Kórház a város szélén

korhaz.pngNem állítom, hogy korábban csupa Sova és Štrosmajer doktorok vezették a kórházakat. És mióta az eszemet tudom, azóta nincs elegendő pénz az egészségügyben! Betegként, ápolóként egyaránt bőven volt részem a kórházak hajdani működéséről, amire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy jó. De: működött!

Aztán jött a rendszerváltás, és sokkal nehezebb lett a dolguk, azóta mintha mindig jönne valaki, aki inkább gátolja, mint segíti a működést. Idióta rendeletek, szabályozások, divatok, szakbarbár döntések sora biztosította, hogy a tökéletesnek cseppet sem mondható rendszert egyre inkább működésképtelennek érezzük… Sikerrel!

Azért – ha döcögve is – de ment tovább az élet! Gyógyítottak gyógyszer és felszerelés nélkül, működtek megfelelő finanszírozás nélkül, és főként: tették a dolgukat úgy, hogy a betegek száma rohamosan nőtt, miközben az orvosok és ápolóké ugyanilyen gyorsan csökkent! Kivándorlás, elvándorlás, szakképzéshiány… Ember legyen a talpán, aki ilyen körülmények között működtet egy intézményt!

A jelenlegi kormány hatalmának növekvő térnyerése mellett természetesen az egészségügy sem maradhatott ki az újjászervezésből: mindenhova saját embert kellett telepíteni, ezt a kórházak sem úszhatták meg. Ahogy a bíróságokon, oktatási intézményekben – a kórházakban is repültek a lehetetlennel rutinosan küzdő, még jónéhány év aktivitással bíró, tapasztalattal rendelkező vezetők, hogy helyükre megfelelő pedigrével rendelkező saját emberek ülhessenek az egyébként nem túl kényelmes székekbe…

Az eredmény nem maradt el: az egészségügy égő házát mintha benzinnel próbálták volna eloltani! Mindennaposok lettek a kórházi fertőzések, az omladozó épületek, a bezárt osztályok, a műhibák és még sorolhatnám, hogy mik, de egyrészt a többség tudja, másrészt félek, hogy Nagy Feró nyakon vágna… Igen, leginkább vicc, ami az egészségügy berkeiben folyik, csak az a baj, hogy abszolút fekete humor, ahol az életünk, de minimum a munkaképességünk a tét!

Hát a mi szeretett – na jó: van, aki által szeretett – pártunk és kormányunk most rendet tesz végre itt is! Vizsgálatot rendelt el az egészségügy házatáján, és bizony hullanak a porba a(z általuk kinevezett) fejek!

Ideje volt, mert – egy februári jelentés szerint – 35 ország rangsorában sikerült a 33. helyet elérjük! Tulajdonképp nem lehet okunk panaszra: nem az utolsók vagyunk!

Nem akarom azt mondani, hogy az Állami Számvevőszék – azaz az ÁSZ – a kormány egyik fegyvere lenne a megsemmisítésre, de a pártok után most a kórházakat vette – hmmm – célkeresztbe! Méghozzá nagyon ügyesen: kiderült, hogy az összes vizsgált kórház súlyos hibákat vét! A 441 megállapításból 404 csap le a kórházi intézmények (korábban a kormány által kinevezett) vezetőire! És nincs kétségem: fejek fognak hullani, és már van, ahol ez el is kezdődött!

Ugye, milyen tisztességes ez a hatalom? Hiába a saját ember: ők aztán nem cicóznak, mindenkinek megfelelően tennie kell a dolgát, vagy irgum-burgum lesz!

Jó, igaz: ez a vizsgálat nem arról szólt, hogy egy vérző beteg miért várakozik órákat, hogy miért nincs megfelelő gyógyszer, hogy miért nem tud beosztást csinálni a főnövér – csak a pénzügyi tisztaságot helyezte górcső alá, melynek fontosságát cseppet sem vitatom. Ínséges időkben különösen fontos, hogy megfelelően bánjanak a költségvetési forrásokkal, azaz a mi pénzünkkel! A megállapítások között azonban olyanok voltak, hogy nem megfelelően tájékoztatták az igazgatók a korrupció veszélyéről beosztottjaikat. Tényleg súlyos bűn, de azért…

A baj csak az, hogy – bár ez az egyik üzenete a hadműveletnek – az újonnan kinevezett igazgatók várhatóan nem a reformot lesznek hivatottak biztosítani, nem a rendszert javítani, hanem attól tartok: az összetartozás érzését és a (más területeken már ismert) látszatpolitikát lesz feladatuk jobban elmélyíteni. Például ők majd felszólítás nélkül is eleget tesznek a „küldj heti két jó hírt” a kórházadról, „ne engedd nyilatkozni a dolgozód” és egyéb – természetesen nem létező – elvárásoknak!

Mert mint azt a média, vagy épp a rendvédelem soraiban láthattuk: nem elegendő, ha csak simán hűséges valaki… Már közülük is csak az aktívan közreműködők maradhatnak!

Különben is: nem kell minden szarral dokihoz, meg kórházba szaladni! Menjünk ki egy jó meccsre, vagy nézzük otthon a közszolgálat lenyűgöző híreit: az majd eltereli figyelmünket a hátsófali infarktusról!

Minek ez a hajcihő?!? Tessék nyugodni békében! Arra legalább tökéletes a magyar egészségügy!

