Dózsa György (ük)unokája

jatek.jpgÉn csak élni szeretnék! Lehetőleg a saját hazámban… Élni, és nem csak túlélni!

Azt azonban nehezen tudom életnek hívni, ha napi 12-16 órányi munkával is csak annyit lehet elérni, hogy fedél van a fejed felett és esetleg étel az asztalon. Nem vitatom, hogy ezek az élet alapszükségletei közé tartoznak, mégis: emberi életnek azért én kicsit többet tekintenék…

Mindenek előtt – ha már jövedelmem egy jelentős részével hozzájárulok – szeretném, ha némi létbiztonság venne körül. Ehhez márpedig nemcsak a megélhetés szükséges, hanem például a tudat, hogy ha épp munkaképtelen leszek valamiért, akkor lesz orvos, aki meggyógyít, de közben sem halok éhen. Sőt, gond nélkül ki tudom váltani a gyógyszeremet! De – hogy ez a kellemetlen állapot minél kevesebbszer forduljon elő: még egészségesen el tudok menni két-három hét szabadságra, megengedhetem magamnak heti rendszerességgel a sportolás “luxusát”, és az élelmiszerüzletekben nemcsak a legolcsóbb szemetet vásárolhatom meg vacsorára. Olykor elvihetem a családomat egy étterembe, egy múzeumba, megvásárolhatom a kedvenc írom frissen megjelent könyvét… És főként: nem esek pánikba, ha egy cipő elszakad, vagy szétmegy a konyhában a csap!

A szaporodás iránti vágy elvileg belénk van kódolva, mégis az a minimális önrendelkezés megadatott, hogy dönthessünk: élünk-e vele, vagy teszünk ellene… De itt megint csak nem a politika hívószava lesz a mérleg nyelve, hanem az a létbiztonság érzete, amely mellett – a fentieken túl – tudhatom, hogy az utódaim felkészítése az életre biztosított: van hova hazavinni, biztonságban tudhatom, amíg dolgozom, és van, ahol/akik megtanítsák írni-olvasni és más hasonló dolgokra.

Azt gondolom, ezek a vágyak messze nem a luxust idézik – mégis a családok többségének elérhetetlenül távoli… Jól van ez így?

Tüntetünk a rabszolgatörvény ellen, amelyet a kormány demagóg dumájánál csak az ellenzék hasonló, csupán ellentétes előjelű prédikációja ködösít jobban, és közben senki nem foglalkozik a lényeggel: réges régen rabszolgák vagyunk a saját hazánkban, és minden törvényünk, szokásunk ezt erősíti!

Közben szép lassan elcsörgedezik mellettünk az Élet folyama, amely végén mikor elérjük a beteljesedést: pont ugyanolyan porrá vagy hamuvá változunk át, mint az életünket törvények keretébe záró politikusok, mint a milliárdosok, mint a migránsok, mint a bűnözők… – mint bárki más, akiket hol zászlóra, hol képernyőre tűznek! Legkésőbb ott és akkor egyenlővé leszünk velük, ha tetszik, ha nem!

De: nem lehetne addig élni egy kicsit? Keresni azt, ami többé teszi a lelkünket – ha másért nem: mert hátha az valóban túléli földi pályafutásunkat?

Nincs ehhez jogunk? Vagy mi magunk mondunk le róla?

Tényleg arról kell szóljon az életünk, hogy ki mikor, kivel, mennyiért – és közben még miből lehetne nekünk picit több? 

Tényleg jó, hogy elhitetjük gyerekeinkkel – akik majd a mi öregkorunkról gondoskodnak – hogy az okostelefon minősége fontosabb, mint a családi vacsoráé? 

Kavarodnak bennem a gondolatok, és kavarog a gyomrom is azon, amikkel naponta szembesülök: törtetések, önző indulatok mellett hagyjuk, hogy biodíszletként bánjon velünk a mindenkori kormány, és a valódi szabadság kivívása helyett elvtelen politikusok szólamait üvöltjük embertársaink képébe, személyeskedő, ölre menő viták közepette, csak mert az másképp meri gondolni a világot – amelynek így is, úgy is: ugyanaz a végállomása!

A ránk kényszerített nyomorúság okán már pár forintért lemondunk elvekről, gondolatokról, önrendelkezésről…

Ez lenne az élet lehetősége a modern rabszolgaságon túl?

“Anyám, én nem ilyen lovat akartam…”

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

172 hozzászólás a(z) Dózsa György (ük)unokája bejegyzéshez

  1. Ellenzéki Tüntető mondta:

    Most ez egy ilyen lenkenénis kamerábanézős megmondás?

  2. Eugene Horse mondta:

    Nem érzed siralmasnak ugyanazt a rinyát ezredszerre is leírni, amit már százak elnyivákoltak előtted? Ha nem jó, el kell menni, ha nem teszel ellene semmit, ne rinyálj, ha meg unalmadban írogatsz, akkor találj jobb hobbit.

  3. MammyPress Média mondta:

    @Kolompár Magneto: Már bocsi, de én itt születtem – itt kívánok élni, még akkor is, ha neked (ne vedd magadra: bárkinek!) ez nem tetszik!

    Számodra azonban nem kötelező – persze kivéve: ha ezért jól megfizetnek – olvasni az én írásaimat…

    Nem neked írtam – magamnak! És nem neked szól, mert gondolkodásra késztet, az meg úgy tűnik: önállóan nem az erősséged! Nem baj… Illetve: nekem nem baj!
    Különlegesnek érezhetném magam: eddig csak 500-nál jött az első hasonló stílusú Bölcsek Örege, most még a 300-as olvasást sem érte el! És már zavaró?

  4. fofilozofus mondta:

    Rinya.

    Azt hiszik sokan a világban, hogy JÁR a jó élet. Az élet valójában szar, és kemény munkával egy kicsivel kevésbé szarrá lehet tenni.

    A Nyugat megcsinálta a jólétet, de az történelmi időben mérve egy másodpercig tart. Úgy a 60-as években kezdődött és látszik, hogy nemsokára vége, hiszen azon alapul, hogy a gyereknevelés költségét megspórolja és azt feléli.
    Ezt a pillanatot fényképezik le sokan, és azt hiszik, hogy ilyen az élet. Ha megnézzük Indiát, Kínát (csak, hogy a legnagyobbakat említsem), ott a lakosság nagy része szarul él. Ott az evés is luxus. Ha erre a pillanatnyi jólétre vársz, akkor menj el nyugatra, ott megtalálod. De sisess, mert ott sem sokáig fog tartani.

  5. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: ha magadnak írtad, miért raktad ki nyilvános felületre kommentlehetőséggel? Nekem mindegy hol élsz, csak a hiszti unalmas már nagyon. Gondolkodásra meg sok minden késztet, a parttalan rinyaminya nincs ezek között. Konkrétumok nélküli nyavalygásra nem lehet mást reagálni. De nyilván azt írsz, amit akarsz, ahogy én is. Egyébként kíváncsi vagyok, mikor szűnik meg a kommentelés itt, előbb-utóbb az összes hisztiblogban megtörténik, mikor kiderül, hogy a többség nem partner a hisztiben. A képed alapján a bölcsek örege egyébként inkább te vagy :))))))))))))))))))

  6. Végre egy jó cikk.

    Észrevetted: ilyen a liberális világrend. A világ 80 %-a nem tud megélni rendszeres, mindennapi munkavégzésből, mert a világ 10 %-a ellopja munkája gyümölcsét. A világ egyes részein a kisember éves bére kevesebb, mint a gazdag országokban a HETI bér.

    Mi még szerencsések vagyunk, Kelet-Európa a köztes 10 %-ban van, mely nem éhezik, nem fázik, alapszinten megél, de szociális szükségleteire már nemigen marad pénz.

    A megoldás csak rendszerszinten érhető el: a világrend aktív bomlasztásával. Szerencsére magától is zuhan, saját belső ellentmondásai miatt, a nyugati, liberális, elnyomó rendszer.

    Azzal tudsz te is segíteni, ha akadályozod az elnyomók magyar csicskásainak (a ballibeknek és konzervatív hasznps idiótáinka) törekvéseit a kormány ellenében.

    Ezért is hasznos a mostani kormányzat antibrüsszelita iránya.

    Jó korban élünk: a liberalizmus végső bukásának korában. Szóval fel a fejjel! A liberális ooligarchia csak pánikol, gágog, vagdalkzik, de egyre tehetetlenebb a populizmussal, a méptömegek felkelésével szemben!

  7. desw mondta:

    Nem az éppen aktuális kormány miatt kell 12-16 órát dolgoznod, hanem magad miatt.

    Egyébként még így is bőven a szerencsésebbek közé tartozol, mert kb 6 milliárd ember még nálad is rosszabbul/szegényebben él.

  8. Nancsibacsi mondta:

    “Azt azonban nehezen tudom életnek hívni, ha napi 12-16 órányi munkával is csak annyit lehet elérni, hogy fedél van a fejed felett és esetleg étel az asztalon.”
    vs
    “A ránk kényszerített nyomorúság okán már pár forintért lemondunk elvekről”
    Most már döntsd el: kell pénz vagy nem kell? Én úgy érzem hogy ha van sapka, ha nincs – te mindenképpen szarul szeretnéd érezni magad.

    Ma Magyarországon aki pénzt akar keresni, és ezért hajlandó dolgozni, tanulni, az tud is pénzt keresni. Aki nem akarja magát megerőltetni – hát az nem él jól.

  9. MammyPress Média mondta:

    @fofilozofus: Nem erre vágyok – és a köz vagy a jövő szempontjából indifferens, hogy ÉN mire vágyok!

    De jelenleg itt élünk, és itt az a történelmi hagyomány, hogy az állam különböző neveken és címszavakon arra kényszerít, hogy jövedelmem, terményem egy részét dobjam be a közösbe, cserébe ő majd megvéd, és biztosít olyan dolgokat, amelyek így mindenkinek gazdaságosabb, biztonságosabb és színvonalasabb. Legyen az infrastruktúra, egészségügy, oktatás… haza védelme…
    No, ezt próbálom várni! Mert ez pillanatnyilag nem teljesül! Rám nézve kötelező a részvétel benne, Állambácsi meg épp szarik a fejemre. A gyerekeimére is. Meg a szomszédaiméra is. Meg a tiédre is…
    És oké, én még csak-csak elboldogulok így is, nem örülök, de az az én bajom. De összességében úgy látom: kicsit mintha hülyére lenne véve itt a lakosság – és ez iciri picirit bosszant! A gyerekeim miatt. A szomszédaim miatt. Még talán miattad is…

  10. MammyPress Média mondta:

    @desw: Én azért dolgozok ennyit, mert szeretem, amit csinálok!
    Épp csak korábban ennyi munkával lényegesen színvonalasabb, tartalmasabb életet élhettünk.
    Többféle munkám van. És van közte olyan, aminek több mint öt éve nem tudtam emelni az árát… Szerinted a megélhetési költségek azóta hányszor emelkedtek? Csakhogy ezt is alig tudják kifizetni… És nem én vagyok drága – csak a fizetőképesség zuhant le!

  11. desw mondta:

    @MammyPress Média:

    “No, ezt próbálom várni! Mert ez pillanatnyilag nem teljesül! Rám nézve kötelező a részvétel benne, Állambácsi meg épp szarik a fejemre. A gyerekeimére is. Meg a szomszédaiméra is. Meg a tiédre is…”

    Egy aktív dolgozónak min 2-3 embert el kell tartania. Erről nem a kormány tehet, hanem a demokrácia és a álompolgárok.

  12. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: kapitalizmus van, ha az államtól várod a dolgokat, rossz lóra teszel. Amúgy épp azért szokták kritizálni a honi berendezkedést, mert az állam túlgondoskodó. Próbáld ki például az egészségügyet az USA-ban ugyanennyi befizetésből 🙂 Vagy akár az oktatást… Azt kapod, amit a pénztárcád megenged, ha keveset enged, akkor keveset is kapsz, viszont eldöntheted, hogy ez elég, vagy törekszel többre. Ha itthon annyira rossz, akkor irány a külföld. Ha nem akarsz külföldre menni, az a te döntésed, akkor próbálj itthon boldogulni, lehet ám azt is. Ha gondoskodásra vágysz az államtól, akkor épp kedvelned kéne a jelenlegi kormányzatot. Plusz ugye az örök igazság, kis pénz, kis foci, ebben az országban sose volt dán világ, irreális is elvárni.

  13. MammyPress Média mondta:

    @Nancsibacsi: Nem érdekel a pénz. Nem engedem, hogy erről szóljon az életem!
    De szinte rám kényszerítik, mert a lakhatás és az élelem azért még pénzbe kerül, fizetnem kell érte!

