az MSZMP 2.0, Orsós bolseViktor KISZ titkárod mindkettőben benne volt, Rákosi Mátyás és Sztálin legjobb tanítványa! Remélem is hogy rontotta a józan, felvilágosult, világosan beszélő Kovács ennek a hazaáruló disznónak az esélyeit!

  76. 6.Lenin mondta:

    @kolomparlole1114:

    Miért hazudnék?
    Van akiknek ez tetszik, másoknak nem, attól a lényeg még nem változik.
    A szocik megbuktak, nem is 1x, és mindig azért, mert hazudtak az embereknek.
    Ők már buktak, te meg álmodozol mások bukásáról.

  77. kolomparlole1114 mondta:

    @Ches Desmond: Akárcsak a zsidesz bukott KISZ titkárai, III/III-as kommunistái, MSZMP tagsága. Zsidesz = kommunizmus!

  78. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: A zsideszkomcsik folyamatosan hazudnak, mégse buktak meg, sajnos.

  79. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin:

    “megbuktak, nem is 1x”

    Hát ja, 2002-ben már egyszer elkergettük a Kommunista Viktort és bűnszervezetét.

  80. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Pont a fontos kérdésekről beszélt, nem a zsideszes propaganda hazudozásról, amit Habonyárpika meg Luxustónika a kis felszopó kurva kezébe nyomott papíron.

  81. 6.Lenin mondta:

    @kolomparlole1114:

    Mert lehet, te hazudod, hogy hazudnak.
    Vagy jól hazudnak, az embereknek fel sem tűnik a hazugság.

    Majd 1x eldöntik, de a szocik estében már régen döntöttek. Lehet nagyon hosszú távra.
    Legyenek az ilyen videók, gyógyír, a (jogos) sebekre.

  82. 6.Lenin mondta:

    @kolomparlole1114:

    Mit hazudott a riporternő? Hogy adjál el a vagyonkát? Hogy megbuktak?
    5 % környékén táncolnak, és tényleg lassan már semmijük sem lesz.
    Nincs húsosfazék, amiben könyékig turkálhatnának.
    Mi ebben a hazugság?

    a jelek szerint esélyük sincs a közeljövőben hozzáférkőzni. és ezt csak maguknak köszönhetik.

  83. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Ja, Rákosi is nagyon hosszú távon gondolkodott, meg Rákosi 2.0 Viktátor is. Valszeg a sorsuk is ugyanaz lesz.

  84. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Megbuktak a komcsik 2002-ben, ez tény. 2010-ben és 2014-ben csak választási csalással hazudtak maguknak úgymond 2/3-ot az alig 40%-ra. Az egész országnak nem marad lassan semmije, úgy szétlopták a kommunista zsidesznyik luxuselvtársak. Majd kipotyog a szajré a zsebükből a lámpavason…

  85. 6.Lenin mondta:

    @kolomparlole1114:

    Most is hazudsz, ráadásul saját magadnak.
    8. éve csináljátok ezt a sületlenséget, minden kézzelfogható eredmény nélkül.
    Miért nem lehet ezt észrevenni?
    Ha így megy tovább 22-ben sok párt már be se jut a Parlamentbe.
    Valószínűleg a szocik sem. Maguknak köszönhetik.

  86. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Te hazudsz. Szok(/p)ás szerint.

    “Miért nem lehet ezt észrevenni?”

    Észrevettük hogy eltűnt a közpénz. Sebaj, visszavenni is így fogjuk, 1 tollvonás, esetleg 1 saller kíséretében. Ne aggódj, amint megbukik a maffiátok, a lopott szajré visszakerül az államkasszába, ti meg a Csillagba!

  87. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Leszarom hogy a szocik bekerülnek-e vagy nem, amíg a zsidókomcsik bent vannak, addig a többi csak részletkérdés. Nem a forradalom a kérdéses, hanem hogy mikor következik be.

  88. 6.Lenin mondta:

    @kolomparlole1114:

    Forradalom? Kik? Ahhoz fel kéne állnod a monitortól, B+.
    Tudod hányszor ordibálta már néhány köcsög az elmúlt 8 évben, hogy gyertek velünk? aztán ők tűntek el a szürke ködben.
    Jobbikos voltál? Melyikben? Lassan már el is felejtik, hogy volt ilyen nevű valami is. Akár csak a többi kis bohóc pártocskákat. jönnek, mennek, még a nevüket se érdemes megjegyezni.
    Mind1, álmodozz, még mindig jobb, mintha késsel szaladgálnál Kőbányán, vagy Józsefvárosban. Mondjuk Bivalybasznád se lenne alkalmas ilyesmire.

