Bevallom: azok közé tartozom, akik erős fenntartással kezelik Magyar Péter érkezését. Erről hosszan tudnék mesélni, de azt gondolom, ennek most nincs jelentősége. Az ország többsége – szerencsére – őt akarta, és ha benne talán nem, de a mögötte álló emberekben látok reményt a változásra! Különben sem az a lényeg, hogy nekem szimpatikus-e, hogy én bízok-e…
Idén nem esett az eső, Így kordonok közt gyűlt a nép. Szívemre kokárdát tűztem, De úgy éreztem: ebből elég! Hívott a tavasz szelleme, Ünnepbe mártotta lelkemet Indultam is volna gyorsan, Ám valami fékezte léptemet! Jobbra színpadok sora várt, Rajtuk hangzatos szólamokkal, Harsányan mosnák agyamba, Hogyan tarthatok a “jókkal”! Balra csend honolt és béke. Erdő, rét,…
Első és utolsó, hogy ebben a témában közzéteszek bármit a 2026-os választások előtt. Ez a bejegyzés is eredetileg egy hozzászólásként született meg, mert mostanában nem szoktam semmi olyat írni, ami pártpolitikát érint. (Régen sem ez volt a cél, de ma már minden emberi tényezőt átsző a politika undorító pókja!) Az ok egyszerű: én nem bírom…
…de persze: így is szeretlek! Épp csak érzékem van hozzá, hogy rosszkor legyek rossz helyen, hogy én álljak a leghosszabb sorba, de mögém már senki… hogy az orrom előtt záródjanak be az ajtók, menjen el a jármű, a pénztáros… Szerencsére ahhoz is van érzékem, hogy ezekből a bosszúságokból kihozzak valami jót! Azt hittem, ez ma…
Örömmel hallom, hogy az elmúlt ötvenegynéhány év temérdek borzalmát megtapasztalva végre van egy kormány, amelyik zászlójára tűzi a gyermekek védelmét! Boldogan nyugtázom, hogy lám, akad még, akinek ez is fontos! Jó, talán nem holmi magasztos gondolatok hatására, de bánom is én, mi a motiváció, ha végre érdemben tesz valaki valamit – merthogy tennivaló az akadna…
Nem bírom Magyar Pétert! Az ösztöneim azt suttogják róla, hogy a sokaság egyszer már tapsolt egy hasonló hősnek – igaz, én akkor is kilógtam a sorból és az élet engem igazolt: most ez a személy lett hazánk ura és parancsolója. De maradjunk Magyar Péternél: nem szimpatikus, nem bízom benne, és erre megvan minden okom. Hitelességének…
Pusztán egyetlen napja tettem közzé, hogy a jövőben nem nagyon készülök politikai dolgokról írni, de közben olyan események történtek, hogy csak nem tudok ellenállni, még ha tudom is, mennyi értelme van… Nincs itt semmi látnivaló! – üzente Novák Katalin azzal, hogy napokkal a kegyelmi botrány kirobbanása után jóízűen elmajszolta a békési foszlós kalács utolsó morzsáját….
A film 1969-ben készült, akárcsak én! Igaz, én már 1970-ben napvilágra kerültem, míg a film a (talán ürgebőrbe bújtatott) dobozában porosodott még közel egy évtizedett a Cenz családnak köszönhetően. Hja, kérem: más idők, más családok voltak akkoriban… és az élet nem habostorta! Nagyon kölyök voltam, mikor első alkalommal láttam, de sok jeleneten és sok poénon…
…miként jött a névváltás ötlete a Petőfi laktanyán! Azután kicsit megnyugodtam: ezt már biztosan a béke szele fújta felénk… Talán legalább nálunk véget érhet a háborús vészhelyzet! Legalábbis a „hadügynek” úgy tűnik, immár az lett a legfőbb gondja, hogy (sok más átnevezés mellett, amelyeket bizonyára az Ellenség megtévesztése végett csináltak) a „Petőfi 200” évforduló alkalmából…
Elképesztő. mennyi mindennel – pontosabban: gyakorlatilag bármivel! – meg lehet osztani a magyar embereket! Talán éppen azért, mert a nagy dolgokban hiába hallatnák hangjukat, így a legapróbb dolgokon is vérre menő csatát vívva védik vélt igazukat! Nem kell már hozzá pártszimpátia, vallás, elég egy „menni a Balatonra” vagy „kell-e ruha a kiskutyára”, esetleg „kaszálni kell…