    Korábbi években ez nem volt probléma! Nem kellett vele foglalkozzak, és nem azért mert annyi volt, hogy nem számít, hanem mert annyi mindig volt, hogy megoldjam, amit meg kell! Nem tudom, érted-e a kettő közti különbséget…

  14. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: “Szerinted a megélhetési költségek azóta hányszor emelkedtek? Csakhogy ezt is alig tudják kifizetni… És nem én vagyok drága – csak a fizetőképesség zuhant le!” – az elmúlt években eléggé nőtt az életszínvonal, emelkedtek a bérek, nőttek a megtakarítások (hogy ez minek köszönhető, azon lehet vitatkozni, de ettől még tény). Ha a szolgáltatásodat egyre kevesebben veszik igénybe, vagy nem jó a szolgáltatás, vagy rossz a célközönséged (például borsodi faluban van exkluzív masszázsszalonod).

  15. MammyPress Média mondta:

    @Kolompár Magneto: “Ha gondoskodásra vágysz az államtól, akkor épp kedvelned kéne a jelenlegi kormányzatot. “

    Ezzel most megnevettettél, köszi! 🙂

  16. desw mondta:

    @MammyPress Média:

    Korábban fogyasztási hitelekkel volt felfújva a gazdaság, azért mehetett jobban.

  17. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: örülök ha nevetsz, csak nem tudod, hogy min. A magyar állam gondoskodóbb, mint sok nyugati, és ez nem egyenlő a nyugati színvonallal, hanem olyanokban kell keresni, hogy a melótlan ember havi hétezer(!) forintért teljeskörű társadalombiztosításhoz juthat, ingyenes az alapfokú oktatás, van gyerekétkeztetés, van ingyentankönyv, magas az utazásokra adott támogatás, a szülő nők három(!) évig otthon maradhatnak, a nyugdíjasok ingyen utazhatnak, ésatöbbi. Ettől nem leszünk Németország, de a gondoskodó állam létezik, és gondoskodóbb, mint sok nyugati országban. Ha ezt nem érted, nevetgélj csak.

  18. MammyPress Média mondta:

    @Kolompár Magneto:

    “havi hétezer(!) forintért teljeskörű társadalombiztosításhoz juthat,”

    Nem, elsősegélyhez! Nem ugyanaz…

    “ingyenes az alapfokú oktatás,”

    Van iskolás gyereked??? Az oktatásért tényleg nem kell fizetni, csak behordani a papírtól a szappanig, a mindenféle egyéb költségekig heti többezer forintot. Plusz fizetni a magántanárt, mert a tanterv alkalmatlan a tudásátadásra. Sokszor a tanár is.

    ” van gyerekétkeztetés,”

    Ami ehetetlen… Többnyire a moslékban végzi.

    ” van ingyentankönyv,”

    Amit hibátlanul le kell adj a könyvtárnak év végén! Vagy kifizeted. Ha vizsgázol is, akkor mindenképp…

    “magas az utazásokra adott támogatás,”

    Sokszor egy személynek is olcsóbb autóval! Pedig az üzemanyagár nem épp alacsony… A színvonalról, pontosságról inkább ne beszéljünk! De tény: világszínvonalú a hálózat!!! Igaz, ez még az átkosban alakult ki (és sok dolog azóta is érintetlen!)

    “a szülő nők három(!) évig otthon maradhatnak,”

    28.500 Ft-ból! Ha megtehetik… Igen, ha mázlista, akkor kaphat GYED-et egy ideig. Egyre kevesebben.

    “a nyugdíjasok ingyen utazhatnak,”

    Csak 65 felett! Ha náluk van a személyi… (Pár napja nem engedtek fel egy szemmel láthatóan 70 feletti hölgyet, mert épp nem volt nála!)

    “ésatöbbi.”

    Mesélj még….

  19. wmiki mondta:

    Újabb rinyablog index címlapon.
    Nézzük a jó oldalát… lehet kommentelni.. még…

    Vannak azok a blogok, akik ajvékolnak a diktatúra miatt, meg hogy nincs szólásszabaccság, aztán nem lehet kommentelni a sok ostobaságot.

    Vagy a határátkelő típusú blogok, ami arról szól, hogy a proli mélymagyarok állandóan csak panaszkodnak, aztán az egész blog panaszkodásból áll…

    A posztíró mit tesz azért, hogy az élete jobb legyen?

  20. gyozop mondta:

    Kedves blogger! Lehet, hogy te nem élsz jól, de ha ez vígasztal, én igen.
    És a környezetemben mindenki. És nincs közünk állami pénzekhez. És nem születtünk gazdagnak.
    Valamit rosszul csinálsz.

  21. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: oké, hát tényleg nincs értelme így értekezni, ha neked minden szar, azon semmi nem változtat. Tényleg nem értem, mi tart itt, ha ennyire szar minden. Akkor veled van a baj, ha maradsz.

  22. MammyPress Média mondta:

    @wmiki: Valaki elmesélhetné, hogy mi ebben a jó?!?

    Miért érzed te jónak azt, hogy a te véleményeddel nem egyező bejegyzéseket egyáltalán elolvasd, pláne hogy kommentáljad?

    Nem fogom letiltani a kommentek lehetőségét, mert ÉN tisztelem a szólásszabadságot! De ami itt a bejegyzéseknél folyik, az messze másról szól…
    Persze, ha csak annyit tud valaki hozzátenni, hogy ÉN milyen vagyok – az nem engem minősít.

    De tényleg érdekelnek, hogy nektek mi ebben a jó?

  23. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: szerintem kommunikációs alaptézis, hogy az ember szívesebben áll le ellenvéleménynél diskurálni, hiszen akivel egyetért, annak legfeljebb azt mondogathatja, hogy igen, igazad van, én is így gondolom. Ha viszont máshogy gondolja, akkor sokkal több tere van a véleménynyilvánításnak. Nem mellesleg te is elolvasod a kommenteket, sőt, válaszolsz is rá. Melyikre írsz hamarabb, ami azt tartalmazza, hogy húdenagyonigazadvan, vagy arra, hogy neked aztán totál nincs igazad?

  24. Minden ballib bérretteg mondta:

    Mit hívsz valódi szabadságnak ?
    Amit elvesz tőled a mindenkori kormány ?

  25. Minden ballib bérretteg mondta:

    Mit hívsz valódi szabadságnak ?
    Amit elvesz tőled a mindenkori kormány ?

  26. Minden ballib bérretteg mondta:

    Mit hívsz valódi szabadságnak ?
    Amit elvesz tőled a mindenkori kormány ?

  27. Minden ballib bérretteg mondta:

    Mit hívsz valódi szabadságnak ?
    Amit elvesz tőled a mindenkori kormány ?

  28. Minden ballib bérretteg mondta:

    Mit hívsz valódi szabadságnak ?
    Amit elvesz tőled a mindenkori kormány ?

  29. Minden ballib bérretteg mondta:

    @MammyPress Média:

    Ez már tényleg csak kötekedés.

    Sokkal többet ad az állam jelenleg mindenkinek, mint Nyugat-Európában.
    És sokkal többet, mint az úgynevezett baloldali vagy liberális kormány itt valaha is adott.

    Hogy lehet mégtöbbet adni, vagy jobb minőségben az önmagában mindenhol és mindenkor igaz állítás.

    Az emberek tapasztalat alapján választanak azokból akik ezt vagy azt adták.
    És jelenleg a ballibeknél szarabb választás nincs. Ilyenformán a Fidesztől sincs jobb még, hisz ők az alternatíva.

  30. Minden ballib bérretteg mondta:

    @MammyPress Média:

    Ez már tényleg csak kötekedés.

    Sokkal többet ad az állam jelenleg mindenkinek, mint Nyugat-Európában.
    És sokkal többet, mint az úgynevezett baloldali vagy liberális kormány itt valaha is adott.

    Hogy lehet mégtöbbet adni, vagy jobb minőségben az önmagában mindenhol és mindenkor igaz állítás.

    Az emberek tapasztalat alapján választanak azokból akik ezt vagy azt adták.
    És jelenleg a ballibeknél szarabb választás nincs. Ilyenformán a Fidesztől sincs jobb még, hisz ők az alternatíva.

  31. Minden ballib bérretteg mondta:

    @MammyPress Média:

    Ez már tényleg csak kötekedés.

    Sokkal többet ad az állam jelenleg mindenkinek, mint Nyugat-Európában.
    És sokkal többet, mint az úgynevezett baloldali vagy liberális kormány itt valaha is adott.

    Hogy lehet mégtöbbet adni, vagy jobb minőségben az önmagában mindenhol és mindenkor igaz állítás.

    Az emberek tapasztalat alapján választanak azokból akik ezt vagy azt adták.
    És jelenleg a ballibeknél szarabb választás nincs. Ilyenformán a Fidesztől sincs jobb még, hisz ők az alternatíva.

  32. Minden ballib bérretteg mondta:

    @MammyPress Média:

    Ez már tényleg csak kötekedés.

    Sokkal többet ad az állam jelenleg mindenkinek, mint Nyugat-Európában.
    És sokkal többet, mint az úgynevezett baloldali vagy liberális kormány itt valaha is adott.

    Hogy lehet mégtöbbet adni, vagy jobb minőségben az önmagában mindenhol és mindenkor igaz állítás.

    Az emberek tapasztalat alapján választanak azokból akik ezt vagy azt adták.
    És jelenleg a ballibeknél szarabb választás nincs. Ilyenformán a Fidesztől sincs jobb még, hisz ők az alternatíva.

  33. Minden ballib bérretteg mondta:

    @MammyPress Média:

    Ez már tényleg csak kötekedés.

    Sokkal többet ad az állam jelenleg mindenkinek, mint Nyugat-Európában.
    És sokkal többet, mint az úgynevezett baloldali vagy liberális kormány itt valaha is adott.

    Hogy lehet mégtöbbet adni, vagy jobb minőségben az önmagában mindenhol és mindenkor igaz állítás.

    Az emberek tapasztalat alapján választanak azokból akik ezt vagy azt adták.
    És jelenleg a ballibeknél szarabb választás nincs. Ilyenformán a Fidesztől sincs jobb még, hisz ők az alternatíva.

  34. 232323 mondta:

    Szeretnék úgy havonta 500-800 milliót keresni (az nem számít hogy 8 vagy 16 óra munkával). Aztán pár ilyen átdolgozott-munkás hónap után csak gyúrogatnék meg utazgatnék a nagyvilágban.
    Nekem meg ez az élet és úgy érzem eléggé távol vagyok tőle.

    Szar és kemény az élet. De te se add fel!

  35. 232323 mondta:

    (Ja nem forintról beszélek, hanem rendes pénzről)

  36. 232323 mondta:

    @gyozop: Te is Svájcban vagy? Üdv! 😀

  37. MammyPress Média mondta:

    @Minden ballib bérretteg: Szóban! A valóság kicsit más…
    Ellenben nagyon is valósan: a legtöbbet veszi el! Ennyiből akár nyújthatna is legjobbat…

  38. törppicur mondta:

    Figyu, mami
    8 ora munka meg minimum 4 ora tulmunka szakmunkas minimalberrel, kezdokent kb brutto 300, bar kicsit nehez a havi 80 ora tulmunkat elszamolni
    Te ranezesre nem vagy kezdo
    Mit rontottal el, hogy a garantalt berminimumot sem keresed meg?
    Mennyivel volt tobb a bered 5-10 eve? Es most miert nincsannyi – 10 evalatt megduplazodott a minimalber?
    Miert jo neked ha rosszul erzed magad a rendszerben?
    Amugy eleg? zagyva az egesz de sokadszorra sem ertem a vacsora-okostelefonos bekezdest (sem)

  39. MammyPress Média mondta:

    @Kolompár Magneto: Az nem ellenvélemény, hogy én hogy nézek ki! Az sem, hogy mennyire vagyok hülye (és a többi jelző)…

    A hozzászólások pedig többnyire erről szólnak – és ezt a jelenséget nagyon szeretném megérteni!

  40. nemecsekerno_007 mondta:

    – Blogírás helyett kereshetnél más munkát, esetleg lehetnél vállalkozó vagy tanulhatnál valami olyat amit jobban megfizetnek.
    – gondolod a fejlett, demokratikus “nyugaton” így gondolkodnak?
    – nem is értem miért csodálkozunk azon, hogy nem közelítünk Ausztria felé…

    Ha nem jó akkor változtass. Ha nem változtatsz akkor még nem fáj eléggé…

    Sajnos csak ilyen közhelyeket tudok mondani, de ez sajnos így van….

  41. gyozop mondta:

    @232323: Fejér Megye. De multinak dolgozok, sokat utazok és senki sem rinyál annyit mint itt nálunk. Pedig nem élnek annyival sem jobban Ny Európában vagy az USA-ban. Bocs ha leromboltam egy mítoszt.