  89. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin: Nem nekem kéne felállni, hanem az egész országnak. Nem 2-3 ember kell táblácskákkal a Rablótanya elé, hanem 2-3 millió. Hogy megremegjen a Munkásőrség lába amikor oszlatás helyett szorosabbra zárul körülöttük a tömeg. Erre a legjobb amit tehetünk hogy felnyitjuk a birkanép szemét, hogy nem a propaganda szennytévé + szennylapok közvetíti a híreket, hanem a valódi független média, mint pl. az Index vagy a Kuruc.info. Lássák az emberek mi történik az országban, amit lehazudnak a zsideszkomcsik, és nyíljon ki a bicska zsebükben. Akkor lesz meg a tömeg az akasztáshoz.

  90. 6.Lenin mondta:

    @kolomparlole1114:

    Vicces vagy, jót nevettem.

    “felnyitjuk a birkanép szemét, “….Kik? Mivel? 8. éve hatástalan az eddigi szövege2lés.

    valódi független média, mint pl. az Index vagy a Kuruc.info. “.. ez volt a legjobb…kitől? Mitől is függetlenek? Miért is kéne függetlennek lennie bárkinek is?

    Miért ciki baloldalinak, liberálisnak, vagy nemzeti radikálisnak lenni? Ki járatta le ezeket?

    “Akkor lesz meg a tömeg az akasztáshoz. “… ez szomorú… mit oldana meg, ki döntene, hogy kiket kellene akasztani, mikor lenne vége?

    Sötét vagy te, nagyon sötét. És nem azért, mert más oldalhoz tartozol, hanem mert sötétek a gondolataid a megoldásról.
    Pedig csak esetleg jobbat kéne kínálni, akasztás nélkül is menne, ha elfogadható.

  91. kolomparlole1114 mondta:

    @6.Lenin:

    “ez volt a legjobb…kitől? Mitől is függetlenek? Miért is kéne függetlennek lennie bárkinek is?”

    Jó az még most is, olvasgasd csak! Hogyhogy mitől? A zsideszes agymosástól, ami megfertőzte már a zsidorigó pártpropaganda szennylapot, a Télapó zsidótévé2-jét, a királyi propagandaszennycsatornákat, meg a megyei lapokat, a Luxustóni zsLokálját.

    Az elvtársad már rendőrségi nyomozás alatt áll:
    index.hu/belfold/2018/10/19/simonka_gyorgy_vallalkozasai_nyomozas_portre/

    És persze ne feledkezzünk meg a gyilkosaitokról se, a Mengyi Roland elvtársról, meg a diákverő fradisgyilkos Szőkéről se! Ez a zsidesz, a kommunista söpredék bűnszervezete! Előbb-utóbb a többit is vádlottnak fogják hívni. Milosevics is azt hitte megúszhatja a népirtást, a sitten döglött meg. BolseViktor és magyarellenes zsici komcsi bűnbandája is így fog.

  92. ételizésítő mondta:

    @törppicur:
    És biztos vagy benne, hogy az történt, nem az, hogy pofátlanul hazudik a miniszterelnöktől a HM-ig mindenki, ahogy azt 2010 óta megszoktuk?

  93. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    @6.Lenin: A f.szomba ti hogy csináljátok.
    Az egy dolog,hogy egy ember használ nálatok több nicket.
    De van,hogy többen is kommenteltek ugyanazon a néven?
    Ez műszakfüggő nálatok?

  94. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    @Ches Desmond: Ma is gyenge vagy…

  95. Magna cum laudeTigeri másztesz digrii mondta:

    @pioneer2016: És az a durva,hogy fecó még most is simán lealázná.

  96. 6.Lenin mondta:

    @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

    Nekem ez az egy nickem van már több, mint 10 éve. Igez már hamisított6ék itt a B1en, azóta van nagy L a név elején, vagy mások használják még az avataromat is, de komment szám, és még néhány apróság eltér.
    Egy biztos, én nem változtattam rajta a kezdettől fogva.
    Igaz az eredeti 6.lenin volt-directe-de itt írták át, aztán elfelejtették a nagy L-t visszaírni. én meg nem foglalkoztam vele.

    Mellesleg mi a faszért váltogatnám a nevem? Nekem ilyesmikre nincs lelki igényem.

  97. Bafana mondta:

    @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
    “@Bafana: Hazudsz!”

    Nincsenek valami erős érveid, azt azért lássuk be! Vagy szerinted az egykori Pártkelte maga volt a BBC norma? Akkor vagy véresszájú komcsi vagy, vagy akkor még az ovónéni törölgette az orrodat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük