Hol szabadság van, ott zsarnokság van?
Két vers… Az egyik Illyés Gyula költeménye, mely 1956 októberében röplapokon keresztül jutott az olvasókhoz – és még a Kádár korszak vége felé sem kerülhetett verseskötetbe. A másik Márton László verse, 1992-ben született, amikor épp tombolt a szabadság – vagy legalábbis: a szabadságba vetett hit.
A két vers:
Hogy mi köze a kettőnek egymáshoz az elég szembetűnő, és nem is szeretném elemezni sem a hasonlóságot, sem azt, hogy helyes-e, lehet-e így… Nekem önállóan mindkettő tetszik – aminek cseppet sem mond ellent, hogy Márton László írása eredetileg egy Déry Tibor mű képzelt alakjának monológja a börtönből. Nem állítom, hogy nem tudnék most erről hosszan elmélkedni, de egy ennél sokkal fontosabb dologra szeretném felhívni a figyelmet ezzel a két verssel!
Az egyik a szabadságot, a másik a zsarnokságot írja le. Látszólag két ellentétes fogalom. Mégis: mindkettő ugyanarról szól! Arról, ahogy mindenedet áthatja a rendszer, nevezd bárminek! Érzed minden sejtedben, minden mozdulatodban, minden tettedben az életet – hívd épp bárminek a közeget, amelyben mozogsz!
„Ez neked diktatúra? Hiszen most is miket mondasz, és itt vagy!” – számtalanszor vágtak ilyen és hasonló gondolatokat a fejemhez, mikor a rendszert bírálni merészeltem. Tényleg: itt szabadság van, és demokrácia…
Csak épp: amikor érkezik egy levél a NAV-tól, leint az úton a rendőr, ügyintéznék, vagy akár csak vásárolnék… esetleg orvoshoz mennék… vagy bekapcsolom a köztévét…
…én valahogy nem ezt érzem a sejtjeimben!
A fény és az árnyék nem ellentétek – ha több fényünk lesz, lehet nagyobb világosság, de a sötétséghez nem több árnyékot kell adni, hanem több fényt kell elvenni. A sötétség a fény hiánya…
A zsarnokság a szabadság hiánya…
És attól, hogy még nincs koromsötét, még van fény, amit elvehetnek – még nem lesz elég a fény!
ott szabadság van
nemcsak a méltatlankodásban,
a társadalmi erjedésben,
a rémhírterjedésben,
a félelemben és a sérelemben,
ott minden szabad mindenkivel szemben:
hol szabadság van,
ott szabadság van
mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban
Discover more from MammyPress Média
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