  42. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: szerintünk hülyeségeket írsz, szerinted hülyeségeket írunk. Ennyi, nem kell ezt túlgondolni 🙂

  43. Minden ballib bérretteg mondta:

    @törppicur:

    Minden ismerősöm bére legalább megduplázódott az elmúlt 10 évben.
    Plussz amíg a szocik alatt 140 ezer bruttó felett 40% volt az SZJA, addig ma 15%, aminek töredékét kell fizetni ha vannak gyerekeid.

    Szóval ez az írás a kilátástalanságról, meg reálbércsökkenésről egy mese.

    Azért tették az Indexes hírhamisítók a címlapra.

  44. Minden ballib bérretteg mondta:

    @törppicur:

    Minden ismerősöm bére legalább megduplázódott az elmúlt 10 évben.
    Plussz amíg a szocik alatt 140 ezer bruttó felett 40% volt az SZJA, addig ma 15%, aminek töredékét kell fizetni ha vannak gyerekeid.

    Szóval ez az írás a kilátástalanságról, meg reálbércsökkenésről egy mese.

    Azért tették az Indexes hírhamisítók a címlapra.

  45. Minden ballib bérretteg mondta:

    @törppicur:

    Minden ismerősöm bére legalább megduplázódott az elmúlt 10 évben.
    Plussz amíg a szocik alatt 140 ezer bruttó felett 40% volt az SZJA, addig ma 15%, aminek töredékét kell fizetni ha vannak gyerekeid.

    Szóval ez az írás a kilátástalanságról, meg reálbércsökkenésről egy mese.

    Azért tették az Indexes hírhamisítók a címlapra.

  46. Minden ballib bérretteg mondta:

    @törppicur:

    Minden ismerősöm bére legalább megduplázódott az elmúlt 10 évben.
    Plussz amíg a szocik alatt 140 ezer bruttó felett 40% volt az SZJA, addig ma 15%, aminek töredékét kell fizetni ha vannak gyerekeid.

    Szóval ez az írás a kilátástalanságról, meg reálbércsökkenésről egy mese.

    Azért tették az Indexes hírhamisítók a címlapra.

  47. Minden ballib bérretteg mondta:

    @törppicur:

    Minden ismerősöm bére legalább megduplázódott az elmúlt 10 évben.
    Plussz amíg a szocik alatt 140 ezer bruttó felett 40% volt az SZJA, addig ma 15%, aminek töredékét kell fizetni ha vannak gyerekeid.

    Szóval ez az írás a kilátástalanságról, meg reálbércsökkenésről egy mese.

    Azért tették az Indexes hírhamisítók a címlapra.

  48. Nancsibacsi mondta:

    @MammyPress Média: “Nem érdekel a pénz. Nem engedem, hogy erről szóljon az életem!
    De szinte rám kényszerítik, mert a lakhatás és az élelem azért még pénzbe kerül”
    Hát ez szerintem az ókor óta így van, és nem az utolsó pár év tanulmánya, hogy bizony a lakhatás és az élelem nincs ingyen.

    “Többféle munkám van. És van közte olyan, aminek több mint öt éve nem tudtam emelni az árát”
    Akkor miért nem váltasz? Elég kevés olyan munka van, aminek az utóbbi 5 évben ne emelkedett volna az ára. Nem kell mindig a programozókra gondolni, de pl. nézd meg egy burkoló, vagy egy autószerelő árlistáját, hogy emelkedett-e az utóbbi 5 évben. Én konkrétan több mint másfélszeresét fizettem a kötelező szervízre, pedig tök ugyanazt csinálták (a tételek megegyeznek a két számlán, az anyag is ugyanannyi, az óradíj meg majd kétszerese). Egy könyvtáros pl. sose fog sokat keresni – kellene tanulnia egy rendes szakmát: ilyenkor ez a megoldás.

  49. Nancsibacsi mondta:

    @MammyPress Média:
    “”havi hétezer(!) forintért teljeskörű társadalombiztosításhoz juthat,”
    Nem, elsősegélyhez! Nem ugyanaz…”
    Nem, nem elsősegélyhez, mert ezért JÁR NEKI egy szívműtét is – ha szükséges.

    “”ingyenes az alapfokú oktatás,”
    Van iskolás gyereked??? Az oktatásért tényleg nem kell fizetni, csak behordani a papírtól a szappanig, a mindenféle egyéb költségekig heti többezer forintot. Plusz fizetni a magántanárt, mert a tanterv alkalmatlan a tudásátadásra. Sokszor a tanár is.”
    Ez abszolúte nem igaz – semmit se kell bevinni. Van iskolás korú gyerekem, havi 1000 Ft-ot adunk oda EGY SZÜLŐNEK, mert a tanár nem hajlandó kezelni az osztálypénztárt, és ezt pl. arra költi, hogy havonta elviszi a gyerekeket hol múzeumba, hol koncertre, hol kirándulni – de minden forintról hoz nyugtát.

    “” van gyerekétkeztetés,”
    Ami ehetetlen… Többnyire a moslékban végzi.”
    Ez is marhaság, mivel teljesen gyereke válogatja a dolgot. Az én kisebbik lányom MINDENT megeszik (bölcsis), a nagyobbik csak ebédet, de ez az ő hibája, mert ami kenhető, azt egyszerűen nem hajlandó megenni (válogatós).
    Amúgy hozzá kell tenni, hogy ez nem ingyenes, csak a rászorultaknak – mi fizetünk ezért olyan havi 35-40ezret a két gyerekre, de ez szerintem teljesen okés, mert az én ebédem többe kerül (és az csak ebéd).

    “” van ingyentankönyv,”
    Amit hibátlanul le kell adj a könyvtárnak év végén!”
    Nem hibátlanul, hanem hiánytalanul. Vagyis totál rongyos nem lehet, de azért egy 3 évesen már simán látszik a használat. nincs ezzel semmi gond se.

    “”magas az utazásokra adott támogatás,”
    Sokszor egy személynek is olcsóbb autóval! Pedig az üzemanyagár nem épp alacsony… “
    Sose. Autóval kb 50Ft/km a legolcsóbb ár, amit kihozhatsz – de ez öreg, megbízhatatlan autóval van így, és amit a lerobbanások miatt buksz, ott csak a javítás költség van számítva. Magyarországon a közösségi közlekedés tök jó, és az egy vicc, hogy még a felnőtt, dolgozók bérlete is kb 1/3-a a reális árnak, a gyerekeké meg 1/10-e – a többi állami támogatás.

    “”a szülő nők három(!) évig otthon maradhatnak,”
    28.500 Ft-ból! Ha megtehetik… Igen, ha mázlista, akkor kaphat GYED-et egy ideig. Egyre kevesebben.”
    A GYED nem mázli kérdése, hanem munkáé, és 2 évig jár. És az simán több mint 100eFt/hó.

    “”a nyugdíjasok ingyen utazhatnak,”
    Csak 65 felett! Ha náluk van a személyi…”
    Nahát, még a személyit is kérik – SKANDALLUM! 😀

  50. törppicur mondta:

    @MammyPress Média: ha nem erted Magnetot, kerdezd a fodraszt es a dilidokit ,;-)

  51. MammyPress Média mondta:

    @Kolompár Magneto:
    Igen, ez már majdnem pontos…

    Én ugyanis az ÉN blogomba írok. Ott MÉG megtehetem, bár itt sem következmények nélkül… Ennyi ma Magyarországon a szólás szabadsága!
    Te viszont nem a te blogodba írod, hogy én hülye vagyok – hanem ide, az enyémbe!
    Pici – mondhatni: nüansznyi – a különbség… de azért remélem, érted!

  52. Nancsibacsi mondta:

    @MammyPress Média: “Szóban! A valóság kicsit más…”
    Mivel más a valóság, mint ami a TÖRVÉNYEKBEN rögzítve van? Nekem jár családi adókedvezmény – az rohadtul valóságos. Mit nézek el rajta?

    “Ellenben nagyon is valósan: a legtöbbet veszi el!”
    Persze ez sem igaz, mert jelenleg csak az ÁFA felső kulcsa magas – cserébe a többi adókulcs elég alacsony. Nem lehetne valami konkrétumot kérni – mondjuk 2009 vs 2019?

  53. Nancsibacsi mondta:

    @Minden ballib bérretteg: “Plussz amíg a szocik alatt 140 ezer bruttó felett 40% volt az SZJA, addig ma 15%”
    Na igen, és ennek eredményeképpen a szocik alatt minimálbérre voltam bejelentve, most meg annyi a bruttóm, hogy szoci kormány alatt simán elküldtek volna a gulágra 😀

  54. Nancsibacsi mondta:

    @MammyPress Média: “Te viszont nem a te blogodba írod, hogy én hülye vagyok – hanem ide, az enyémbe! “
    Már ne haragudj, de nem vagy annyira fontos ember, hogy erre külön blogot indítson az ember 😀 Ne csodálkozz azon, hogy ha hülyeségeket irkálsz, akkor reakcióként leírják, hogy hülyeségeket irkáltál. Erre való a comment doboz a blog alján. Enélkül kb senki se olvasná a blogod, mert nem az a szórakoztató amit írtál, hanem a reakciók.

  55. törppicur mondta:

    @Nancsibacsi: ugyan, kollega, tenyekkel,meg eszervekkel jossz elő
    Nem erzed kicsit sem nevetsegesnek magad – ezzel es itt?

  56. Eugene Horse mondta:

    @MammyPress Média: igazából ez az egész itt a blog.hu, tágabban értelmezve az index tulajdona, annyiban a te blogod, hogy te írod a posztot, egyebekben nem sok közöd van hozzá, ha a szerkesztők úgy akarják, egyszerűen törölhetik például. Ez egy felület, amire mindketten írhatunk. Remélem érted.

  57. Laciii mondta:

    A te fejedben még nem történt meg a rendszerváltás és még mindig az államtól várod a sült-galambot.
    Tanulj, képezd magad és 8 óra munkával is kereshetsz annyit amiből normális életet lehet élni.

  58. kocsisj mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Ez egész fura volt Tőled. Nem is gondoltam a korábbiak alapján, hogy normális dolgot is tudsz írni.

  59. Almandin mondta:

    @MammyPress Média: Ne lepődj meg. Ma szegénynek lenni a többség szemében bűn vagy önhiba. Kihalóban van a szociális érzékenység. Mielőtt elolvastam volna a hozzászólásokat, már sejtettem, hogy ilyen hozzászólások születnek. Ma ha valaki panaszkodik, jön a belerúgás. Együttérzésre nem lehet számítani a blogkommentelők többségétől. Eleve bizonyított tény, hogy elég nagy részük személyiségzavaros:
    index.hu/tech/2017/05/04/az_internetet_elvesztettuk_a_trollok_gyoztek/

  60. törppicur mondta:

    @Nancsibacsi: a torvenyben rogzitett csaladi adokedvezmenyrol tanmese (MAMI is elolvashatja)
    Van 2 db 25-ön tuli gyerekem
    A rendszervaltas utan kaptunk utanuk CSP-t meg adokedvezmenyt
    Jott az mszpszdsz es szocialisan erzekenyen elobb az egyiket majd a masikat vette el torvenyileg – mivel mindketten dolgoztunk
    Jott az elso orban-kormany mindkettot visszakaptuk torvenyileg – habar mindketten dolgoztunk
    Kicsit kioregedtunk utana a gyereknevelesbol, de azt gondolom, most 3-ig eljutnank, ha fiatalok lennenk
    Akkor fizetos vilt az ovoda, az etkezes a tankonyv stb – de a gyerekekert be kell vallalni, ahogy most is csak most el kell tudni fogadni a plusz juttatasokat, mint latod ez pl a bloggerinanak sem sikerul
    Nem konnyu neki

  61. törppicur mondta:

    @Almandin: neked kik a trollok?
    Akik nem ertenek veledvagy mamival egyet?
    Szerintem az elutasitok tobbsege a velmenyen tul adott magyarazatot is – mi a gondod?

  62. Eugene Horse mondta:

    @Almandin: nagyobb összegben mernék fogadni, hogy a poszter egyáltalán nem szegény 🙂 Az meg elég egybites világlátás, hogy akinek más a véleménye, az zavarodott troll. És senki nem a szegényeket támadta itt, hanem a poszter eléggé nyilvánvaló ökörségeit, és igen gyenge riposztjait (lásd az én kommentemre adott tételes válaszait – hogy például az ingyenkaja a suliban nem finom, meg hogy az utazási kedvezményhez személyi igazolvány kell, ami nyilván botrányos dolog..).

