Nyár… Sokaknak a vízpartot, a szabadságot jelenti – nekem a víz hideg, igazi szabadságon évek óta nem voltam, így számomra elsősorban a dinnye és a lecsó szezonját hozza el! Csakhogy idén a Pandémia kicsit átírhatta a bioritmusomat, mert valahogy kimaradtak ezek a pillanatok, miközben észre sem vettem, hogy javában „itt lenne már az ideje”!
Igaz, ha a hőmérőre nézek, fel sem tűnik, hogy vége a nyárnak… Talán ez is oka, hogy amikor barátaim emlegették a lecsóvacsorát, én szomorúan konstatáltam a leltárt: idén két sikertelen dinnyepróbálkozás mellett egyetlenegyszer sem készült nálunk lecsó!
Csakhogy hiába a felfedezés: a laptoppal kelek, mellőle zuhanok álomba, a kettő között rohanásban nincs mikor bevásárolni hozzá, nemhogy elkészíteni!
Cukkinivel kóstoltad már?
Nagy kedvencem a lecsó minden változata: tojással, nokedlivel, rizzsel, virslivel, kolbásszal, vagy csak simán, jóféle fehérkenyérrel – esetleg ezek tetszőleges kombinációjával – mennyei eledel, tápláló, egészséges, nem utolsó sorban megfizethető, és ha még a csípősségi faktort is hozzátesszük, akkor nem csoda, ha akár egész nyárra megunhatatlan ez az egyetlen étel…
Csorgó nyállal emlékeztem vissza néhány igen jól sikerült lábostunkolós verzióra, miközben szomorúan konstatáltam: hőmérő ide vagy oda – a szezonnak lassan vége, és esélyem sincs, hogy legalább a finálét kiélvezzem!
Mézédes bogyiszlói
Aztán egyik este egy barátom mindenképp találkozni akart velem. Azt gondoltam, az adóhatósággal gyűlt meg baja, így készséggel álltam elébe, csakhogy nem címeres levéllel, hanem egy kis dobozkával fogadott, amiben nyugtatömbök helyett egy nagyadag, fenséges lecsó lapult!
Hogy a gesztus vagy a darált paprikával beteljesített gasztronómiai álom megvalósulása volt-e ízletesebb, azon még vitatkozom magamban és keresem rá a szót, ami azért tőlem viszonylag ritka pillanat!
Az azonban tény, hogy – bár az elém tálalt étel kellemesen pikáns volt – ez volt életem legédesebb lecsója! Mert viszonylag ritkán fordul elő, hogy rám, az emberre figyeljen valaki, és ez egy ilyen pillanat volt! Valaki észrevett, valaki látott! Általában igyekszem magam is törekedni a hasonló pillanatokra, de többnyire ez egyirányú utca szokott lenni…
Miközben hazatérve kétpofára tömtem befelé a régvágyott ételt, csak az járt a fejemben – az ízek maradéktalan kiélvezése mellett – hogy az ilyen pillanatok, amik a legcsípősebb ételeket és helyzeteket is megédesítik!
És ezek azok az apró pillanatok, amelyek – legyen körülöttünk bármi: háború vagy béke, dolgos-unalmas hétköznapok vagy épp egy világjárvány – elhitetik velünk, hogy nem is olyan rossz hely ez a világ, különösen akkor, ha képesek vagyunk kicsit egymásra is figyelni benne…