Aki már járt „odaát”, annak mindegyik az – de a mai ezen felül is különleges!
Tizenkét éve is az volt! Túlélve (akkor épp) egy durrdefektet az autópályán – bónuszként – egy rendkívüli ajándékot kaptam az élettől: lett egy ajándékfiam. Nem „egy vér”, de egy lélek lettünk, amit bármi történt – márpedig történés az mindig volt – semmi és senki nem szakíthatott szét. Még a halál sem, amely ugyan elragadhatta őt ebből a világból, de ma is napi szinten itt él velem, bennem!
Általa tanultam meg milyen is az a feltételnélküli szeretet – aminek köszönhetően lassan talán magamat is megtanulom szeretni…
Már egy másik dimenzióban járt, amikor azt éreztem, küldött maga helyett valakit, aki – ha nem is vált fiammá, de – sokat segített ebben a tanulásban. Mesélhetnék erről is, de egyrészt kevesen értenék, másrészt térjünk inkább vissza a mai napra…
Mert ez egy különleges nap!
És mert ma ismét megszületik számomra valaki…
Valaki, akit nagyon várok! Aki ezúttal nem „csak” a lelkem, de húsom-vérem… Méghozzá kicsit másképp, egy különleges minőségben: ő a negyedik unokám! Ma érkezik, már úton van… hamarosan találkozhatom vele!
Nem mellékesen: ma születik „apukává” elsőszülött fiam! A készülődést elnézve: olyan apukává, amilyet minden gyerek szeretne! És ahogy elnézem őket: csodás anyukát választott ehhez társul…
A mai nap mások szerint is különleges, mert ma van az Imakerék napja, ma van Buddha első szent beszédének ünnepe – ezért ez egy különlegesen szerencsés nap, a tudás, a tanítás ünnepe. Amely sokszorozó erővel hat…
Számomra a legszebb és legmélyebb tanítások napja, amelyet a szeretet jár át! És kívánom az Ifjú Érkezőnek és szüleinek egyaránt, hogy a szeretet és a tudás sokszorozódása kísérje minden pillanatukat!
Az enyémet már most megsokszorozta…
Drága kicsi Dani!
Most még hosszúnak tűnő, de tudom: utólag egy röpke pillanat múlva találkozunk! Köszönöm, hogy érkezel! Köszönöm, hogy az én fiamékat választottad szüleidnek! Köszönöm, hogy a nagymamád lehetek!
És köszönöm, hogy minden kaland, minden tanítás, minden kihívás és minden lehetetlen helyzet ellenére: megélhettem a veled való találkozást!