  63. Kiváncsi lennék ugyanezt a lelki fájdalmat kiirta-e magából nyilvánosan a szerző 5-10-15 évvel ezelőtt is vagy csak most eszmélt rá, hogy azélet nem fenékig habostejfel?

  64. @Nancsibacsi: ” Erre való a comment doboz a blog alján. Enélkül kb senki se olvasná a blogod, mert nem az a szórakoztató amit írtál, hanem a reakciók. “

    és ez a címlapos agitprop posztok 99%-ra igaz 🙂

  65. @MammyPress Média: “Nem érdekel a pénz”

    ezt jól leplezted 🙂

  66. kocsisj mondta:

    Ebben az egészben az a szomorú, hogy valaki leírt valamit, ami teljesen elfogadható meg kívánatos az egyén szemszögéből. Erre ráuszult vagy ráuszították az egész habonyi kreatúra-tömeg, hogy bizonyítsa, hogy M,o, jól teljesít meg egyre jobban élünk zseb-zseb… Biztos van az országban cka 20%, aki tényleg jobban él, meg mindent jónak lát, lelkük legyen rajta. Az a 40 %, aki szinte 0-ból él az úgysem olvas meg ír blogot, mert lehet, hogy már rég kikapcsolták a villanyt. (A nap vicc híre, hogy a belső borsodi körzetekben is van már net, már csak a szerkentyű hiányzik, amivel használják). A blog írója valószínűleg a maradék 40 %-ba tartozik, aki csak azt érzékeli, hogy hiába “leisztol”, nem jut előrébb. Amiket problémaként ír, arra csak a legnagyobb birkák mondhatják, hogy nincs igaza. Csak olvasni kell a napi híreket: érsebészet, gyerekgyógyászok, sürgősségi, Palkovics és sorolhatnám reggelig. Ezek valós problémák, amik a kutyát nem érdekelnek, hanem helyette Sorosozunk egy jót. A blogíró egy percig nem politizált, csak leírta a problémákat, amit minden józan! ember lát. Politikai síkra Ti vittétek el. De mi a fenéért? Ha Nektek jól megy húzzátok be a farkatokat és örüljetek neki. Akinek meg nem, hadd mondja el a véleményét.

  67. @MammyPress Média: “Ennyi ma Magyarországon a szólás szabadsága!”

    Vagyis bármit is elmondhatsz szabadon amit akarsz de ezt kevesled mert kétszer is el akarod mondani a bármit is?
    Vagy mi van?

  68. @kocsisj: eléggé 1bites elmére vall mindenkiben a habonyt látni, de nem is a sok eszetekért szeretünk benneteket hanem az utánozhatalan humorotokért.

    “A blogíró egy percig nem politizált”

    Szóval a szövegértéssel is gondban vagy.

  69. kocsisj mondta:

    @eßemfaßom meg áll: Azt hiszem a blogot címe egyértelműen minősít. Még mindig jobb az 1 bit, mintha az sincs, mint Nálad.

  70. Nancsibacsi mondta:

    @Almandin: Itt leginkább a poszter a troll, mert ő az aki teljesen légbőlkapott marhaságokból írt posztot. Alatta ha megnézed szinte bármely cáfolatot ott szerepelnek pl. tények, amelyek a posztert szemmel láthatólag zavarják.

  71. Nancsibacsi mondta:

    @eßemfaßom meg áll: “és ez a címlapos agitprop posztok 99%-ra igaz 🙂 “
    Hát kb. B1-nél sokszor fogom a fejem, hogy bőven elég lett volna elolvasni a címet, mert maga a poszt k.rva gyenge. Még jó hogy vannak alatta commentek 😀

  72. @kocsisj:

    Mindig ilyeneket írok, populista vagyok.

  73. Nancsibacsi mondta:

    @kocsisj: “Erre ráuszult vagy ráuszították az egész habonyi kreatúra-tömeg, hogy bizonyítsa, hogy M,o, jól teljesít meg egyre jobban élünk zseb-zseb…”
    Tudod az a durva, hogy abszolúte nem kell ahhoz fideszesnek lenni, hogy az ember az ilyen posztokon ledobja az ékszíjat. Én pl. 2010 óta nem szavaztam a fideszre, oszt mégis jól élek. Ja, és Borsodból származok. Mondjuk az tény, hogy k.rva sokat dolgoztam, és az elején a sok munka MELLETT elég sokat nélkülöztem is – de az elmúlt 20 évben még sose fizetődött ki annyira a munka, mint ma. Aki ma akar, az TÉNYLEG tud boldogulni. Persze aki csak picsog – mint pl. a bátyám – az sose fog, mert ő is – meg rohadt sok örök ellenzéki – felülről várja nem is csak a segítséget, hanem azt, hogy energiabefektetés nélkül éljen k.rva jól. Na ez itt sose lesz – ehhez nem születtünk eléggé jó helyre.

  74. bref mondta:

    @MammyPress Média: “Többféle munkám van. És van közte olyan, aminek több mint öt éve nem tudtam emelni az árát…”
    Ezek szerint nem alkalmazotti munkát végzel, hanem olyat, aminek szabad ára van…
    Akkor miért írtad ezt a posztot?
    Jól figyelj! Végezzünk el egy gondolatkísérletet.
    A kísérlet lényege, hogy semmiféle adót és járulékot nem fizetsz (hogy most mennyit és hogyan fizeted, az nem érdekes…), de cserébe minden olyan szolgáltatásért és infrastruktúra használatért kell fizetned, amelyeket most az állam nyújt.
    Fizetned kell tehát:
    – egészségügyi ellátásért (beleértve a mentőket is…)
    – oktatásért, bölcsődéért, óvodáért
    – rendőri intézkedésért
    – tűzoltásért
    – természeti katasztrófa okozta kár elhárításáért
    – határvédelemért
    – azért, hogy a katonaság szükség esetén megvédjen
    – az utak használatáért, beleértve a gyalogutakat, járdákat, turista ösvényeket is
    – a hidak használatáért
    – teljes piaci értéken a gyógyszerekért
    – mellesleg az öregkori jövedelmedről (nyugdíj) is neked kell teljes mértékben előre gondoskodnod
    – és még biztos van jónéhány dolog, de ennyi is elég…
    Na?
    Melyiket választod?

  75. Pipas mondta:

    “ha napi 12-16 órányi munkával is csak annyit lehet elérni”

    “Kavarodnak bennem a gondolatok, és kavarog a gyomrom is azon, amikkel naponta szembesülök: törtetések, önző indulatok mellett hagyjuk, hogy biodíszletként bánjon velünk a mindenkori kormány”

    Az a gyanúm, hogy neked a munkáltatóddal van gondod, nem a kormánnyal. Persze, a gond az gond, nem akarom lekicsinyleni a problémádat, de a megoldásában az első lépés, hogy tisztázd mi is pontosan a problémád.

    Ha mondjuk 1 misit keresnél napi nyolc óra munkával, akkor is ki lennél akadva a magyar kormányon? Szerintem nem, úgyhogy szerintem egy jóó állásra lenne szükséged.

    Persze nem mindenkinek adnak havi egy misi nettót, csak annak, akinek jó szakmája van és ért is hozzá. Talán innen kellene elindulni: jó szakma, amit élvezel és ami fizet is. Amit mondjuk ki lehet tanulni pár év alatt.

    Nos?

  76. kocsisj mondta:

    @eßemfaßom meg áll: Hogy mennyire habonyé a felelősség pedig egyéni gond. Akinek inge vegye magára, aki pedig csak a 9 éves mantrázás áldozata, az szálljon magába és próbáljon elkezdeni önállóan gondolkozni. Azért az elgondolkoztató, hogy ki ér rá pénteken délelőtt kommentelni. Én nyugdíjas vagyok (nem a kormánynak köszönhetően kapok nyugdíjat, hanem ledolgoztam és befizettem 40 évet, most meg mindkét fiam fizeti), szerencsére a manyup lenyúlás se érintett, én már jogosan ráérhetek.
    Más: a Gyurcsánynak még el kellett adni a lakótelepit, hogy megvehesse Aligát. A Lőrincnek már a kutyaól is maradhat, így is tellett rá. A cikkíró és mi sokan kimaradtunk ezekből a lehetőségekből, maradt a meló meg a “szerencsések” finanszírozása. Azt hiszem ebből van elege. Nincs vele egyedül, ha Ti így is próbáljátok beállítani.

  77. Comte de Gippaud mondta:

    @MammyPress Média:

    “Én azért dolgozok ennyit, mert szeretem, amit csinálok!
    Épp csak korábban ennyi munkával lényegesen színvonalasabb, tartalmasabb életet élhettünk. “

    Gondolom a balliba kormányzásra gondolsz. Figyu, én, és úgy kb. az emberek 90%-a ezzel másképpen van. Szerintem most sokkal jobb, mint 10 éve. Akkor nem, vagy csak nagyon kevés munkám volt, most viszont van elég. Pedig hidd el, hogy nem vagyok benn a pikszisben .

  78. inteligencs elenzeki mondta:

    @MammyPress Média:

    “Én azért dolgozok ennyit, mert szeretem, amit csinálok!
    Épp csak korábban ennyi munkával lényegesen színvonalasabb, tartalmasabb életet élhettünk. “

    Gondolom a balliba kormányzásra gondolsz. Figyu, én, és úgy kb. az emberek 90%-a ezzel másképpen van. Szerintem most sokkal jobb, mint 10 éve. Akkor nem, vagy csak nagyon kevés munkám volt, most viszont van elég. Pedig hidd el, hogy nem vagyok benn a pikszisben .

  79. törppicur mondta:

    @kocsisj: szegeny Feco
    Amugy ugye poen volt?

  80. MammyPress Média mondta:

    @Comte de Gippaud: Nem a ballib kormányzásra gondolok – akkor ezt mondtam volna!
    Innen nézve kicsit másképp látszik az a 90% – kivéve, ha a 100% az kizárólag a kormány szavazóit jelenti.

    De az tény, hogy az elvándorlásnak köszönhetően lett néhány olyan szakmunka, amelyben most jobban lehet boldogulni… Örülök, hogy néhányan jól jártak vele – de ezt azért nehezen tudom a kormány érdemei között emlegetni!

  81. MammyPress Média mondta:

    @bref: Ez vicces, mert hozzájárulok szépen ezekhez a költségekhez – de ha valamelyiket igénybe veszem, akkor újból fizetek!
    És a szolgáltatás színvonala – hogy csak a minap mentős botrányát említsem – kicsit alulmúlja az elvártat, és ezen még a pénz sem segít! Magánorvoshoz mehetek – magánmentő nem fog értem jönni, ha összeesek az utcán, akkor sem, ha van rá pénzem!

  82. Andy73 mondta:

    “De: nem lehetne addig élni egy kicsit? Keresni azt, ami többé teszi a lelkünket – ha másért nem: mert hátha az valóban túléli földi pályafutásunkat?

    Nincs ehhez jogunk? Vagy mi magunk mondunk le róla?”

    De, van hozzá jogunk. Én nem mondok le róla, de a blogger a jelek szerint igen. Ő tudja.
    Még talán annyit: ha jobbá akarod tenni az életedet, ne várj a sült galambra, hanem tegyél érte. A boldogságodat-boldogulásodat ne az aktuális kormánytól várd, ne is a politikától. Persze lehetnek elvárásaid a politikusoktól, és ezt ki is fejezheted, akár egy ilyen blogban, akár négyévente a szavazatoddal. Közben viszont nem áll meg az élet, amit elsősorban neked kell alakítanod.

