Égetni való barátság

Nem kívánok beállni a hangosan háborgók sorába… Nem, mert a tisztelt ellenzék felháborodása színpadias és álszent! Majdnem annyira forog tőle a gyomrom, mint magától a történettől! „Különösen a roma holokauszt 75. évfordulóján” persze az ő gyomrukat is zavarja. Miért, a hetvenhatodikon már lehet? Vagy csak a száztizenkettediken illendő? Mitől más a hetvenötödik?

Szóval nem akarok beállni a sorba! Csak elmélkedem… Szeretem a humort, minden formában! Pócsnak azonban igen „érdekes” humorérzékét már többször megtapasztalhattuk: nem csak cigányt, disznót is szeret égetni, különösen, ha soros… Lehet, hogy az égetés iránt van vonzalma?

Nos, egy jó poénért én is hajlandó vagyok eladni a lelkem – de ezek valahogy nekem nem tűntek annak! Mondom: nekem… Oké, ez az én bajom! Engem zavar. A poén is, meg még néhány apróság:

Zavar, hogy megint az orrom alá dörgölik: vannak, akik a törvény felett állnak. Minden törvény felett! És folyton-folyvást be is bizonyítják: ők bármit megtehetnek, nincs következménye!

Zavar, hogy tárgyiasítani lehet egy emberi életet. Ez a rabszolgatartó társadalomban még természetes dolog volt, de úgy tudom: Európában már nincs létjogosultsága. Persze, ahogy Kelet felé haladunk akár itt az országban is… de ez is egy másik történet!

Zavar, hogy valaki olyanokkal igazoltatja tettei helyességét, akiknek az életük függ tőle. „Kérdezze csak meg őket…” – de ugyan ki merne bármi rosszat mondani arról, akinek a szava munkát, kenyeret, segélyt jelent, vagy épp ezeket szünteti meg, ha ellent mondanak?!?  

Zavar, hogyha valaki veszi a bátorságot, és számonkéri mindezt, abban a pillanatban már ellenség lesz, a legkülönfélébb jelzőkkel felruházva. (És örülhet, ha megússza ennyivel – de az egy másik történet!) Nem, itt kérdezni sem lehet!

Zavar, hogy egy emberről – legyen az dolgozó, barát, bárki – lehet, sőt vicces ilyen filmet készíteni, de megkérdezni, hogy mit gondol erről maga a videó készítője, az már erkölcstelen! Ha az áldozat – bocsánat: barát! – időközben meghal (reméljük: nem egy kazánban!), akkor emlékének a gyalázása, hogy egyáltalán beszélünk egy ilyen „lerágott csontról”…

És még jónéhány apróság, de a legjobban mégis az zavar, hogy erre már alig kapják fel a fejüket az emberek! Vérmérséklettől, értékrendtől függően röhögnek egyet, vagy morognak kettőt, de az élet megy tovább: a vállalkozás dolgozói – vagy ahogy újabban emlegetik: a barátok! – dolgozni vagy a kazánba, választott vezetőjük pedig az ország házába…, annak is keresztény-demokrata értékrendet követő szektorába. Nincs itt kérem semmi látnivaló, gyerünk tovább!

Csak csendben kérdezem: hol a határ? Mert szerintem vicces lenne például politikusokat lámpavason lógatni… Vicces lenne ott állni mellettük, és az orruk alá dörgölni a bűneiket, ami – épp csak picivel, de – talán nagyobb, mint meginni egy felest… Igen, vicces lenne – így, ahogy elképzelem! De azért filmet inkább arról készítenék, ahogy a bíróság előtt épp verítékezve hallgatják az ítéletet!

Persze: ahhoz előbb egy tisztességesen működő bíróság kellene…  Meg valaki, aki mögé felsorakozva elérjük, hogy ez itt ne a gázszerelők hazája legyen, hanem Magyarország, ahol a törvények mindenkire vonatkoznak! Addig pedig maradnak a haverok a brancsban, és az égetni való barátok! 

Ha így haladunk, hamarosan égni is fognak…