Sokszor mondogatom: ha létezik a Pokol nevű intézmény – és valóban kénköves tüzek várnak ránk ott – akkor sincs ok az aggodalomra: az emberi szervezet olyan csodálatos, hogy ahhoz is fog alkalmazkodni! Hogy létezik-e egy másik dimenzió, amely a halál után vár ránk – ma is csak sejtem, pedig volt szerencsém kicsit átkandikálni. De hogy…
– Még sincs olyan hideg! – gondolta valaki ebben a momentumban pillanatban… Vagyis akkor semmi nem gátolja meg őket abban, hogy – hosszas tűnődés után – megünnepeljék 1956-ot! Igaz, én azt sem tudom: mit lehet ezen ünnepelni? Elég szarul jöttünk ki belőle, sokan meghaltak… Igen, van, aki szabadságharcosként. Van, aki ártatlan áldozatként és van, aki…
Mindent elolvasok, amennyire időm engedi – mert egyrészt ezt tanultam… másrészt, mert minél több információm, szemszögem van, annál tisztább képet láthatok a valóságról. Arról a valóságról, ami nem is mindig olyan egyértelmű! Ezúttal a Facebookon található „Gondolkodó” egyik megosztása gondolkodtatott el: a Zárójel című portál egy írását tette közzé Ünnepi gondolatok a kurva országhoz címmel. Azt kérdezték…
Igen, tényleg: vannak dolgok, amelyek felfoghatatlanok azok számára, akik nem itt élnek! Tetszik ez a kampány, amely eredetileg Magyarország néhány különleges látnivalója kapcsán jelent meg a plakátokon… Annyira tetszik, hogy kerestem még néhány dolgot, amivel bővíthetnénk a kínálatot!
Nézem a plakát-tengerről szóló képeket, írásokat, és nem értem… A hiba biztos bennem van, hiszen nekem is kiverte a biztosítékot ez a dömping, mert tele van a város (és a hócipőm) vele… miért erre költ a kormány, amikor ezer más hasznosabb dologra kéne pénz? mit akar még, amikor már ez egy lezárt kampány kéne legyen?…
„A szomorúság mélységet ad. A boldogság magasságot. A szomorúság gyökeret ad. A boldogság ágakat. A boldogság olyan, mint egy ég felé törő fa, a szomorúság olyan, mint a föld méhe felé hatoló gyökerek. Mindkettőre szükség van, és minél magasabbra tör a fa, annál mélyebbre is hatol. Minél nagyobb egy fa, annál nagyobbak a gyökerei. Tulajdonképpen a…
Zokog és tombol! Bántották, igaztalanul… Vigasztalnád, de van, mikor minden kevés: ha vele morogsz, nem csitul… ha viccelődsz, csak rosszabb! Van, hogy a szavak már hiába szólnak… Talán egy ölelés segít, talán a szeretet rezgései megmutatják az utat a megnyugvás felé! Szavak… mit is mondhatnál?!? Magadhoz szorítva simogatnád hátát, és közben súgnád fülébe, hogy rendben…
…kérem, maga nem normális! – vágtam rá rögtön gyerekkorom mondókájának folytatását, amelyet valaha gyöngyöző kacajok közepette harsogtunk a suliban. Nem is sejtettem, hogy az ártatlannak tűnő emlék micsoda gondolat-cunami előfutára volt…
Megszületünk. Tisztán, ártatlanul, és az egyetlen, ami elsőként meghatároz: emberként! Persze, egy kórházi szülőszobán ez magától értetődő – talán ezért feledkezünk meg róla… Embernek születünk, s csak eztán derül ki: fiú vagy lány érkezett-e a világra – férfivé vagy nővé serdül majd egyszer? Aztán – többnyire – hazavisznek szüleink, legyen ez a haza bárhol… hogy…
Válogatott versenyző az egyik gyermekem… így már attól is párás lett a szemem, ha elképzeltem: egyszer ő is talán majd olimpikon lehet! Hát még ha én is ott lehetnék, hogy szurkoljak neki… és pláne, ha mindez itt lehetne Magyarországon, hogy mindenki lássa!!! Anyai büszkeségem édes álmodozását az sem zavarta, hogy mindenek előtt azt kellet elérni:…