  83. bref mondta:

    @MammyPress Média: ” hozzájárulok szépen ezekhez a költségekhez – de ha valamelyiket igénybe veszem, akkor újból fizetek”
    Te is tudod, hogy most marhaságot írtál ….
    Csak akkor fizetsz, ha nem az állam által kínált szolgáltatásokat és infrastruktúrát veszed igénybe:
    valóban fizetned kell a magán egészségügyi ellátásért, a magánoktatásért, a magánóvodáért, a magánnyugdíjért, a magán testőrért, ha olyan vagy, akkor a védelmi pénzt is, az autópályáért (ezért amiatt kell fizetned, mert zömében magánberuházásként épültek meg, de az állam kivásárolta a magántulajdonosokat, és ez azért nagyon sok pénzbe kerül… na, meg jó bevétel is egy kényelmi lehetőség ellenében)

  84. MammyPress Média mondta:

    @bref: Kicsit félremagyarázod a helyzetet…
    Nem mindegy, hogy azért veszek igénybe magánszolgáltatót, mert megtehetem, és magasabb színvonalat akarok – vagy azért, mert ugyan nem tehetném meg, de az állam által nyújtott szolgáltatás színvonala még a kielégítőt sem éri el, és rá vagyok kényszerítve!
    Miközben ettől pont ugyanúgy be kell dobjam a részem a közösbe…

  85. John Brennan mondta:

    egy hülye nyavalygása

  86. MammyPress Média mondta:

    “Tüntetünk a rabszolgatörvény ellen, amelyet a kormány demagóg dumájánál csak az ellenzék hasonló, csupán ellentétes előjelű prédikációja ködösít jobban, és közben senki nem foglalkozik a lényeggel”

    “törtetések, önző indulatok mellett hagyjuk, hogy biodíszletként bánjon velünk a mindenkori kormány, és a valódi szabadság kivívása helyett elvtelen politikusok szólamait üvöltjük embertársaink képébe, személyeskedő, ölre menő viták közepette, csak mert az másképp meri gondolni a világot”

    Közben rájöttem, hogy igazatok lehet, tényleg nagyon hülye lehetek, mert a saját szövegemben nem látom: mi ebben a pártpolitika?
    Kezdem azt hinni, hogy ez a hatalmas “védjük meg a kormányt” mozgalom pont azért ilyen hangos, mert ti is tudjátok: a jó promóció azért rothadó valóságot takargat…

    No mindegy… Megyek, teszem a dolgom – és nem ígérhetem, hogy nem biztosítok nektek több játszóteret!

  87. Nancsibacsi mondta:

    @MammyPress Média: “De az tény, hogy az elvándorlásnak köszönhetően lett néhány olyan szakmunka, amelyben most jobban lehet boldogulni”
    Ez is egy általános tévedés, mert az elvándorlásnak köszönhetően nem szakmunka lett, hanem segédmunka. Aki jó szakember, az régebben is megélt, most meg jól él. A segédmunkás – na annak régen is rossz volt, meg ma se túl jó. Aki meg nem dolgozik, annak meg ma nagyon rossz. És ez a többség szerint így van jól.

  88. Megoldó mondta:

    Kiváncsi leszek, hogy amikor ez a szégyenletes időszak véget ér,(fideszuralom) hány kommentelő marad aki fizetség nélkül is a fidesz mellett kampányol…
    Amúgy meg egy jó véres forradalom megsegítene minket azt gondolom…

  89. bref mondta:

    @MammyPress Média: Végtére is tereltél, és nem választottál az első kommentemben feltett kérdésre.
    Megint:
    melyiket választod?
    Azt, hogy fizetsz adót és járulékot, és az állami szolgáltatást és infrastruktúrát igénybe veszed, vagy azt, hogy semmi adót,járulékot sem fizetsz, és mindenért szolgáltatást, infrastruktúra használatot megfizetsz (de MINDENT…)?

  90. birka menet mondta:

    @MammyPress Média:

    teljesen kár a kommentekröl is magadnak gondoskodnod, mert nagyon hamar belerohantál a teljes önellentmondába meg a további általános rinyálásokba.

    Igazi magyar ember vagy, aki otthon csapkodja az asztalt, de a lakásán kívül befogja a száját.
    És megindokolja hogy miért: mert munkába kell mennem, mert más dolgom van, mert most nincs idöm rá. stb.

    Szóval ha nem értenéd a lényeget: ebben az országban nincs gondolkodási verseny, mert a nép agya nulla és senki sem akar a meló után még gondolkodni is. Talán jobb is így, mert nem kell 9 millió miniszterelnök ellen küzdeni. Így marad csak az az egy (gy.k. orbán), ha változtatni akarsz, akkor ne az idödet lopd a blogon, hanem menjél ki a terepre, a célcsoportot élö szóban, akciókkal megdolgozni. Különben minden marad úgy ahogy van, te meg még 50 év múlva is uyganezen fogsz rinyálni mint most.

  91. Zoltán Rádi mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Ahhoz, hogy gyökeres változás következhessen be, az elmúlt 30-40 év összes poltikusának el kellene tűnnie a szinről, mert nekik továbbra is az az érdekük, hogy a mostani rendszer maradjon fennt, hiszen annak ők haszonélvezői. Képtelenség mindet eltávolitani és ezt ők is tudják.

  92. Nincs közöttünk csicska mondta:

    “Azt azonban nehezen tudom életnek hívni, ha napi 12-16 órányi munkával is csak annyit lehet elérni, hogy fedél van a fejed felett és esetleg étel az asztalon. “

    ad1 12-16 orat senki nem dolgozik munkahelyen
    ad2 ha vallalkozo vagy, nyugodtan hagyd abba rosszul csinalod, plane ha penz sincs belole

    ad3 fejezd be a picsogast, senki sem kivancsi a hulyesegeidre, abban az orszagban ahol a leggazdagab ember regen disznopasztor volt, meg a miniszterelnok is falusi gyerek

  93. Nincs közöttünk csicska mondta:

    @Zoltán Rádi: Nem akar senki gyokeres valtozast. Mire gondolsz? Jobb az eletszinvonal Szlovakiaban, vagy gyorsabban no a ber, vagy szebb a korhaz? Egyik se.

    Akkor meg mit akarsz? Az utso 8 evben tobbet nott az eletszinvonal, mint az az elotti 20ban, ha neked nem akkor veled van a baj.

  94. Zoltán Rádi mondta:

    @Nincs közöttünk csicska: Én nem tapasztaltam gyökeres változást. Nekem csak az tűnt fel, hogy minimális összeggel többet keresünk, de közben már arról dumálnak, hogy legyünk kedvesek félretenni pénzt a nyugdijra, mert eddig volt, de nem sokára nem lesz. Ha szerinted ez rendben van, akkor baj van az itélőképességeddel.

  95. Nincs közöttünk csicska mondta:

    @Zoltán Rádi: Mindenki tudja hogy nem lesz nyugdij, 10 eve masrol sincs szo, a nemeteknek se lesz, senkinek se lesz.

    Menj valts munkahelyet, ha keveset keresel.

  96. Zoltán Rádi mondta:

    @Nincs közöttünk csicska: Ha mindenki 10 éve tudja, hogy nem lesz nyugdij, akkor miért kellett belepakolni azt a sok MANYUP pénzt az amúgy is rosszul működő nyugdijrendszerbe? Mindezt ráadásul úgy, hogy közben azzal riogattak, hogy aki nem adja a pénzét, az nem kap majd állami nyugdijat…
    Vágom, hogy bepaliztak, ezért nem is tudok azonosulni a nézeteiddel.

  97. Orbánék Moszkva fele menekülnek! mondta:

    @Nincs közöttünk csicska:

    Te fideszes troll vagy az élö példa arra, hogy a napi 12-16 órás munkaidö nem mese, hanem követelmény.

  98. Orbánék Moszkva fele menekülnek! mondta:

    @Nincs közöttünk csicska: “Az utso 8 evben tobbet nott az eletszinvonal, mint az az elotti 20ban .”

    persze te troll, ezért migrál Orbanisztánból egy millió bárhova, csak el ebből a fake jobban teljesítésből. Te is valami Szlovákiából íro troll lehetsz, még ékezeted sincs.

  99. @Zoltán Rádi:

    Semmi se függ ettől. Szabadságharc kell a gyarmatpsítóink ellen, a nyugati rendszer szabotálása. Ennyi az egész. Aki teszi, az alklamas.

  100. Zsuzsi25 mondta:

    @fofilozofus: Úgy a 60-as években kezdődött és látszik, hogy nemsokára vége, hiszen azon alapul, hogy a gyereknevelés költségét megspórolja és azt feléli” – Mivan?????? NEM ÉLEK FEL SEMMIT, az van, hogy sokaknak nincs MIBŐL gyereket vállalni!

  101. Zoltán Rádi mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Utána mi lesz? Ha megharcoltunk a gonoszokkal, utána mitől lesz jobb nekünk?

  102. @Zoltán Rádi:

    Nem marad több nekünk, ha kevesebbet tudnak elvenni tőlünk a nyugati liberális gazemberek?

  103. Zoltán Rádi mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Nem mindegy, hogy honnan jönnek a gazemberek, akik elveszik a pénzed? A végén se igy, se úgy nem marad neked elég.

  104. @Zoltán Rádi:

    De, mindegy. Csak azokat érdemes célba venni, akik rendszerszerűen lopnak, s nem aozkat, akik néha.

  105. Nincs közöttünk csicska mondta:

    @Zoltán Rádi: “Ha mindenki 10 éve tudja, hogy nem lesz nyugdij, akkor miért kellett belepakolni azt a sok MANYUP pénzt az amúgy is rosszul működő nyugdijrendszerbe?”

    Mondjuk hogy megallitsak az orszag eladosodasat?

    ALAMcsodben keves allam fizet nyugdijat, bert satobbit.

  106. Zoltán Rádi mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Mi az, hogy csak néha lopnak? 😀 Annak meg mi értelme? Ha tudsz lopni, akkor miért lopnál csak néha? Meg mi az, hogy csak néha? Mitől függ? Mennyit szabad ellopni? 1 milliárdot vagy 100-at? Mennyi a határ?

  107. Zoltán Rádi mondta:

    @Nincs közöttünk csicska: Ettől most jobban kellene éreznem magam? Kik vezették az elmúlt évtizedekben az országot? Ugyan azok, akik most a mi pénzünkből “mentették meg” az országot.

  108. Nincs közöttünk csicska mondta:

    @Zsuzsi25: nincs mibol gyereket vallalni az olyan erv mint nincs penzem buszjegyre, ezert nem megyek dolgozni…

    akinek nincs gyereke az altalaban veve elszegenyedik oregkorara, ehhez nem kell sok esz – mindenki mindennel at fogja baszni, es ez meg a legkevesebb, teljesen kiszolgaltatott lesz (nyilvan ez nem gond ha vki dagobert bacsi, de ez nem jellemzo)

    persze lehet hinni abban, hogy csoro agressziv ifju migransok majd szivesen eltartjak a ven trottyokat, de ez is csak addig muxik, amig feher a rendor meg a katona…

  109. Nincs közöttünk csicska mondta:

    @Zoltán Rádi: ne tetesse magat hulyenek, jo?

  110. Zoltán Rádi mondta:

    @Nincs közöttünk csicska: Nyomós érv 🙂

  111. jajdehülyevagyok mondta:

    Zagyvaság ez, nem kicsit. Jó volna egy lektor!

  112. jajdehülyevagyok mondta:

    @Megoldó: jó véres forradalom?
    Elég egy icipici, aminek egy áldozata van a te személyedben, mertittasan legurultál a lépcsőn.
    Túl sok akciófilmet néztél!

  113. felső határ nincs mondta:

    Posztolni, kommentelni nem olyan emberek szoktak, akik 16 orat dolgoznak, mi? En meg most jottem a Marsrol.

    De legyen. Csak szallasra meg kajara jut, pedig mennyit dolgozol. Mondjuk 22 napot egy honapban 12 orazol, az 264 ora. 1000 forintert mar a mekiben sem melozik senki, es akkor kerestel 264 ezret. Nem mondom hogy sok, mert nem, de akkor dolgozz kevesebbet es kepezd magad ertekesebbe.

  114. Zsuzsi25 mondta:

    @Nincs közöttünk csicska: egy gyerek kezdőköltsege, ugy 1 M. Alsohangon. (Itt még meg sem szuletett.) Es akkor ebben nem volt benne az orvosnak fizetendo halapenz/ magánkorhazi ellatas. Aki most nem talal munkat, az annyit is er. Egy buszjegy kb 300 ft. – egy gyerek meg 30 M. Mert hát kell egy sajá fészek, egy auto, (mert nem mindenki Bp.n lakik), és persze némi tartalék.
    Viszont, nem teljesen ertem, hogy a gyerekek száma, hogyan függ össze az átbaszhatósággal. – Nem gondolom, hogy az illegális hatarátlépők fognak dolgozni bármit is, de azzal érvelni, hogy vállaljunk gyereket a semmire, minimum önző dolog., ráadásul hulyeseg is. Mert 1, Gyerek nelkul, sokkal jobb eletszinvobal erheto el idoskorunkra, mint gyerekkel. (Ha gyereked szuletik, soha tobbé nem lesz elég pénzed (eleted végéig) tudom, van 2 is) 2, Azért gyereket vallalni, es ugy, hogy közben nincs meg a megfelelo (fentebb leirt) egzisztenciad, azért, hogy legyen aki gondoz idos korodban, elég önző….

  115. @Zoltán Rádi:

    Nem összeg kérdése.

    Egy dolog, ha valaki kizsebel a villamoson. Más ha valaki rendszerűen belőled él.

  116. Zoltán Rádi mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Valaki mindig rendszerszerűen belőlünk fog élni. Ez igy volt mindig és igy is lesz ezentúl is.
    De még ha le is küzdöd a gonoszokat, akik mind a mi országunkat akarják elveszejteni, akkor sem látom, hogy utána jobb lenne. Vagy önnfenttartó lesz az ország? Nem hiszem.

