Reggel a kertben egy frissen kinyílt írisz-bokor várt rám… És persze: az orgona ága!
A barackfa virágáról lemaradtam, de délután főztem egy jó csirkepaprikást, nokedlivel! Van olyan illata, hogy elnyomja a kertben az orgonáét, amellyel már a kakaós csiga is megküzdött, amit előtte sütöttem! És egy nagy adag padlizsánkrém is pihen már a hűtőben, hogy a hétfő reggel majd jól induljon – bár az sem rossz kezdés, hogy találkám van az egyik lányommal, közös konditerem a program.
Sütés-főzés előtt ki kellett szaladni a boltba… amit egy kis kitérővel tettem, mert ugye: „az úr napját szenteld meg!” – tartja a parancsolat, hát bekanyarodtam szépen a Somlyóra és indulásnak felfutottam a legtetejére! A vádlim jólesőn közölte velem, hogy „dehülyevagyte”, miközben azon mosolyogtam, hogy milyen bölcs a természet: a hirtelen jobban fogyó levegő vételéhez újra és újra ámulatba ejtett, a tátott szájú bámulás pedig kompenzálta, hogy a fülemen sajnos még mindig nem kapok levegőt…
A kis test(és lélek)mozgást jól eső merengés követte fent egy padon… Egy pillanatra majdnem elszaladt bennem az indulat, mikor elmerengtem a „Fóti Notre Dame” csodás körvonalain, melynek ámulatát egy irdatlan ipari komplexum otrombasága törte ketté! De egy zümmögő méhecske elvonta szerencsére a figyelmem és a mai leckét tőle kaptam: tojik a belvárosi méhlegelők agyrémére és a körülöttük lévő kommentháborúkra! Mondhatnám, hogy a rohamosan fogyatkozó erdők és rétek jobban érdeklik, de úgy tűnt: tudja, hogy az emberi hülyeséggel szemben nem képtelenség megvédenie magát – így halkan zümmögve egyszerűen tette a dolgát ott és úgy, ahogy még tehette… Mennyivel bölcsebb nálunk!!!
Kis pihenő után újra a meredeken lavírozok, és közben kattogok, mint egy japán turista, hogy minden másodpercet újraélhessem majd otthon. Pillangók táncolnak körbe, tovább színesítve az ezerféle virágot, amelyet egy extrém koncert zenei aláfestésévél csodálhatok: rigók, cinegefélék, poszáta, fülemüle énekel kórusban köröttem, amíg megérkezem a kedvenc szentélyembe: egy eldugott szurdokba.
Igyekszem nem kitörni a nyakam, amíg bemászok, az egekbe nyúló fák régi ismerősként köszönnek rám. „Öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára” – nos, ők megtették. Én pedig csak hallgattam, mit susognak az ágak-lombok, és valami megmagyarázhatatlan boldogság járt át!
Annyira, hogy a következő lépéseknél túlcsordult az érzelem-kijelzőm, és bizony elsírtam magam! A szurdok fala máskor kopár földkupacként csak egy-egy növényt mutogat, most zsenge zöld bársonyba bújt, mintha tényleg csak ünnepelne… A kopár földnek nyoma sem volt, az élet lengett be mindent!
Volt már mozgalmasabb anyák napja, de azt hiszem, még sosem voltam ennyire boldog – talán csak akkor, mikor gyermekeim megszülettek! Ma egy kicsit én is megszülettem…
…mindeközben tudom: minden gyermekem a helyén van, épségben-egészségben, ki hivatásával, ki gyermekeivel, ki esküvőjére készülve maradt távol, de jól vannak!
És így lesz igazán boldog egy anya napja – minden nap!