Nagyon fiatalon keltem útra. Kerestem a helyem, de sokáig a láthatatlan szürkeség mögött rejtőztem még önmagam számára is. Tele bizonytalansággal, félelemmel… Sokáig azt reméltem, hogy talán majd egyszer eljutok oda, ahol végre biztonságban érezhetem magam… Aztán az élet újra és újra megmutatta, hogy nincs ilyen hely. Egyetlen telefonhívás…Egy baleset…Egy betegség…Egy döntés…Egyetlen pillanat… Ezek egyenként is…
Én csak így hívom: sznobkávé! És sokáig el sem tudtam képzelni, hogy ekkora összeget kiadjak egy kávéért… Csak azért nem mosolyogtam meg másokat, mert a kávé számomra szent dolog, és – ha a 3-4 órás alvásaimhoz hozzáadjuk a száz alatti vérnyomásomat – egyben igazi életcseppeket jelent. Kávé nélkül lehet élni, de nekem még nem sikerült. Szerencsére…
Láttam, ahogy közeledett felém a kereszteződésben. A kis pohár a kezében félreérthetetlenül jelezte, hogy valamit jó lenne, ha végre dobnának bele… Elmosolyodtam: túl vagyok a tankoláson, a bevásárláson, szerintem ezúttal nem kizárt, hogy nála van több pénz! – Sajnos most nem tudok segíteni… – mosolyogtam rá eltitkolva a helyzet komikumát, de azért őszinte sajnálattal. A…
Ha az ember kicsit belefáradt az életbe, akkor jó megoldás, ha pihenni jár a munkahelyére! Ez persze még véletlenül sem azt jelenti, hogy ott lehet lazsálni – épp ellenkezőleg: egyik munkám során sem jut idő agyalni a problémákon, ellenben mindegyik különböző módon fáraszt ki, de egyformán feltölt. Kivéve, amikor a szokottnál is jobban… Aznap épp…