  117. MammyPress Média mondta:

    @Zoltán Rádi:
    Az azért nem mindegy, hogy kizsebel, vagy közben ki is zsigerel…
    Lopni mindegyik lop-élősködik-ügyeskedik (a nem kívánt rész törlendő), de nem mindenkinél elvárás, hogy fennhangon hálálkodjunk érte, és az sem hátrány, ha legalább cserébe hagy élni, békében!

    Elég szomorú, hogy a (sz…) a rossz és a mégrosszabb között kell választani, és ezt demokráciának csúfolják!
    És bár ez igazán magyaros módja a választásnak, azért a világ is erre halad…

    Nem érdekelnek a pártok, és nem is látok jelenleg olyan megoldást, ami pártokhoz kötődik! Ami – szerintem – megoldás lehetne, egy határozott vezető, aki a saját ötletein kívül az országért is hajlandó tenni… És nem a haverokat, nem a párthűségeseket ülteti a posztokra, hanem azt, aki erre alkalmas! Szakmailag és emberileg is!
    De erre jelenleg nem látok esélyt… Szakértő emberek még csak-csak lennének, de olyan, aki kicsit is becsületesen vezetné őket és az országot… Talán még meg sem született! De mire a mostani rendszerben odaférne – addigra úgyis elrontják majd!

    Sakk – és matt!

    Persze: attól, hogy nincs JÓ megoldás, még lehetne törekedni rá…

  118. Zoltán Rádi mondta:

    @MammyPress Média: Ezért mondom mindig, hogy nekünk nem lesz soha jobb, éppen ezért csak azt tudjuk (talán) befolyásolni, hogy olyan embereket választunk meg oda akik a haladásban és az alapvető jogokban hisznek hisznek vagy olyanokat, akik a kádári évekre és a munkásőrökre nosztalgiával gondolnak vissza.

  119. morph on deer mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró:
    ”Csak azokat érdemes célba venni, akik rendszerszerűen lopnak, s nem aozkat, akik néha.”

    Szerintem meg minden harácsoló, geci görény tolvajt, akárki legyen is az.

    A baj az, hogy ez elvi kérdés. A mégnagyobb baj, hogy ahhoz meg elvek kellenek, az elvtelen haszonlesés nem elég!
    Igen, pontosan arról az állapotról beszélek, amit egy orbán nevű gerinctelen hímivarszervi váladék “érdekek mentén” történő politizálásnak nevez, ahogy ezt nyilván a pávatánciskolában megtanulta…

    Elvek nélkül, csupán érdekből cselekedni tulajdonképpen semmivel nem több, mint amire ösztöneit követve bármelyik alacsonyabb intelligenciájú állat is képes, ezen a téren semmi különbség.
    Mert az értelmesebbjei, – mint pl a patkány, vagy a varjú – már képesek az önzetlenségre, a másik javára való lemondásra, és együttműködésre is.
    Közben egyikük sem habzsol fel többet, mint amennyire valóban szüksége van.

    De mondom, ez csak az intelligensebb állatokra jellemző…

  120. Ad Dio mondta:

    Ezen a blogon már egyszer meghökkentem… most megint… nem lehet hogy a Zorbán fizet érte személyesen… merthogy mesterien járatja le a blogoló az ellenzékies gondolkodást benne…

  121. Orion65 mondta:

    Szégyellje magát össze minden fidesztroll, akár fizetnek neki érte, akár elvből ilyen hülye! (Keresztény konzervatívan…)
    Ötvenes éveit taposó, egyetemet végzett, kétdiplomás tanárember vagyok, akinek éppen csak megvan a havi nettó 200e. Szóval már jóval az átlagbér alatt! Az állam bértáblája szerint fizetnek, aminek semmi köze a “hatalmasra emelt” minimálbérhez! Én tehetek róla, hogy a milliárdok a “dübörgő gazdaságunkból” stadionra, agitpropra meg “nemzeti burzsoázia” hizlalására mennek a munkám tisztességes megfizetése helyett??? Tudod, te bitagyú troll, ha most lesajnálsz, hogy csak ennyit érek, akkor majd ha egyszer csak minden ilyen magamfajta “balek” otthagyja amit csinál (tanítás, gyógyítás, stb.) visíthatsz, hogy hülye marad a gyereked, vagy hogy ott döglesz meg majd az árokparton!!! Akkor legyél majd olyan kurva okos és “elvhű”! Szevasz!

  122. Látens Inszinuáció mondta:

    Tudom, ezerszeres közhely, meg minden, de akkor is.
    Olvasva az empátiától csöpögő – ja, nem. helyette dübörög a rosszindulat – hozzáböffenéseket:

    Tényleg megérett ez a világ – s benne minden ember – a pusztulásra.
    És ahogy a dolgok állnak, kivajazott csúszdán csúszunk lefelé…

  123. Névtelen mondta:

    Tudom, ezerszeres közhely, meg minden, de akkor is.
    Olvasva az empátiától csöpögő – ja, nem. helyette dübörög a rosszindulat – hozzáböffenéseket:

    Tényleg megérett ez a világ – s benne minden ember – a pusztulásra.
    És ahogy a dolgok állnak, kivajazott csúszdán csúszunk lefelé…

  124. Orion65 mondta:

    Még egy megjegyzés Viktor mániájához:
    Nekünk egyre több és drágább stadionunk van, a horvátoknak meg focija és EB ezüst érme… Mészáros meg Eszéken épít stadiont, hogy a horvátoknak is legyen már… Mert, hogy ott is van vagy 1% magyar talán… Gondolom, jót röhögnek rajtunk odaát…

  125. Zsuzsi25 mondta:

    @Orion65: Like!

  126. kvadrillio mondta:

    nanosttélleg…..ez a hüjjjjehhh kurva ilyen magasra tutta vinni EBBEN A SZEGÉNY MEGNYOMORÍTOTT ORSZÁGBAN ??????!

    Sarka Kata lehet a kapocs Rogánék és a Valton között
    FB
    FB
    követés
    2019.02.22. 17:43 Módosítva: 2019-02-22 19:59:34

    Kiderült, hogy az állam őrzésvédelemre szánt milliárdjai részben a Rogánékkal társult Sarka Kata párjánál landolnak, immár ugyanis bizonyíték is van arra, hogy összeér a miniszterelnök kabinetfőnökének családja és a Fidesz kedvenc biztonsági cége, a Valton Security – írja az Átlátszó.
    Rogán Cecília (b) és Sarka Kata licenctulajdonosok, a zsűri tagjai a Magyarország Szépe – Miss World Hungary döntőjén 2018. július 8-án
    Rogán Cecília (b) és Sarka Kata licenctulajdonosok, a zsűri tagjai a Magyarország Szépe – Miss World Hungary döntőjén 2018. július 8-án
    Fotó: Balogh Zoltán / MTI

    Sarkáról már egy ideje feltételezni lehetett, hogy egybekelt a Valton kisebbségi tulajdonosával, Bessenyei Istvánnal – korábban például egy futóversenyen Bessenyei Kata néven indult –, a lap azonban ezt most alá is tudta támasztani, a cégbírósági adatok szerint ugyanis

    Bessenyei és Sarka ugyanarra a luxemburgi lakóhelyre vannak bejelentve.

    Ez önmagában annyira nem lenne érdekes, csakhogy Sarka Katának és Rogán-Gaál Cecíliának két közös cége is van: az egyik a 2017-ben félmilliárd forintos árbevételt generáló Nakama & Partners, a másik pedig a múlt decemberben alapított Top News Hungary Kft. nevű médiacég.

    A lap szerint így már kockázatmentesen kijelenthető, hogy az állam őrzésvédelemre szánt milliárdjai részben a Rogánékkal társult Sarka Kata párjánál, vagyis a Fideszhez több szálon kötődő Valton Security vezérénél landolnak.

    A lap emellett egyébként azt is kiderítette, hogy Sarka az ügyvezetője a Smart Development Ingatlanfejlesztő és Vagyonkezelő Kft.-nek is, aminek egy, a Seychelles-szigeteki adóparadicsomba bejegyzett cég a tulajdonosa. Mint írták, az offshoretechnika alkalmazása miatt nem lehet tudni, hogy Sarka tulajdonosként is ott áll-e az indiai-óceáni anyavállalat mögött, az viszont elképzelhető, hogy „valakinek” így segít adót optimalizálni, illetve vagyont rejtegetni.

    h
    ábbazmeggg !!! eszem,-fasom megálll !!!

  127. kvadrillio mondta:

    deakurvakörösztyénistene bassza meg orbánt és a káslerját is, MERT A SZIGETFESZHTIVÁLON KURVAJÓL MEG TUGGYÁK SZERVEZNI, HOGY A GAZDAG PUBIGYEREKEKET AZONNAL JÓ ORVOSI KEZEKBE SZÁLLÍTSÁK, CSAK A MAGYAR EMBERKÉKET HAGYJÁK MEGDÖGLENI AZ OMSZ FASZ EMBEREI !!!!!!!!!!!!!!! MINDEN KI KELL, RÚGNI A BÜDÖS PICSÁBA !!!

    RTL: Meghalt a Nyugatinál összesesett fiú, akihez lassan ért ki a mentő

  128. MammyPress Média mondta:

    @kvadrillio: Erről beszéltem fentebb… A Nyugati aluljáróban, két és fél percre a Mentőktől!

    Igaz, a János kórháztól küldtek hozzá kocsit a délutáni csúcsban, ami ugyan nem lett volna képes ellátni – a rohamkocsi pedig ott volt a Markóban, és – cím hiányában – végre ebédelt. Negyed 6-kor.
    A diszpécser azt hitte, epilepszia… Ha eü végzettségű lett volna, akkor tudhatta volna, hogy nem csak az jár görcsrohammal, hanem a keringés összeomlása is…

  129. MammyPress Média mondta:

    @MammyPress Média:
    Pont ez a bajom, hogy a rendszere lett tönkretéve mindennek, és már semmi nem működik!
    A mentősök nem tehetnek róla, a beteg sem. Az egyik belehalt, a másik nem tud nyugodtan aludni – cserébe lószarpénzért dolgozik, és nyeli, hogy mindenki őket szidja!

    Ugyanez van a tűzoltóknál – ami már nem is létezik… Még 2012-ben írtam róla – a helyzet azóta csak még rosszabb!

    mammypress.blog.hu/2012/04/07/ki_vedi_meg_a_katasztrofavedelmet_607

  130. csakférfi mondta:

    @MammyPress Média:
    Baszki……..!
    Válladra veszed a “világ bűneit”! !
    Ilyet!
    Jézus sem ment vele sokra….lásd be.
    Rámegy az életed a “rossz helyre születtem”…..sopánkodásra.
    Rühellem a fideSS-t. Sőt !
    Maffiállam lettünk uniós forrásból.
    És…….?
    Attól Te még lehetsz boldog.
    Jézus vért izzadt az olajfák hegyén….annyira nehezére esett a “sorsát” beteljesítenie. Magyarul…..keresztre feszítette magát.
    Dönthetett volna a menekülés…..száműzetés mellett is.
    Ezért “izzadt vért” utolsó estéjén.
    Okulj belőle.
    Neki sem sikerült a világot jobbá tenni…….neked sem fog……sorry.
    Csak boldogtalan leszel.
    🙂 🙂

  131. BlahBlah mondta:

    @MammyPress Média:
    ebben az országban az a menő, akinek szarabb élete van mint a másiknak? állandóan csak a panaszkodás, hogy “jajj de szar nekem, sokkal szarabb mint neked”…

    Orvosi ellátás:
    havi ~7-eért vehetsz magán orvosi ellátást is!!! ha nem elég az állami sürgőssége és “lassú” egyéb orvosi

    Iskola:
    a tan terv kb. ugyan az mint neked volt, ugyan azokat tanulják a gyerekek, 40 éve, és ez a gond vele, tehát ha a gyereket magántanárhoz kell járatni, az inkább a a gyerek gyengesége, nem az oktatásé, más oktatási rendszerben is oda kellene vinned, hogy érjen majd valamit a tudása..
    de az oktatás minőségén sok múlik a tanáron, és itt nagyobb a baj, tanárnak kb. az ment az elmúlt évtizedekben aki másra nem volt jó

    be kell hordani szappant / papírt, akkor fizess tandíjat, és akkor nem kell majd szappan vinned, de az nem havi pár 1000 ft lesz, hanem havi pár 10000

    ehetetlen az iskolai étel? hát nálunk is mondták páran, érdekes amit én láttam aszerint, inkább csak finnyássak a gyerekek, otthon kb. 3 fajta ételt ismernek (ebből 2 a mekiben kapható) és nem ismerik az ételeket, ezért nem eszik meg, ezért lesz kuka, egyébként általában az iskolában a gazdaságissal kell beszélni, ő intézi

    Ingyen tankönyv:
    mit hittél, hogy majd az állam megveszi neked? akkor vedd meg, ha nem tetszik, hogy vissza kell adnod, amúgy PDF-ben letölthető az oktatási akári oldaláról az összes ilyen tankönyv

    utazás:
    igen itt vannak gondok, ezt mindenki tudja, nem hiába cserélgetik pl. a MÁV vezéreket, nem találják a megfelelő embert…
    pont ez a baj, hogy az átkosban épül a rendszer és azóta csak simogatva volt, most próbálnának valami maradandót, mert a próbálkozás látszik, csak az eredmény nem.

