Vájtfüllel

Örömmel hallom, hogy az elmúlt ötvenegynéhány év temérdek borzalmát megtapasztalva végre van egy kormány, amelyik zászlójára tűzi a gyermekek védelmét! Boldogan nyugtázom, hogy lám, akad még, akinek ez is fontos! Jó, talán nem holmi magasztos gondolatok hatására, de bánom is én, mi a motiváció, ha végre érdemben tesz valaki valamit – merthogy tennivaló az akadna bőven!

Nem titok: magam sem rajongtam a Pride-ért – de tiszteletben tartottam, hogy vannak, akik számára ez jelenti szabadságot. Szomorú az a világ, ahol ezért az utcán kell vonulni, de én mégis azt gondolom, a szexuális életem csak rám tartozik. Sem a nagyközönségnek, de végképp a politikának nem lehet beleszólása, amíg ez két fél beleegyezésével történik. Persze, ez az én véleményem, és igyekeztem arra nevelni minden gyerekemet, hogy mindenki elsősorban ember, amit nem származásuk, vallásuk, szexualitásuk határoz meg, hanem a tetteik.

Ha már a tetteknél tartunk, örömmel nyugtáztam, hogy végre önök tenni is kívánnak valamit a gyerekekért. Talán csak az elmúlt évtizedek rutintalansága miatt mérték fel rosszul a teendőket, mert szerintem akad itt néhány sürgősebb tennivaló:

• Most hallom, hogy immár alkotmányos tétel lesz a drogtilalom. Csakhogy ettől még sokezer gyermek szenved alkoholista szülőktől! Szóval és tettel, többnyire életre szóló bántalmazásokat elszenvedve rettegik át gyerekkorukat! Nem kérnek segítséget, mert ők ebbe nőnek bele, számukra ez természetes velejárója az életnek! A drog most már Alaptörvényileg lesz tilos, de alkoholistának lenni szabad, sőt: a pálinkafőzés, a kocsmázás támogatott az önök részéről. Persze, legalább lesz mibe fojtaniuk sikertelen életüket, ha felnőnek…
• 
  
• Akár az elszenvedett sérülések, akár balesetek vagy (talán az egyre elégtelenebb étkezéseknek köszönhető) betegségek miatt, de néha sürgős egészségügyi ellátásra lenne szükségük a gyerekeknek is – de ez számukra is egyre kevesebbnek adatik meg! Bezárt osztályok, késve érkező mentők, létszám- és eszközhiányos ellátás veszélyezteti életüket, egészségüket…
• 
  
• Falvak sokaságában jártam, ahol a 12-14 éves lányok többsége már maga is anyaként tengődött. Esélytelenül bármi változásra, hiszen nincs alternatíva számukra… Persze, ez nem olyan veszélyes, mint látni egy másságát felvállaló embert, csak az én csökevényes agyam, amely azt gondolja, hogy prioritásában kicsit előrébb lenne ezeknek a falvaknak a sorsa – ahol néhány civil csoport próbál is tenni, de épp kinyírják őket… Amint ezt bizonyára tudják, hiszen kormányzati döntés volt.
• 
  
• Naponta százával találkozom gyerekekkel, az ország különböző pontjain. Bizonyára csak az én figyelmetlenségem, hogy olyanhoz nem volt még szerencsém, hogy valaki azért kezdjen érdeklődni azonos nemű társa iránt, mert látott valahol egy homoszexuális embert (mondjuk ereszen lógni), vagy olvasott tőle egy verset… Utóbbit már csak azért sem, mert a gyerekek többnyire nem olvasnak verseket, legfeljebb a kötelezőket az iskolában. Tanterv szerint, amely nem az igényeikről, lehetőségeikről szól, hanem a kormány által szigorúan meghatározott. Amit hogyan is merészelnék én vitatni? Minden bizonnyal tökéletes, csak itt-ott talán kicsit következetlen… Például „homokos” szerző műve nem kerülhet bele, mert nehogy a gyerek „elkapja”, de a fasizmus mocsarában megmártózott szerző műve maradhat! Az nem fertőz… Szerencsére ezeknek sincs jelentősége, mert nemzetünk Alaptörvénye ugyan mesél valamit a műveltség megszerzésének jogáról, mégis funkcionális analfabéták ezreit termeli a közoktatás. Akkor nem mindegy, kit tanítanak?

Amúgy is: írnak abban a nagykönyvben mindenfélét, gránit-szilárdságát bármikor újra és újra átfaragva! Azt is rögzítik benne, hogy az apa férfi, az anya nő. És most majd az is benne lesz, hogy csak ez a két nem létezik. Biztos fontos, csak én nem hallottam erről annyi vitát, hogy azt feltételezzem, ezt így kell külön rögzíteni! De ha már lapozgatjuk ezt a nagykönyvet, ott írnak a családról is. Meg hogy a gyereknek joga van hozzá…

Jog…
Na igen…
De mit ér a jog, ha már csak annyi marad belőle: jogom van eldönteni, hogy egyetértek-e a hatalommal? Tudom, örüljek, hogy még nem kötelességem!

Így csak csendben szemlélem, hogy gyermekek sokasága már az óvodában fújja a kötelező szólamokat, ellenben az iskolából kikerülve sem tudják a szorzótáblát, vagy az ABC-t. A tanárnak esélye sincs, hogy észrevegye, ha veszélyeztetik otthon, a civil szervezetekhez nem jutnak el, mert vagy nem tudják, hogy van rá lehetőségük, vagy csak szégyellik. Nem fog kiderülni, hogy törött-e apró testükön fakanál, kaptak-e már a héten gyümölcsöt, van-e áram, hogy megírják a leckét, vagy a nemzet italára folyt el az ára, apa torkán át… Ahogy a kompetencia tesztjére sem lesz ráírva, hogy egy eldugott szabolcsi faluban próbálták rá felkészíteni, vagy egy fővárosi „versenyistállóban” – ugyanazt a szintet kell megugrani! Hiszen joguk van az esélyegyenlőséghez…

De szerencsére legalább a Pride nem veszélyezteti őket tovább! És tudni fogják, hogy csak két nem létezik…

…még akkor is, ha nekik inkább igenekre lenne szükségük!