“Rolling” – és a főhősnek annyi!

Nincs könnyű dolga annak, aki valami olyasmiről szeretne beszélni, ami jobb lett az elmúlt években, ami működik ebben az országban! Hiszek abban, hogy nem lehet valami csak fehér vagy csak fekete – a nagy számok törvénye alapján kell legyen valami, ami előrehaladást jelent az országnak! Egy-két épülő-szépülő dolog, vagy egy-egy… Tovább olvasom

A hét képtelen képe

Indítottam egy sorozatot, mert szeretek fotózni, és sokszor egy-egy kép többet mond minden szónál… Gondoltam, minden héten felteszek egyet! Az első képet sokan megnéztétek (köszönöm), így kicsit zavarba voltam, amikor elsőre fel sem tűnt, hogy máris eltelt egy hét, jöhet a következő kép! Na jó, de mi?!? Aztán kitaláltam! A… Tovább olvasom

“Duracellnyuszi” üzemmódban

– Hogy bírod? – kérdezik tőlem gyakran, pedig a válasz egyszerű: szeretem! Nem vagyok (teljesen) hülye, nincsenek mazochista hajlamaim se, nem “felkelni és dolgozni menni” szeretek, hanem beülni az autóba azzal a tudattal, ami vár majd rám, fűszerezve az új kalandok reményével, a lehetőséggel, hogy keresztül-kasul száguldozzam a városon… Ha… Tovább olvasom

Szabadság…

Gyermekként – az “átkosban” cseperedve – egy vágyam volt: a szabadság! Ennek persze a politikához semmi köze nem volt! Ha nem is egyedi, de szokványosnak semmiképp nem mondható életkörülményeim váltották ki, hogy csak egy dolog lebegett a szemem előtt: mielőbb szabadnak lenni, a saját életemről magam rendelkezni! Együtt nőttem fel… Tovább olvasom

Vízágyúból reménysugár

– Szégyellem hogy magyar vagyok! – Hallottam a tömegből egy jólszituált középkorú hölgy szájából, miközben a tüntetésen csatlakozni készültünk a többiekhez. És bárcsak azt mondhatnám: nem tudom ez milyen érzés, én büszke magyar vagyok! De sajnos ez nem igaz… Az elmúlt években a büszkeség elkopott, a remény elfogyott! Az első… Tovább olvasom

Blahafíling 2018

A Blaha mióta az eszemet tudom, különleges hely volt – a város szíve. Egykor a Nemzeti Színház helye. Már rég megváltozott a hangulata, korábban is írtam róla. Ezúttal éjjel kellett ott várakozzak…  Hat felnőtt négy gyerekkel… Talán észre se venném őket, ha nem üvöltene a zene. Épp Majkát nyomnak… A férfiak… Tovább olvasom

The End

Nézem az utcán az üresen vigyorgó plakátokat… Felidézik bennem az elmúlt hetekben oly sokszor végighallgatott lózungokat: pont olyan értelmetlenek voltak, mint ezek a kampányfotós vigyorok, így urnazárás után! Éjszaka van, szinte fájó a csend… de nincs szó, amivel megtörhetném! A körútra érve már zajosabb a helyzet: senki nem tudja, miért,… Tovább olvasom

Migránsokat akarok!

Igen, migránsokat akarok, most! Nem, nem őrültem meg, csak elfogyott a türelmem! Hónapok óta hallgatom, hogy micsoda rettenet lesz itt, ha “bejönnek” – eközben azt látom, hogy már rég itt vannak, igaz: lassan nem mernek utcára menni… Hogy mást ne mondjak: orvost lassan már alig találni mást (a magyar dokik… Tovább olvasom