    GYES = Cigány segély
    GYED = ha szerencsés???
    szerintem GYEDet a szerencsétlen nem kap, tehát fordítva ülsz a lovon!
    és a gyerek után járó kedvezményeket valahogy mindig nem számítják bevételként az emberek (adókedvezmény, babakötvény, első gyerek után járó támogatások stb.)

    Csak 65 felett! Ha náluk van a személyi… (Pár napja nem engedtek fel egy szemmel láthatóan 70 feletti hölgyet, mert épp nem volt nála!)
    kapott is érte a kalaj… hibázott, visszaélt a hatalmával

    ismételten kiemelném a tipikus magyar viselkedés, hogy panaszkodnak állandóan, és azon versenyeznek, hogy kinek szarabb az élete.

    úgyhogy “visszaköpök”, így jártál, Nekem jó életem van, jó fizetéssel, szép családdal, persze hogy vannak problémáim, problémák, de megoldom, nem panaszkodom, és nem várom mástól hogy megoldja helyettem

    nyugaton ezeket már rég tudják, hogy a felsorolt problémák nem az állam feladatai elsődlegesen, ezért kell kb. mindenért fizetni, mert akkor máshogy állnak hozzá az emberek…

  132. Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel mondta:

    @MammyPress Média: “Épp csak korábban ennyi munkával lényegesen színvonalasabb, tartalmasabb életet élhettünk.” ——- tehát adócsaló voltál a Gyurcsány korszakban

  133. @morph on deer:

    Azt mondod ne a lopás rendszere ellen küzdjünk, hanem a kis zsebtolvajok ellen?

  134. @morph on deer:

    Pávatánc – minden jó poolitikus számára kötelező.

  135. Dzseem mondta:

    @BlahBlah: Papi .. amit leírtál egy dologgal nincs köszönőviszonyban. A valósággal. Minden szavadból az jön le és úgy jön le, mintha kívülálló lennél. Ember .. a befizetett adóból meg a többi járulékból és a fizetésem közel 50%-án FELÜL miért fizessek még külön saját megmaradt nyamvadt magyar forintból bármit is? Főképp, ha azt látom, hogy olyan dolgokra meg sztorikra van tolva a pénz, hogyha valaki megkérdezné .. akarok e nyamvadt uszító plakátokat látni meg nyamvadt focistáknak stadionokat építeni (egy bomlott elme rémképe miatt)? Akkor tényleg csak a hülye mondja azt, hogy igen. Mert ember .. az 5-ös BMW is döcög ezeken a balkáni utakon. Hé haló .. ha holnap click .. lenne egy valóság kép rögzítő és belemondanák tényleg az igazat az arcodba. Valamelyik rossz arcú a kormányból .. annak elhinnéd, hogy gally hülyére vagy véve? Mindenkinél máshol van az ingerküszöbe a valóság érzetének. Én a saját szememmel is látom .. te meg majd úgy leszel, mint a 2012 c. filmben Danny Glover amikor látja, hogy tényleg vége mindennek, de mindezt 1 perc alatt kell elhinnie mert a hullám elsöpör mindent.

  136. Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel mondta:

    @Megoldó: jaja, én is a forradalmat várom, h büntetlenül lehessen a hülye libsi fejedet a betonba verni

  137. BlahBlah mondta:

    @Dzseem: szerintem meg a te elvárásaid irreálisak, nyugaton mindenki tudja, hogy öngondoskodni kell, na meg adót fizetni… Nehogy azt hidd, max a kiment magyarok nem, pont ezért tudnak kint dolgozni, egy német annyiért azt a munkát nem vállalja, mert abból az öngondoskodás nem fedezhető.

    Amúgy havi 15e ft mobil számla alap, de a magánegészségügy luxus… Ez a baj, hogy fontossági sorrend is ismeretlen… A másik általános népbetegség, hogy azokat szidják aki 20 évig tanult, és folyamatos továbbképzésekre jár, és jó fizetése van, azok akik már az iskolát is alig tudták befejezni, eszükbe se jutott egy főiskola levelezőn stb… Akárhogy nézzük értelmes papírral jól lehet keresni, az átlag fizu 2-3xosoát (nekem több mint a duplája)

  138. Spiritual mondta:

    @BlahBlah: Nyugaton élek és ami leírtál az hülyeség! Nem fizetek az orvosért, kórházért, ha felírják akkor nagyon keveset kell érte fizetni, az étel olcsóbb mint otthon, mitöbb magyar fizetésből is olcsóbban tudnék vásárolni. Az adó lényegesen kevesebb, mint otthon, a vállalkozás jogi, gazdasági feltételei lényegesen jobbak. Ja persze ritka az egy gyermekes család, átlagosan van három. Az emberek többsége azért gondol a nyugdíjas éveire, mert van miből. Ja és ingyen bankolok. Se kp felvét, se mindenféle ostoba költség. Lehet ám itt nagyon okosan trollkodni, de azért annak elgondolkodtatónak kéne lennie, hogy anno a Ratkó unokák nagyrészének nem született gyermeke… Ez az ország nem akar gyermekeket. Ha akarna, akkor nem kölcsönöket adna, hanem változtatna a feltételeken. Tudjátok mennyi marad a szlovákoknak az adó utáni jövedelmükből? Elárulom hetvennyolc százalék, nálunk meg ötvenkettő. Ezért hagytak minket állva. Ha nem kapsz rendes fizetést, nem tudod megvédeni a vásárlásaiddal a magyar vállalkozásokat. Te sem tudsz vállalkozást indítani, mert vagy az adó, vagy a kereslet hiánya öl meg. Nemzetgazdaságilag hatalmas bukta amiben az ország van és szinte a rendszerváltás óta ebben tartják. Részemről az összes párt mehet a levesbe, mindegyiket utálom, mielőtt még kiosztjátok, hogy kinek is vagyok a bérence. Ja és a Soros sem taníttatott. Ezért különösen mérges vagyok! 😀

  139. BlahBlah mondta:

    @Spiritual: autó szervízben jártál már, hogy mennyi az óradíj? Házat vettél már? Felújítást végeztettél? Azok mennyibe kerültek? Csak mert itthon ezek a vállalkozók feketén adó nélkül dolgoznak, így a tisztességeseknek kell megfizetni, bár már tisztulnak a dolgok, ezért csökkentik is az adókat. Ismerek olyan vállalkozót, aki kerek perec megmondta, hogy a márkaszervíz garanciális munkákat nem szereti, mert adózni kell, a tiszta fekete munkát szereti, na ez a probléma…

  140. felső határ nincs mondta:

    @Megoldó: A ketharmadok utan berkommentelozni a fideszeseket, ritka eles elmere vall…:)

    na nem baj a szektasodott ellenzek biztositja orbannak az orok eletet, ami amugy szerintem adott alternativak mellett a legjobb ami az orszaggal tortenhet

  141. BlahBlah mondta:

    @Spiritual: ui a bankok persze hogy minden szarért pénzt kérnek, nagyon sok ember képtelen kp nélkül élni, nézd meg a kártyás forgalom különbséget a két ország között, darabszámban és volumenben, / számlára lebontva, ugyanis abból lehet fedezni az ingyenes számlát

  142. Exploiter mondta:

    Tipikus előző generációs gondolkodás. Ismerem, mert a saját szüleim is ilyenek.
    Mivel régen minden az államtól függött, ezért nekik minden az állam hibája. Minden.
    Csak azt nem értik meg, hogy pont azért vágtunk bele ebbe a rendszerváltás hülyeségbe, hogy ez ne így legyen. Valahogy úgy képzelték, hogy ez azt jelenti, minden marad a régiben, mindent megold az állam, csak mostantól mindenki jól él, mint a nyugaton.
    És nem tudom elmagyarázni, hogy ez a kettő együtt nem lehetséges. Nem azért vagyunk csórók, mert Orbán, vagy akárki úgy döntött. És nem fogunk jól élni, mert holnaptól majd valaki más jön és ő végre jól dönt. A kormánynak nevetségesen kevés hatása van az életminőségre.
    Persze ezen belül lehet jól és rosszul csinálni, a hibákra rá lehet mutatni. De a lényeg az, hogy most pont egy nyugati stílust követő, de annál lényegesen szociálisabb verziót próbálunk csinálni, hibrid verzió. Csak nincs hozzá pénz.
    Ezért van, hogy minden vagy olcsó, vagy ingyenes, de mindig szar.
    Másképp nem lehet. Az állami működés mindig, minden esetben hatékonytalan, pazarló. Ez van.

  143. BlahBlah mondta:

    @Spiritual: Összesen havonta az államnak fizetendő: 282.500 Ft
    Munkaadó összes havi költsége: 847.000 Ft
    Nettó havi munkabér: 564.500 Ft

  144. felső határ nincs mondta:

    @Spiritual:

    Ja haverom is meselte hogy a holzkirchei Lidl parkoloba olcsobb a kaja mint a Costesban Budapesten

    te idiota

  145. felső határ nincs mondta:

    @Spiritual: “Tudjátok mennyi marad a szlovákoknak az adó utáni jövedelmükből? Elárulom hetvennyolc százalék, nálunk meg ötvenkettő.”

    nagy lofaszt

    http://www.platy.sk/vypocet-mzdy/vysledky?employer=1&brutto_monthly_salary=1000&children=&submit=Vypo%C4%8D%C3%ADta%C5%A5%21

    1352 eurobol marad 764, de gondolom ott ugyanannyit eltel mint nyugaton

  146. Sir Galahad mondta:

    Még hogy Dózsa György unokája? Dózsa nem nyafogott, hanem felkelést vezetett. Szánalmas.

  147. Spiritual mondta:

    @BlahBlah: Nincs autóm és nem is lesz, amíg jó a tömegközlekedés, addig védem a Földet. Vidéken biztos más lenne a véleményem. Festek, tapétázok, szeretném megtanulni a hidegburkolást is. Egy volt munkatársnőm tud vizet is szerelni, a férje adogatja a szerszámokat. 😀 Vicceskedést félretéve. Ez a másik nagy baj Magyarországon, az emberek mentalitása. Ez vetül ki oda, hogy ilyen vezetőket választunk, mint az Orbán meg a Gyurcsány és a kismillió mszp- s opportunista. Nem fizetjük be az adót. ” Azért van könyvelőm, hogy ne kelljen adót fizetnem” Tudod hányszor hallottam én ezt? Otthon az emberek elcsalják az adót, majd amit mégis megszerez az állam, az meg az állam lopja el. Élni és élni hagyni. Néhányan tüntizgetnek, de alapvetően mindenki elvan, mint a befőtt. Cecike és Katika új ruhát vett. Egyébként évente kapok elszámolást, hogy mire költötte az állam a befizetett adómat. Nagyon szép! A másik, nem csökkentek az adók, hanem átrendezték őket. Ezért jön ki a matek.

  148. felső határ nincs mondta:

    ” Azért van könyvelőm, hogy ne kelljen adót fizetnem” Tudod hányszor hallottam én ezt? Otthon az emberek elcsalják az adót

    Hat persze. Mert nyugaton onkent fizetnek adot, mi? Azert nem fizet az Apple, FaceBook egy filler adot se, igaz? Az fizet adot akinek muszaj, es annyit amennyit muszaj, ahogy mindenhol mashol.

    1000 euros fizetesbol nyilvan kevesebbet, mint 3000 eurosbol, igy kevesebb szolgaltatast is kapsz erte.

  149. BlahBlah mondta:

    @Spiritual: nem az állam lopja el, hanem a kormány 🙂 de egyetértek, de a vállalkozók sokkal több pénzt lopnak(nem fizetnek be) az 20-30%al fehérebb gazdaságok okozzák azt a 20-30%al jobb életet, a korrupció mértéke közötti különbség is javítana az életszinvonalon, de az nem akkorát, mint a sok mikrovállalkozás, egyéni vállalkozó, kkv, ahol kb 10%át fizetik, mint kellene (illene)

  150. BlahBlah mondta:

    @Spiritual: ui 5 évig ezekből a vállalkozókból akartam élni, tisztességesen, nagy mellénnyel jöttek, azt mondták szarásig vannak pénzel, ők menők, majd fizetni nem tudtak, majd a végrehajtó se tudta behajtani, mert nem volt semmije, akkor még biznode sem volt, hogy mit hazudik..