Ha tetszett, add tovább:
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

12 hozzászólás a(z) Kórház a város szélén bejegyzéshez

  1. N. Barbie mondta:

    Pontosan igy van, egy betuvel se tudnam kiegesziteni.
    Azt hiszik a fidesznel, hogy azon mulik egy korhaz gazdalkodasa, hogy partcsinovnyik ul ott vagy mas. Nem, a sulyos alulfinanszirozottsag mellet a jo Isten is ulhetne ott, akkor se tudna sz@rbol varat epiteni.

  2. katamara mondta:

    Teljesen egyetértek a leírtakkal. Valóban szar a helyzet, de a gyógyítás folyamatából és eredményességéből kifelejtette a Kásler féle Tízparancsolatot, ami minden gyógyszert és orvost és nővért helyettesít és megtanítja járni a bénákat !

  3. anyadmajma mondta:

    mindenki kussoljon! Van stadion és péztáros lölö fent van a Forbes listán!
    Ez a lényeg!

    Amúgy ebben a pont mai történetben csak nekem tűnt fel, hogy kb 4 hónap után nem tudtak a nőn segíteni? Ha talán nem hónapokat kell várni egy diagnózisra, akkor lehet még lát?

  4. Gyorgy007 mondta:

    Na akkor rántsuk le a hazaáruló szar ellenzéki köntöst az írásról és marad a lényeg:
    Egy roskadó szar, működésképtelen velejéig korrupt rendszert hagyott a fideszre a szocializmus és az mszp.
    A fidesz azt gondolta, hogy új emberekkel meglehet oldani a problémát, de rájöttek, hogy csak újraszervezéssel és pénzzel lehet látványosan javítani rajta.
    A helyzetért nem lehet a fideszt okolni, mert egyrészt mindíg is szar volt az volt az EÜ, ráadásul a fidesz alatt több épületet újítottak fel, fejlesztettek, mint előtte 80 alatt sem. De szart nem ér a felújítás, az új gép, a pénz, ha a rendszer marad szar és pazarló….

    Ezt a szar ellenzéki propagandát amit meg ráültettél a témára már egy óvodás se veszi be.

  5. @Gyorgy007:
    Jééé, mi is jön a szádon? Szar-szar-szar-szar. Csak a soros kimard a végéről. Osoba fidesznyik!

  6. Gyorgy007 mondta:

    @A törökszultán: 🙂 Jól van édesöcsém…
    Ősszel voltam az egyik gyerekklinikán látogatóba. 2 személyes szobák, anyának kinyitható fotelágy. A szobához saját fürdőszoba zuhanyzóval. Mesefigurákkal kifestve a fal. A doktornő mesefigurás felsőben járt vizitre. Mesemondók járnak szobáról szobára, hogy kinek olvashatnak mesét. Szobánként LCD tévé a falon. Folyosó végén kézfertőtlenítő, lábzsák. A folyosóra belépni csak telefonos bemutatkozás után lehet.
    Szóval okádhatjátok a fidesznyiket, szarozhattok, pöröghettek a fejetek tetején is pajtikám. A tempótok a régi, hazudtok éjjel és nappal…

  7. anyadmajma mondta:

    @Gyorgy007: Mi van te hazaáruló bolsevik terorrista birka, csak nem az a problémád, hogy a világegyetem összes élőlényének, de még az élettelen dolgok legalább felének is magasabb az IQ-ja a tiédnél, te szardarab.
    Amúgy te biztos nem voltál a gyerekklinikán, mert a kutyafasztól szétrepedt seggedet ott nem látják el.

  8. Gyorgy007 mondta:

    @anyadmajma: Ta-dam 🙂 Bravo perlux, mega rambó szuper mosi! 🙂
    Na mássz szépen vissza a ketrecedbe és edd meg a banánodat.

  9. Weißkopf mondta:

    Engem az érdekelne, hogy Pozsonyban, Prágában vagy neadjisten Bécsben is ekkora sz@rban vannak a kórházak? Ha pedig mégsem, akkor ők hogyan csinálják?

  10. @Gyorgy007:
    Nézd /olvasd!/:
    “Na akkor rántsuk le a hazaáruló szar ellenzéki köntöst az írásról és marad a lényeg:
    Egy roskadó szar, működésképtelen velejéig korrupt rendszert hagyott a fideszre a szocializmus és az mszp.
    A fidesz azt gondolta, hogy új emberekkel meglehet oldani a problémát, de rájöttek, hogy csak újraszervezéssel és pénzzel lehet látványosan javítani rajta.
    A helyzetért nem lehet a fideszt okolni, mert egyrészt mindíg is szar volt az volt az EÜ, ráadásul a fidesz alatt több épületet újítottak fel, fejlesztettek, mint előtte 80 alatt sem. De szart nem ér a felújítás, az új gép, a pénz, ha a rendszer marad szar és pazarló….

    Ezt a szar ellenzéki propagandát amit meg ráültettél a témára már egy óvodás se veszi be.”

    Számold össze, hányszor jött ki a szar a szádon?

  11. kóserkóla mondta:

    @Gyorgy007: nagyferó effektusban szenvedsz. 1jó dolgot látsz, de a 100 rosszat nem akarod észrevenni. A fidesz meg a legótvarabb kommunistákból állt össze. Gondolom érdekből véded a fideszt, de elég beteg dolog a fidesz, elég beteg vezetőkkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük