Tragikus, ami ma Párizsban történt… A Notre Dame nem csak egyszerűen Párizs legismertebb temploma, ami a világörökség része, hanem egy szimbólum. A történelmen és valláson kívül része valamennyi művészetnek! És most órák óta lángokban…
Szörnyű látvány! Felfoghatatlan… Nincs rá szó!
De hogy mennyire más a francia mentalitás: az imént hallgattam Macron beszédét. Azzal kezdte, hogy megköszönte a több mint 500 tűzoltónak a munkáját, akik mindent megtesznek, hogy menthető legyen az épület! Majd még többször kihangsúlyozta bátorságukat, hősies küzdelmüket! És természetesen utána – remélve, hogy menthető lesz az épület váza – ígérte, hogy a világ legjobb szakembereit kérik majd fel, hogy megmentsék, helyreállítsák, amit csak lehet… Olyan tisztelettel beszélt róluk, ahogyan az jár nekik! Nem csak a Notre Dame tornyain, hanem szerte a világban! Egyszer talán majd itthon is…
Látogató már nem volt az épületben, amikor kigyulladt, de személyzet még igen: a Húsvéti ünnepeket készítették elő… nem épp így tervezték!
Nem tudok szabadulni a képtől… És közben egy dal szól bennem folyamatosan, amelyet eddig a szépségéért – és Földes Tamás hangjáért – szerettem, most azonban fáj hallani. Fáj, és ugyanakkor elgondolkodtat a szövege…
De jött egy kor: ledőlt a katedrális,
Széthull a világ, barbárhordák megrontják.
Nézzük, hogy vandálok s pogányok dúlják,
A jóslat bevált, porba hullott a világ,
Itt a világ vége már.
A legfrissebb hírek szerint a tűzoltóknak megmentették a szerkezetet, de így is borzasztó nagy a kár…
Általában minden rosszban igyekszem megkeresni a jót… Az ilyen tragédiák esetén nem könnyű! És nem, nem állítom, hogy a (szerencsére nem teljesen) ledőlt katedrális a világvégét jelentené! De talán elgondolkodtat néhány embert… Életről, fontosságról, felelősségről… hitről, világról… Talán ez lehetne benne a jó! Talán…