  151. morgo1229 mondta:

    @MammyPress Média: Sajat magad vagy a sorsod kovacsa. Amig ezt nem erted meg ugyanilyen hulye maradsz.

  152. felső határ nincs mondta:

    @BlahBlah: Benne van a Bibliaban is, aki nem ert a penzhez, attol azt is elveszik amije van, aki ert hozza ahhoz meg dol a le

    Ezt csinaljak az allamok is. A mikrovallalkozonak kevesebb adot kell fizetni, mint a melosnak, mert nem kell neki munkahelyet teremteni, sot potencialisan meg o fog munkahelyet teremteni. A nagyobb vallalkozasok, foleg a nemzetkoziek pedig egyaltalan nem, vagy minimalisan fizetnek adot.

    Ez a dolgok igazsagos rendje, senki sem tart pisztolyt a fejedhez, hogy rabszolga legyel.

  153. felső határ nincs mondta:

    @MammyPress Média: Van egy olyan vastorvenye a vilagnak, hogy aki az allamot, fonoket stb. hibaztatja a csorosagaert az egy LUUUZER es az is marad.

    Ennek az orszagnak a leggazdagabb bankara regen disznopasztor volt, banyek!

  154. BlahBlah mondta:

    Egy záró gondolatot betennék, volt idő amikor én is a kormányokat okoltam, a saját tehetlenségem miatt, fiatal voltam, kellett a pénz 🙂 azóta rájöttem, hogy a politikus sem isten/megmentő/superhős ő is csak ember ő is fizetésért dolgozik, ergo nem engem akar megmenteni, hanem meg akar élni, mint a vállalkozó.. Magyarul rájöttem, hogy csak a saját dolgommal foglalkozom, nem mást szidok, mert neki jobb. Na és mi történt? Tisztességesen tudok élni, leküzdöttem a múlt adósságait,..

    De néha, visszajön a mások problémáinak megértése, ilyenkor olvasok el egy ilyen cikket, majd rájövök, a világ nem változott, sokan most is úgy élnek, mint én éltem, mindig másik a hibás

  155. BlahBlah mondta:

    @felső határ nincs: csak itthon ez nem működik, Katás vállalkozóként már jogilag mehetne, de a magyar vállalkozó nem teremt munkahelyet, nem fejleszt, felél, fontosabb egy 7es bmw

  156. Dzseem mondta:

    @BlahBlah: tudod attól, mert Te leírod azt, ahogyan ezt Te látod, még nem jelenti azt, hogy az úgy is van. Messze nem nyavalygás az, amit azok képviselnek, akik ezt nem úgy látják, ahogy Te. Nem szeretek magammal példálozni .. de baromi jó pénzt fizet a munkahelyem, a magam dolgaival foglalkozom és pontosan látom nagyjából 2 hetente, hogy nyugaton hogy megy az élet. De amit Te elfogadsz és homokba dugott fejjel éled az elfogadott életed, az nem más, mint védekezés és egyszerű közöny. Ha mindenki így gondolkodna soha semmi nem vitte volna előre a világot nem csak nálunk – sehol! Gondolj abba bele, hogy amit Te így elfogadsz és magad életének tekinted, azt is nap, mint nap milliók teszik le az asztalra.

  157. felső határ nincs mondta:

    @BlahBlah: Annal jobb egy okos kisvallalkozonak. Amugy meg ha a bufesnek a BMW az alma, kinek mi koze hozza?

  158. BlahBlah mondta:

    @felső határ nincs: pont ezaz, államnak nem fizetek, de az állam segítsen… Bmw az álma, mint annak az 1 szál minimálbéresnek aki a büfében kiszolgálja a vevőt, a vállakozó meg az alkalmazottat kihasználva él, de a politikus a köcsög…

  159. felső határ nincs mondta:

    @BlahBlah: A valsag es az internetes kassza kicsinalta ezeknek a nagy reszet. Messze jobb a helyzet, mint 1 v. 2 evtizeddel ezelott, persze mindig lesznek probalkozok, akik 2 ev alatt akarnak milliomosok lenni.

  160. BlahBlah mondta:

    @felső határ nincs: így látom én is, de még sok ilyen van, régen 9-1 kihasználó-tisztességes volt, ma tippre 6-4 (kkv micro szintem) multi szinten 3-7

  161. deathproofgabor mondta:

    @BlahBlah: Bérkalkulátor 2019
    Bruttó havi munkabér: 847.000 Ft
    Éves bruttó jövedelem: 10.164.000 Ft
    Eltartottak száma *: 0
    Kedvezményezett eltartottak (gyermekek) száma **: 0
    Szociális hozzájárulási adó: 165.165 Ft
    Szakképzési hozzájárulás: 12.705 Ft
    Munkaerő-piaci járulék (1,5%): 12.705 Ft
    Egészségbiztosítási járulék (7%): 59.290 Ft
    Nyugdíjjárulék (10%): 84.700 Ft
    GYES 0 Ft
    Családi adókedvezmény: 0 Ft
    Friss házasok adókedvezménye: 0 Ft
    Számított SZJA: 127.050 Ft
    Családi adókedvezménnyel csökkentett SZJA: 127.050 Ft
    Fel nem használt családi adókedvezmény: 0 Ft
    Összes adó: 127.050 Ft
    Adójóváírás: 0 Ft
    Felhasznált összes munkavállalói kedvezmény: 0 Ft
    Havi összes levonás a bruttó bérből: 283.745 Ft
    Havi összes munkaadói kedvezmény: 0 Ft
    Havi összes munkaadói járulék: 177.870 Ft
    Összesen havonta az államnak fizetendő: 461.615 Ft
    Munkaadó összes havi költsége: 1.024.870 Ft
    Nettó havi munkabér: 563.255 Ft
    Családi pótlék: 0 Ft
    Havi összes nettó jövedelem: 563.255 Ft
    Többet is kereshetnél, ha beszélnél nyelveket! >>

  162. BlahBlah mondta:

    @deathproofgabor: igen, akinek nincs gyerek v nem minimálbéren dolgozik, az tartja el az országot, tudom, de inkább pozitívan nézd, üsd be egy 2008as bérkalkulátorba, így meglátod, hogy javuló tendencia van, de az ellenzék pont téged adóztatna meg jobban, mert te gazdag vagy fizess többet a minimálbér meg legyen újra adómentes

  163. deathproofgabor mondta:

    @BlahBlah: A parlamentben, polgármesteri hivatalban, kormányban stb. , nem politikusok ülnek, hanem választott képviselők, akik arra esküdtek fel, hogy a magyar emberek többségének ( demokráciában) érdekeit képviseljék. Ez semmiféle vállalkozósdival nem fér össze.

  164. BlahBlah mondta:

    @deathproofgabor: jah persze, elviekben, a polotikus ember, nem mártír hogy saját maga alatt vágja a fát… Az hogy elvekben kinek mit kellene és gyakorlatilag mit csinál olxan távol van egymástól… Utópia… Mint az is, hogy ami a cégé az enyém is, az alkatrészek hazalopása, a céges nyomtatón/fénymásolót könyveket nyomtatnak…

  165. Éhesló mondta:

    @Megoldó: no persze.
    De miből gondolod, hogy nem a zsidó-kommunista ballibbant bandádat koncolnák fel az általad olyannyira vágyott szocialista forradalmatokban.
    75 éve a nemzeti szocialistak megtették, azóta is ajvékoltok miatta…
    Mi a garancia, hogy a magadfajta ballibbant kutúrmarxista senkik akasztanak majd es nem a célpontjaitok benneteket?
    Hazudj valamit, hadd nevessek!

  166. Éhesló mondta:

    @Zsuzsi25: ha az üknagyanyáid is így gondolkodtak volna, már a nagyanyád se született volna meg te szerencsétlen hülye.
    Tudod mit?
    Ne szaporodj!
    Eszedbe se jusson!
    Darwin törvénye pedig teszi a dolgát.
    Akik kepesek rá, azok túlélnek, akik képtelenek rá, kihalnak.
    A pusztulasoddal és a hibás génjeid pusztulásával jobb lesz a világ.

  167. Éhesló mondta:

    @Orion65: szar az életed.
    Valóban.
    Magadat okold.
    Ne mást, másokat.

  168. Éhesló mondta:

    Ez csak egy a zindex fikablogjainak sorából.
    Szar.
    Kontraproduktív.
    Szánalmas.
    Nevetséges.

  169. Orion65 mondta:

    @Éhesló: Na, mi van, elkezdődött a műszak?
    A magadfajta szaralakok támogatása miatt tud úgy virulni ez a rendszer, amiben nagyon sok embernek (milliókról van szó) szar az élete, mint nekem… És ha hazugsággal, lopással, csalással teli a rendszer, nem magamat fogom okolni, mert én megtettem a magamét a szavazófülkében. Persze, ha te úgy gondolod, hogy tanárra, orvosra, ápolóra stb. nincs szükség, és éppen ezért nem is szükséges méltó bérrel ellátni őket (mert ez az Ő hibájuk), akkor veled van kurva nagy baj, meg a fajtáddal!!! Nem szégyelled magad “elvtárs”?!

  170. Éhesló mondta:

    @Orion65: a saját nyomorult életedből tévesen vonsz le következtetéseket másokra.
    Rám is.

    A szaralakozásod elvtarsazasod nem pótol se szavazatokat, se demokratikus legitimációt, sőt, érveket sem.
    Egyedül arra utal, hogy nem csak egy nyomorult elcseszett életű balfék vagy, amint arról itt (is) értekeztél a szánalmas kommentedben, aki másokat okol a nyomoráért, hanem egy korlátolt trágár barom is.

    Vígasztaljon a nyomorodban, hogy bár fogytok mint tavasszal a jég, de még nem vagy egyedül, mert a 2006 óta elszenvedett vereségeitek sokatokat nyomorított ilyen szerencsétlenné, aminek hidd el, őszintén örülök.

    Akárcsak annak, hogy holnap is elkennék a pofátokat sec perc egy demokratikus választáson.
    Amiben egyetértünk: a magadfajta nyomorult, trágár, a saját nyomorukért másokat hibáztatókból egy is sok.
    Elhúzhatnátok a pokolra a kurva anyátok után, hogy a neked is érthető és ballibangkonform stílusodban válaszoljak.
    Mert még viccből se gondold te szánalmas balfasz, hogy a sértegetés és a trágárkodás valamiféle előjogotok lenne.
    Mosdó = törölköző.
    Elvtárs pedig maximum az ávós apád volt te nyomorult fattyú, meg az ávóslotyó anyád!

  171. Zsuzsi25 mondta:

    @Éhesló: Van gyerekem, koszi. – De ha nem lett volna megfelelo egzisztenciank, biztosan nem szultem volna. A gyerek az penzkerdes! Ha tetszik, ha nem. Az ükanyáink idejében, kevesebb minden volt szükséges a boldoguláshoz…..most havi minum 5-600 ezer forint éppen hogy elég egy családnak. A kolléganőm 2 ikerfia főiskoláa jár, egyszerre. Csak arra elmegy havi 80 K/gyerek, hogy fősulira járnak……Alsóhangon. (tandíj nincs benne)

    Az enyémek még kicsik, de ha nem ugy mennek majd iskolába, hogy tudnak angolul, már hátányban lesznek. Kéttannyelvu oviba járnak…..és képzeld, nem ingyenes. Tegnap a bevásarlokozpontban 30 ezret hagytam ott, és kb majdnem nem vettem semmit…..Ahol 200 ezret keres apuka, meg anyuka is kb ugyanennyit, ott fogalmam nincs, hogyan élnek meg….nemhogy még magánóvoda stb. Hálaistennek nekunk “jol megy” a magyar átlaghoz képest, de nem ítélheted azt, aki a pénzhiány miatt nem szül.

  172. Hungryhorse mondta:

    @Zsuzsi25: ha az üknagyanyáid is így gondolkodtak volna, már a nagyanyád se született volna meg te szerencsétlen hülye.
    Tudod mit?
    Ne szaporodj!
    De magadat cáfolod.
    Ennyire nem lehetsz hülye!
    De.
    Ilyen hülye vagy.
    Itt hazudozol, közben végrehajtod buktor programját.
    Nem akarsz v3yzt3s lenni darwin versenyében.
    A szar tudatodat felülírja a biológiai programod amit a génjeid hordoznak.
    Nevetek rajtad!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük