Avagy: a zenész és a stábja is ember
– Mé’nem mennek dolgozni? – kapják meg most sorra a zenészek, akik tanácstalanul nézik a medencében ugráló embereket, a focimeccseken tomboló közönséget, vagy épp az egyházi gyülekezet sokak által tömeghisztériának tartott rendezvényeit. Úgy tűnik: mindent lehet, ez egy szabad ország – épp csak zenélni nem!
Persze, a zenész is ember, így minden bizonnyal van köztük is olyan, akire „ráférne a szenes lapát”! És lehet, hogy ők a hangosabbak – de nem ők a többség! A többségnek ugyanis ez a hivatása, ez az élete! Ezt akarja csinálni, ehhez ért, és ezt várják tőle!
Lehet, hogy sokak szerint ez nem munka, hiszen hobbi szinten is sokan nyúlnak hangszerhez, de ők nem gyakorolnak éveken át napi 6-8 órát, hogy amikor kiállnak a színpadra, akkor tökéletes legyen minden. Nem rendelik ennek az érzésnek alá az életüket, a családjukat. A hobbizenész előveszi hangszerét és játszik, ha úgy tartja kedve. A zenész előveszi – sokszázezer, olykor milliós értékű – hangszerét, utazik akár 6-8 órát, hogy fél órára, vagy esetleg egy egészre kedvet csináljon a közönségnek!
Persze, az esetek nagy részében ezt ő is élvezi, de ott, a helyszínen minden rólad, a közönségről szól! Hogy te jól érezd magad, hogy te kikapcsolj, hogy egy pillanatra letedd a napi terheket, vagy épp kiadd a napi feszültséget! Hogy megéld vagy felidézd ifjúságod! Hogy rákacsinthass a másikra egy-egy dal alatt! Hogy egy pillanatra – bárhonnan jöttél, bármennyid van – egyformán embernek érezhesd magad!
És ez nem csak a zenészről szól! Ahhoz, hogy ez a pillanatnyi jó érzés átjárhasson, ő egyedül kevés! Még a legkisebb bandáknál is egy hatalmas stáb dolgozik azon, hogy a színpad elkészüljön, biztonságos legyen. Akkor is, ha egy rét közepén épül a semmibe. És a koncert alatt is dolgoznak azon, hogy minden flottul menjen! Már egy jegyszedő hiánya is sok galibát okozna, a biztonsági ember is jól tud jönni, ha a melletted állónak a fejét „megsüti a nap”, a ruhatáros is azért van ott, hogy te jól érezhesd magad… De az egészből nem lenne semmi, ha a szakmájukat évek óta tanuló és gyakorló hang- és fénytechnikusok nem biztosítanák, hogy az élmény el is jusson hozzátok! Nélkülük ugyanis ennyit látnátok:
És akkor még ott a csapat, a „roadok”, akik hozzák-viszik a dögnehéz ládákat, hangszereket, bekábeleznek, kiépítenek, előkészítenek és figyelik a produkció minden rezzenését! Hogy mennyire, arra két rövid pillanat a saját csapatom történeteiből: egyszer egy koncert alatt lett kontakthibás a kábel, és az egyik társunk végig ott térdelt egy extrém pózban, és tartotta, hogy kifelé ebből semmi ne vevődjön észre! Egy másik alkalommal beakadt a kábel és a következő lépéssel a gitáros épp kirántotta volna a helyéről, mikor az egyik segítőnk bevetődött a színpadra és ugyanazzal a lendülettel vissza is dugta! És egy koncerten piszok sok kábel van ám…
Sokezer ember munkájáról, megélhetéséről, lakhatásáról beszélünk! Akik most hoppon maradtak: se munka, se támogatás! És ahelyett, amire sokan az életüket tették fel – most megkapják, hogy „menjen dolgozni”, és hogy csináljon mást!
Csak csendben teszem hozzá: a strandszezonból még talán van egy hónap… utána hova mész, ha kicsit kimozdulnál?